Vérmes nő vagyok, bárkivel kefélek

Sokan lekurváznak, pedig csak vérmes nő vagyok. Kell a baszás, mint egy falat kenyér minden nap mert a májam fehér, mint a frissen meszelt fal.
Mikor kisgyerekem volt és az anyám bejött hozzánk besegíteni, minden héten pénteken egy szál otthonkában elmentem srácokra vadászni.Bementem az egyik szállóba ahol a tulaj is rengetegszer volt már velem és mindkét gyerekét sőt a lányát is én szabadítottam fel.
Igy amikor megjelentem pár telefonhívás és a férfiak egymásnak adták a kilincset. Sohase szerettem gumival kefélni, de a sok kikaparás miatt nehezen estem teherbe. Nagyon szerettem azokat a férfi farkakat amelyiknek a makkján nem volt bőr, mert ezek sokkal jobban megtudtak kefélni, mint akinek bőr fityegett a farka elején.Sokszor azért megyek a Balatonra a gyerekekkel, mert ott lakik az egyik öregúr akivel nagyon sokszor végigkefélem a nyarat és eljárhatok a barátaival és azok felnőtt fiaival még kuplerájokba is amit jó pénzű férfiak tartanak.
Rendszeresen kefélek négerekkel is, mert nagyon szeretem, ha két néger farok jár a puncimba egyszerre, már a harminc öt centis faszt is elfogadom, mivel a nyáron kivették a méhemet is. Valamelyik nap a a tömött autóbuszban utaztam és egyszer csak arra figyeltem fel, hogy valakik elkezdik a bő szoknyámat felhúzni és simogatni a seggemet. Mivel még most sem hordok bugyit rögtön észrevettem, hogy az egyik srác a farkával igyekszik a seggemet megdugni. Közben az előttem ülő középkorú férfi benyúlt a kabátomba elkezdte kigombolni a blúzomat, majd kivette a melleimet. kicsit cikis volt, hogy egy hölgy kiguvadt szemmel bámult rám, majd az is felélt és elkezdte szívni a bimbómat. Annyira jól esett a dolog, hogy lehajoltam ám a következő pillanatban már azt éreztem, hogy a seggembe és a puncimba is bedugtak egy egy faszt. Már régen volt ilyen szép utazásom a buszon. Még az ősszel bekerültem a kórházba epe műtéttel és mivel nem lehetett látogatni a férjem nem tudott bejönni, így nyugodtan elfogadtam az egyik orvos és két beteghordó ajánlatát, hogy szeretnének rendszeresen megkefélni. Lassan egész forgalmat bonyolítottak vele és bár a műtét miatt két nap után hazamehettem volna még ott maradtam, egy hétig, hogy kiélvezhessem a sok faszt amihez hozzásegítettek. Mikor eljöttem az orvossal megbeszéltük, hogy minden héten két napra bemegyek és két napig az orvosok és a beteghordók vágyait is kielégítem.
Rengetegszer volt lehetőségem nagy faszú srácokkal ia kefélni. Közben az egyik alkalommal mikor hazafelé jöttem az erdőn keresztül elkapott három huszonéves és becsületesen nagy fasszal megerőszakoltak. Másnap direkt kimentem és megismétlődött az előző napi dolog. Mikor befejezték mondtam a srácoknak, hogy meg kéne oldani azt, hogy felváltva megerőszakoljanak minden másnap, mert egyre jobban tetszik ez a fajta szeretkezés.
Ennek kb három hónapja, de mivel hideg van most már a lakásomra jönnek ezek a srácok és mivel a férjemet ez zavarja kérésemre megerőszakolták a férjemet is és én lefilmeztem, mert így kénytelen belemenni, hogy élvezhessem az erőszakot. Remélem még sok évig csinálhatom ezt a finom kefélést.
RSS forrás: Mai szex blog

Mindenkinek egy vibrátort!

A vibrátort eddig hogy definiáltad? Magányos csajok segítőtársa? Ha igen tévedsz! A vibrátor csupán az ilyen típusú szexuális segédeszközök általánosan elterjedt neve, de közel sem fedi le a női izgató játékok minden típusát. Olvass utána! Itt vannak az új sexshop utánközlő rss oldalak: A gyémánt kategóriás szexkellékek utánközlője a diamond sexshop online. Amikor a szexkellékkel és vibrátorral szex és erotika is társul, indul az erotikashow online szex és adult shop hírfolyam. Ha online sexshop értékesítésről van szó, vagy ha üzleti nyílt árusítású szexbolt internetes sexshop center online üzletéről, akkor a Sexshop press átveszi a híreket és a termékeket.

