Posts tagged ‘családi szex’

Apámat nem ismertem. Még egészen kicsi voltam, mikor lelépett. Azóta sem hallottam felole. De nem is érdekel. Anyám gyönyöru asszony. Ad magára, törodik a külsejével. 24 volt, amikor megszült. 26, mikor apám elhagyta. Emlékeszem, sok udvarlója akadt volna, de amikor a dolgok kezdtek volna komollyá válni, o mindig meghátrált. Engem halmozott el minden szeretetével. S bevallom, elkényeztetett. De jól megvoltunk. Nagyon jól. Csak mi ketten.
Mindig csodálattal néztem rá. Biztos voltam benne, hogy nekem van a világon a legszebb anyukám. Sudár termet, mosolygós, szép arc, fekete, göndör haj, fekete, szomorú szemek. Telt, asszonyos, ám mégis feszes keblek, karcsú derék, széles csípo, feszes fenék, hosszú, izmos lábak. Még a korombeli fiatal fiúk is megfordultak utána az utcán, olyannyira vonzó volt.
Mióta az eszemet tudom, nálunk mindig természetes volt a szoros kapcsolat. Ölelések, puszik, simogatások. Szerettem, ahogy dédelget. Gyakran aludtunk el az ágyában, összebújva. Gyönyöru gyermekkorom volt.
Ám lassacskán kezdtem felnoni, kamaszodni. És a testi kontaktusok kezdtek számomra egyre kényelmetlenebbekké válni. Tizenegynéhányévesen az embert fokozottan érdekli a szexualitás. És engem rettenetesen zavart, hogy egészen másképp reagálok anya közeledéseire, mint régebben. Gátlásossá tett, hogy az ölelései, csókjai nemi izgalmat váltanak ki belolem. Míg régen természetes volt, hogy otthon alsónemuben, esetenként meztelenül járkál, most zavarni kezdett a dolog, mert elobb – utóbb magára vonta a tekintetemet, és nem úgy néztem rá, ahogyan egy gyermeknek az anyjára néznie illik.
Mikor ráébredtem a testiségre, és maszturbálni kezdtem, a fantáziáimba mindig bekúszott anya alakja. Emiatt buntudatom volt, de hiába próbáltam elhessegetni, képe mindig vissza – visszatért. Megszoktam. És beletörodtem.
Na, rátérek a konkrét eseményre. Bár nem könnyu errol beszélni. 17 éves, langaléta kamasz voltam. Végre elkezdodött a nyáriszünet. A haverokkal azt terveztük, hogy augusztus elején két hétre leugrunk a Balcsira, lazítani egyet. Ám ehhez pénz kellett. Nem kevés pénz. Viszont mi sosem voltunk olyan hajdenagyon elengedve lóvéval, ezért néhány hasonszoru barátommal egy kis idénymunkát kerestünk magunknak. Egy építkezésre szegodtünk, segédmunkásnak.
Nem akarok ebbe a részbe túlzottan belemenni, lényeg az, hogy baleset történt. Ostoba voltam, nem engedtem el idejében egy kötelet, amivel különbözo dolgokat kellett felhúzni a tetore, és az mindkét tenyeremrol leégette, lehorzsolta a bort. Gyönyöru, hófehér “kesztyuket” varázsolt nekem a doki.
És hogy miért lényeges ez? Drága Emesém, gondolj csak a tisztálkodásra. Kénytelen voltam elfogadni, hogy anya fésül, o mossa a fogam, öltöztet, vetkoztet, és… Igen, o fürdetett. És tulajdonképpen itt kezdodött az egész.
Ültem a kádban, anya a hátam mosta, én pedig zavarban voltam. Mi lesz, ha…
- Állj fel, hogy be tudjalak szappanozni.
Amikor a farkam kezdte el mosni, éreztem, hogy a vér odaözönlik, és merevedésem lett. Rettento zavarban voltam. Lopva rátekintettem anyámra, láttam, hogy lesüti a szemét, és elpirul, de azt mondta:
- Ne aggódj kisfiam, ez természetes dolog. Csak úgy reagál a tested, ahogy kell. Nincs semmi baj.
- Dehogynincs. – gondoltam magamban. – Ha tudnád, mit érzek.

Aznap egész éjjel álló fasszal forgolódtam az ágyamban, s sajna bekötött kezeim miatt még könnyíteni sem tudtam magamon. Másnap este már könnyebben viseltük a helyzetet. Viccelodtünk, nevetgéltünk, de ott mélyen, a legbensomben vad gondolatok kavarogtak. És azt vettem észre, hogy anya egyre többet, és alaposabban foglakozik a genitáliáim tisztogatásával.
