20 éves, szőke lány ma estére partnert keres 1. rész

A második mondat után tisztában voltam vele, hogy nem fogok unatkozni. Akár többes számban is érvényes lehet ez az első benyomás alapján kialakított megállapítás, hiszen erősen nyitott személyiségével, szemmel láthatóan örömmel vesz pártfogásába. Nem fogunk unatkozni!
Amikor mondták a recepción, hogy 2 ágyas szobák vannak, s a „kolléga” már elvitte a kulcsot, kicsit tartottam tőle, milyen szobatársat kapok. Majdcsak kibírom ezt a hetet! Ki találta el, hogy egy továbbképzésnek 5 naposnak – 4 éjszakásnak – kell lennie? Ráadásul jó messze otthonról, még esténként meg sem lehet szökni. Vagy nem érdemes…
Kopogtam az ismeretlennel közös szobánk ajtaján, majd beléptem. Letette a kezéből az ingeket, és kedélyesen üdvözölt:
– Remélem, nem vagy a jó hangulat ellensége, jól elleszünk itt pár napot, üdvözöllek! Karcsi vagyok – Kezében, ahol az előbb még a bőröndből kihalászott ingköteget láttam, egy pálinkásüveg bukkant elő, címkéjével felém. – Húzd csak meg, Imi, jobban bírod a gyűrődést!
Végigheveredett az ágyon.
– Nem ittam még bele, söröztem – mondta, tanakodásomat látva.
– Én is inkább sört innék! – böktem ki.
– Találsz a minibárban, a vendégem vagy. Ne igyál azért sokat, mert drága, majd inkább lemegyünk, van itt pár jó presszó! Csapolt sör, zenegép! Mi kell még a boldogsághoz? Na mi? Ne találgass! Valami, amit hoznak a nők magukkal, azon ülnek! Hihihihi!
Úgy tűnt, beszélgetni nem nagyon kell, már ami az én felemet illeti, beszél ő kettőnk helyett is. Olyan egykorúak lehettünk, ám kortalan, sportos külsejével +- 10 év eltérés is belefért.
– Mikor kezdődik? – érdeklődtem a programról mégis, beszélgetésképpen, bár jól emlékeztem a napirendre: többször is elolvastam bosszankodva. Méghogy öt nap?!
– Kit érdekel? – fordította felém a fejét. – Nem azért jöttünk ám… Hallgass a tapasztaltabbra! Engem mindig elküldenek mindenhová, már diplomám lehetne a sok képzésből. Tudod te, miért vagyunk itt?
– Mert küldtek? – próbálkoztam.
– Akkor még nem kellene eljönni, csak mondanánk otthon, hogy jó volt, hasznos volt. Figyelj: hasznos volt! Ezt kell mindig mondanod, ha azt akarod, hogy máskor is eljöhess. És így senki nem fogja firtatni, mi is történt, mert ha érdekelné, ő jött volna el. – Hatásszünet. Hogy bír csendben lenni? Furcsa. – Szóval azért vagyunk itt, mert sok a nő, ők szeretnek ilyen helyre járni. Miért sok a nő? Mert itt szabadon pasizhatnak! Na, mi miért vagyunk itt? Most már értheted: legyen nekik kikkel pasizni!
Letettem a pálinkásüveget a hűtőre, mert meglepetésemben eddig szorongattam.
– Egy jószolgálat, ez a mi feladatunk! – folytatta. – Segítünk egymáson, mármint mi a nőkön, a nők meg ugye rajtunk. Annyit segítünk, amennyit csak bírunk! Önzetlenül!
Kivettem egy aprócska üveg sört és lehajtottam a tartalmát. Majdnem félrenyeltem, amikor hallom az ágy felől:
– Aludni fogok vacsoráig, majd megköszönném, ha felkeltenél. Ha meglepetést akarsz nekem szerezni, felküldesz egy jó nőt, bebújik mellém az ágyba és kelteget.
– Nem jössz az előadásokra? – csodálkoztam.
– Nekem vacsorával indul a program, fittnek kell lenni, ha ma már be akarunk csajozni. Vagy mondhatom egyáltalán a te nevedben is? Be akarunk csajozni? Vagy hagyjuk őket üresen?
– Mondhatod – adtam meg magam készségesen.
– Ne felejtsd: a csajok is azért jöttek, amiért mi! – Oldalára fordult.
Kipakoltam a bőröndömből: 5 ing, 5 alsó, 5 zokni, 1 nyakkendő, 2 nadrág, piperetáska. Még a kocsiban maradt 1 zakó nadrággal, de – gondoltam – elfér az ott.
– Ha lemegyek, bezárom az ajtót, a kulcsot leadom a portán. Ott mindig nézd meg, ki van-e akasztva! – Nem is fordult felé, úgy sorolta el még e pár fontosnak vélt tudnivalót, vagy házirendet. – Ha nincs a portán a kulcs, a szobában vagyok. Na most: ha kívül fityeg az ajtóban, akkor gyere nyugodtan, iszunk egy sört. Ha azonban belül van a kulcs, tehát a portán sincs, kívül sincs, akkor vendégem van, legyél egy kis türelemmel!
– Érthető, rendben van! – válaszoltam.
– És én is így fogom érteni a te játékodat a kulccsal – tette hozzá.
Lesétáltam a lépcsőn, és körbejártam az elkerített területet. Több épület, különféle nagyságú és stílusú, közöttük – tényleg – pár kocsma is. Nekem majdnem minden vendéglátóhely „kocsma”, ez afféle gyűjtőfogalom.
Az épületek között egész modern, félig modern és régi stílusú vegyesen található, közöttük sok fa, bokor, fű, virág. Az a típusú éppen virágzott, aminek a szára a zöldhagymához hasonlít.
Többen még ekkor érkeztek, parkolni próbáltak a füves területeken, fák között, aki pedig szerencsésen meg tudott állni valamelyik épület kisméretű parkolójában, ott is maradt. Úgy láttam, legalábbis a most érkezők között a többség nő. Tudhat valamit ez a Karcsi!
Egy lapos tetejű ház irányába – ebben lehet az előadóterem – több kiscsoport is tartott, kezükben jegyzettömb, toll, a csajok vállán táska. Arrafelé fordítottam mélázó lépteimet.
Hosszú asztalrendszer U alakban, a legtöbb széken már ott a jegyzettömb, így foglalja a legjobb helyeket tulajdonosuk. Projektor, írásvetítő, hangosítás, ahogy az már egy ilyen népes, országos szintű szakmai képzéshez illik.
Leültem – közel a zsűrihez, távol az ajtótól -, ahol még akadt néhány üres szék. Meg is jegyezte a mellettem helyet foglaló, nagyon kopasz, rikító nyakkendős koma:
– Innen nem tudsz megszökni!
Mosolyogtam válaszul. Gyors bemutatkozás, ő Zoltán.
Lassan megtelt minden ülőhely, úgy látszik, számítanak a Karcsi-féle vendégekre, akik távol kívánják magukat tartani az eseményektől, hiszen nem is jutna már neki, csak állóhely. Így is tervezhette, most pedig jót alszik a szobában.
Néhány köhintés után a házigazdának nevezett előadó hosszasan beszélt e továbbképzésre fordított napok várható hasznáról, és részletesen bemutatta az elhangzásra kerülő témákat és azok előadóit. Ismertetette a napirendet: Ma délután már csak 2 kávészünet lesz (zúgolódás), este viszont zenés, svédasztalos vacsora (elégedett moraj). A továbbiakban mindennap 9-ig reggeli, 12-13 óra között ebéd, 19 órakor vacsora, pénteken pedig ebéddel ér véget a nagyon hasznosra tervezett – nevezzük így, mint az előadó: – konferencia.
Végignéztem az U mindkét szárán, kívül-belül. Szemben velem egy nőiesen telt csaj – mellei majd’ szétfeszítették a fehér blúzt – ahányszor átsiklott rajta a tekintetem, vagy picit megpihent a ciciken, mindig megértően mosolygott rám. Igéző, kívánatos mosoly fogadott minden alkalommal. Nem ő volt azonban a legszebb! A falat nézte, vagy az ablakon át a fákat? Sosem láttam a tekintetét annak a vöröshajú csajnak, aki mintha szórakozottan rajzolgatna közben, ám sem a papírra se másra nézve ült, lábai keresztben… Ha lenne konferencia szépe választás, egyértelműen ő vinné el a koronát!
Sok olyat megfigyeltem még, közben rá-rámosolyogva a szemben ülő szőke cicisre, akivel szívesen eltölteném ezeket a napokat. Tudhat valamit ez a Karcsi! Hogy is van ezzel az egymás megsegítésével? Remélem, erről a kezdeményezésről tudnak a csajok is!
A mellettem ülő – Zoltán – buzgón olvasott. Nem a jegyzeteit, mégcsak nem is valami szakirodalmat ám! Apróhirdetési újság volt négyrét hajtva, azt böngészgette. Közelebb hajolva jól láttam, hogy a társkereső rovat kötötte le a figyelmét. Észrevéve érdeklődő pillantásomat, gyors mozdulattal bekarikázott valamit, és átnyújtotta az újságot.
„20 éves, szőke lány ma estére partnert keres! Tel:…” – olvastam.
– Mikori ez a lap? – kérdeztem súgva.
– Mindegy az! – magyarázta Zoltán. – Minden estére keres, ezek olyan hirdetések. És ezek környékbeliek, itt szereztem az újságot.
– Mit akarsz újságból ismerkedni? Itt vannak, mind ránk várnak! – mutattam apró mozdulattal a konferencia résztvevői felé. Gesztusomat a szöszi kisajátította és mosollyal jutalmazta.
– Igazad lehet, de én nem akarok udvarolgatni és vagy lesz belőle valami, vagy mehetek haza pénteken dugás nélkül… – suttogta Zoltán. – De majd meglátjuk még!
A délután további része sok beszéddel, mosollyal telt – azaz: amíg ott tartózkodtam. Ugyanis az első kávészünetet felhasználva nem tértem vissza az U asztalhoz. Lesétáltam a partra, végigjártam az aprócska település turistáktól hangos utcáit. 6 óra körül a szállás felé vettem az irányt – szólok Karcsinak.
Kulcs kívül. Úgy látszik, máris életbe lépett a házirend.
Benyitottam. Erre nem számítottam! Tömény illatfelhő vágott az arcomba. Karcsi javában készülődött, és mindent magára locsolhatott, amit csak talált nagyméretű bőröndjében.
– Hogy vagy? – érdeklődött vidáman. – Vannak-e nők? Ekkora dudákat – mutatta – nyomkodnék!
– Legalább 70 százalékban csajok vannak, találtam neked valókat is… Lehet segíteni rajtuk! – Tetszett ez a bölcsessége egymás kölcsönös megsegítéséről.
– Imi, tudd meg az igazat! Mind nekem való! Úgy engedett el a feleségem, hogy tankoljak, amennyi jólesik, de majd otthon motorozzak. – Látszott, hogy nem először meséli ezt, gondolom, a felesége minden alkalommal így bocsátja útjára. – Hát én tankolni is fogok, tunkolni is, de ilyen távolságban még motorozni is, nem hallik hazáig a motorzúgás. Ahogy a libanyom sem látszik meg a vízen.
Jót mulattam ezen. Egyébként is tetszett ez a közvetlenség, nyitottság, fékezhetetlen optimizmus, ami ebből az emberből áradt. Biztos sikere lesz a csajoknál, szeretik az ilyet. Külön kinevettem a készülődéséért: amikor mindenki más szabadidőruhára cserélte a konferencia merev öltözékét – én is átvedlettem farmerba -, ő éppen most igazgatta a nyakkendőjét. Mintha így akarná bepótolni, amit egész nap elmulasztott.
– Együnk, tunkoljunk! – adta ki a vezényszót, és lesétálva a lépcsőn, keresztül a tágas, füves-fás téren, megkerestük a vacsora színhelyét.
A vacsora csendesen kezdődött, akik napközben egymás mellett ültek, meg persze a szobatársak összetartottak, beszélgetve méregették a többieket. Kétszer is beálltunk üdvözlő pálinkáért, amit a bejáratnál osztogattak. Mindent végigkóstoltam. Éppen arról tanakodtunk, minek kell a svédasztalos állófogadáshoz kés-villa, amikor valahol leesett egy tányér:
– Valaki megpróbálta késsel-villával! – jelentette ki Karcsi a hirtelen beállt csendben, élénk derültséget keltve.
Láttam a nagycicis szőkét, apróhirdetés-böngésző Zoltánnal beszélgetett, harsányakat nevetve, de tekintete mint vadászó sólyom, cikázott a teremben. Akit ez a csak beszorít a cickói közé!… A konferencia szépét kerestem, meg is találtam végre, hol állhatott volna másutt, mint legközepén a társaságnak, körülötte népessé duzzadt udvartartása, akik bizonyára a konferenciáról kialakított véleményére kíváncsiak, vagy csak osztozkodni akartak azokban a lapos és óvatos, szemtelen és provokáló pillantásokban, amik a vöröshajút illették a pasik részéről.
– El kellene menni valamerre, itt nem alkalmas… – töprengett Karcsi.- Nagy a tömeg, mindenki egymást figyeli, nem eresztenek le a nők. Itt ha megszólítasz egyet, mint fülelni kezd, mit beszélsz, holnap már új szöveget kell kitalálni.
– Elhívunk kettőt valamelyik presszóba? – érdeklődtem a tervéről.
– Nem jönnek el, mert innivaló itt is van helyben, ráadásul ez ingyenes, az meg nem… messzebbre kell csábítanunk őket.
– Próbálkozzunk? – kérdeztem, s választ sem várva elindultam nagycicis irányába.
Gyorsan változtattam is a haditerven, mert a szemközi falat borító nagyméretű tükörben megláttam, hogy az apróhirdetések szakavatott tudoraként megismert Zoltán keze nagycicis derekán és fenekén kalandozik, miközben a terem belseje felé fordulva, mintegy ártatlanul nevetgélnek-beszélgetnek. Oda mégsem kellene csatlakozni!
Számomra is váratlan húzással az est és a konferencia szépe címet gondolataimban kiérdemlő vöröshajú szépséghez léptem:
– Te ittál már? A barátommal arra gondoltunk, hogy el kellene menni innen valamerre, de nincs sofőr… – hadartam egy szuszra.
Gyönyörű zöld szemek tekintettek rám keményen, egy pillanattal később eltűnt a szigorúság, és vidám, csillogó szempár fényében olvadtam el. Úgy éreztem, egyszerűen hátat fordít, és itt maradok hülye helyzetben, ehelyett kedvesen megszólalt:
– Megittam a pálinkát, nem tehetek érted semmit.
– Akkor igyunk együtt valamit! – bátorodtam fel.
– Nem bánom – felelte, s azt hittem, rosszul hallok. Ilyen egyszerű ez?
Karcsi is nagy beszélgetésbe elegyedett a hozzá legközelebb tartózkodó, vékony csajjal, és ámuló tekintettel látta, hogy a buli vörös hajú szépével, kettesben arrafelé tartunk. Hát még ha hallotta volna, mit mond nekem a tünemény:
– Jó, hogy kiszabadítottál közülük, már nagyon untam a konferenciáról beszélgetni. Elég volt egész nap belőle!
– Én sem szeretném még egyszer végigélni, elég volt egész nap… – Örültem, hogy ilyen egyszerűen ment a lányrablás.
– Haha! Te nem is voltál egész nap, csak az elején egy kicsit! – Látni kellett Karcsit, ahogy szép lassan, nevetgélve közeledtünk! Még a meghódításra kiszemelt csajszinak is hátat fordított, ránk meresztgette a szemét.
– Láttál? – kérdeztem sután. Arra lettem volna kíváncsi: hogyhogy észrevett egyáltalán?
– Éppen az, hogy nem láttalak! Haha!