sexshop-hirek-rss-lanyok

Szexshop és erotika témában az árukról és a szexről a sexshop online oldalak közül ezeket emelném ki. A szex eszközökről és használatukról az Intimcenter szexshop online oldalon diszrétebb, finomabb megfogalmazásokkal ismerheted meg a szexshopok világát. Ha nem zavarnak a pornó képek és videók, a nyílt szexuális megfogalmazások, akkor a Szexpláza hírközlő oldalát ajánlom a Szexpláza szexshop online szájtot.

sexshop-hirek-feed-lanyok

Ha még van egy csepp időd, nézd meg az Áruk online weboldalt, ahol jelenleg aloldalként üzemel erotika témában a Szexshop áruk online és a Sexshop áruk online. Mert van aki a szex szót még angolosan így írja, sex. Itt szerszámkereskedő, szerszámbolt aloldal is van a Szerszám áruk online névvel.
Linkek: Mindenkinek vannak vágyai, itt a vágyaim a szexben Vágyaim online erotika. Bulvárhírek, celebek, pletykák a Bulvár press oldalon. Érdekes hírek és cikkek a Hírek site linken. Hírkereső rss és feed bejegyzésekkel a Hírgép com oldal. Köszönöm a figyelmed!
Még egy kis maszti: kis puha szörű ecset is jó, azzal próbáld a csiklódat simogatni. A zuhanyt sokan szeretik. Nézz erotikus filmet, vagy pornót közben jobban be tudsz gerjedni, és hamarabb jön az orgazmus.

sexshop-hirek-rss-lanyok-vibratorral

Már több mint 20 éve nyitva van az Intimcenter szexshop üzlet Budapesten a Károly krt. 14. sz ház félemeletén, és pár éve működik az online sexshop webáruháza. A netes szexshop vállakozások több oldalon és domain neveken kínálják portékaikat, más árakkal és más megjelenésben. A sexshop center intim boltnak is vannak reklám oldalai.Mivel Budapesten nagy a kereslet a sexshop Budapest és ahogy helyesen, magyarul sokan írják a szexshop Budapest néven is. A szexshop bejárat a szexshop in, és hogy nem csak webshop, hanem nyílt árusítású szexüzlet is, sokan személyesn mennek el az áruért.
Divat lett a plázázás, különösen a fiatalok körében kedvelt. A vibrátorpláza az erotikus áruválaszték vibrátor és dildó szexkütyüjeit hirdeti. A fehérnemű a nők egy intim, de igen fontos ruházata, és a párkapcsolatban, csábításban a szexi fehérnemű elengedhetetlen, ezért van rá a shop.

sexshop-hirek-feed-lanyok-viratorral

Nézzük milyen vibrátorok vannak: Klasszikus, egyszerű rúdvibrátor.G-pont kényeztető, realisztikus, élethű formájú és anyagú izgató. Rotáló, speciális tudású kényeztető, Vibrátor csiklóizgatóval. Anál vibrátor. Hypoallergén termékek bőrirritációra érzékenyeknek. Vízálló vibrátor, Intim masszírozók, ujjvibrátorok. Luxus és prémium termékek. Férfiaknak prosztataizgató vibrátor.

sexshop-hirek-rss-lanyok-maszturbalnak

Tipp: Ha a csajod úgy működik mint a nők több mint hetvenöt százaléka, akkor ő is a csiklósimogatástól élvez el, lehetőleg úgy, hogy közben folyik a szexuális aktus. Viszont a férfiakat ez gyakran nagyon próbára teszi: egyszerre megtartani az adott pózt, folytatni az aktust és még kézzel is jól végezni a simogatást elég strapás meló.

sexshop-hirek-vibratoros-lanyokkal

Főleg mert a nők nagy része őgy élvez el, ha a klitoriális stimulálás folyamatosan ugyanabban a ritmusban, ugyanazon a ponton és ugyanolyan intenzitással folyik, akkor ezt simán kézzel rettentő nehéz megcsinálni. Ezért nagyon jól jöhet egy csiklóizgatóval ellátott vibri.

Pina szépségverseny, magyar lányok az élmezőnyben!

A külföldi pina szépségversenyen magyar vaginák az élmezőnyben! Azért találták ki ezt a vagina versenyt, hogy megtalálják a mintát az Autoblow szopó robot nevű férfi maszturbátorokhoz amit a Szexpláza shopban is vásárolhatsz itt.

vagina-szepsegverseny-pucsito-pina

A feltalálónak jutott eszébe egy olyan, szuper realisztikus érzést nyújtó szilikon műpunci megalkotása, ami a férfiak számára teljesen olyan érzést nyújt, mint az igazi pina. Nos, ehhez keresett modelleket, egy vagina szépségverseny keretében, a cikket itt olvashatod el.