Odaértünk Karcsiékhoz, kölcsönös bemutatkozások. A vörös démon: Timi.
Karcsi kiszemeltje, akivel már nem nagyon törődött: Luca.
Csak nem gondolja a kedves szobatársam, hogy neki szereztem Timit? Én dolgoztam meg érte!
– Átmegyünk ide a kocsmába! – jelentettem ki. Három csodálkozó szempár nézett rám, nem is értettem hirtelen, mit mondtam rosszul… hát a kocsma! – Ide a presszóba.
Kezdetben csak mi jelentettük a forgalmat, de később egyre többen szállingóztak át vacsorát és unalmas totyorgást otthagyva, lassan megtelt a helyiség. A sarokban álló zenegépet megtöltöttük aprópénzzel, és sok rockandrollt hallgattunk. Beszéltünk sok-sok hülyéséget, ittunk néhány sört…
Karcsi vitte a vezérszólamot, nem fogyott ki a viccekből és sztorikból. – És akkor a kismalac… – Karját időnként Timi széktámlájára tette, mire mindkét lány arckifejezése neheztelt egy pillanatig, ekkor testhelyzetet változtatott, és mégiscsak Luca vállán pihentette a kezét. Később, az asztal takarásában, a combján is.
Rengeteg, véget nem érő, mulattató történetet tudott, s ezek a sör mennyiségével egyenes arányban jutottak eszébe. – Megint jön a kismalac… – Dőltünk erre-arra a nevetéstől, mi Timivel többnyire egymás irányában.
– Timi és Imi! – jegyezte meg Karcsi nagyhangon.
Az egyik szomszédos asztalhoz telepedett nagycicis Zoltánnal, elmaradhatatlan kísérőjével, a tárkereső hirdetés-szakértővel. Nagyon benne voltak már az ismerkedés sűrűjében, Zoltán egyik keze jó mélyen járt az asztal alatt, másikkal meg időnként megsimogatta a méretes ciciket, mikor nyúlt a poharáért. A csaj is élvezhette, mert kipirulva sikongatott:
– De Zoooltááán!
Közelgett éjfél, mikor Timi kijelentette, hogy elmegy lefeküdni.
– Kivel? – kérdezte rögtön Karcsi. – Most még választhatsz!
– Az vált be legjobban, amikor egyedül alszom, de most nem is leszek egyedül, lakik még valaki a szobában – válaszolta.
– Kizárjuk! – viccelődött Karcsi. – Kitesszük a cuccait a folyosóra. Hányas szoba?
– Jó messze… – nevetett Timi. Nem lehetett Karcsira haragudni.
– Elkísérlek – ajánlkoztam.
– Az jó lesz! – S mielőtt Karcsi is csatlakozott volna hozzánk lelkesen, felé fordulva gyorsan elköszönt. – További jó szórakozást, szép álmokat!
Alig beszéltünk az épületig megtett rövid úton, élveztük az éjszaka friss levegőjét. Az ajtóban hirtelen elém állt:
– Nagyon jól éreztem magam, köszönöm. Szép álmokat neked! – Egyik kezével már az ajtót nyitotta, miközben hozzám hajolt és két puszit adott meglepett arcomra. Mire feleszméltem, már az üvegajtó túloldalán láthattam, ahogy szapora léptekkel megy felfelé.
Nem egészen így képzeltem, de azért madarat lehetett volna fogatni velem. Valami éjjeli madarat. Most éreztem csak, hogy a sörtől én is elálmosodtam.
Visszaindultam Karcsiéktól elköszönni, azzal a szándékkal, nehogy megelőzzön a szobában, és már nem mehetnék be. Biztos fel akarja vinni Lucát, ha már mást nem sikerült… Hol aludnék?
Kis folyosóról nyílnak a mosdók… azaz még csak egy előtér, még mindig közös női-férfi, s csak innen jelzik piktogramok: ki merre tartson. Az előtérben álldogált a nagycicis szöszi – ruháját elől-hátul lázadva feszítették a dús idomok – még mindig kipirulva. Ők többfélét is ittak, ahogy láttam.
– Van itt másik kijárat valahol? – kérdezte.
– Még a bejáratot is alig találtam meg… Ez az ajtó nem jó neked? – csodálkoztam.
– Nem akarok visszamenni… ahhoz! – válaszolt bosszúsan.
– Hát ne tedd… – Kezem már az én nememnek megfelelő, pisilős kissráccal jelzett ajtó kilincsén. Egyre sürgősebb lett! Otthagytam tanakodva, majd talál másik ajtót…
Kopogás.
– Itt sincs másik kijárat? – hallatszott kintről.
– Ablak is jó? – érdeklődtem hangomat felemelve. Muris volt a helyzet.
– Ha kiférek rajta… Jaj, bocs! – ezt már bent mondta, amikor látta, hogy még tart a pisilésem elmélyült folyamata. – Segítenél?
– Miért nem akarsz visszamenni? Mindegy is… Mit segítsek?
– Megszökni az ablakon át! – Valamivel fejmagasság felett, jó nagyméretű ablak, áttetsző üveggel, rács nincs, ha jól látom.- Készen vagy?
– Nem tudtál megzavarni, már nagyon kellett. – Felhúztam a cipzárt. – Tudni kellene, hová vezet. Nézz ki, majd kinyitom, ha bírom…
Nyújtózkodva elértem az ablakkallantyút, simán nyílott.
– Felemellek, ha komoly a szándékod! – Hátulról átkaroltam valahol térd körül, és megemeltem. – Mit látsz?
– Jó lesz… letehetsz…
Ruhája derékon jóval fölül, a méretes cicikig felhúzódott, amíg óvatosan lecsúsztattam karjaim között a világosszürke-sötétszürke színekben váltakozó padlóig. A szokottnál valamivel vastagabb, erotikusan vonzó combok, vágyakat gerjesztően gömbölyödő popsi picur, fehér franciabugyiban. Talán a popsija is valamivel nagyobb, mint várható, ám a dereka meglepően vékony, ez a kontraszt még nőiesebbé teszi.
Mielőtt világgá szaladna, akár itt a férfi vécében meg kellene vizsgálni a ciciket is! – villant át az agyamon. Az egész menekülősdi homályos maradt számomra, de ezzel egy cseppet sem törődtem.
– Ki is férek, van valami deszkahalom, amire rálépek, és már kint is leszek! – lelkesedett. – Csak fordítva kellene, lábbal előre!
Úgy felemelni az ablakig, hogy a feje lenne lefelé? A lábát átdugni először… Erre nem találtunk megoldást, de közel jártam a röhögőgörcshőz.
– Kellene segítséget hívni – javasoltam. – Ketten áttolnánk.
– Olyan dagadt vagyok? – kérdezte, és csak most jutott eszébe harmonikává gyűrődött ruháját lehúzogatni valameddig, amint észrevette, hogy méregetem. – Mielőtt elfajulnának a dolgok –kommentálta a ruhaleráncigálást.
– Nagyon is formás vagy – állítottam, és így is láttam. Sőt! Vadabbnál vadabb gondolatok cikáztak, s mindegyik a gömbölyű idomokkal volt szoros kapcsolatban.
– Mindegy, megyek elölről, nincs olyan messze az a kupac! Sietni kell, mert még el kezd keresni vagy jön hugyozni… – Megfordult, nekem háttal állva, megfogta az ablakpárkányt, mintha csak úgy átszökellne. – Várj csak! Felhúzom a ruhát, nehogy elszakadjon.
Ez a ruhafelhúzási manőver, amennyiben az elszakadást volt hivatott elkerülni, számomra érthetetlennek bizonyult, kicsit szőkecsajos. Azonban figyelembe vehetjük a bugyimutogatós akció másik oldalát, a látványt, ami gerjesztően hatna még a halvérű halakra is, ezért lelkesen támogattam az ötletet:
– Jó lesz! Le is vehetnéd, majd kiadom.
– Mozizni akarsz? Az előbb láthattál már…
Húsz évesnek becsültem nagycicist. Szőke haja kócos, így még izgatóbb a jelenség.
– Megnézegetnélek még!
– Csak jussunk ki, majd megnézhetsz!
– Én csak az ajtón!…
Az előbbi pontig felhúzta a ruhát. Vad gondolatok leptek el derék alatt.
Ismét lehajoltam, fejem a popsi két félgömbjénél, kicsit térd alatt átkaroltam és megemeltem. Karja, feje, válla az első mozdulattal eltűnt. Meredten néztem a popsit: a bugyi nagy része becsúszott elől-hátul a völgybe – a fülemben csengett még Karcsi monológja: jött a kismalac hátulról… -, a fél puncija is kikandikált. Ha nem lenne ilyen magasan, hát meg lehetne dugni! Mint valami Boccaccio-történetben. Két tenyeremet rátettem a popsijára és játékosan nyomkodtam egy kicsit, aztán mégsem akartam visszaélni szorult helyzetével, segítettem a lábánál fogva, hogy át tudjon csúszni az ablaknyíláson. Még szívesen megigazgattam volna a bugyit, ha már nem húztam le, mégsem léphet így, rendezetlenül ki a kocsma vécéablakán… Amikor átértek a cipők is, megjelent egy fej – Köszi! – és az is eltűnt.
A WC-béli kaland kiverte a szememből az álmosságot, a mosdóból kijőve kicsit odaültem Karcsiékhoz, ahová már többen odahúzták a széküket a vendégek közül, mindenkit vonzott a nevetés. És megint jött a kismalac…
Szemem sarkából kajánul lestem, ahogy a szomszéd asztalnál az apróhirdetéses Zoltán türelmetlenkedik. Biztos szorulása van! – gondolhatja a nagycicisről. Nem csoda: legalább 10 percet szórakoztunk az ablakon átkeléssel, s ki tudja, a szöszi előtte már mennyi ideje várakozhatott ott. Nem szorulás, de az ablakkeretbe majdnem beszorult! – hangosan felnevettem. Nem volt feltűnő, hiszen okkal-ok nélkül mindenki nevetett egyfolytában. Többnyire okkal. – Micsoda popsi volt a kezemben! „Segítünk egymásnak” – jutottak eszembe Karcsi szavai, és ezen is vigyorogtam. Hát könnyedén tudott volna segíteni rajtam! Kicsit még félrehúzni a bugyit… A ciciket meg még nem is láttam, legalább megfoghattam volna!- Ezen sem szomorkodtam azonban, nevettem inkább, ahogy a ruha le- majd felráncigáló mozdulat eszembe jutott.
Kissé udvariatlanul, hiszen nem vártam meg az aktuális történet végét – de hát ki tudja, meddig tart Karcsinál? – elköszöntem.
Szórakozottan lépdeltem a kavicsos úton, Timi hihetetlen smaragd szemeit láttam, majd egy formás popsit fehér bugyiban, aztán szikrázóan vörös hajat, majd megint a naturális, ösztönbizsergető popsi…
Az égbolt, mint megértő tábornok figyelte az eseményeket. De miért a csillagokat nézem, amikor itt lenn történnek az izgalmas dolgok?
– Nincs kedvem még lefeküdni, egyedül meg pláne! – Honnan kerülhetett elő? Annyira erősen gondoltam volna a fenekére, hogy itt termett mellettem karnyújtásnyira?
– Ott a lovagod még a kocsmában, várja, hogy visszamenj a mosdóból. Biztos nem hagyna egyedül lefeküdni.
– Az nem! Már teljesen rám mászott!
– Nem volt jó?
– Az egy mocskos alak! Azt hitte, megvehet kilóra. Kérdezte, mit mennyiért csinálok… Mintha… Hülye.
– Nem csoda, hogy beindult, ki nem tenné a helyében. Úgy látszott, neked meg tetszik!
– Amíg játékos volt, tetszett is, még a tapizás is tetszett. De amikor azt hitte, fizet és használ… nem is értem, hogy képzelik az ilyenek.
– De ha egyszer tetszett, s még fizetne is… Mi a gond?
– Akkor sem vehet meg! Azt csinálok és azzal, amit és akivel akarok! Nem vagyok se guminő, se szexautomata, se szopógép… – Még kereste a szavakat, de úgy tűnik, többféle idevágó háztartási gép nem jutott már eszébe. – Csak bedobja a pénzt és használja… Még ilyet!
– Most mit akarsz? Hová mész?
– Mehetek veled?
– Jön a szobatársam nemsokára.
– Akivel mellettünk ültetek? Á, az megdugja a kiscsajt itt a fának támasztva! Olyan, nekem elhiheted. Sétáljunk egyet! Vagy hol a kocsid? Beülhetünk egy kicsit? Csak amíg lenyugszom, aztán megyek aludni.
– Hol is? Íme… Zenét kérsz?
– Csak csöndet! Mindjárt megnyugszom, ne haragudj…
– Semmi baj. Nem akarlak megvenni…
– Neeem? Láttam, mennyire bámultál!
– Van is mit nézni rajtad.
Percekig hallgattunk. Távolról, tompán zene hallatszott.
– Az a csaj, akivel voltál, gyönyörű! – szólalt meg mégis.
– Neked is tetszik?
Ismét csend. Belesüppedtünk a gondolatainkba. Ő még mindig háboroghatott belül, és meg képzeletben őt vetkőztettem. Főleg a cicik kiszabadítását gyakoroltam el elméletben többször, jelmeztelen főpróba gyanánt…
Vállamra hajtotta a fejét…
Nem egészen így történt! Helyesbíteni vagyok kénytelen, ugyanis csak egy tervet észleltem hirtelen, egy kibontakozó, egyszerű mozdulatsort.
Éppen csak megindult a feje felém, azzal a szándékkal, hogy a vállamon pihenjen, még szinte hozzám sem ért, ösztöneim máris riadót fújtak – nyers, egyszerű, fékezhetetlen nemiség áradt belőle -, elkaptam a derekát, kezem csúszott fel, megfogtam a cicijét, kihámoztam… Szólt az alarm, minden fronton támadtam. Pillanatok alatt történt minden.
Majdnem minden! Beszívtam izgató illatát a nyakánál, mellei között, s már az egyik kezem szokásos magasságig felgyűrte a ruháját, míg a másik már a bugyit fejtegette lefelé… amikor megszólalt:
– Vigyázz, megvan!
Ez a „megjött”, „megvan”, „piros napok” és hasonló kifejezés mindig kijózanítólag hat rám, most is ez történt. Kezeim megálltak.
– Ne ijedj meg azért! – vigasztalt-biztatott. – Maradt még, ami használható.
Nem is bírtam visszafogni magam bíztatás nélkül sem, csupán egy pillanatnyi megtorpanás, és végre megmarkoltam a cickókat.
– Szeretnéd? – kérdezte, hangosan lihegve. – Kiszállsz?
Rögtön megértettem, s megkerülve az autót az ajtóhoz álltam.
Fogtam a ciciket, s míg ő a nadrágomat tolta le térdig, lelkesen masszíroztam őket. Fenekemnél fogva magához húzott és hangos cuppanással elnyelt. Mint egy mohó boci, fejét mozgatva szívott hosszan, kitartóan.
Átnézve a kocsi fölött, mintha ex-lovagja, Zoltán sziluettjét láttam volna kilépni a kocsmaajtón, és bizonytalan léptekkel megindulni egy pad irányába.
Főtt kukorica vagy inkább szájharmonika érezhet ilyet, amikor puha ajkak kényeztetik. Hol az égen kíváncsiskodó csillagokat néztem, hol pedig a száját, ahogy fel akar falni. Összefogtam a lágy érintésű, de kemény ciciket, és közéjük illesztettem háborúra kész fegyveremet. Ösztönös csípőmozdulatokkal járattam a völgyben, megint csillagnézés… és – jelentem tábornok úrnak – a völgyből nagy erővel kiszorítottam az ellenséget.
Még utolsó erőmmel, az egyhetes képzés első napjának éjszakáján aratott győzelmem jeleként a bimbókkal is tudattam, hogy a harcot nem úszták meg szárazon.
Kicsit álldogáltunk még az éjfél utáni ég alatt, aztán andalgó léptekkel az egyik épülethez – az ő szálláshelyéhez – mentünk, elköszönés, majd gyors tusolás után nyugovóra tértem a süppedős ágyban. Ki érti ezt? Utolsó, lassuló gondolatként egy óceánzöld szempárt láttam csillogni az éji csendben.

Csaj a megállóból

Amikor üdén és illatosan beültek a kocsiba – Mariann mellém, Tünde hátul, középre -, csillogó szemeiken és állandósult mosolyukon kívül semmi nem árulkodott közös tegnap délutáni és esti programunkról, sőt még arról sem, hogy lenne miről árulkodni.
Mariann teljes hajmennyiségét balról jobbra irányította – nem lehetett kis munka reggel a tükör előtt a sűrű zuhatagot meggyőzni erről a változásról -, a felém eső bal profilját így egészében kitette az én bámulatomnak. Tünde frizurája a megfejthetetlen lépcsőzetes formáját mutatta: a felső réteg világosabb és rövidebb, az alatta megbújók hosszabbak és sötétebbek. Kedvem lett volna mindkettőt egyszerre simogatni és mindkettőbe belefúrni az arcom, ahogy tegnap adódott erre alkalmam.
– Hoztál zsepit? – kérdezte a tükörből hátsó, állandó stopposom.
Önkéntelenül bal felső ingzsebemhez tapogatóztam, miközben mindketten hangosan kacagtak. Nevetésük rám is átragadt.
Tegnap, miután megérkezett Mariann is – félbeszakítva Tündével éppen megkísérelt, kényeztető összecsiszolódásunkat -, elégedetten szemléltem, ahogy feltartott karral hagyja magát megszabadítani a felsőjétől, majd újra két markába fogja Tünde cicijeit, miközben lefejtettem a formás popsit takaró farmert, s azt egy hirtelen mozdulattal az utcai ablak irányába küldtem. Egy-két lépést hátrálva gyönyörködtem a látványban: a meztelen Tünde és a bugyiban, melltartóban őt simogató Mariann hormonriasztó összhatásában.
A fehér bugyi és a szintén hófehér melltartó – ugyan ki állítja, hogy ez szín már divatjamúlt, amikor egyazon délután két formás, fehér bugyival is dolgom akad? – összhangot mutatott Tünde lakrészének színvilágával. A barnás-rózsaszín női testek nemkülönben!
Talán a vizuális impresszió erotikus izgalma okozta, tüsszentettem egy nagyot, olyan királyosat. Kerestem a zsebkendőt, s ehhez az ingzsebemet, de hiába: egyetlen szálat sem tartalmazott. Pedig további orrcsavarás jelezte a következő tüsszentés közeledtét.
– Nincs nálam sem – nézett rám Mariann a cicikről.
– Mindjárt hozok, egy pillanat! – Tünde felfüggesztette barátnője, vagyis közös barátnőnk feszes testének feltérképezését.
– Majd én!… Hol találom? – készségeskedetem, s már indultam az egyik fehér kilincs irányába, úgy ahogy voltam, ruha nélkül, előre és felfelé szegezett lándzsával.
– Kis kosárban… – válaszolt a ház királykisasszonya, és kibújtatta Mariann egyik cicijét.
– Várjatok ám meg! – szóltam vissza az ajtóból.
Elindultam papírzsebkendőt kutatni, a rövid eligazítás alapján feltételezve, hogy csakis olyan helyen találhatom meg, ahol már jártam, tehát nem kell az egész házat bebolyongani. Szívesen mentem, mert nem szerettem volna a két üde, vérforraló női test, vagy egymás kényeztetésének mámorító benyomásától függve, túlontúl gyorsan teljesíteni férfiúi ösztöneim sürgető parancsát, s ez a kis elterelő tevékenység reményeim szerint elodázhatta rohamosan és visszatarthatatlanul közeledő spriccelési ingerenciámat.
Lementem a lépcsőn. Az előszobából tágas nappalivá, valamint bárpult és hozzávaló magas székek elhelyezésével egyetlen jókora, egylégterű helyiséggé formázott, és üvegtéglás fallal határolt belső virágoskerten túl konyhasarkot tartalmazó földszinten, közvetlenül az utcai bejárati ajtó mellett megtaláltam a kosarat. Aznapi levelek és néhánynapos szórólapok társaságában megleltem a családi papírzsebkendőt, egy egész csomagnyit.
Eszembe sem jutott, hogy találkozhatok valakivel e rövid túrán, csak mikor visszatértem, futott át a gondolat, de akkor már mindegy is: nem ütköztünk össze senkivel a ház lakói közül.
A csajok keltette élmény alig lankadt valamicskét a felfedező túra ideje során, ők is változatlanul ugyanott álltak, és még tartott a cicik feltárása. Érdekes, hogy ők egymással szemben is igyekeznek megtartani a vetkőztetés élvezetét, pedig lehetséges, hogy nekik nem is jelent akkora izgalmat a kicsomagolás, mint nekünk, ellenkező neműeknek. Hogy is van ez? Az biztos, hogy örömmel veszem, ha a nő segít megszabadulni a saját ruhadarabjaitól – s nem kell csatok és kapcsok nyitját olyankor megfejteni, amikor agysejtjeimnek az élvezetre kell koncentrálni -, s utána átengedi a bugyi lehúzásának utánozhatatlan élményét. Odaléptem Mariann mögé, s mikor a melltartó lekerült, leguggolva, a félgömbök lassú, tágranyílt-szemű kiszabadítását magamra vállaltam, kihúzva a völgyből és átemelve a dombokon…
– Miért nevezed a húgodat öcsédnek? – kérdeztem immár a kocsiban, útban az iskola és munkahely felé, szokásos reggeli utazásunkkor, egy nappal később, de még mindig a mélyreható élmények hatása alatt.
Ezen megint jót nevetgéltünk! Tünde válasza pedig végképp felhagyhatatlanná tette az egységes vidámságot:
– Hát mert olyan… nem?
– Neeeem! – vágta rá Mariann, fuldokolva a nevetéstől.
– Dehogyis! – tiltakoztam gurgulázva. Magam elé idéztem a jelenetet, amikor diszkrét kopogást követve, válaszra sem várva, belépett a szobába egy rövid, vöröses-barnahajú csaj, akire Tünde, felnézve Mariann cicijei közül, azt mondta: „az öcsém.” – Nem nagyon jött zavarba…
Tényleg nem. Kérdezte: elállhatna-e valamelyik kocsival, mire Mariann szó nélkül az ablak tövében illetlenül szétvetett szárral heverő farmerja felé mutatott, aminek a zsebéből Tünde „öccse” kivette a kulcsot és eltávozott. Amíg lehajolt a nadrágig, hátulról széles belátást engedett a válláról már a belépésekor is lecsúszni készülő, egyébként is nagyon bő szabású felsője, megmutatva kíváncsi látószerveimnek a Tündéjénél jóval nagyobb melleket. Hamarjában megcsodálhattam alácsúszni szándékozó, ugyancsak tágas nadrágjából – melynek ülepe különben is valahol térdkörül került megállapításra szabóilag – kitüremkedő kiadós popsit, amely lehajlás közben jóval a kék-fehér csíkos tanga alatt kezdődött, fittyethányva eredeti rendeltetésének. Öccsre egy cseppet sem hasonlított!
– Gondolom, öcsédnek nevezett húgodnál minden kék… – tippeltem a bugyi és egyéb ruházata alapján.
Mariann ezen is felkacagott, ám Tünde komolyan válaszolt:
– Kék és fehér, mert azt kérte. Jártál arra zsepikeresés közben?
Megint egy jó ok a nevetésre, pedig igazán gyorsan és bonyodalom nélkül megoldottam a kutatómunkát.
– Dehogy! Célirányosan mentem a kosárig és vissza, nem tévedtem el, nem találkoztam sem a húgoddal, sem a nagymamáddal…
– Hahaha!
– Azért képzeljétek el, mit látott szegény, amikor ártatlanul belépett, s ahhoz képest higgadtan viselte a megpróbáltatásokat!
– Öcsém? Mit láthatott? – Tünde feje kettőnk között, szemei a tükörből csillogtak, karjai a két első ülés támláján. – Először is Mariannt az ágyon fekve, meztelenül, hegyes cicikkel, lábai kétfelé, bal kezével a farmerja felé mutat…
– … ami szintén széttett lábakkal az ablaknál… – egészítettem ki a látványt.
– Mariann tetejében én – folytatta a csillogó szempár gazdája -, nyelvem a duzzadó bimbók egyikén, Mariann szabad kezével éppen összekócol.
– Egyik térdeddel eltakartad Mariann punciját, a másikat felhúztad, így a tiédet láthattam. Az egyik kezed Mariann szabad cicijét markolta éppen, a másikkal hátranyúltál hozzám… – folytattam a még elmesélve is ínycsiklandó képet.
– Valahogy keresztben feküdtél, lábad oldalra nyújtva az ágyról a levegőbe, mintha most ugrottál volna ki a repülőből, és még nem nyílt ki az ernyőd, lebegve ég és föld között, és a kemény farkadat nyomkodtad a fenekemhez. Egyre jobban széttettem a lábam, hogy be tudd tenni a punimba, de csak simogattál, és biztos néztél közben, erre hátranyúltam és odaillesztettelek a bejárathoz. Az egyikhez, mert nem tudtam, hová készülsz.
– Tovább! – kérte Mariann, aki szomjasan itta a számára oly szimpatikus, minden apró részletre kiterjedő beszámolót.
– Hogyhogy tovább? Te hol voltál?
– Csak feküdtem, élveztem az eddigieket és vártam, mi fog történni. – Mariann bal tenyerét, ezen a reggelen először, célirányosan nadrágom egy érzékeny pontjára helyezte.
– Én következem – vettem át az ismertető előadás fonalát. – Már alig bírtam magammal, úgy voltam vele, hogy valahová sürgősen be kell dugni a farkam, megtornáztatni, és még sürgősebben teleengedni… Ehhez még hozzájárultál – néztem a tükörbe – azzal, hogy ahányszor a puncidhoz közelítettem, mindig készségesen hátrébb toltad, hogy elérjem, pedig nem is akartam elérni, csak a környékét bejárni, azt is csak kíméletesen, nem elkapkodva. Már sokadik csillogó, színtelen csepp jelent meg a farkam végén, amit a popsidra kentem és néztem, milyen gyorsan eltűnik. Ekkor kaptál el, és az érintésedtől megint majdnem elhamarkodtam a dolgot.
– Ehelyett felpattantál…
– …és a következő csillogó cseppet odavittem Mariannak, a nyelve hegyére.
– Hogy is volt ez pontosan? – Mariann kipirulva fordult felém, és gyorsan bontogatta a nadrágomat.
Benyúltam a bal felső ingzsebembe, és a bal combomra készítettem egy papírzsebkendőt. Ettől a kocsiban megint visszatért a széles nevetés, de most már a féktelenül erotikus változata.
– Iszol egy sört?
– Kocsival vagyok, egy alkoholmenteset esetleg…
– Ne válogass, mert úgysincs semmilyen!
– Akkor meg miért kérdezted?
– Gondoltam, meghívsz a szomszédba.
A szomszédban nonstop kocsma üzemelt, betértünk már oda máskor is Ferivel, sőt az egy igen praktikus találkozóhely volt számunkra, amikor együtt indultunk valahová. Mégsem az utcán kellett várakozni egymásra! Ilyenkor a kocsmában megtaláltam, feltöltve, útra készen.
Napközben is célszerű átszaladni az irodából, akár csak egy kávéra is.
Ajtón ki, ajtón be. Tényleg kár lenne munkahelyen sört tartani, főleg választékot igényes haverok számára. A kocsmáros előadta az alkoholmentes sör és a guminő közötti egyetlen lépésnyi távolságról szóló, elnyűhetetlen poénját, óva intve ennek megtételétől.
Feri sem guminőben gondolkozott:
– Kéne egy jó csaj!
– Mi lett vele? Vagy velük? – Néhány hete még büszkén mesélte, hogy odaköltözött hozzá egy „szuper bige”, pár napra rá annak barátnője is, és hármasban adtak az élvezeteknek. A lányok munkaidőben is, Feri szabadideje egy részében, amíg ki nem fulladt.
– Szerelmes lett, elment… – mondta keserűen. – Elmentek valamerre nászútra.
– Mármint a két csaj?
– Szerinted eddig kiről beszéltünk?
No jó. Tényleg itt maradt nő nélkül hirtelen, sőt duplán. Megértően igyekeztem viselkedni.
– Van időd csajozni egyet? – villantotta rám legcsábosabb mosolyát, mely mind a 44 fogát tartalmazta. Egyszer megkérem majd, hogy ugyanezt ismételje meg tükör előtt, józanul… Garantáltan többé nem fogja így csinálni!
– Túl sok nincs…
– Akkor csak mondj egy címet! – mosolygott már megint.
Szóval úgy akar sört inni, hogy nincs, és úgy akar csajozni, hogy én szállítsam le számára?
– Ne mondd, hogy nem tudsz olyat, aki… – kezdtem kételkedésemnek hangot adni.
– Honnan tudnék? – Elővette ártatlan tekintetét, ami nem kevésbé volt ijesztő, mint a mosolygós, csak a fogak száma csökkent felére. – Leakasztani valakit?
– Hát én honnan tudnék? – csodálkoztam ekkora szemtelenségen.
Belekortyolt a sörébe, aztán érdeklődéssel szemlélte, hogy nem maradt a korsó alján. Én még az üveg felénél jártam…
– Nem állíthatod, hogy egyszer sem ajánlottam fel, hogy meglátogathatod a csajomat, vagy akár mind a kettőt… – Tényleg nem tartotta dugva őket. Nem állítottam semmit, úgyhogy folytatta a monológot: – Bármikor jöhettél volna, mert a haverom vagy. Ingyen!
Azt hiszem, itt mondta ki a kulcsszót: a két lány munkaidőben profi szolgáltatást nyújtott pénzért, Ferinek munkaidő után ingyeneset, vagy inkább bartert a szállásért. Tőlem meg úgy szeretne kicsikarni egy ingyenes ismerőst, hogy tisztában van azzal, én nem ismerek profikat.
Eszembe sem jutott Mariannt vagy Tündét, esetleg mindkettőjüket feláldozni a kollegalitás oltárán. Nem hülyültem meg! Egyrészt nem olyan csajok, hogy bárkivel elmennének – néha azt sem értem világosan, nekem hogyan sikerülhetett -, másrészt ez az én titkos élvezetem két belevaló csajjal, harmadrészt meg nem és nem!
Hajlandó voltam azonban gondolkozni lehetőségeken Feri minél hamarabb nyélbeüthető kielégülése érdekében. Közben minduntalan visszatértek az előz napi emlékek: Amikor a két csaj oldalról fölém hajolt, s Mariann cicijei alatt ráláttam az ablakra, azon túl a lemenő Nap által alulról megvilágított, rózsaszín felhőkre!… Úgy éreztem, ez éppen a mennyország.
Feri rendelt még egy sört.
Feldobtam néhány nevet, ismerősökét, kolléganőkét, sőt olyat is, ami csak úgy a naptárból eszembe jutott. Feri mindegyikre mondott valami kifogást, még a kamu névre is: „Attól aztán nem lehet megszabadulni!”
– Holnapig kibírod? – kérdeztem, feladva az értelmetlen tanakodást.
– Mi van ma?…holnap csütörtök…
– Majdcsak valahogy túléled – vigasztaltam. Egyszer éppen ő mesélte, hogy függetlenül attól, hogy van-e éppen szextársa, saját magát is rendszeresen kiszolgálja…
– Eszedbe jutott valaki? – kezdte volna újra a faggatózást. Meglepődve ismertem fel, hogy reménykedve arra gondol, vannak ötleteim, csak éppen a másik féllel meg akarom először beszélni.
Nem volt egyetlen használható ötletem sem.
Más lenne a helyzet, ha magamról szólna ez a problémamegoldás…
Szinte végszóra betoppant egy csaj a cégtől, mintás bögréjébe, elvitelre capuccinot rendelt a pultnál. Dudorodó, formás nadrág… Jelekkel mutattam Ferinek: ihol a jelentkező!
Élénken rázta a fejét. Mi baja lehet?
Nem is szólalt meg, a csajszi eltávozásáig, akkor magyarázta el:
– Egyszer azt mondtam neki, mert beszél az ember hülyeségeket, hogy ha feleséget keresnék, csakis ő kellene, azóta nyomul! Mi van ma?… – Ujjain számolt. – Hétfőn még meg is várt a parkolóban, a recepcióssal legalább félórát kellett beszélgetnem, hogy megunja a várakozást, közben pislogtam kifelé, már mindenkinek gyanússá váltam.
– Szerintem nem akar hozzád menni, ne f**s! Az is lehet, hogy van férje…
– Erre nem is gondoltam – mosolygott, bevetve mind a 44 fogát. Már megint akarhat valamit! – Megtudakolod?
– Rendben van, ennyit megtehetek egy kollégának… De most visszamegyek, mert vendégeim jönnek, és sok a munka.
Ajtón ki, ajtón be.
Még a helyemre sem értem, egyik közvetlen kolléganőm a folyosón szóba elegyedett velem, így gyorsan kihasználtam az alkalmat:
– Valahol a könyvelésen egy nagyon széparcú, hosszú hajú, ilyen magas – mutattam – csajszi, mindig olyan a szeme, mintha sírni akarna…
– Farmotoros? – pontosította a leírást. – Bögyös-faros?
– Mondjuk, de formásan…
– Mit akarsz vele?
– Tulajdonképpen semmit, de mit lehet tudni róla? – tértem a lényegre.
– Elvált, van egy kislánya, van barátja, de szerintem bejössz neki.
– Ok, köszi, csak ennyi… Nem jöttek még a vendégek, ugye?
Úgy másfélóra elteltével meglátogattam Feri kollégámat az irodájában. Éppen meditált, ami kísértetiesen emlékeztetett a semmittevés lázas tevékenységére.
– Fél négykor találkoztok a parkolóban, szinte teljesen véletlenül, s megkérdezed, hazaviheted-e. Sok sikert!
– Vá-vá-várj! – kiáltott utánam kétségbeesve, mikor látta, hogy kívülről csukom az ajtót.
– Mi a baj? Holnapra ígértem, már ma megkapod a megoldást. Oda s szüzesség!
– Csukd már be… De belülről! Hogy csináltad? – kérdezte.
– Semmi különös, kicsit gyámoltalannak tart, hogy én hívtam randira helyetted, de majd kiteszel magadért! Ma éppen alkalmas neki, mert a kiscsajt, ugyanis van egy lánya, a nagymama viszi el magához, s csak később kerül haza, a barátja meg valahol vidéken… No hajrá! – Kezemet megint a kilincsre tettem, nincs már ezen mit beszélni…
Feri nem így gondolta:
– Majd később beszéljünk már még!
– O.k. – Sietve eltávoztam.
Már régen elfelejtettem Ferit a megoldottnak tűnő problémájával együtt, amikor pontban fél négykor betoppant:
– Mehetünk? – Gyanúsan sokfogú mosoly.
– Persze, menjetek csak…- válaszoltam könnyedén, hiszen én már megtettem, ami tőlem esetleg elvárható lehetett.
– Tudod, én ittam néhány sört… – Ezért a csábos mosoly! – Elvinnél? – Tanakodásomat vagy nemtetszésemet látva még hozzátette: – Csak odafelé, aztán majd sétálok egyet.
Sóhajtva nyúltam a kulcsomért.
A kolléganőn nem látszott a csodálkozásnak legparányibb jele sem, amikor ketten kérdeztük meg tőle – mintegy spontán módon – a megbeszélt „hazavihetünk?”-et.
Nem is lakott messzire, csak a sok egyirányú utca miatt tűnt hosszúnak a távolság, Ferinek igazán nem kell nagy sétát megtennie akció után.
– Bejössz egy üdítőre? – Meglehetősen váratlanul ért a kérdés, hiszen ki sem terveztem szállni a kocsiból, hadd intézzék a csak kettejükre tartozó problémamegoldást.
A lakás elég kicsi, ám rendezett, tiszta, s otthonos.
– Mit kértek? – állt elénk, miután leültetett minket a rendelkezésre álló két fotelba.
– Hogy Feri mit szeretne, azt majd megbeszélitek, én akármilyen rostosat, és már nem is zavarlak benneteket – válaszoltam, figyelve a hatást, ami elmaradt. Nem egy csodálkozós típus!
Kaptam egy őszibaracklevet, Feri egy doboz sört, saját magának pedig ásványvizet hozott.
– Ülj csak ide, én úgyis megyek már.. – ugrottam fel az egyik fotelből.
– Ne siess annyira, sosincs alkalmunk beszélgetni… – Az üresen maradt fotel széles karfájára tette nőies fenekét. Mindössze pár másodpercre, s már megint talpon volt: – Egy pillanat…
Feri elégedetten mosolygott, érezte, hogy jó úton halad felgyülemlett feszültsége levezetése irányába. Nekem is érdekes ötletem támadt, és gyanítottam, hogy a kolléganőnek ugyanez fordult meg a fejében.
Sebtében átöltözve tért vissza közénk. A legfeltűnőbb változás a mélyen kivágott póló volt, ami alól eltűnhetett a melltartó, hiszen minden pislogását a kiadós cicik mozgása követte.
– Ti barátok vagytok? – kérdezte kipirulva.
– Úgy is mondhatjuk, vagy nagyon jó kollégák.
– Meg szoktatok osztozni mindenen? – érdeklődött tovább, beigazolva sejtésemet.
– Ha csak tehetjük, és ha van min… – válaszoltam diplomatikusan, és mégiscsak leültem a fotelba. – Visszaülsz ide?
Úgy ereszkedett le a karfára, hogy popsijából több került az ölembe. Kicsit meg is billent, mire ösztönösen elkaptam, éppen a cicijeit, erre egy ráadás mozdulattal belehuppant az ölembe.
Feri 46 foggal mosolygott és sűrűket pislogott a sörösdoboz mögül.
Nem szívesen engedtem volna el a ruganyos, hatalmas melleket, de nem is jelezte, hogy ezt elvárná tőlem.
– Ez igen! – törtem meg a csendet, és Feri kimeredő tekintetének kedvezve, úgy gondoltam, hadd ismerkedjenek egymással, ha már ez volt a cél: óvatosan felhúztam a felsőt egészen a nyakáig, hogy zavartalanul előbukkanjanak a cicik.
Két markomat visszatettem, egyharmadát, ha betakarták.
Kicsit mindenki zavarban volt, miközben mindannyian tisztában voltunk a helyzet kínálta lehetőségekkel.
Lopva az órámra néztem: 15 perccel ezelőtt indultunk… Jól haladunk. Úgy számoltam, még kicsit hagyom a tenyereimet élvezkedni, aztán tényleg elmegyek – mármint kocsival. Vagy először mégsem kocsival? Ki kellene próbálni, komolyan gondolja-e a hármas felállást, gyorsan kivenni a résszem, utána magukra hagyni őket. Mit veszíthetek?
– Segítek levenni – ajánlkoztam a már úgyis a nyakánál összegyűrődött ruhadarab eltávolítására.
Ebből az indíttatásból egy sereg feleslegesnek látszó mozdulatot tettem: Fészkelődéssel jeleztem, hogy felállnék, kikapcsoltam a nadrágját és meglazítottam annyira, hogy lehúzhassam térd alá, áttessékeltem Feri ölébe – aki örömmel átvette a markolós szerepet -, és csak ezek után húztam le a fején át a feleslegessé vált felsőjét.
Ottmaradtam előtte, mire a nadrágon keresztül finoman megharapta a farkamat, s miközben Feri egyik kezével még mindig a csábító ciciket edzette, s másikkal először hátulról, majd elölről igyekezett bejutni a bugyiba, a kolléganő viszonozta a térd alá történő nadrágletolást, és gondolkodás nélkül tövig elrejtette, amit kibukkant az arca előtt. Széles, húsos ajkai között mozogtam kéjesen, két kezével a zacskómat fogta…
Feri úgy tűnt, nem boldogul a bugyival. Visszaültem a fotelbe, az omlós, forró száj jött utánam, és derékból behajolva, ott folytatta az eltüntető-előbukkanó műveletet. Láttam, ahogy kilép a nadrágból is, bugyiból is, és kettőnk között meztelenül, enyhén széttett lábakkal élvezi, ahogy Feri hátulról nyalogatja.
Ez az, amit a végtelenségig el bírnék viselni! Megmutattam közben, hogy merrefelé szeretem, az oldalán is, a hegyén…
Nem tudtam, mennyi idő lehet, de úgy gondoltam, helyesebb lenne, ha most már elmennék így is, úgy is, hiszen Feri keres barátnőt, s megtaláltuk számára. Úgy tűnt, hogy be is válik, én meg feleslegessé válok. Eszembe jutott Mariann kicsi keze, ahogy reggel játszadozott velem, s mindig készséges szája… Eszembe jutott Tünde, aki szerintem a lányokhoz jobban vonzódik, ám Mariannal együtt engem is elfogad, és viharos élvezetet tud okozni… Eszembe jutott még sok minden, miközben gyorsabban vettem a levegőt, a mennyezetre néztem és belelövelltem a telt ajkak közé.
Biztos voltam benne, hogy nem veszik rossznéven azt sem, hogy kihasználtam az alkalmat, hiszen a csaj is nagyon benne volt, s az sem tűnik udvariatlanságnak, ha gyorsan eltávozok. Öltöztem, Feri vetkőzött. Fülig érő mosolya jelezte, hogy elégedett a választással, és távozásom után ő is biztosan gyorsan el fog menni. Talán kétszer is.
Csütörtök reggel ugyanaz az ötlete támadt mindhármunknak:
– Meg kellene ismételni Tündénél a bulit!
– Majd zsepit hozzál ám!
– Most már tudom, merre keressem…
– Megkeresnéd a kékszobát is?
– Hárman azért sokan lennétek nekem! Még így is aggályaim vannak, hogy jó-e mindkettőtöknek, szerencsére ti egymással is sokat foglalkoztok.
– Szólnánk ám, ha valami nem lenne jó! – nevetett Tünde a tükörből.
– Neked Mariannal a jobb, vagy velem? – tettem fel a régóta motoszkáló kérdést.
– Ha választani kellene, hát… lehet, hogy hirtelen Mariannt választanám, mert még különlegesebb, még nagyobb újdonság, mint egy pasi. Ugye, nem baj? De azért együtt, hármasban még különlegesebb! Meg ne haragudj ám! Olyan türelmes vagy, és látszik, hogy nemcsak a saját kielégülésed érdekel…
– Nekem is újdonság… – szólalt meg mellettem Mariann. – Eddig azt hittem, sőt biztos voltam benne, hogy a csajok közömbösek számomra. No jó, mondtam már, hogy szívesen megfogok egy cicit, megsimogatom, jó érzés, ahogy az is, ha az enyémet egy csajszi fogja meg, de különösebb izgalmat nem érzek. Így más, hogy van egy pasi is mellettem, és kiegészül a csajos simi-nyali az igazi szeretkezéssel!
– Jó ez a hármas! Szerintem az is nagyon nagydolog, hogy ennyire nyíltak vagyunk egymással, mindent meg tudunk őszintén beszélni, nincs szégyenkezés…
Nagy levegőt vettem.
– Tegnap kérte egy kollégám, hogy segítsek neki csajt találni leakasztásra, rendszeres használatra… – kezdtem.
– Nem! – jelentette ki Mariann.
– Ez a hármas így jó, ahogy van, ha vége lesz, mert egyszer úgyis be kell fejeznünk, akkor ez így marad meg egy pirulós, erotikus élménynek, más ebbe nem fér bele… – tiltakozott Tünde is.
– Nem erről van szó, megoldódott a probléma, segítettem a csapatépítésben… – Nem nagyon tudtam, hogyan kezdem el, illetve most már hogyan folytassam. Mariann egész testével felém fordult:
– Ezt részletesen szeretném hallani! Először a végét: volt valami? Cumi?
– Eltaláltad.
Bal térdét felhúzta az ülésre, kezemet a kivillanó, piros bugyira helyeztem, amit elégedetten nyugtázott:
– Akkor indulhat a szex!