Lévai Adrienn dildó és vibrátor szex

Lévai Adrienn dildó és vibrátor szex! A szexshop online webáruházakban, vagy sexshop üzletekben beszerezhető vibrátorokat és dildókat a playmate Lévai Adrienn is szereti, a Velvet infói alapján.

levai-adrien-fekete-dildoval

Nincs abban semmi, ha valaki vibrátort vagy dildót használ fotózás vagy szex közben. Lévai Adrienn vibrátor szex sorozat itt és itt is látható.

levai-adri-vibratort-szop

Lévai Adri Szexpláza linkek: Lévai Adrienn rosszul borotválta le a pináját, nézd meg a videóban itt.  Pornós kurvabotrány a politikába gyűrűzött. Az ex playmate Lévai Adrienn élete itt. A szilikonmellű Lévai Adrienn a kurválkodásról beszél. A celeb Lévai Adrienn a dubajozásról nyilatkozik itt. Playmate modellek magyar lányok vaginája és feneke mezelen fotókon. Szopást kínál Lévai Adrienn a Facebook lájkolóknak. Egy Playboy lánynak teljesen le kell vetkőznie! Linkek és totál meztelen képek Lévai Adrienről itt.

Szlanicska Szilvia és Vásárhelyi Bianka vibrátorokkal leszbi szex

Szlanicska Szilvia és Vásárhelyi Bianka vibrátorokkal leszbi szex. A Szexpláza szexshopban az online választékban is látható hatalmas vibrátor választékból, ezt a két diamond szexshop minősítésű szuper és dizájnos vibrátort választotta Szlanicska Szilvia és Vásárhelyi Bianka, hogy vibrátorokkal leszbi szexet csinálnak, aminek rendezői galériája itt látható.

Szlnaicska-Szilvia-dildoval-vasarhelyi-bianca-pornossal

A teljes pornós anyagot, képeket és videót, SMS-ben fizethető díj ellenében tagok nézhetik meg itt. A szép magyar lányok Szlanicska Szilvia és Vásárhelyi Bianka pornófilm forgatása jó hangulatban zajlott, a lányok hamar egymásra hangolódtak. Szlanicska Szilvi és Vásárhelyi Zsófi már a meztelen fotózáson kívánták egymás testét. Csinos és pénzért erotikus munkára kapható magyar lányokkal szexképek és pornófilm gyártás. A szép lányok szexshopban kapható exkluzív vibrátort szopogatnak pénisz helyett, és ezt dugják egymás vaginájába. Szlanicska Szilvia aki már a Playboyban is meztelenkedett ezt nagy átéléssel csinálja és Vásárhelyi Bianka pornós nevén Bianca Gold se marad le. Vásárhelyi Bia sztriptíz casting itt látható. Szlanicska Szilvi és Vásárhelyi Bianca szoftcore fotói itt láthatók. Szlanicska Szilvi pornós nevein: Lysa, Liza, Roxanne, Silvi, Silvia casting galériát a képre, vagy ide kattintva nézheted meg.

Szlanicska-Szilivai-Roxane-meztelen

Vásárhelyi Bianca Zsófia casting teljes galériát a képre, vagy ide kattintva nézheted meg.

Vasarhelyi-Bianca-pinaja

Zsichla Erika szereti a szexkellékeket is

zsichla-erika-szexkellekekkel-szexplaza

Az előjáték sokszor hosszabb, és a nők számára élvezetesebb is, mint maga az aktus, mégis gyakran nem megfelelő az előjáték. A dolog kulcsa, hogy mivel, mikor, hol, hogyan és mennyit… Zsichla Erika szereti a diamond kategóriás Szexpláza online szexshopban kapható szexkellékeket is, nem csak az igazit. A férfi péniszt mintázó műbroki dildó, vagina és végbélnyílás tágító és korbács mellett egy banán is jól jön a szex casing forgatáson.

zsichla-erika-brutalis-dildoval-szexplaza

Ha Zsichla Erika után kedvet kapnál egy vibrátor, dildó, korbács, anus tágító vásárlására, a Szexpláza oldalon megrendelheted. A festett hajú lány pornós munkájáról bemutató itt látható. A teljes Zsihla Erika pornós anyagot orálszex és análszex hardcore extrém anál témájú képeket és videót, SMS-ben fizethető díj ellenében tagok nézhetik meg itt.

zsichla-erika-korbaccsal-szexplaza

Garici Elena, Elly Vaine meztelen

Garici Elena, Elly Vaine meztelen. Garici Elena a Szexpláza online szexshopban megvásárolható dildók közül, egy kétvégű műpéniszt választott. Hezitál, hogy egy felcsatolható strapon műpénisz, vagy felcsatolható vibrátor jobb lenne, de nem akart a férfi szerepben játszani. Garici Elena művésznevén Elly Vaine leszbi szexjelenetben itt élvezkedik a Szexpláza forgatáson. A román lány meztelen fotói a castingról alább.

imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

A teljes Garici Elena, Elly Vaine pornós anyagot, SMS-ben fizethető díj ellenében tagok nézhetik meg itt.