Baszás a bejárónővel

Tavaly történt, kora ősz volt, s akkor még jó meleg volt az időjárás. Hetente kétszer járt hozzánk egy bejárónő, aki a délelőtti Órákban dolgozott. Egy nap valamikor 1 óra körül haza mentem, azzal a tervvel, hogy lezuhanyozom, mivel mint írtam aznap nagyon meleg volt, s teljesen átizzadtam a ruhámat. Klári a bejárónő, mivel aznap későn jött, még nálunk volt.
Néhány szót beszéltünk, s mivel nem volt túl bizalmas köztünk a viszony, megkínáltam egy pohár konyakkal, hogy ne legyünk olyan kimértek egymással.
Akkor még nem kapcsoltam, hogy miközben vasalta az alsónadrágjaimat eléggé kétértelmű kijelentéseket tett arra vonatkozóan, hogy jó keményre vasalja Őket.
Közben én mondtam, hogy most elmegyek zuhanyozni, Ő pedig hogy befejezi a munkáját és már megy is.
Miközben már levetkőztem, rövid idő múlva kopogott a fürdőszoba ajtón:
– László, nincs benn törölköző, adok be egyet- mondta s a résnyire nyitott ajtón beadta a törölközőt- de aztán alaposan lezuhanyozni ám.
Úgy próbáltam állni, hogy a törölközőt a lehető legdiszkrétebben vegyem át, azonban azt egy pillanatra észrevettem, hogy a tükörre látva pont engem néz.
– Köszönöm- mondtam, majd becsuktam az ajtót.
Zuhanyozás közben elgondolkodtam a vasalás közbeni kétértelmű megjegyzéseken, majd a törölköző beadáson, s azt vettem észre, hogy a farkam vörösen izzva elkezdett ágaskodni.
Hosszan zuhanyoztam, arra számítva, hogy majd csak elmúlik.
– László, talán lefolyt- hallottam- segítsek megmosni a hátát ? Na erre ismét elkezdett merevedni.
– Nem köszönöm, már végeztem is.
Mivel a felhajtott konyak kis bátorságot adott, úgy jöttem ki a fürdőből, hogy a felálló farkam teljesen kinyomta a fürdőköpeny elejét.
A nappaliban ott várt még egy konyak.
– Gondoltam jól fog esni még egy – mondta a bejárónő.
Felhajtottuk a konyakot, majd elvonultam a hálóba, hogy felöltözzem, hiszen az igazat megvallva Klári nem volt az esetem, nem is mai csirke.
A hálóban vettem észre hogy a szekrényemben nincs alsónadrág, ezért nem volt mit tenni át kellet mennem a másik szobába, ahol Klári vasalt és ott voltak az összehajtott, keményített alsónadrágok. Úgy vasalt, hogy a vasalódeszka az ajtónyílásba volt beállítva, mivel fél szemmel a TV-t is szokta nézni.
– Egy alsógatyára van szükségem, mivel a szekrényemben nincs- mondtam, mire Ő nem félreállt, hanem csak a vasalódeszkához állt közelebb, hogy mögötte szorosan tudtam csak belépni a másik szobába. miközben elhaladtam mögötte, a fenekét kicsit hátra tolta, de éppen csak leheletnyire, hogy a még mindig álló farkam súrolta a köpenyen és a szoknyáján keresztül. Visszafelé ugyanez megtörtént.
Visszamentem a hálóba, hogy majd felöltözöm, de közben a farkam már tüzesen lüktetett, mivel a helyzet kissé felizgatott.
Alig telt el egy kevés idő nyílt az ajtó , s Klári hozta a kivasalt ruhákat. Én még mindig köntösben, álló farokkal, a bátorságomat gyűjtögetve álltam. Miközben a ruhákat pakolta be a szekrénybe leengedtem magamról a köntöst , s ott áltam vörösen izzó, álló farokkal.
Mikor megfordult megdöbbent.
– Mit szól Klári- mondtam- mit csinált velem.
– Nem érek én rá ilyen dolgokra, láttam én már elég faszt – (kb 4 férjtől vált el)
– Elnézést már azt sem tudom mit csinálok- mondtam csodálkozva, hiszen úgy éreztem Ő provokált.
– Talán csak nem akar megbaszni ? – kérdezte, s kiviharzott a szobából.
Én leforrázva álltam ott , még mindig álló fasszal, s elkezdtem a szekrényemben keresgélni, hogy mit vegyek fel.
– Engem mindenki csak megbaszni akar, meg hogy állítsam fel a faszát (fászát : ezt így mondta)- jött vissza, közben engem nézett.
– Klári elnézést, nem tudtam mit csinálok.
– Biztosan valaki felizgatta, hogy feláll a fasza.
– Klári ez magától áll fel.
– Most feküdjek le magával? – kérdezte .
– Nem, – habogtam, mivel a helyzetet nem tudtam már mire vélni. Közben csak felvettem egy alsógatyát, ami elől jócskán kidudorodott. Erre kiment, s folytatta a vasalást. én ledőltem az ágyra, mivel kissé forgott velem a világ. Klári rövidesen visszatért:
– Milyen sokáig feláll magának a fasza, ilyenkor Örömet kell magának szereznie.
– Dehogyis- mondtam, csak nem fogom előtte kiverni.
– Magának jó vastag fasza van, s az hogy felfelé görbül, az jó a nőknek.
– Biztosan
– Tényleg milyen sokáig feláll, ilyet még nem láttam.
– Milyet látott.
– Volt olyan férjem, akinek abszolut nem állt fel hiába símogattam.
Közben visszament vasalni, s onnan szólt vissza:
– Biztosan azért csinál ilyen butaságot, mert kiment a vér a fejéből, s a faszába vándorolt.
Felkeltem, s utána mentem.
– Klári és hogyan szokott kefélni.
– Ahogy mindenki- mondta- szoktam nézegetni szexújságot- s abban láttam, hogy a nőnek a fenekébe dugta a pasi a faszát, azt nem tudom, hogyan viselte el. A maga faszába szerintem bele is lehetne halni (!!!)
– Ebbe?- mondtam, s letoltam a nadrágom, s ismét ott álltam előtte meztelenül, álló fasszal.
– Jó nagy, s milyen veres- lihegte Klári
– Nem akarja megfogni? – kérdeztem. Mire félszeg mosollyal előre lépett s először megsímogatta a combom- milyen forró- modta, majd a zacskómat fogta meg- ebben a zacskóban bőven termelődhet gyermekáldás- majd a farkam megfogva a fitymát lepattintotta a makkról. Miközben a farkamat fogta, én megfogtam a mellét.
– Jó kis löttyedt csöcsöm van- mondta.
– Én szeretem a löttyedt csöcsöket, vegye le a pólóját.
Erre levetette a pólóját, én pedig a melltaróját kapcsoltam ki. Tényleg nem valami feszes labdák álltak előttem, hanem jó nagy , kissé lógó, hatalmas bimbójú mellek.
Számba vettem a bimbóját, miközben keze a farkamon pihent, azonban különösebb mozdulatokat nem tett.
– Ez nem helyes, mi most vétünk.- mondta, s eltolt magától, majd visszavette a pólóját, s folytatta a vasalást-Majd legközelebb még beszélgetünk, most megyek, mert kikapunk.
Összeszedte a cuccait, majd elment.
Én is lassan felöltöztem, visszamentem dolgozni. Farkam még mindig lüktetve merevedett a nadrágomban, de arra gondoltam majd csak lelankad.
Mikor beléptem az irodámba, a titkárnőm egy kb 100 kg-s nő így szólt.
– Főnök , neked feláll a faszod – mondta (soha, semmilyen kapcsolat, utalás nem volt köztünk)
– Hozd csak ide, régóta furdal a kiváncsiság, milyen faszod van.
Közelebb léptem, erre lehúzta a sliccemet, kihalászta a farkam,- majdnem kiverte a szemem- mondta- hát téged ki izgatott fel ennyire, Most leszoplak- mondta majd szájába vette.
Kb 3 perc múlva éreztem, hogy már nem bírom tovább az egész napos feszültséget, s a farkam hatalmas rándulással kiadta magából tartalmát.
Szinte ugyanabban az időben nyílt az ajtó, s belépett rajta az egyik adminisztrátor nő, akinek földbe gyökerezett a lába a csodálkozástól. A titkárnőm a száján csorgó ondóval odalépett hozzá, s lesmárolta a nőt, a szájában lévő ondót átpréselve annak szájába. Miközben smároltak elkezdték egymás ruháit észveszejtő gyorsasággal lehámozni egymásról, s néhány másodperc múlva már egymás cuppogó pinájában matattak.
– Főnök basszál meg- mondta az adminisztrátor nő- s felfeküdt az asztalra, lábait pedig felhúzta.
– Megbaszunk, de közben szárazra nyalod a bulámat- mondta a titkárnőm.
– Várjatok bezárom az ajtót, mert elég lesz nekem két nő is.
– Főnök te se láttál még ekkora csöcsöt, meglengetem neked- mondta Éva (a titkárnő) s elkezdte az orrom előtt rázni hatalmas emlőit.
– Anikó most ráülök a szádra- mondta Éva s felmászott az asztalra.
Én odatérdeltem Anikó pinájához, s elkezdtem nyalni. Néhány perc múlva Éva egy hatalmas fingással élvezett el.
– Folyasd a számba a lucskodta- nyögte Anikó, majd a nyalástól ( a szám már begörcsölt) rövidesen Ő is vísítva élvezett el.
– Most dugd belém a faszodat, de óvatosan.
– Óvatosan bedugtam faszomat a pinájába, a s amikor a makkom átpattant a pinája záróizmán, már éreztem, hogy hatalmas élvezés fog eljönni.
– Miközben csumiszoltam, Éva elkezdett a seggem körül matatni, maj szép lassan, először a kisujját, majd a végbelemet tágítva két újjal nyúlt a seggembe.
– Nyugodtan szarjál, ha úgy érzed ha kell.
Erre bátran elengedtem magam, s olyan érzéssel, mintha egy hatalmasat szarnék elélveztem, forró gecipatakot lövellve Anikó pinájába.
– Mekkora baszás, minden csupa lucsok, pina és fasz szag- mondta Anikó – Most kinyalom belőled a főnök gecijét- mondta Éva félrelökve Anikó pinájától.
– Ha kinyaltad adj belőle nekem is – nyögte Anikó, s Éva ismét lesmárta Anikót, átadva neki a geciből.
– Ez valami szuper volt, eddig csak hírét hallottam a főnök faszának, de most ki is tudtuk próbálni.
Két nap múlva, amikor ismét jött a bejárónőnk éppen indulóban voltam.
– László, már megy is – kérdezte (aznap egy mini ruhát vett fel, a az látszott, hogy nincs rajta melltartó.
– Igen- hebegtem, mivel nem tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá az előző alkalom óta.
– Akkor jó munkát- mondta, s valamiért lehajolt, mire a szoknyája teljesen felcsúszott, s akkor láttam, hogy nincs rajta bugyi. (Ezt biztos szándékosan csinálta)
Ekkor még nem kapcsoltam, nem akartam ismét leégni.
– Múltkor sikerült Örömet szerezni magának ?- kérdezte.
– Dehogy, megvártam míg lelenkad – nem akartam elárulni neki kis kalandomat.
– Az pedig egészségtelen, fezsülséget hagyni.
Erre a beszélgetésre farkam már ismét állt, kiszáradt torokkal mondtam:
– Klári láttam a pináját, nincs magán bugyi.
Erre leült a kanapéra, lábait felhúzta, kitárult fekete, sűrű szőrrel borított pinája.
– Mielőtt ide jöttem, megittam két fél konyakot, bátorságot gyűjteni- mondta.
– Nekem még soha nem puszilták meg a pinámat, puszilja meg.
Erre odahajoltam, s elkezdtem csókolgatni, először csak úgy kívülről.
Igazi bulaszaga volt, azt hittem már attól elélvezetk.
– Most már elég- mondta, s ekkor már láttam, hogy fogalma sincs a nyalásról.
A feneke alá nyúltam, majd a bozont közé nyúlva a nyelvemmel először a csiklóját, majd a hüvelyét kezdtem nyalogatni.
– Mit csinál, hagyja abba, ez olyan gusztustalan.
– Már miért lenne gusztustalan
– Mert eddig minden férjem azt mondta, hogy nem puszil meg ott , mert ott pisilek.
– Én már nem is puszilom, kinyalom, s ki fogom elégíteni.
– Nekem még soha nem volt orgazmusom.
Na bumm, gondoltam, de mivel már volt olyan nő az életemben, akinek frigiditása az én nyelvemtől múlt el, ezért bizakodtam magamban
– Nyugi – mondtam, majd folytattam a minkát.
– Kis idő múlva elkezdett nedvesedni, majd lucska kezdte elönteni a pináját.
– Jaj, valami folyik belőlem, biztos valami gusztustalan- nyögte- hagyjon békén, hagy töröljem meg.
– Nyugi, majd én felnyalom, modntam, s elkezdtem símogatni a hüvelyét, majd a kellően benedvesített ujjamat a végbélynílásához illesztettem, s szép lassan betoltam.
– Mindjárt beszarok, a farkát nem teheti be a seggembe.
Közben a szőre már összevissza vagdosta a nyelvemet, a farkam többször volt abban az állapotban, hogy magától eldurran a nadrágombam, mire elkezdett zihálni, s aprókat nyögdécselni.
– Mindjárt bepisálok- mondta.
– El fog élvezni- mondtam, s mélyebben dugtam nyelvem a hüvelyébe, majd a csiklóját nyalogattam, ami akkora volt mint egy gyerekpöcs.
– Jaj behugyozok, istenem, bocsánat, szétdurran a pinám- sikoltotta, s akkorát élvezett, hogy azt hittem kitöri a nyakamat a combjaival.
Néhány másodperces lihegés után azt mondta- azt hittem le fogom pisálni.
– Csak hasonló az orgazmus kezdete a vizelési ingerhez. Amikor először kivertem a faszom, azt hittem be fogok pisálni, de már nem voltmegállás, s rájöttem, hogy ez mégis más.
– László, baszni majd később basszunk, most elsőre nem bírom tovább.

Csaj a megállóból 10

Amikor üdén és illatosan beültek a kocsiba – Mariann mellém, Tünde hátul, középre -, csillogó szemeiken és állandósult mosolyukon kívül semmi nem árulkodott közös tegnap délutáni és esti programunkról, sőt még arról sem, hogy lenne miről árulkodni.
Mariann teljes hajmennyiségét balról jobbra irányította – nem lehetett kis munka reggel a tükör előtt a sűrű zuhatagot meggyőzni erről a változásról -, a felém eső bal profilját így egészében kitette az én bámulatomnak. Tünde frizurája a megfejthetetlen lépcsőzetes formáját mutatta: a felső réteg világosabb és rövidebb, az alatta megbújók hosszabbak és sötétebbek. Kedvem lett volna mindkettőt egyszerre simogatni és mindkettőbe belefúrni az arcom, ahogy tegnap adódott erre alkalmam.
– Hoztál zsepit? – kérdezte a tükörből hátsó, állandó stopposom.
Önkéntelenül bal felső ingzsebemhez tapogatóztam, miközben mindketten hangosan kacagtak. Nevetésük rám is átragadt.
Tegnap, miután megérkezett Mariann is – félbeszakítva Tündével éppen megkísérelt, kényeztető összecsiszolódásunkat -, elégedetten szemléltem, ahogy feltartott karral hagyja magát megszabadítani a felsőjétől, majd újra két markába fogja Tünde cicijeit, miközben lefejtettem a formás popsit takaró farmert, s azt egy hirtelen mozdulattal az utcai ablak irányába küldtem. Egy-két lépést hátrálva gyönyörködtem a látványban: a meztelen Tünde és a bugyiban, melltartóban őt simogató Mariann hormonriasztó összhatásában.
A fehér bugyi és a szintén hófehér melltartó – ugyan ki állítja, hogy ez szín már divatjamúlt, amikor egyazon délután két formás, fehér bugyival is dolgom akad? – összhangot mutatott Tünde lakrészének színvilágával. A barnás-rózsaszín női testek nemkülönben!
Talán a vizuális impresszió erotikus izgalma okozta, tüsszentettem egy nagyot, olyan királyosat. Kerestem a zsebkendőt, s ehhez az ingzsebemet, de hiába: egyetlen szálat sem tartalmazott. Pedig további orrcsavarás jelezte a következő tüsszentés közeledtét.
– Nincs nálam sem – nézett rám Mariann a cicikről.
– Mindjárt hozok, egy pillanat! – Tünde felfüggesztette barátnője, vagyis közös barátnőnk feszes testének feltérképezését.
– Majd én!… Hol találom? – készségeskedetem, s már indultam az egyik fehér kilincs irányába, úgy ahogy voltam, ruha nélkül, előre és felfelé szegezett lándzsával.
– Kis kosárban… – válaszolt a ház királykisasszonya, és kibújtatta Mariann egyik cicijét.
– Várjatok ám meg! – szóltam vissza az ajtóból.
Elindultam papírzsebkendőt kutatni, a rövid eligazítás alapján feltételezve, hogy csakis olyan helyen találhatom meg, ahol már jártam, tehát nem kell az egész házat bebolyongani. Szívesen mentem, mert nem szerettem volna a két üde, vérforraló női test, vagy egymás kényeztetésének mámorító benyomásától függve, túlontúl gyorsan teljesíteni férfiúi ösztöneim sürgető parancsát, s ez a kis elterelő tevékenység reményeim szerint elodázhatta rohamosan és visszatarthatatlanul közeledő spriccelési ingerenciámat.
Lementem a lépcsőn. Az előszobából tágas nappalivá, valamint bárpult és hozzávaló magas székek elhelyezésével egyetlen jókora, egylégterű helyiséggé formázott, és üvegtéglás fallal határolt belső virágoskerten túl konyhasarkot tartalmazó földszinten, közvetlenül az utcai bejárati ajtó mellett megtaláltam a kosarat. Aznapi levelek és néhánynapos szórólapok társaságában megleltem a családi papírzsebkendőt, egy egész csomagnyit.
Eszembe sem jutott, hogy találkozhatok valakivel e rövid túrán, csak mikor visszatértem, futott át a gondolat, de akkor már mindegy is: nem ütköztünk össze senkivel a ház lakói közül.
A csajok keltette élmény alig lankadt valamicskét a felfedező túra ideje során, ők is változatlanul ugyanott álltak, és még tartott a cicik feltárása. Érdekes, hogy ők egymással szemben is igyekeznek megtartani a vetkőztetés élvezetét, pedig lehetséges, hogy nekik nem is jelent akkora izgalmat a kicsomagolás, mint nekünk, ellenkező neműeknek. Hogy is van ez? Az biztos, hogy örömmel veszem, ha a nő segít megszabadulni a saját ruhadarabjaitól – s nem kell csatok és kapcsok nyitját olyankor megfejteni, amikor agysejtjeimnek az élvezetre kell koncentrálni -, s utána átengedi a bugyi lehúzásának utánozhatatlan élményét. Odaléptem Mariann mögé, s mikor a melltartó lekerült, leguggolva, a félgömbök lassú, tágranyílt-szemű kiszabadítását magamra vállaltam, kihúzva a völgyből és átemelve a dombokon…
– Miért nevezed a húgodat öcsédnek? – kérdeztem immár a kocsiban, útban az iskola és munkahely felé, szokásos reggeli utazásunkkor, egy nappal később, de még mindig a mélyreható élmények hatása alatt.
Ezen megint jót nevetgéltünk! Tünde válasza pedig végképp felhagyhatatlanná tette az egységes vidámságot:
– Hát mert olyan… nem?
– Neeeem! – vágta rá Mariann, fuldokolva a nevetéstől.
– Dehogyis! – tiltakoztam gurgulázva. Magam elé idéztem a jelenetet, amikor diszkrét kopogást követve, válaszra sem várva, belépett a szobába egy rövid, vöröses-barnahajú csaj, akire Tünde, felnézve Mariann cicijei közül, azt mondta: „az öcsém.” – Nem nagyon jött zavarba…
Tényleg nem. Kérdezte: elállhatna-e valamelyik kocsival, mire Mariann szó nélkül az ablak tövében illetlenül szétvetett szárral heverő farmerja felé mutatott, aminek a zsebéből Tünde „öccse” kivette a kulcsot és eltávozott. Amíg lehajolt a nadrágig, hátulról széles belátást engedett a válláról már a belépésekor is lecsúszni készülő, egyébként is nagyon bő szabású felsője, megmutatva kíváncsi látószerveimnek a Tündéjénél jóval nagyobb melleket. Hamarjában megcsodálhattam alácsúszni szándékozó, ugyancsak tágas nadrágjából – melynek ülepe különben is valahol térdkörül került megállapításra szabóilag – kitüremkedő kiadós popsit, amely lehajlás közben jóval a kék-fehér csíkos tanga alatt kezdődött, fittyethányva eredeti rendeltetésének. Öccsre egy cseppet sem hasonlított!
– Gondolom, öcsédnek nevezett húgodnál minden kék… – tippeltem a bugyi és egyéb ruházata alapján.
Mariann ezen is felkacagott, ám Tünde komolyan válaszolt:
– Kék és fehér, mert azt kérte. Jártál arra zsepikeresés közben?
Megint egy jó ok a nevetésre, pedig igazán gyorsan és bonyodalom nélkül megoldottam a kutatómunkát.
– Dehogy! Célirányosan mentem a kosárig és vissza, nem tévedtem el, nem találkoztam sem a húgoddal, sem a nagymamáddal…
– Hahaha!
– Azért képzeljétek el, mit látott szegény, amikor ártatlanul belépett, s ahhoz képest higgadtan viselte a megpróbáltatásokat!
– Öcsém? Mit láthatott? – Tünde feje kettőnk között, szemei a tükörből csillogtak, karjai a két első ülés támláján. – Először is Mariannt az ágyon fekve, meztelenül, hegyes cicikkel, lábai kétfelé, bal kezével a farmerja felé mutat…
– … ami szintén széttett lábakkal az ablaknál… – egészítettem ki a látványt.
– Mariann tetejében én – folytatta a csillogó szempár gazdája -, nyelvem a duzzadó bimbók egyikén, Mariann szabad kezével éppen összekócol.
– Egyik térdeddel eltakartad Mariann punciját, a másikat felhúztad, így a tiédet láthattam. Az egyik kezed Mariann szabad cicijét markolta éppen, a másikkal hátranyúltál hozzám… – folytattam a még elmesélve is ínycsiklandó képet.
– Valahogy keresztben feküdtél, lábad oldalra nyújtva az ágyról a levegőbe, mintha most ugrottál volna ki a repülőből, és még nem nyílt ki az ernyőd, lebegve ég és föld között, és a kemény farkadat nyomkodtad a fenekemhez. Egyre jobban széttettem a lábam, hogy be tudd tenni a punimba, de csak simogattál, és biztos néztél közben, erre hátranyúltam és odaillesztettelek a bejárathoz. Az egyikhez, mert nem tudtam, hová készülsz.
– Tovább! – kérte Mariann, aki szomjasan itta a számára oly szimpatikus, minden apró részletre kiterjedő beszámolót.
– Hogyhogy tovább? Te hol voltál?
– Csak feküdtem, élveztem az eddigieket és vártam, mi fog történni. – Mariann bal tenyerét, ezen a reggelen először, célirányosan nadrágom egy érzékeny pontjára helyezte.
– Én következem – vettem át az ismertető előadás fonalát. – Már alig bírtam magammal, úgy voltam vele, hogy valahová sürgősen be kell dugni a farkam, megtornáztatni, és még sürgősebben teleengedni… Ehhez még hozzájárultál – néztem a tükörbe – azzal, hogy ahányszor a puncidhoz közelítettem, mindig készségesen hátrébb toltad, hogy elérjem, pedig nem is akartam elérni, csak a környékét bejárni, azt is csak kíméletesen, nem elkapkodva. Már sokadik csillogó, színtelen csepp jelent meg a farkam végén, amit a popsidra kentem és néztem, milyen gyorsan eltűnik. Ekkor kaptál el, és az érintésedtől megint majdnem elhamarkodtam a dolgot.
– Ehelyett felpattantál…
– …és a következő csillogó cseppet odavittem Mariannak, a nyelve hegyére.
– Hogy is volt ez pontosan? – Mariann kipirulva fordult felém, és gyorsan bontogatta a nadrágomat.
Benyúltam a bal felső ingzsebembe, és a bal combomra készítettem egy papírzsebkendőt. Ettől a kocsiban megint visszatért a széles nevetés, de most már a féktelenül erotikus változata.
– Iszol egy sört?
– Kocsival vagyok, egy alkoholmenteset esetleg…
– Ne válogass, mert úgysincs semmilyen!
– Akkor meg miért kérdezted?
– Gondoltam, meghívsz a szomszédba.
A szomszédban nonstop kocsma üzemelt, betértünk már oda máskor is Ferivel, sőt az egy igen praktikus találkozóhely volt számunkra, amikor együtt indultunk valahová. Mégsem az utcán kellett várakozni egymásra! Ilyenkor a kocsmában megtaláltam, feltöltve, útra készen.
Napközben is célszerű átszaladni az irodából, akár csak egy kávéra is.
Ajtón ki, ajtón be. Tényleg kár lenne munkahelyen sört tartani, főleg választékot igényes haverok számára. A kocsmáros előadta az alkoholmentes sör és a guminő közötti egyetlen lépésnyi távolságról szóló, elnyűhetetlen poénját, óva intve ennek megtételétől.
Feri sem guminőben gondolkozott:
– Kéne egy jó csaj!
– Mi lett vele? Vagy velük? – Néhány hete még büszkén mesélte, hogy odaköltözött hozzá egy „szuper bige”, pár napra rá annak barátnője is, és hármasban adtak az élvezeteknek. A lányok munkaidőben is, Feri szabadideje egy részében, amíg ki nem fulladt.
– Szerelmes lett, elment… – mondta keserűen. – Elmentek valamerre nászútra.
– Mármint a két csaj?
– Szerinted eddig kiről beszéltünk?
No jó. Tényleg itt maradt nő nélkül hirtelen, sőt duplán. Megértően igyekeztem viselkedni.
– Van időd csajozni egyet? – villantotta rám legcsábosabb mosolyát, mely mind a 44 fogát tartalmazta. Egyszer megkérem majd, hogy ugyanezt ismételje meg tükör előtt, józanul… Garantáltan többé nem fogja így csinálni!
– Túl sok nincs…
– Akkor csak mondj egy címet! – mosolygott már megint.
Szóval úgy akar sört inni, hogy nincs, és úgy akar csajozni, hogy én szállítsam le számára?
– Ne mondd, hogy nem tudsz olyat, aki… – kezdtem kételkedésemnek hangot adni.
– Honnan tudnék? – Elővette ártatlan tekintetét, ami nem kevésbé volt ijesztő, mint a mosolygós, csak a fogak száma csökkent felére. – Leakasztani valakit?
– Hát én honnan tudnék? – csodálkoztam ekkora szemtelenségen.
Belekortyolt a sörébe, aztán érdeklődéssel szemlélte, hogy nem maradt a korsó alján. Én még az üveg felénél jártam…
– Nem állíthatod, hogy egyszer sem ajánlottam fel, hogy meglátogathatod a csajomat, vagy akár mind a kettőt… – Tényleg nem tartotta dugva őket. Nem állítottam semmit, úgyhogy folytatta a monológot: – Bármikor jöhettél volna, mert a haverom vagy. Ingyen!
Azt hiszem, itt mondta ki a kulcsszót: a két lány munkaidőben profi szolgáltatást nyújtott pénzért, Ferinek munkaidő után ingyeneset, vagy inkább bartert a szállásért. Tőlem meg úgy szeretne kicsikarni egy ingyenes ismerőst, hogy tisztában van azzal, én nem ismerek profikat.
Eszembe sem jutott Mariannt vagy Tündét, esetleg mindkettőjüket feláldozni a kollegalitás oltárán. Nem hülyültem meg! Egyrészt nem olyan csajok, hogy bárkivel elmennének – néha azt sem értem világosan, nekem hogyan sikerülhetett -, másrészt ez az én titkos élvezetem két belevaló csajjal, harmadrészt meg nem és nem!
Hajlandó voltam azonban gondolkozni lehetőségeken Feri minél hamarabb nyélbeüthető kielégülése érdekében. Közben minduntalan visszatértek az előz napi emlékek: Amikor a két csaj oldalról fölém hajolt, s Mariann cicijei alatt ráláttam az ablakra, azon túl a lemenő Nap által alulról megvilágított, rózsaszín felhőkre!… Úgy éreztem, ez éppen a mennyország.
Feri rendelt még egy sört.
Feldobtam néhány nevet, ismerősökét, kolléganőkét, sőt olyat is, ami csak úgy a naptárból eszembe jutott. Feri mindegyikre mondott valami kifogást, még a kamu névre is: „Attól aztán nem lehet megszabadulni!”
– Holnapig kibírod? – kérdeztem, feladva az értelmetlen tanakodást.
– Mi van ma?…holnap csütörtök…
– Majdcsak valahogy túléled – vigasztaltam. Egyszer éppen ő mesélte, hogy függetlenül attól, hogy van-e éppen szextársa, saját magát is rendszeresen kiszolgálja…
– Eszedbe jutott valaki? – kezdte volna újra a faggatózást. Meglepődve ismertem fel, hogy reménykedve arra gondol, vannak ötleteim, csak éppen a másik féllel meg akarom először beszélni.
Nem volt egyetlen használható ötletem sem.
Más lenne a helyzet, ha magamról szólna ez a problémamegoldás…
Szinte végszóra betoppant egy csaj a cégtől, mintás bögréjébe, elvitelre capuccinot rendelt a pultnál. Dudorodó, formás nadrág… Jelekkel mutattam Ferinek: ihol a jelentkező!
Élénken rázta a fejét. Mi baja lehet?
Nem is szólalt meg, a csajszi eltávozásáig, akkor magyarázta el:
– Egyszer azt mondtam neki, mert beszél az ember hülyeségeket, hogy ha feleséget keresnék, csakis ő kellene, azóta nyomul! Mi van ma?… – Ujjain számolt. – Hétfőn még meg is várt a parkolóban, a recepcióssal legalább félórát kellett beszélgetnem, hogy megunja a várakozást, közben pislogtam kifelé, már mindenkinek gyanússá váltam.
– Szerintem nem akar hozzád menni, ne f**s! Az is lehet, hogy van férje…
– Erre nem is gondoltam – mosolygott, bevetve mind a 44 fogát. Már megint akarhat valamit! – Megtudakolod?
– Rendben van, ennyit megtehetek egy kollégának… De most visszamegyek, mert vendégeim jönnek, és sok a munka.
Ajtón ki, ajtón be.
Még a helyemre sem értem, egyik közvetlen kolléganőm a folyosón szóba elegyedett velem, így gyorsan kihasználtam az alkalmat:
– Valahol a könyvelésen egy nagyon széparcú, hosszú hajú, ilyen magas – mutattam – csajszi, mindig olyan a szeme, mintha sírni akarna…
– Farmotoros? – pontosította a leírást. – Bögyös-faros?
– Mondjuk, de formásan…
– Mit akarsz vele?
– Tulajdonképpen semmit, de mit lehet tudni róla? – tértem a lényegre.
– Elvált, van egy kislánya, van barátja, de szerintem bejössz neki.
– Ok, köszi, csak ennyi… Nem jöttek még a vendégek, ugye?
Úgy másfélóra elteltével meglátogattam Feri kollégámat az irodájában. Éppen meditált, ami kísértetiesen emlékeztetett a semmittevés lázas tevékenységére.
– Fél négykor találkoztok a parkolóban, szinte teljesen véletlenül, s megkérdezed, hazaviheted-e. Sok sikert!
– Vá-vá-várj! – kiáltott utánam kétségbeesve, mikor látta, hogy kívülről csukom az ajtót.
– Mi a baj? Holnapra ígértem, már ma megkapod a megoldást. Oda s szüzesség!
– Csukd már be… De belülről! Hogy csináltad? – kérdezte.
– Semmi különös, kicsit gyámoltalannak tart, hogy én hívtam randira helyetted, de majd kiteszel magadért! Ma éppen alkalmas neki, mert a kiscsajt, ugyanis van egy lánya, a nagymama viszi el magához, s csak később kerül haza, a barátja meg valahol vidéken… No hajrá! – Kezemet megint a kilincsre tettem, nincs már ezen mit beszélni…
Feri nem így gondolta:
– Majd később beszéljünk már még!
– O.k. – Sietve eltávoztam.
Már régen elfelejtettem Ferit a megoldottnak tűnő problémájával együtt, amikor pontban fél négykor betoppant:
– Mehetünk? – Gyanúsan sokfogú mosoly.
– Persze, menjetek csak…- válaszoltam könnyedén, hiszen én már megtettem, ami tőlem esetleg elvárható lehetett.
– Tudod, én ittam néhány sört… – Ezért a csábos mosoly! – Elvinnél? – Tanakodásomat vagy nemtetszésemet látva még hozzátette: – Csak odafelé, aztán majd sétálok egyet.
Sóhajtva nyúltam a kulcsomért.
A kolléganőn nem látszott a csodálkozásnak legparányibb jele sem, amikor ketten kérdeztük meg tőle – mintegy spontán módon – a megbeszélt „hazavihetünk?”-et.
Nem is lakott messzire, csak a sok egyirányú utca miatt tűnt hosszúnak a távolság, Ferinek igazán nem kell nagy sétát megtennie akció után.
– Bejössz egy üdítőre? – Meglehetősen váratlanul ért a kérdés, hiszen ki sem terveztem szállni a kocsiból, hadd intézzék a csak kettejükre tartozó problémamegoldást.
A lakás elég kicsi, ám rendezett, tiszta, s otthonos.
– Mit kértek? – állt elénk, miután leültetett minket a rendelkezésre álló két fotelba.
– Hogy Feri mit szeretne, azt majd megbeszélitek, én akármilyen rostosat, és már nem is zavarlak benneteket – válaszoltam, figyelve a hatást, ami elmaradt. Nem egy csodálkozós típus!
Kaptam egy őszibaracklevet, Feri egy doboz sört, saját magának pedig ásványvizet hozott.
– Ülj csak ide, én úgyis megyek már.. – ugrottam fel az egyik fotelből.
– Ne siess annyira, sosincs alkalmunk beszélgetni… – Az üresen maradt fotel széles karfájára tette nőies fenekét. Mindössze pár másodpercre, s már megint talpon volt: – Egy pillanat…
Feri elégedetten mosolygott, érezte, hogy jó úton halad felgyülemlett feszültsége levezetése irányába. Nekem is érdekes ötletem támadt, és gyanítottam, hogy a kolléganőnek ugyanez fordult meg a fejében.
Sebtében átöltözve tért vissza közénk. A legfeltűnőbb változás a mélyen kivágott póló volt, ami alól eltűnhetett a melltartó, hiszen minden pislogását a kiadós cicik mozgása követte.
– Ti barátok vagytok? – kérdezte kipirulva.
– Úgy is mondhatjuk, vagy nagyon jó kollégák.
– Meg szoktatok osztozni mindenen? – érdeklődött tovább, beigazolva sejtésemet.
– Ha csak tehetjük, és ha van min… – válaszoltam diplomatikusan, és mégiscsak leültem a fotelba. – Visszaülsz ide?
Úgy ereszkedett le a karfára, hogy popsijából több került az ölembe. Kicsit meg is billent, mire ösztönösen elkaptam, éppen a cicijeit, erre egy ráadás mozdulattal belehuppant az ölembe.
Feri 46 foggal mosolygott és sűrűket pislogott a sörösdoboz mögül.
Nem szívesen engedtem volna el a ruganyos, hatalmas melleket, de nem is jelezte, hogy ezt elvárná tőlem.
– Ez igen! – törtem meg a csendet, és Feri kimeredő tekintetének kedvezve, úgy gondoltam, hadd ismerkedjenek egymással, ha már ez volt a cél: óvatosan felhúztam a felsőt egészen a nyakáig, hogy zavartalanul előbukkanjanak a cicik.
Két markomat visszatettem, egyharmadát, ha betakarták.
Kicsit mindenki zavarban volt, miközben mindannyian tisztában voltunk a helyzet kínálta lehetőségekkel.
Lopva az órámra néztem: 15 perccel ezelőtt indultunk… Jól haladunk. Úgy számoltam, még kicsit hagyom a tenyereimet élvezkedni, aztán tényleg elmegyek – mármint kocsival. Vagy először mégsem kocsival? Ki kellene próbálni, komolyan gondolja-e a hármas felállást, gyorsan kivenni a résszem, utána magukra hagyni őket. Mit veszíthetek?
– Segítek levenni – ajánlkoztam a már úgyis a nyakánál összegyűrődött ruhadarab eltávolítására.
Ebből az indíttatásból egy sereg feleslegesnek látszó mozdulatot tettem: Fészkelődéssel jeleztem, hogy felállnék, kikapcsoltam a nadrágját és meglazítottam annyira, hogy lehúzhassam térd alá, áttessékeltem Feri ölébe – aki örömmel átvette a markolós szerepet -, és csak ezek után húztam le a fején át a feleslegessé vált felsőjét.
Ottmaradtam előtte, mire a nadrágon keresztül finoman megharapta a farkamat, s miközben Feri egyik kezével még mindig a csábító ciciket edzette, s másikkal először hátulról, majd elölről igyekezett bejutni a bugyiba, a kolléganő viszonozta a térd alá történő nadrágletolást, és gondolkodás nélkül tövig elrejtette, amit kibukkant az arca előtt. Széles, húsos ajkai között mozogtam kéjesen, két kezével a zacskómat fogta…
Feri úgy tűnt, nem boldogul a bugyival. Visszaültem a fotelbe, az omlós, forró száj jött utánam, és derékból behajolva, ott folytatta az eltüntető-előbukkanó műveletet. Láttam, ahogy kilép a nadrágból is, bugyiból is, és kettőnk között meztelenül, enyhén széttett lábakkal élvezi, ahogy Feri hátulról nyalogatja.
Ez az, amit a végtelenségig el bírnék viselni! Megmutattam közben, hogy merrefelé szeretem, az oldalán is, a hegyén…
Nem tudtam, mennyi idő lehet, de úgy gondoltam, helyesebb lenne, ha most már elmennék így is, úgy is, hiszen Feri keres barátnőt, s megtaláltuk számára. Úgy tűnt, hogy be is válik, én meg feleslegessé válok. Eszembe jutott Mariann kicsi keze, ahogy reggel játszadozott velem, s mindig készséges szája… Eszembe jutott Tünde, aki szerintem a lányokhoz jobban vonzódik, ám Mariannal együtt engem is elfogad, és viharos élvezetet tud okozni… Eszembe jutott még sok minden, miközben gyorsabban vettem a levegőt, a mennyezetre néztem és belelövelltem a telt ajkak közé.
Biztos voltam benne, hogy nem veszik rossznéven azt sem, hogy kihasználtam az alkalmat, hiszen a csaj is nagyon benne volt, s az sem tűnik udvariatlanságnak, ha gyorsan eltávozok. Öltöztem, Feri vetkőzött. Fülig érő mosolya jelezte, hogy elégedett a választással, és távozásom után ő is biztosan gyorsan el fog menni. Talán kétszer is.
Csütörtök reggel ugyanaz az ötlete támadt mindhármunknak:
– Meg kellene ismételni Tündénél a bulit!
– Majd zsepit hozzál ám!
– Most már tudom, merre keressem…
– Megkeresnéd a kékszobát is?
– Hárman azért sokan lennétek nekem! Még így is aggályaim vannak, hogy jó-e mindkettőtöknek, szerencsére ti egymással is sokat foglalkoztok.
– Szólnánk ám, ha valami nem lenne jó! – nevetett Tünde a tükörből.
– Neked Mariannal a jobb, vagy velem? – tettem fel a régóta motoszkáló kérdést.
– Ha választani kellene, hát… lehet, hogy hirtelen Mariannt választanám, mert még különlegesebb, még nagyobb újdonság, mint egy pasi. Ugye, nem baj? De azért együtt, hármasban még különlegesebb! Meg ne haragudj ám! Olyan türelmes vagy, és látszik, hogy nemcsak a saját kielégülésed érdekel…
– Nekem is újdonság… – szólalt meg mellettem Mariann. – Eddig azt hittem, sőt biztos voltam benne, hogy a csajok közömbösek számomra. No jó, mondtam már, hogy szívesen megfogok egy cicit, megsimogatom, jó érzés, ahogy az is, ha az enyémet egy csajszi fogja meg, de különösebb izgalmat nem érzek. Így más, hogy van egy pasi is mellettem, és kiegészül a csajos simi-nyali az igazi szeretkezéssel!
– Jó ez a hármas! Szerintem az is nagyon nagydolog, hogy ennyire nyíltak vagyunk egymással, mindent meg tudunk őszintén beszélni, nincs szégyenkezés…
Nagy levegőt vettem.
– Tegnap kérte egy kollégám, hogy segítsek neki csajt találni leakasztásra, rendszeres használatra… – kezdtem.
– Nem! – jelentette ki Mariann.
– Ez a hármas így jó, ahogy van, ha vége lesz, mert egyszer úgyis be kell fejeznünk, akkor ez így marad meg egy pirulós, erotikus élménynek, más ebbe nem fér bele… – tiltakozott Tünde is.
– Nem erről van szó, megoldódott a probléma, segítettem a csapatépítésben… – Nem nagyon tudtam, hogyan kezdem el, illetve most már hogyan folytassam. Mariann egész testével felém fordult:
– Ezt részletesen szeretném hallani! Először a végét: volt valami? Cumi?
– Eltaláltad.
Bal térdét felhúzta az ülésre, kezemet a kivillanó, piros bugyira helyeztem, amit elégedetten nyugtázott:
– Akkor indulhat a szexjárat

Csaj a megállóból 9

– Az is én vagyok! – szólalt meg váratlanul mögöttem.
Tényleg! Mindenütt őt láttam hirtelen: a tükörben, a nyitott ajtóban, és a kezemben.
A szobában minden rózsaszín vagy fehér volt, a hatalmas ágy sok párnával és plüssel, a bútorok, a tükör kerete… Ki gondolta volna, hogy létezik rózsaszín medve is? Csak én nem illettem a környezetbe, és a kezemben tartott, az imént a rózsaszín öltözőasztalról felvett és érdeklődéssel szemlélt szobrocska. Rajtam kék farmer és kék csíkos ing, a réz szobron semmi. A meztelen lány két karját balettos mozdulattal felfelé tartja, egyik lába spiccállásban… Az ajtókeretben álló, élő változat a hasonlóság kedvéért felvette ugyanezt a pózt, ám fehér bugyit viselt. A cicik ugyanúgy, harcra készen, előre meredtek.
– Tizennyolcadik születésnapomra kaptam! – mondta büszkén.
– Most sem vagy sokkal több… csak nagyobb, mármint a szobornál.
– Arányosan nagyobb, remélem. Akár hiszed, akár nem, akkor még szűz voltam – tette hozzá.
– A szobrász volt az első?
– Nem sok hiányzott hozzá! Olyan átéléssel rajzolgatta a cicimet, popsimat, mintha hosszan simogatna. Amikor elkészült először valami csúszós anyagból, akkor meg a szobron mindig a cicijeimet igazgatta… izgató volt.
– Simogatni is izgató. – Kipróbáltam a szobron.
Megszólalt a rózsaszín telefon.
Engem nézett, míg a füléhez emelte, én őt – tetőtől talpig és talptól tetőig. Másodszor láthattam ruha nélkül. Ahogy a szobrász tehette, tekintetemmel bebarangoltam minden hajlatot, emelkedőt.
– Oké, siess! – Letette a telefont. – Jó hírem van: pár perc múlva jön Mariann!
– Ide? – hüledeztem. Nem mintha nem lett volna tényleg jó hír, de én már beleéltem magam a látványba, s legszívesebben a látottakból következő események sodrására bíztam volna magam.
Négyszer találkoztam eddig Tündével, ebből a legelső alkalom a legemlékezetesebb, amikor meglepetésként egy háromszereplős, csúszkás masszázs élményén keresztül ismerhettem meg behatóan. Ma mintha visszafogottabb lenne, talán a szokatlan helyzet okozza ezt a mértéktartó viselkedést: a mai napig nem voltunk még kettesben.
Hazafelé úton, a kocsiban is elég csendes volt, mondhatni illedelmes, összezárt térdeivel, halk mondataival.
– Feljössz? Meghívhatlak valamire? – kérdezte, s én akkor ennek be is tudtam a furcsa szolidságot: Biztos nem kocsiban akar szexelni, inkább otthon, kényelmesen. Bár ennek ellentmondott, hogy nagyon céltudatosan simogatott nadrágon keresztül, Mariann helyén ülve, az ő szokásának megfelelően.
Helyiségeken vezetett át, egészen az ő birodalmába, amit meg lehet közelíteni a hatalmas udvaron keresztül is, és arrafelé, de az utcára is nyílik ablaka. Egy percre magamra hagyott, nézegettem a szobrot, s megjelent egy szál bugyira vetkőzve.
Tettem egy pincéres mozdulatot, ami nem irányul semerre, csak éppen jelezni kívánja, hogy „történjen már valami”.
Azokra a felületekre volt jellemző a fehér szín – állapítottam meg magamban -, ahol valami nyílt: ajtókilincsek és környéke, fogantyúk a bútorokon… és a bugyi. Letettem a szobrot arra a rózsaszínű asztalra, amely piperedolgok széles választékát kínálta, és bátran vetekedhetne néhány drogériaüzlet összesített kínálatával. Lehetséges, hogy hirtelen ötlettől vezérelve, leleményes marketing-szakemberek kitalálták: minden, a nők által használatos, általam csak pipere néven ismert, kenhető, szórható, pamacsolható anyagnak legyen rózsaszínben pompázó tubusa-tégelye-flakonja? Úgy tűnt, a gyártók ezt a létező, speciális keresletet is igyekeznek kielégíteni.
Engem is ki kellene elégíteni!
Megmozdult, kinyitott egy fehér fogantyús szekrényajtót, és a temérdek polc egyikéről kiemelve egy – rózsaszín – pólót, magára húzta.
– Megvárjuk Mariannt? – Inkább kijelentette, mint kérdezte, megrázta dús haját, majd valamit láthatott arcomra kiülő csalódottságomból: – Vagy csináljunk addig valamit?
Megtorpanva a süllyesztett szekrénynél, tétován nézett rám.
Sajnáltam, hogy ilyen hirtelen eltüntette a meredező ciciket, amikor a látványtól én is meredezni kezdtem.
– Beszélgessünk addig… – javasoltam. Helyet foglaltam a plüssállatok között, és mutattam Tündének azt a pontot, ami szorosan mellettem van, s ahová szeretném, ha leülne. – Nem vennéd le mégis azt a pólót?
Mire megtette a 4-5 lépést, ismét lekerült a cicikről a takarás, és szabályos ívben, az egyik sarokban landolt.
– Tetszem? – kérdezte.
Azt hittem, ez valami vicc, csak én nem ismerem fel a rejtett humort. Kinek nem tetszene?
Hangjában őszinte érdeklődés csengett, és még valami: szomorúság? Ki érti a női lelket? Az is lehet probléma, ha tetszik?
– Ühüm – bólintottam, mire „gondolhattam volna” típusú arckifejezést kaptam válaszul. Ezt ki tudja megfejteni? – Baj?
– Dehogyis…
– Mindened tetszik… – pislogtam a cicijeire, és örömmel felsoroltam volna mindent, ami látható rajta, vagy amit pillanatnyilag rejtve tartott, de éreztem, hogy ez nem fogja feldobni.
Mit várhat tőlem? Talán azt kellett volna hazudnom, hogy nem tetszik?
Csupasz vállára tettem a jobbomat, s egészen magamhoz húztam. Hozzám simult, de közeli szemeiből még mindig azt olvastam ki, hogy valamivel nincs megelégedve.
– És nem elég, hogy nagyon szép vagy, szexis, vonzó meg ilyenek, hanem aranyos, kedves…- Láttam a szemében, hogy alakul a dolog! Ezt akarta hallani?
– Nem szeretem azokat a pasikat, akik csak a külsőt nézik – bökte ki, immár a szokásos hangszínén, a megszokott sebességgel. Hurrá, minden rendben! Ezek lehettek a varázsszavak: kedves, aranyos…
Tettem még hozzá, ha már ez dobja fel a hangulatát:
– Kellemes társaság vagy, vidám, érzékeny, figyelmes…
Tényleg így van, minden szót őszintén mondtam, hiszen ezek a tulajdonságok jellemzők rá… és nem hinném, hogy én mondtam volna ilyet neki először, de csillogó szemekkel hallgatta, és baj karjával hátulról, jobbjával elölről átölelt.
A pucér szoborra tévedt a tekintetem. A miniatűr, réz Tünde is mosolygott.
A nagyon is élő, testmeleg Tünde csókra nyújtotta ajkait.
– Senkinek nem meséltem még el – kezdte a hosszú, omlós csók után -, hogy minden alkalommal, mind a négyszer, amikor rövidebb-hosszabb ideig meztelenül álltam a szobrász előtt, annyira, de annyira kívántam! Ahogy helyettem a készülő vázlatot, majd a szobrot simogatta, éreztem, hogy mindjárt a lábam szárán fog végigcsurogni izgalmam jele… Szűz voltam még, de csak egy szavába került volna, és odaugrom hozzá, lehúzom a nadrágját… Hányszor elképzeltem!
– Mi volt az a szó, amit nem mondott? – Kezdtem már érteni, nem is olyan bonyolult a női lélek.
– Azt mondogatta, hogy micsoda formák, micsoda feszes test, milyen hamvas, meg… mit-tudom-én… csak azt nem hallottam, hogy kedves vagyok! Utána mondhatta volna már, hogy finom a puncim és bármi mást is, szerettem volna azt is hallani, csak ne a szépségem miatt kívánjon, hanem magam miatt! Érted ezt?
– Persze, hogy értem. De neked is meg kell értened, hogy csak szép nőnek kíváncsiak a belső tulajdonságaira…
– Tudom… – felelte dacosan.
– Fordítva már működik: ha megismersz egy kellemes egyéniséget, akkor esetleges külső hibáival együtt is érdekel.
Felszabadultan, vidáman szorított magához, és ismét csókolóztunk. Feszes cicik nyomódtak hozzám, tenyerem becsúszott a bugyi pántja alá. Vetkőztetett.
Rajtam már nem volt semmi, bugyija a térdéig húzva, amikor – zajt hallva – az ablakhoz szaladt:
– Jöhetne már!
Tényleg! Mennyi idő telhetett el azóta, mikor Mariann telefonálta, hogy mindjárt jön?
– Bizton nem akar zavarni bennünket, azért nem siet. – Ha nem szólok semmit, akkor is jól láthatóan és érthetően demonstráltam szándékomat.
Tünde nem is vette le a szemét a szándékomat ágaskodva jelző demonstrációmról, míg odaléptem mellé az ablakhoz. Megmarkolta, úgy néztünk kifelé most már ketten.
– Figyelj helyettem is! – figyelmeztetett, és leguggolt elém.
Nem értettem ennek a mondatnak a jelentőségét, hiszen Mariannak vélhetően semmi kifogása nem lenne az ellen, ha mi hasznosan töltjük el a várakozás hosszú perceit. Sőt, talán élvezettel hallgatná a részletes beszámolót.
– Nagyon aranyos vagy! – mondtam incselkedve, mire először teliszájjal nevetett, majd kicsit abbahagyva a kedveskedést:
– Most már elhittem, hogy nemcsak a szépségemért kellek, nyugodtam mondhatod, hogy ügyesen cumizok! – És folytatta.
Egy hatalmas ezüstszürke autó lassított, vadonatúj rendszámmal, bekanyarodott a ház elé, szinte érezni a gyári szagát…
– Mariann! – kiáltottam fel.
Abbamaradt, amit Tünde eddig a lábaim előtt guggolva művelt, együtt néztük, ahogy Mariann kiszáll, körbejárja a kocsit és a bejárathoz lép.
– Most nézitek meg a születésnapi ajándékomat, vagy utána? – lépett be egy perc múlva a szobába.
– Már láttuk az ablakból, majd később lemegyünk… – mondtam gyorsan.
Legférfiasabb testrészemet kézfogással, számat röpke csókkal üdvözölte, megsimogatta Tünde egyik bimbóját, és felváltva nézett bennünket.
– Miről maradtam le? Gyorsan be akarok kapcsolódni!

Csaj a megállóból 8

Fogadjunk, hogy megszólít! – ajánlottam magamnak szemtelenül, nem mintha az önmagammal fogadásnak lenne különösebb tétje, akár az egyedül sakkozásnál: biztosra vehető a nyertes.
Többször rámnézett: oldalról és laposan, szeme sarkából huncutul, és mosolyogva szemtől szembe. Kedves arc, megőrizve valamiféle bakfisos bájt, hatalmas, fénylő szemek…
Az újságosnál leragadt egy idős hölgy, valamit variálgattak, ugyanis a szatyorjából elővett és ablakon benyújtott újságköteget az árus hamarjában ablak alá süllyesztve eltüntette avatatlan szemek elől és ott nézegette, számolgatta. A 4 fős sor nem akart haladni emiatt, és az előttem álló időnként kihívóan rám tekintett.
Ruhája térd alatt érő, takart mindent, amit egy komoly – gondoltam – családanya nem akar közszemlére kitenni, ám redői és a jótékony szellő játéka mégis megmutattak csábító dombokat és völgyeket. De mit akarhat tőlem?
Az újságosbódéban kalkuláló néni végre elrejtette a sumák magazinokat, amelyeket bizonyára elad majd másnak is, ha már így visszahozták neki, vagy talán a nagykereskedőnek leadja, mint eladatlan remittendát.
– Viszel valami, Gizike? – kérdezte végre az ablak előtt várakozó tettestársától. Tagadó fejrázás után közölte a szokásos megoldást: – Felírom.
Mégsem írta fel, vagy már nem fért a listára, mert néhány bankjegyet kiemelve a kasszából és egy napilap hajtásába téve azokat, mindenestől átadta Gizikének.
Az időnként engem kukucskáló nő következett, szintén bennfentes:
– A szokásosakat kérem!
Nem szeretem az előfizetést, az olyan kötöttség, ami egész időszak alatt teher, ráadásul elfelejtem, mikor jár le, esetleg elfelejtem megújítani… Sokkal jobban illik hozzám naponta dönteni! Még olyan újságokat sem fizetek elő, melyek minden számát megveszem egyébként, élve olvasói és vásárlói – döntési – jogaimmal.
Megvettem, sarkon fordultam. Kis híján beleütköztem a leselkedősbe!
Mintha még a heti- és napilapok táskába helyezésével foglalkozna, engem várt:
– Üdvözlöm! Mit szól a lányomhoz?
A sugárzó mosoly, a csillogó szemek!
Tényleg nem volt szükség itt semmiféle bemutatkozásra: Mariann édesanyja állt közvetlen előttem. Szemtől szemben.
Mit lehet erre a kérdésre válaszolni? Talán azt: az elmúlt két hétben majdnem minden reggel együtt utaztunk, amikor csak tehettük délután is, sőt ha alkalmunk adódott, akkor jót szexeltünk…?
Szerencsémre nem várt el részleteket:
– Mondta ám, hogy kétszer elvitte egy kedves, sármos férfi!
Szóval kettőt bevallott, pontosabban csak a fuvart? Megkönnyebbültem.
– Örömmel tettem, felvettem szegényt a buszmegállóban. Olyan a lánya, mint egy szépségkirálynő! – Ezt talán mégsem kellett volna mondanom, olyan bizalmaskodó… Az anyukának azonban tetszett! Büszkén tekintett egy pillanatra a távolba, lelki szemei előtt megjelent Mariann karcsú alakja…
Ő sem panaszkodhatott a formáira, jóval fiatalabbakat maga mögé utasítana egy megmérettetésen. De honnan tudja, hogy én vagyok a – nem csábító, hanem – sofőr?
– Gondoltuk az apjával, hogy venni kellene neki egy kocsit, ne buszozzon, megkaphatná a szülinapjára szerdán… Viszont a suli nem tart már soká, egy jó hónap van hátra.
Csak egy hónap és vége a szexjáratnak? Ez nem egy jó hír, anyuka!
Átfutott a fejemben, hogy Mariann már a buszmegálló felé tarthat, a találkozónk helyszínére, miközben én itt az anyjával beszélgetek. Azaz: szinte csak ő beszélt. Kedvesen, vidáman, csengő hangon…
– Örülök, hogy megismertem! – nyújtotta végre a kezét.
– Szép napot kívánok, a lányát üdvözlöm! – válaszoltam felszabadultan.
Utánanéztem, ahogy beül az Audiba és maga mellé dobja a frissen vásárolt lapokat.
Én is beszálltam a kocsiba és vidáman gurultam a buszmegálló felé, ahol Mariann vár rám.
Két hét alatt megtettünk néhány kalandos utat a szex birodalmában, és sok izgalom vár még ránk a következő egy hónapban, ha akarjuk. Amikor – már két hete történt? – első nap felvettem az egyedül ácsorgó Mariannt a buszmegállóban, még nem is sejthettem, hogy állandó stopposommá válik. Még csak 2 hete, s mégis mennyi közös élvezetben volt részünk!
A lámpától már szembetűnt szőkén és fehérben. Sudár alakja akkor is magára vonná a figyelmemet, ha százan tolonganának buszra várva… Másik hasonló jelenség is odaért előttem két lépéssel: Tünde. Mariann osztálytársa és barátnője, s mostmár – egy kiadós, közös csúszkás masszázs után – én is barátnőmnek tekinthetem.
Újult erővel indulhat a szexjárat!
– Akadt valami a hétvégén? – érdeklődött Tünde, ahogy elhelyezkedett hátul, középen, keze a két első ülés fejtámláján.
– Mármint a horogra? – kérdeztem feleslegesen, Tünde jól tudja már, hogy döntően egy téma körül szokás forgolódni. – Sajnos nem, úgyhogy fel vagyok muníciózva!
– Én is azt mondhatnám, hogy semmi, ha nem számítjuk azt a szuszogást és erőlködést, ami egy-két másodpercig tartott…- Ezek szerint nála járt a barátja két edzés között, fáradtan. – Még jó, hogy pénteken történtek dolgok rendesen!
– Elmesélitek? – Tünde feje kettőnk közé furakodott.
– Mariann tudja részletesebben előadni… Ja, találkoztam anyukáddal, kérdezte, mit szólok a lányához! – fordultam kissé oldalt a részletesebb előadásmóddal rendelkező felé.
Valószínűleg ugyanilyen képet vághattam, amikor az újságos pavilonnál elcsattant az eredeti kérdés, Mariann sem jutott azonnal szóhoz, lélegzete is elakadt.
– Mit mondtál? – súgta a kérdést.
– Először is azt, hogy finom a puncid és…
– Most ne humorizálj! Mit mondtál?
– … és a kupiban rendesen viselkedtél.
– Tudod, mit csinálok veled? – Sírva-nevetve vállamra hajtotta fejét, éreztem, hogy túllépett az első döbbeneten, és biztos benne, hogy semmi kompromittáló nem hangzott el. Tünde a hátsó ülésről mindkettőnket megsimogatott.
Elmeséltem a találkozást, szinte pontosan, csupán a születésnapi autót hallgattam el tapintatosan. Megkönnyebbült sóhaj, puszi a jobb arcomra. Még egy-egy puszi a hátsó ülésről:
– Mi volt pénteken? Kupiban voltatok?
Mariann volt a soros, a tőle megszokott alapossággal ismertette az események kronológiáját, nem felejtve ki a nudista strandot, sőt még a madam lányát sem, akit megalapozott gyanúnk szerint a kutyája lefetyelt. És természetes közvetlenséggel így fejezte be a beszámolót:
– Hazaindulás előtt a kocsiban még egy furulyázás történt.
– Furulyaszó az éjszakában! – tódította Tünde.
Mielőtt zavarba jöttem volna, eszembe jutott, hogy tapasztalhattam már, milyen egy húron pendülve, mindent kibeszélnek…
– Ugye, nem jelentkeztél a madamnál pénzbegyűjtőnek?
– Nem hát! Ezt már akkor eldöntöttem, bár továbbra is úgy látom, hogy szép hasznot hozna… – Magamban még hozzátettem: lehetek még olyan helyzetben, amikor nem mérlegelhetem, mivel akarok pénzt keresni.
Immár dupla létszámú gyönyörű csaj társaságában így indult közös szexjáratunk harmadik hete. Ketten figyelmeztettek kiszálláskor:
– Holnap ott ne felejts a buszmegállóban!
Riadtan felült. Még nem volt teljes mértékben tisztában azzal, hogy álmodik-e már, vagy még az ébrenlét oldalán tartózkodik.
Egy srác mászott fel hozzá, kerülve bármi neszt, a felső ágyra.
Érezte, hogy a betolakodó finoman, de határozott mozdulattal visszanyomja az ágyra, másik kezével meg a lábai közé nyúl. Hamar visszatért a valóságba, hiszen alig néhány perccel ezelőtt húzódott fel az emeletes ágy felső szintjére azzal, hogy kikapcsolja a külvilágot, és belemerül a gondolataiba. Egy kattintással sötét lett a helyiségben, a 4 ágy közül még kettőnek tartózkodott ott a lakója, kiterülve, alvás előtti állapotban. A kikapcsolás sikerült, a gondolatok lassan álommá változtak, ekkor zavarta meg a két kéz!
Odakinn a kihalt utcán húszpercenként közlekedő busz zaját elnyelték a sárguló lombkoronák, csak az ablakon beszűrődő, a szobán sárga sávban átvonuló fény jelentett némi kapcsolatot a külvilággal.
Egy mohó száj tapadt az ajkaira, egy ismerős, kedves száj. Eddig már többször eljutottak, és egyszer a fiú keze járt már a cickóján és a puncija táján is, igaz: ruhán keresztül. Biztos benne, hogy ébren van, más hangokat is érzékelt már – ruhasuhogást és sugdolózást – a szoba egy közeli pontja felől. Biztos egy másik srác is besurrant, kihasználva a villanyoltás körüli, sok folyosói jövés-menést, amikor feltűnés nélkül lehet eltévedni, egyébként is a megkésett felújítás miatti zűrzavarban a kollégiumban a káosz vette át az irányítást. Kétágyas szobákból átmenetileg négyeseket alakítottak ki, megszűnt az egyértelmű elkülönítése a „lány” és „fiú” folyosóknak…
Az is világos volt Mariann előtt, hogy kihez jöhetett a másik vendég. Akihez szokott elég gyakran, mindig másik, mert futótűzként terjed a híre, kik azok a csajok, akik szívesen bevezetik az erre mindig készen álló fiúkat a szex rejtelmeibe.
A srác megfogta Mariann kezét, rátette bő nadrágja dudorodó elejére. Ilyen is történt már korábban, az iskola egy sötét folyosóján, ám ennél közelebb nem kerültek még egymáshoz egészen eddig a pillanatig, amikor idegen ujjak már a bugyijában kutattak. Ő is kíváncsian markolta meg nadrágon keresztül a felkínált legférfiasabb testrészt, tudva, hogy most meg fog történni, aminek nem biztos, hogy meg kell történnie. Legalábbis nem ezzel a fiúval, aki kedves ugyan és jó tanuló, de egy kamasz lánynál nem ez az elsődleges szempont szüzesség elvesztésekor.
Osztálytársai többsége eddigre túl volt már a tűzkeresztségen, Ki így, ki úgy, és az első tapasztalatok alapján vagy belevetették magukat az élvezetekbe, vagy titkon azt hitték, hogy mások sem élvezik, és beletörődtek ebbe. Mariannt is izgatta, hajtotta a kíváncsiság, de nem akart beleesni egyik osztálytársnője hibájába sem. Gyöngyi már olyannyira nem bírt a vérével, hogy többször szándékosan eltévedt a fiúk folyosóján, míg „végre” két srác elkapta, bevezették egy szobába, ahol még újabb két sráccal együtt megszabadították a kíváncsiság gyötrelméből, mindent megismertettek vele alig 2 óra leforgása alatt, amely ismereteket mások apródonként gyűjtenek be. Még másnap is alig bírt ülni! Mariann nem akarta Kriszti útját sem választani, akinek ágya felől most is érdekes hangok hallatszanak. Bár rendkívül népszerű a srácok körében, a háta mögött kiröhögik, és csak dugógépnek hívják, vagy Kriszpinek, ami a neve és a leginkább használt testrészének mozaikszava.
Akkor már inkább ez a srác, aki úgy látszik, finoman és figyelmesen fogja átvinni őt a túloldalra! Még mindig csókolja, ujja hegyét a puncijába nyomja… Kár, hogy semmi izgalmat nem vált ki belőle!
Mariann megfogta a másik, támaszkodó kezet, és rátette a cicijére. Benyúlt a srác nadrágjába és előhúzta a farkát, odaillesztette a dereka tájékára… Ebben a pillanatban a srác szapora szuszogással Mariann hasára eresztette régóta tartogatott nedveit.
Izgatott koppanás, nyílt az ajtó, kapcsolódott a villany. Három srác surrant be. Megálltak az egyik ágy mellett, és nézték, ahogy Kriszpi kihúzott derékkal ül egy, a hirtelen fénytől hunyorgó srácon, és lassan, nyújtott mozdulatokkal lovagol. Mariann megállapította, hogy míg ők szinte még teljesen fel vannak öltözve, Krisztiék meztelenek, s míg neki egy kellemesen langyos élményben volt rész az előbb, a másik ágyon szemmel láthatólag mindketten élvezik az együttlétet.
Az újonnan érkezettek közül ki ágynak támaszkodva, ki leguggolva nézi az aktust, harmadikuk pedig körülnézve, odaköszön Mariannéknak, majd az üres ágyról az ott talált baseball sapkát Kriszta ütemesen mozgó fejére teszi.
A csajok közül a harmadik összekucorodva, zavartalanul alszik.
Kriszta értékelte a sapkát, nem haragudott, hogy megzavarták az élvezetét, hiszen annak fokozását látta kilátásba helyezve az újonnan jöttek személyében, ahogy a sapka után a srác rutinos mozdulattal kivette a farkát és Krisztinek kínálta. Ő kézbevéve, ugyanabban a lassú ritmusban húzogatta, ahogy a másikat magában mozgatta.
Mariann – egy papírzsebkendővel letörölgetve a hasát – és a srác a felső ágyról, felkönyökölve nézte az eseményeket.
Két srác kicsit toporgott még, keresték a fogást. Kriszta oldotta meg a helyzetet: leszállt a nyeregből, és az ágy szélére ülve, szájába vette, ami az előbb még a kezében volt, és kétoldalt markát tartotta használatra a többiek felé.
A srácnak, aki az ágyon maradt, muris gyorsasággal húzódott össze kisméretűre a farka, bár semmi jelét nem mutatta, hogy elélvezett volna. Egy idő múlva felült, Kriszta háta mögül kimászva, áttelepült a Mariannék alatti, üresen álló ágyra s időnként húzogatva még szundikáló testrészén, onnan nézte a műsort.
– Melyik izgatott jobban? – kérdeztem Mariannt az eset után néhány évvel, szokásos reggeli szexjáratunk alkalmával.
– Az enyém, valami Péter nevűvel, egyáltalán nem izgatott, csak érdekes volt… az sem túlzottan. A másik jóval izgalmasabbnak tűnt a felső ágyról, ám már akkor is sejtettem, hogy csakis kellő távolságból, részt venni nem kívántam benne.
– Valahol a kettő között… – szólalt meg Tünde töprengő hangon hátsó ülésről. – Szükség van a felfokozott hangulatra, amit mondjuk négy… vagy mennyi volt?… pasi tudna okozni, de valójában csak egyetlen eggyel, aki kedves…
– Azzal rontják el a pasik, hogy csak a saját kielégülésük izgatja őket.
– … és hogy soha nem fogják ezt megérteni, mert nem is érdekli… legtöbbjüket.
– Szeretném megérteni, engem érdekel! – tiltakoztam sebesen.
– Te érted is! – Mariann simogatással kísérte az elismerést, Tünde pedig bólogatott a tükörben, majd megszólalt:
– Nekem nagyon kell az az érzés, hogy kíván valaki, miattam áll a farka! Szeretem érezni… Az máris lerombolja az élvezetet, ha nem áll, mint a cövek, akkor mit akar tulajdonképpen? Álljon, és kedveskedéssel érje el, hogy én is akarjam! El sem tudom képzelni, hogy lehet egy jót szexelni olyannal, aki tőlem várja, hogy állítgassam… csak a szeme kíván?
– Akkor neked Mariann Péterkéje nem jött volna be, hanem a négy pasi? – provokáltam, mert nem sokat tudtam még Tündéről.
– Majdnem! Tetszett volna, hogy négyen akarnak megdugni… Állt a farkuk? – Mariann bólintott. – Csak az az egy hibázik, hogy én szeretném kiválasztani azt a négyet, ne ők válasszanak engem… és simogassanak, csókolgassanak, élvezzék a meztelenségemet, hogy én is élvezhessem. Tehát… érted, ugye? … ne csak kielégülésük tárgya legyek vagy eszköze, hanem engem is akarjanak élvezetben részesíteni.
– Értem… – nevettem a szemébe a tükrön át. – Ha szeretnék veled szexelni, nem most persze, mert mindig siettek, akkor ne tőled várjam el, hogy keresd meg a libidómat.
– Veled nincs ilyen gond! Mondtam már…
– Te szavakkal is fel tudsz húzni – erősítette Mariann – és nézd meg – fordult Tünde felé – ha most kigombolod, már használható is.
Nadrágon keresztül simogatott, és két szempár tanulmányozta a látványt.
Kár, hogy a reggeli szexjárat mindig ilyen rövid, bár még mindig jobb, mint a délutáni, mert arra csak ritkán nyílik alkalmunk. Jó lenne túllépni minden nap a verbális izgatáson…
– Holnap azt hiszem, nem kell sietnem hazafelé! – Mariann gondolatolvasó?
– Nekem még bizonytalan – kapcsolódott a témához Tünde is -, ma viszont jobban ráérnék… Ne éld bele még magad! Napközben fog kiderülni, és különben is engedélyt kell kérnünk Marianntól, hogy utazhatunk-e nélküle, kettesben…
– Csakis azzal a feltétellel, ha utána részletesen elmesélitek, egyébként semmi kifogásom ellene, hogy a barátaim jól érezzék magukat egymással.
– Maradhatunk annyiban – kérdezte Tünde mindkettőnk vállára téve a kezét -, hogy ha várlak a kocsinál délután, akkor együtt jövünk haza, ha nem vagyok ott, akkor pedig ne keress?
– Fél négy? – érdeklődtem.
– Oké, addig is jó legyél!
Bekanyarodtam az iskolájuk elé, majd hosszan néztem utánuk.

Éjszakai szórakozóhely 5

Az egyik csütörtöki bulin itallal a kezemben nézelődtem a táncolók mellett, egyszer csak visítozva a nyakamba ugrik valaki és hatalmas csókot nyom az arcomra.
– Szia drágám – lehel a képembe egy kisebb italkereskedést. Lefejtettem a kezét és kis szünet után nagy nehezen beugrott, hogy az anyám barátnőjének a lánya az. Ahhoz képest, hogy háromszor, ha találkoztunk, egészen közvetlen volt. De a neve még véletlenül se ugrott be.
– Hát, szia kedves. Jöttetek kicsit bulizni? – jópofizok, meglátva mögötte két hasonlóan ittas barátnőjét.
– Szombaton lesz az esküvőm! Utoljára még szabadon kitombolom magam. – üvölt a fülembe.
Teljesen elázva visongott ezen egy percig a két kis picsa barátnőjével. Kikértem a pultból egy üveg pezsgőt, és a kezébe nyomtam.
– Sok boldogságot, szerencsés pasi lehet – és nem is udvariaskodtam, mert bár átléphette már a harmadik X-et, egészen jól nézett ki. Rövid nyári ruha volt rajta, merész kivágással, amin a határozott mellei kikívánkoztak volna, ha a melltartó nem tartaná szorosan felnyomva, amitől még nagyobbnak látszódtak az amúgy se kicsi csöcsök.
Körbecsókolt a három részeg csaj, és szerencsére berohantak táncolni valami aktuális, szar slágerre. Gyorsan letöröltem az arcom, és otthagytam őket. Később láttam, hogy nagy sikerük volt a férfi vendégek között. Bent táncoltak fiúkkal körbevéve, akik közül páran egészen felbátorodva fogdosták őket.
Kicsit később, amikor kimentem a mosdóba, velem szembe jött a kis menyasszony, és úgy a nyakamba ugrott, mikor meglátott, hogy majdnem hanyatt estem. Elkaptam, de már csókolt is, és dugta át a nyelvét a számba. Bíztam benne, hogy nem járt még nagyon gusztustalan helyen vele.
– Finoman édesem – szóltam neki. – Jól vagy?
– Persze – de azért erősen kapaszkodott belém és a fenekemet markolászta.
– Ne igyál ma már többet.
– Olyan jó fej vagy, hogy vigyázol rám, de ma még kiélvezem a szabadságot – kiabált közvetlen közelről a fülembe és simogatott tovább minden szégyenérzet nélkül.
– Gyere, dőlj le egy kicsit – és a raktár felé vezettem. Kidobók vigyorognak, amint látják, hogy merre tartok a ribanccal. Tibi még kalimpált valamit nekem, de nem értettem, és csak beleegyezően legyintettem neki.
Beérve a raktárba egyből nekem esett, és a kezével a farkamat fogdosta. Pillanat alatt kihámozta a cerkát. Hátratolt az ágyhoz és rálökött, majd egyből bukott rá és vadul szopni kezdte. Pár perc után felállt és a ruhája alá nyúlva lehúzta a bugyiját. Kapkodva igyekeztem a gumit elővenni, és éppen sikerült felhúzni, máris rám mászott, felhúzta a ruháját és beleült a farkamba. Vadul lovagolni kezdett rajtam, hogy a keblei ugráltak a ruha alatt. Lehajtottam a ruha pántjait, kiszabadítottam a ciciket a melltartóból és erősen markolásztam, harapdáltam őket.
Ügyesen mozgott a farkamon, látszott, hogy egy nagy kefélőgép a csaj. Meglepődtem, mikor mellette elnézve láttam, hogy nyílik az ajtó, és Tibi kaján vigyorral az arcán sétál be. Még bezárni se tudtam az ajtót, a hülye picsa úgy nekem esett. Most már megértettem mit mutogatott kint az előbb. Nem sokat szarakodott, minden totojázás nélkül odaállt és a farkát elővéve a csaj kezébe nyomta. Ő egész természetesen verni kezdte, majd Tibi finom ráhatására a szájába vette. Kimásztam a kis kurva alól, mögé kerülve négykézlábra állítottam, és hátulról keféltem tovább, Tibi meg elé állt, és a hajánál fogva szopatta. Ringott a puha feneke, ahogy döfködtem hátulról. Ráköptem a segglyukára, és a hüvelykujjamat befeszítve, tágítottam kicsit. Felnyögött teli szájjal, és el akarta húzni a picsáját, de én hátul, Tibi meg elől tartotta erősen. Kihúzom a pinájából, lekapom a gumit és lyukat váltva a farkam a seggébe próbálom betolni, amit a kis kurva igyekszik elkerülni.
– Ne, a seggemet neee… áááá fáj! – visít hátra, mikor Tibi fasza kiugrik a szájából és sikerül beszélnie.
– Nyugi kicsim, jó lesz ez – és már félig benyomom neki. Alányúlva a csiklóját dörzsölgetem, és lassan elkezdek mozogni a picsájában. Tibi visszadugta a szájába a cerkát és szopatja tovább. Lökéseimtől teli szájjal nyögdécsel, és ringanak a mellei, amiket Tibi paskolgat közben. Már tövig tologatom be a ribancnak, közben párat rácsapok, hogy kipirul az egyik félgömb. Nem sokára a szűk kis seggébe élvezek. A felhajtott ruhájába törlöm a műszert és felöltözök. Tibi felkapja a ribancot, az ágyra dobja, szétterpeszti a lábait, és rátehénkedve baszni kezdi a pináját. Kifelé menet még hallom, ahogy a kurva visong. A bejáratnál szólok Szabiéknak, hogy a raktárban műsor van, de valaki azért maradjon dolgozni is. Leo a nagy bamba fején kéjes vigyorral már indul is. Kint megkerestem a buksza barátnőit, és szólok nekik, hogy jó helyen van a leendő ara. Éppen a nászéjszakára edz.
Ittam egyet a pultnál, körbenéztem, és húsz perc után indultam a raktár felé. Tibi és Leo már a bejáratnál voltak. Hatalmas vigyorral éppen Szabi jött ki a raktárból. Most biztosan volt sikerélménye. Mikor beléptem a kis ribanc maszatos arccal, a gecifoltos ruhájába igazította vissza a melleit az ágyon ülve.
– Na kitomboltad magad? – kérdezem mosolyogva.
– Azt hiszem, haza kellene mennem – áll fel bizonytalanul, elég megviselt állapotban.
– Gyere, a barátnőid már várnak.
Kikísérem az előtérbe, ahol a másik két szuka, három nyomulós pasival körbevéve vihorászik. Na, ha még ezek közül valamelyik aládörrent a kis menyasszonynak, akkor igazán mozgalmas estéje lesz.
Zárás után Szilvi elég szigorú arcot vágott, gondolom hallott a partiról a raktárban. Majd megbékél szegényke, de ha nem, az se nagy baj. Nem is kísérleteztem nála az egész hétvégén.

Éjszakai szórakozóhely 4

Sikerült délután két óra felé felébrednem. Ildi még javában aludt, félig oldalt, félig hanyatt feküdt az ágyon, egyik kezével a lába között a punciját fogva. Olyan édes, ártatlan kislány volt alvás közben. Óvatosan, hogy ne ébredjen fel kihúztam a kezét és széjjelebb tártam a combjait, hogy teljesen látszódjon a most már rövid szőrű kis vörös cicus. Adtam egy nagy csókot rá, mire kéjesen nyöszörögve felébredt.
– Gyere, öltözz fel. – kelek ki a szép lábai közül.
Elkészültem és otthon hagytam rendet rakni. Elszaladtam az ügyeimet elintézni és felvenni Beát. Délután hat volt, mire hazaértem és alig ismertem rá az otthonomra. Olyan szépen csillogott a lakás, mint új korában. A kis édes még egy mosást is odarakott.
– Hű, nem is láttam még a lakásodat ilyen rendben. Az éjjel biztosan rendesen kitettél magadért – gúnyolódott Bea.
– Én mindig igyekszem. Vagy már Lali elhomályosította az emlékemet? – adtam vissza a fricskát.
Ez betalált, mert duzzogva kiment az autóba. Szóltam Ildinek, hogy szedje össze magát, mert késésben vagyunk.
Útban kifelé a kocsiban, Beácska a telefonjába merült, csak néha egy fél mosolyból tudtam, hogy figyeli a beszélgetésemet Ildivel.
– Kiscsillag, sikerült valami szállást találni? – kérdeztem.
– Hát nem nagyon kerestem még. – lepődik meg – de azt hittem, hogy esetleg nálad maradhatok egy kicsit.
– Ezt miből gondoltad?
– Hát… nem is tudom.
– Csak azért mert lefeküdtél velem? Az nagyon olcsó albérlet lenne.
– De.. én.
– Figyelj, keress valami albérletet.
– De.. haragszol rám, vagy rosszul csináltam valamit? – kérdezi elkenődve.
– Nincs baj, de nem költözök össze senkivel. Olyannal főleg nem akinek valamit kétszer kell mondani. Ugye tudod, mire gondolok?
Azonnal elvörösödött, amikor eszébe jutott az éjszakai seggnyalása.
– Igen. – mondta halkan.
Bea közben alig bírta visszatartani a nevetését, hallva ezt a gyenge idomítást. Amikor kiértünk a klubba, és kettesben kávéztunk, meg is jegyezte, hogy nagyon kis naiv picsát találtam.
Az a szombati parti egészen jól sikerült, köszönhető többek között egy csapatnyi részeg, német sportoló lánynak, akik felforrósították a hangulatot. Kész erotikus műsor ment a tánctéren. Hajnali öt felé, zárás után Szilvivel beszélgettem, aki mondta, hogy éppen lakást keres magának, ahova nyugodtan mehetek majd. Szóltam neki, hogy szerintem Ildit is érdekelné egy közös albérlet, üljenek le megbeszélni. Miután mindenki hazament a kisteremben, hármasban iszogattunk és ketten megbeszélték, hogy megfelezik az albérlet költségeit. Iszogattunk közben, persze töltögettem a töményeket rendesen, és Ildi elég hamar készen is lett, a raktárba küldtem, hogy feküdjön le kicsit. Szilvin is látszott, hogy már nem annyira szomjas, de ő inkább tüzes lett az italtól, mint fáradt. Mikor Ildi ledőlt és ketten maradtunk, a székem elé jött, beállva a két lábam közé.
– Nagyon elhanyagoltál mostanában. – panaszkodott játékos sértődöttséggel és elkezdte kigombolni a felsőjét. Kivillantak a fekete csipkés melltartóba bújtatott kemény cicik. A fejemre dobta a blúzát amint kibújt belőle. Hátrahajítottam, miközben ő már a nadrágját húzta le. Izmos barna teste vadítóan mutatott a csipkés, fekete tangában és melltartóban.
– Gyönyörű vagy – csorgatom a nyálam a széken ülve – Gyere térdelj ide! – húzom a nadrágját a lábam elé és kigombolom a sliccem.
– Olyan ügyesen szopjál, mint a múltkor. – adom a szájába a farkamat. Piától fűtve már nem kell győzködni az orális szex gyönyöreiről, jár a feje szépen. Még a végén egészen megszereti, és igazi szopógép lesz.
– Itt kényelmetlen, menjünk be a raktárba. – emelem meg a fejét a rövid hajába markolva. Játékosan rácsapok a fenekére, ahogy előttem riszálja magát útban a raktár felé. Beérve egyből egymásnak esünk és vadul csókolózunk, miközben Ildi kiütve egy méterre alszik tőlünk a heverőn. Kikapcsolom Szilvia melltartóját és megfordítom, hogy háttal legyen nekem. Kibújik a cicifixből én pedig a két kezemmel a melleit fogdosom, miközben a nyakát csókolgatom és harapdálom. Jobb kezem lefelé halad a hasán és benyúlok a nedves pinájától átázott bugyijába. Elégedett nyögést hallat, amikor hozzáérek a puncijához. Érzem, hogy frissen borotválta, mert bársonyosan sima a bőre. Csiklóját izgatom a jobbommal, néha az ujjam picit becsúszik a résbe, a balom pedig a mellbimbóit morzsolgatja. Kezével hátranyúlva a faszomat kezdi húzogatni.
– Nagyon kívánom már, hogy berakd. Dugd be kérlek! – könyörög és a cerkát a lába közé illesztgeti.
– Várj még! – szabadulok ki.
Odamegyek az ágyhoz és Ildit kihúzom a szélére úgy, hogy a lábai kis terpeszben lelógjanak. Elé dobom a nadrágomat és odamutatok.
– Térdelj ide négykézlábra!
Értetlenül néz rám, ezért egy kis erőszakkal lenyomom térdre Ildi lábai közé. Lerángatom a bugyiját és már térdelek is mögé, a farkamat a puncijához dörzsölve. Imádott kis hangján újra nyögdécselni kezd. Előrehajolva megmarkolom a melleit, a kemény faszommal meg a lába között ingerlem, de nem dugom be neki.
– Dugd be kérlek! – könyörög felizgulva.
– Berakom azonnal, csak előbb húzd le a bugyiját!
Úgy tesz, mintha nem hallotta volna és a fenekét mozgatva próbálja felhúzni magát a cerkára.
– Húzd le a bugyiját! –fogom meg a szép kis nyakát. Feltérdel, és lassan lerángatja Ildi pamut bugyiját.
– Ügyes kislány. Most adj rá egy kis puszit!
– De én nem…
– Sssss, ne vitatkozz! Nyald ki szépen! – közben a nedves pinájánál játszadozok tovább a farkammal és a fejét a nyakánál fogva Ildi puncijához tolom. Amint szájával hozzáér Ildi édes kis nunijához, egy erőteljes lökéssel behatolok az izmos, szűk vaginájába. Hatalmasat sikít, ahogy beverem neki a dákómat, és attól félek, hogy a vöröske idő előtt felébred. Lassan elkezdek mozogni benne, ő pedig zihálva óvatos puszikat nyom a puncira.
– Dugd ki a nyelved és nyalj be neki rendesen! – utasítom.
Egy fasszal a pinájában, jól felizgulva már lelkesebben kezdi nyalni. Első pár nyelvcsapás után Ildi nyöszörögni kezd, és félálomban széjjelebb nyitja formás lábait. Megmarkolom a fenekét, és a hüvelykujjammal a fenekénél játszadozok, miközben egyre erőteljesebb lökésekkel döngetem a kis bukszát. Szilvi kezd belejönni, már az ujjaival is játszik a másik punciján, aki pedig a kezével simogatja az őt kényeztető fejet. Tovább fokozom a tempót, az ujjamat a seggébe dugva, nem kell sok már és Szilvike remegve elélvez, kihúzom a farkamat és Ildi mellé ülök az ágyra. Elkezdem kigombolni és kihámozni a felsőjéből. Édes kis melltartójából kibújtatom, és csókolgatom a melleit. Szilvi feláll és hozzám bújva a punciillatú szájával megcsókol.
– Te egy perverz állat vagy – állapítja meg.
– Még nincs vége szerelmem – mosolygok rá.
Értetlenül néz rám.
– Térdelj a feje fölé – mutatom Szilvinek, hogy mit csináljon. Ildi még a piától és az izgalomtól részeg félálomban fekszik és amikor rászólok, szófogadóan elkezd nyalakodni Szilvi puncijában.
Közben Ildi lábai közé térdelve betolom a szűk kis nyílásba a szerszámomat. Jár a farkam a feszes kis puncijában, szegény vörös hajú pici lány nyöszörög is rendesen. Szilvi velem szemben térdel Ildi feje felett és élvezi egy másik lány finom nyelvét az érzékeny vaginájában.
– Segíts neki elmenni, simogasd! – szólok az élvezkedő Szilvinek, aki előrehajolva elkezd Ildi csiklójával játszani.
A hatás nem is marad el, spriccelve és hangos nyögéssel elélvez a kis szuka. Én se bírom már tartani és Szilvi hasáig ellőve beborítom a két lányt spermával.
Szilvi lekászálódik az ágyról és elkezdi összeszedegetni a ruháit. Én meztelenül, lassan lankadó szerszámmal rágyújtok egy cigire. Ildi, ahogy volt, enyhe terpeszben, geciben úszva szinte azonnal elaludt.
Felöltözök én is és odamegyek Szilvihez.
– Mi a baj édes?
– Akkora szemét vagy.
– Miért?
– Olyan dolgokra ráveszel, amit soha nem hittem volna, hogy megcsinálok.
– És rossz volt?
– Nem, de legközelebb inkább kettesben akarok veled lenni. Nem volt jó nézni, ahogy mást kefélsz.
– Ahogy akarod édes – nyomok egy csókot a szájára.
Összerámoltunk, és egy kis életet leheltünk Ildibe, felöltöztettük és bepakoltuk a kocsiba. Kidobtam Szilvit náluk, és délelőtt kilenckor már ágyba raktam Ildit, és én is beájultam mellé.
Szerencsére keddre már találtak is egy kis lakást, ahova kettesben beköltöztek. Szilvi nem beszélt Ildinek a kis kalandjukról, neki pedig teljesen kiesett, hogy miket csinált és mi történt vele.

Éjszakai szórakozóhely 3

A hét gyorsan eltelt. Kedden kiszaladtam az árukat átvenni és a takaríttatást elintézni. A csütörtökön már Beával mentem ki az esti bulira kinyitni. Nyitás előtt Évike a két lábon járó csöcsparádé, Tibivel az egyik kidobóval enyelgett. Durcás tekintettel figyelte, hogy látom-e.
Szilvivel beszéltem pár szót, de semmi utalás nem volt a közöttünk történtekre, közömbösen válaszolgatott, ha kérdeztem tőle valamit.
Elég lapos buli volt, éjjel három óra felé már kezdett kiürülni a hely. Egyedül Ildi fiúja kezdett idegesíteni, mert ott támasztotta a pultot egész este és a csaját idegesítette a féltékenykedésével. Lassan kiterelték a biztonságiak az utolsó részeget is. Bea talált magának egy ismerőst, aki hazavitte kocsival. Évi zárás után látványosan beleült Tibi ölébe, gondosan ügyelve, hogy lássam amint a rövid szoknyájában ficánkol.
– Tibi, gyere számoljunk el. – szóltam oda. Lebillentette a lábáról a lotyót és odacammogott hozzám. Kezébe nyomtam az esti pénzüket.
– Köszi a mai melót. Mi a terved a csöcsikével? Kell a raktár kulcsa? – kérdezem halkabban tőle, fejemmel Éva felé biccentve.
– Ja, adhatod. Kis kurva felhúzott, haza meg nem vinném, mert a csajom nem örülne neki.
A kezébe csúsztatom a kulcsot. Visszamegy a többi bikanyakúhoz és gondoltam szól nekik, hogy egy kefélésnyi idővel később indulnak. Kézen fogta Évikét és a raktár felé vonultak. Elmegyek, átnézem a pultokat és a nagytermet. Tíz perc múlva visszatérve már csak Zolit találom a kidobók közül magában iszogatva. A másik két izomagyú (Leo és Szabolcs) eltűnt. Leesett, hogy mi a felállás. Elindulok a raktár felé és már messziről hallom a nagy röhögéseket. Megállok az ajtó előtt, rágyújtok. Cigivel a számban benyitok és a látványtól belőlem is kitör a nevetés. A frissen szerzett heverőn Évike négykézláb, felhajtott szoknyával pucsít, és az előtte ülő Tibi farkát szopja, aki Évi méretes melleivel játszadozik közben, a háta mögött meg Szabolcs vörösödő fejjel próbálja begyömöszölni a lankadt farkát Éva pinájába. Gondolom, a többiektől zavarban van és nem áll fel neki. Leo a röhögéstől és a piától dülöngélve a telefonjával fényképezi a jelenetet. Majd szólok neki, hogy küldje át nekem is a képeket.
– Na vigyázz kisgyerek, majd a férfiak elintézik ezt. – rakja el a telefonját, húzza le a sliccét és tolja arrébb Leo Szabit, megunva a szerencsétlenkedését. Ráköp a kezére, odakeni Éva pinájára, berakja a faszát és már döngeti is a kis bukszát. Ahogy behatoltak neki hátulról, Éva feje megállt és Tibi dákójával a szájában nyögött egyet. Tibor böki meg a fejét, hogy mozogjon tovább. Bólogat tovább a kurvája, cuppogva mozog a két fasz benne, Leo pedig összeröhögve pacsizik Tibivel.
– Látod kisgyerek így kell ezt csináln – cukkolja Szabit.
Tibor két kézzel lenyomja Éva fejét és hangos hörgéssel a torkára élvez. A nadrágját magára rángatva felkászálódik az ágyról, megpaskolja a kis kurva fejét és rágyújt egy cigire. Szabi kezével egy kis életet vert a farkába, és Évike fejéhez lépve a fekete hajánál fogva felemeli a fejét, hogy a szájába rakja félig kemény faszát. Engedelmesen rábukik a lotyó és szopni kezdi.
Kopogó lépteket hallok a folyosóról, ezért gyorsan kiugrok az ajtón, otthagyva a műsort. Szilvi jön szűk fekete nadrágban és blúzban, elég mogorva ábrázattal, de hát így is ennivaló.
– Készen vagyunk főnök. Mehetünk haza? – szól nagyon szigorúan. Mivel kihallatszik a srácok szórakozásának a hangjai, a derekát ölelve elsétálok a kisterembe vele.
– Hú, ez nagyon hivatalosan hangzott. Nem vársz meg? Mehetünk együtt. – kérdezem kedves hangon.
– Miért, milyen közös dolgunk van? – érdeklődik flegmán.
– Most mi a faszom van? – önti el a szar az agyamat.
– Semmi. A múltkor megdugtál, kialudtad magad aztán elrohantál és azóta négy napig fel sem hívtál. – tőr ki belőle a sértettség.
– Miért mire gondoltál, hogy már cibállak is az oltárhoz egy jó kis szex után? Vigyelek haza vagy gyalogolsz?
– Peti a DJ azt mondta hazavisz.
– Akkor élvezkedj azon a hájas majmon. – fordulok sarkon és elindulok vissza a raktárba.
A srácok éppen végeztek, csak Szabi nem tudott elmenni, mert megint lekonyult a szerszáma. Éva egy zsebkendővel törölgeti magát, miközben a srácok nevetgélve kimennek.
– Látom kicsim jól mulattál. – szólok be neki, amikor ketten maradtunk.
– Mi közöd hozzá?
– Végeztél mára vagy még engem is bevállalsz?
– Hülye bunkó. – és kisiet mellettem.
Na, jól lenulláztam a ma esti lehetséges numerák számát.
Bezárok és egy üveg sörrel a kocsimmal indulok hazafelé. Két sarok után egy lányt látok a padon ülni, ahogy a kezeibe temeti a fejét. Melléállok és lehúzom az ablakot.
– Minden rendben kiscica?
– I-igen..Pehersze. – hüppög. Ildikóra ismerek a kis vékony hangjából. Kiszállok és mellé ülök.
– Na, szia. Hát mi a baj?
– Tényleg semmi.
– Akkor gyere hazaviszlek, mert valaki még elkap itt és olyat tesz veled amit a barátodnak kéne most.
Megint sírásra görbül a szája és a vállamra borul. Odakísérem és beültetem az autóba.
– Hova vigyelek?
– Nem tudom. Összevesztem a Gyurival. Mindig balhét csinál, akárhányszor rám néz valaki. Beivott és lekurvázott ma este is.
– Ne foglalkozz vele, az egy faszkalap. Hova vigyelek?
– Nem merek hazamenni, mert egy pofont ma már kaptam tőle. Nem kell több.
– Másvalakihez?
– Ilyenkor?
– Anyádék?
– Oda főleg nem mennék. Összevesztem velük, amikor Gyurihoz költöztem pár hónapja. Alhatok nálad, csak ma?
– Jó, akkor elviszlek magamhoz, de aztán jól viselkedj! – fenyegetem meg az ujjammal viccesen. Végre látok egy kis mosolyt az arcán.
Az úton hazáig a barátjáról panaszkodott végig. Három éve voltak együtt, az első és egyetlen férfi volt neki eddig. Igyekeztem vigasztalni és felvidítani, több-kevesebb sikerrel. Mire hazaértünk egészen felengedett, már nem hüppögött percenként azon az idiótán.
– Éhes vagy? – kérdeztem már nálam a lakásban.
– Picit.
– Nézek valami kaját, addig tusolj le, ha akarsz. Adok egy pólót.
– Köszi, de nem akarok a terhedre lenni.
– Nem vagy. Na, haladj, mert én is fürdenék utána.
Csináltam pár szendvicset, és beültem velük egy filmre a szobába, amíg Ildi végez. Mezítláb kijött a fürdőből, a neki térdig érő pólómban, vizes vörös hajjal és szégyenlős arccal. Egészen izgató látvány volt, az ártatlan kislányos stílusával.
– Gyere ülj ide és egyél nyugodtan. – engedem az ágyra. Kiugrok egy sörért a hűtőbe és az erkélyen elszívok még egy cigit. Az utolsó slukk után elnyomom, beállok a zuhany alá és lecsapatom magam. Boxeralsóban megyek az ágyhoz, ahol Ildi eldőlve alszik. Picit felcsúszott a póló rajta és láttam, hogy nem vette vissza a bugyiját, az édes kis puncija kivillan. Dúsan beborítja az ott is vörös szőr. Veszek két nagy levegőt, betakarom egy könnyű lepedővel és az ágy másik végében lefekszek aludni.
Délelőtt arra ébredek, hogy hozzám bújva alszik, és a nyakamba szuszog. Dobok egy puszit a homlokára és kimegyek a reggeli cigire, kávéra. Felöltözök és beszólok a szobába, ahol ébredezve a résnyire nyitott szemeit dörzsölgetve gondolkodik, hogy hol is lehet.
– Picim elszaladok elintézni pár dolgot. Maradj nyugodtan. Egyél-igyál, amit találsz.
Magára hagytam és rohantam elintézni a dolgaimat. Két óra múlva visszatértem és felöltözve találtam a fekete szoknya és feszes felső szerelésben.
– Na, már munkára készen vagy? Később indulunk még csak.
– Csak felöltöztem. Kellett volna alsóneműt hoznom. Olyan gáz, nem akartam felvenni a tegnapit és most nincs rajtam bugyi.
– Te ilyeneket ne is mondj, mert kíváncsi leszek és megnézem. Mit szólna hozzá a barátod?
– Már nem a barátom, csak még nem tudja. Ma szakítok vele.
– Ha így látod, áldásom rá. Gyere elindulunk, majd megkajálunk valahol.
Belvárosban beültünk egy étterembe enni. Fél percenként a szoknyáját húzogatta, zavarta, hogy szabadon van a puncija.
– Milyen bugyi nélkül az emberek között? – kérdezem tőle az asztalnál. Édes, ahogy zavarban van.
– Furcsa, úgy érzem, mintha mindenki tudná. Olyan meztelennek érzem magam.
– Ha rászoksz a bugyi nélküli viseletre, akkor adnék egy jó tanácsot. A cicust szabadítsd meg a vörös bundájától.
– Nem értem mire gondolsz.
– A puncidon ritkítsd meg a dzsungelt. – tagolom neki a szavakat szép lassan.
– Te kukkoltál? – vörösödik el.
– Nem kellett. Szép kis terpeszben aludtál el az ágyon. Bocs, hogy nem csukott szemmel járok.
– Úgy szégyellem magam.
– Nagyon szép, nem kell miatta szégyenkezned. Gyere, fizetek és indulunk.
– Jó, csak kiszaladok a mosdóba.
Amíg kint van, rácsörgök Beára.
– Szia szerelmem. Nemsokára jöhetsz a ház elé, mindjárt ott vagyok. Viszont szeretnék egy bugyit kérni tőled.
– Arra gondolsz, ami rajtam van, te perverz? – cukkol tettetett kéjesen búgó hangon.
– Azt majd legközelebb. Most egy tisztát hozzál.
– Jól van, úgy is kíváncsi vagyok, hogy hogyan áll rajtad egy tanga. – kacarászik a vonal túlsó végén.
– Nofene, de jó kedve van valakinek. Csak nem Lali kitett magáért és rendesen bevert a puncidba?
– Hát nem sajnos. Az orgazmusért magamnak kell megdolgoznom. Siessetek. Pá.
Indulunk érte, és amikor beülve meglátja Ildikót, rosszalló pillantásokat lövell felém.
– Bugyi? – kérdezem köszönésképpen.
– Tessék.
Átadom Ildinek, aki kikerekedett szemekkel forgatja a minimális anyagfelhasználással készült alsót. Nem sok ilyen lehet neki. Szokásos pirulással magára rántja. Szinte magam előtt láttam, ahogy a vékony anyag kettészeli a vörös őserdőt.
Szilvi a többi lánnyal együtt ért be este. Félrehívott és megkérdezte, hogy haragszok-e.
– Miért haragudnék? Mi a baj, Petinek nem ízlett az ebéd, amit csináltál?
– Ne legyél bunkó. Kiszálltam a kocsiból, amikor a hájas ujjaival elkezdett fogdosni. Ha bezártunk hazaviszel?
– Majd még meglátom.
Pénteki buli is lezajlott gond nélkül. Kisebb probléma csak akkor volt, amikor Ildi közölte a barátjával, hogy elköltözik tőle. Szóltam a kidobóknak, hogy hessegessék ki, amikor cirkuszt csinált. Utána mentem az utcára és szóltam, hogy pakolja össze Ildi cuccát szépen, és zárásig hozza ide, ne kelljen a srácokkal bekopognunk érte zárás után. Egy óra múlva ott volt két nagy táskával. Bedobtam a kocsim csomagtartójába őket.
Zárás után Tibi megint elkérte a raktár kulcsát és Évit bevitte, egy potya numerára. Szegény kislánynak jut a jóból rendesen.
Hazafelé menet először Szilvit vittem házhoz és látszott az arcán, hogy más programra számított az éjszaka hátralevő részében. Következő kiszálló Bea volt, akinek volt elképzelése mi fog történni nálam, és cseppnyi irigységgel a szemében búcsúzott el Ilditől és tőlem. Végre hazaértünk. Kivettem a csomagjait és szóltam neki, hogy azért ne nagyon pakoljon ki belőlük, mert ma és holnap még maradhat, de hétfőn keressen valami szállást.
Lefürödtünk külön-külön és szinte felfaltam a szememmel, amikor kijött a fürdőből egy szál pamut bugyiban és egy kis trikóban. Formás alakja és kis kerek popsija láttán megmozdult az egyszemű kígyó a gatyámban. A póló alatti kis halmocskák lehettek volna nagyobbak is, de egészében egy kis szépség volt.
– Sikerült megnyírni a kis bozontost? –cukkolom kicsit.
– Nem is akartam most. – lobban lángra az arca azonnal.
– Segíthetek benne, ha akarod.
– Áá, köszi nem.
– Na, ne legyél szégyenlős. Hamar meglesz. – a szekrényből kivéve a kezébe nyomok egy elektromos hajnyíró gépet – Parancsolj. Hol szeretnéd csinálni?
– Megijedtem, azt hittem te akarod levágni.
– Nem is rossz ötlet. Ha akarod rendbe raklak odalent.
– Köszi ne. – szégyenlősködik.
Két törölközőt kiveszek a szekrényből és az egyiket az ágy szélére terítem, a másikat bevizezem.
– Gyere, ülj ide. – mutatok a törölközőre. Odaaraszol lassan.
– Most tényleg le akarod vágni? – kérdezi ijedten.
– Csak a nagyját. Egy pillanat alatt megvan. Majd leborotválod a többit, amikor fürdesz.
Leül az ágy szélére terített törölközőre összeszorított lábakkal és piruló arccal. Finoman hátradöntöm a felsőtestét, látszik az idegesség rajta.
– Úristen, mit csinálok, ezt nem hiszem el.
– Engedd el magad és lazíts. Emeld meg a popsidat egy picit.
Kiemeli a csípőjét, én pedig a bugyi szélét megfogva lassan elkezdem lehúzni. Előbukkan a sűrű, vörös fanszőrzet. Kibújtatom a lábait és az orromhoz emelve a virágos alsót mély levegőt veszek. Kellemes illata van, egészen megrészegít. Ildi hanyatt fekve egyre sűrűbben kapkodja a levegőt pedig még semmit se csináltam, csak itt fekszik előttem bugyi nélkül a kezeivel takarva a punciját.
– Így nehéz lesz lenyírnom. – és finoman lefejtem a kezét a nunijáról.
Kezemmel végigsimítom a lágy szőrzetet és bekapcsolom a nyírót. Rándul egyet a teste az érintéstől. Dombocskáról letolom a prémet, és a kezemet a combjára téve, óvatosan kitárom a lábait és körbenyírom a lüktető punciját. Kikapcsolom a gépet és a vizes törölközővel megpróbálom az lenyírt bundát letörölni. Kapkodja a levegőt és halkan nyögdécsel minden érintésnél. Megsimogatom a combjait és a duzzadt nagyajkaira adok egy hosszú nyelves puszit. Felnyögött, ahogy a nyelvem a puncijához ért. Kezemmel végigcirógatom a kis borostás puniját.
– Készen vagyunk. – emelkedek fel a lába közül.
Motyogás hallatszik, a feje felöl.
– Bocs nem értem. Mondtál valamit?
– Ne hagyd abba, folytasd kérlek. – suttogja alig hallhatóan.
– Mit folytassak? Már levágtam a bozontot.
– Tudod. Azt, amit utána csináltál.
– Ha szeretnéd. Már csak kérned kell.
– Kérlek puszilgass tovább.
Visszatérdeltem, és elkezdtem lassan körbenyalni a vagináját. Nyögdécselve élvezte egy ideig, utána próbálta úgy mozgatni az altestét, hogy a nyelvemmel benyaljak a résbe. Gonoszkodtam vele, mert csak körülötte kényeztettem.
– Halljam, mit szeretnél?
Lassan kezdte legyűrni a gátlásait.
– Nyald meg a puncimat.
Hosszan végignyaltam a nedvesedő pináját. Hangos sikoltás volt a reakció.
– Igen, nagyon jó. Még mélyebben dugd be a nyelved! –jött bele.
Széthúztam a punciját, behatoltam és ott forgattam a nyelvem. Úgy dobálta magát az ágyon, hogy le kellett kicsit szorítanom. Extázisban az „Igen“ szót percenként vagy százszor ismételgette. Amikor belekombinálta az „Úúúúúriiisteeeeen“ –t is a végére, felemelte a csípőjét és puncinedvét spriccelve elélvezett. Beleszorítottam az arcom a pinájába és lassú, erős nyelvcsapásokkal nyalakodtam, amíg lecsillapodott. Ziháló teste mellé dőltem az ágyra.
– Jól vagy kiscica? – kérdeztem tőle.
Odafordult és vadul csókolgatni kezdett.
– Köszönöm…úristen ez nagyon.. olyan… még sosem éreztem ilyet.
– Jól van picim. Fel ne falj. Gyere segítek levenni a felsődet. – bújtattam ki a trikóból.
Felültem az ágy szélére. Most már a szabadon levő kis ciciket is simogatva odatérdepeltettem magam elé.
– Húzd le a nacimat.
Ahogy megszabadult a gatyám szorításától, kibújt a meredő hímvesszőm. Rákulcsoltam kicsi kezét mutattam, hogy húzogassa.
– Gyere, vedd a szádba, és szopogasd úgy, hogy a nyelveddel körbenyalod közben.
Ügyesen használta a kis száját. Hirtelen késztetéstől letoltam a torkára a dákómat, kitámasztva a fejét. Köhögött kicsit, amikor elengedtem, de folytatta a farkam leápolását. Két napja borotváltam le a zacsit, úgyhogy szép simák voltak még, ideálisak a kényeztetésre.
– Emeld meg, és a golyókat vedd a szádba. Úgy jó, nyalogasd őket. Menj lejjebb! A fenekemet is nyald végig.
– Azt inkább ne, ugye nem baj? – nézett fel kérlelően.
– De igen. Ügyes kislány vagy, menni fog. Nyaljad szépen. – és a fejét finom erőszakkal visszatoltam a fenekemhez. Először óvatosan és bizonytalanul nyalta, később belejött és odaadóan megcsinált mindent, igyekezett rendesen. Amikor kiélvezkedtem magam ezen, felemeltem és hanyatt az ágyra dobtam. Fölé feküdtem és a szájánál kezdve csókoltam és nyalogattam mindenhol, a melleinél kicsit elidőzve, majd ismét a puncijánál lehorgonyozva. A lábait a térdhajlatánál szétfeszítve kitámasztottam.
– Rakd ide a kezed és húzd szét a puncidat! – szóltam rá.
Széthúzta lucskosodó muffját és a megnyílt résben a nyelvemet betologatva mozgattam ki-be.
– Igen, igen ez az. Nagyon jó. – élvezte a kényeztetést.
– Gyere dugd be az ujjadat. – kértem.
Elhúzva a fejem helyet adtam az ujjának, az becsusszant a hüvelyébe. Mozgatta ügyesen, látszott, hogy nem először nyúl magához. Kihúztam és lenyalogattam az ujjait.
– Nem bírom tovább, magamban szeretnélek érezni. – kérlelt halkan.
– Szeretnéd, hogy megdugjalak?
– Dugj meg kérlek! – könyörgött. Úgy fel volt izgulva, hogy akár énekeltethettem volna ezt a kérést vele.
– Jól van, rakd szét a lábaidat és beszélj nekem közben. Szeretném hallani a hangodat.
Odaillesztettem a faszomat a kis puncijához és a makkomat betoltam.
– Lassan rakd be, nagyon nagy. – szisszent fel. Lassan csúsztam be a nyögdécseléseit hallgatva, miközben a kezeivel a hasamnál fékezte a sebességet.
– Úristen, nagyon feszít. Lassan mozogj.
Szorított a pinája, ahogy teljesen behatoltam és elkezdtem óvatos lökésekkel kefélni.
– Élvezed kicsim? – fokoztam a tempót.
– Igenigenigen…ez az…még… mehet gyorsabban. – visítozott folyamatosan, és a félénk kislány átalakult egy kis kurvává. Oldalára fordítottam és az egyik lábát a nyakamba kaptam, a másikat alattam kinyújtotta. Bal kezemmel a lábát tartottam a fejem mellett, a jobb kezem hüvelyk ujjával a segglyukát kezdtem izgatni és így döngettem a kis punciját.
– Úristen… nagyon..jó…mindjárt megint elmegyeeeek.. – és máris lespiccelt egy nagy sugárban.
Nem lassítottam a tempón, csak a bal kezemmel már a csiklóját dörzsöltem és a jobbal kapaszkodtam a lábába. Csukott szemmel zihált hangosan, a teljesen kipirult mellkasa járt fel-le a kis melleivel.
– Rakd szét a lábadat! – dobtam le a nyakamból a formás virgácsát.
Hatalmas terpeszbe nyitotta a lábait. Gyors és erőteljes lökéssekkel basztam tovább. Pár perc múlva önállóan magához nyúlt és a jobb kezével sebesen dörzsölte a csiklóját.
– Ááá.. elmegyek mindjárt újra…most … élvezeeek. – sikított és a tíz ujjával a fenekembe markolva magába húzta a farkamat és bent tartotta, közben a körmeivel szép barázdákat karmolt a seggembe. Most már én is kieresztettem a hangomat, kirántottam a szerszámomat és ráélveztem a hasára meg a melleire. A szerény külső igazi kis vadmacskát takart.
Ledőltem mellé pihegni. Öt perc szusszanás után elküldtem letusolni. Ahogy az ágyneműt néztem megint mindent összespriccelve élvezett el. Kihajítottam a szennyesbe és miután végzett, én is letusoltam. Amikor kijöttem az ágy szélén szipogott.
– Én úgy szégyellem magam.
– De miért? Nem volt jó?
– De igen, nagyon is. Ilyesmit én még nem csináltam.
– Hát nem voltál szűz azt tudod ugye?
– Persze, nem arra gondoltam, hanem ilyen perverz dolgokra.
– Hát nagy perverzió nem volt ebben. De amúgy jó volt kicsim?
– Igen.
– Akkor semmi baj.
Hozzám bújt és szinte egyből elaludtunk.