Ahogy teltek a napok, úgy vált az esti fürdetés valamiféle rituálévá. Vetkoztetés, be a kádba, mosdatás, farok feláll, törölközés, öltöztetés. Mikor végre a kötés lekerült a kezemrol, én még mindig úgy tettem, mintha nagyon fájna. Gondolom sejted miért. Végül aztán elérkezett az a nap, mikor is képes voltam egyedül tisztálkodni, ám ekkorra teljesen befészkelte magát az agyamba az a tudat; kívánom anyámat, orületesen, eszeveszetten kívánom. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a puha, gyöngéd, meleg kezére, ahogy végigsimogatja ágaskodó farkam, tövétol a hegyéig, óvatos masszírozással keni szét a szappanhabot a heréimen, végigsiklik fenekemen. Nos tehát túl voltam az elso önálló fürdésemen, gyógykrémmel kenegettem a tenyerem, anya pedig, mint oly sokszor már, nem zavartatva magát elottem, levetkozött, s beállt a kádba, hogy letusoljon. Óvatosan sandítgattam oldalra, hogy ismét megcsodálhassam gyönyöru, érett asszonyi alakját, ám érezvén, hogy erekcióm támad, pánikszeruen kimenekültem a fürdobol, és bezárkóztam a szobámba. Bebújtam az ágyamba, magamra húztam a takarót, és maszturbálni kezdtem. Azaz pontosabban próbálkoztam, mert a tenyerem még mindig nagyon érzékeny volt, s így csak viszonylag hosszú ido után következett be a magömlés. És épp, pont éppen mikor ejakuláltam, nyílt az ajtó, és belépett anya. Iszonyatos zavarba jöttem, éreztem, hogy elpirulok, és fogalmam sem volt róla, hogy mit csináljak. Anya persze eloször semmit sem vett észre, csak állt ott az ajtóban, testére egy törölközo csavarva, egy másikkal a haját szárítgatva. Mosolyogva nézett rám.
- Kérsz egy teát, kisfiam?
Én csak elakadó hanggal hebegtem.
- Nnnn. Neee. Neem.
Gyanútlanul közelebb lépett, és pajkos hangsúllyal, szemöldökét tréfásan összehúzva rámszólt.
- Ricsikém, mi van veled? Csak nem egy leányzót rejtegetsz a takaród alatt? – azzal egyetlen gyors mozdulattal lerántotta rólam a paplant.
Egy percre megfagyott körülöttünk a levego. Feküdtem ott, kiszolgáltatottan, félig merev, ondós farokkal, és néztem, ahogy arca falfehérré válik. Pillanatok alatt megértett mindent, ahogy tekintete végigfutott rajtam, látta az állapotom, és az elokészített papírzsebkendoket.
- Bocsáss meg kisfiam, bocsáss meg. – suttogta, és kifordult a szobámból.
Nem hiszem, hogy el tudnám mondani, milyen gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben rendbe szedtem magam. Úgy saccoltam, kb. egy óra telhetett el, mikor halk kopogást hallottam.
- Bemehetek?
- Persze. – válaszoltam rekedten.
Halványkék selyemköntös volt rajta, kezében pohár, ha jól sejtem, konyakot tartalmazott. Tudtam, csak nagyon ritkán, ha valami bántja, akkor iszik.
- Ricsikém, beszélnünk kell.
- Mirol, anya? – kérdeztem elcsukló hangon.
- Tudod te azt nagyon jól. – mondta, és leült az ágyam szélére.
Alig bírtam parancsolni magamnak, hogy ne nézzek az izmos, barna combjára. Kipécéztem magamnak egy pontot a szoba falán, és azt bámultam.
- Nézz rám kisfiam!
Kissé ködösnek tunt a tekintete, gyanítottam, hogy nem az elso itala remeg a kezében.
- Eloször ismét bocsánatot kell kérnem az elobbiért. Tényleg nem tudtam, hogy izé…
- Oké anya. El van felejtve.
- De nem szeretném, ha emiatt… Tudod, valamiféle gátlásosság, vagy ilyesmi. Szóval érted, ugye?
- Ne aggódj!
- Ricsikém, ebben a korban ez természetes és normális dolog. Nem lenne jó, ha buntudatod, vagy szégyenérzeted lenne. Nekem viszont van. Bocsáss meg, kérlek.
Az utolsó szavaknál elhalt a hangja, és megjelent két nagy könnycsepp a szemeiben. Poharát két halk szipogás között kiürítette, letette az éjjeliszekrényre, majd azt kérdezte:
- Melléd fekhetek? Beszélgetünk? Tényleg nem haragszol?
Odébb csusszantam, és felemeltem a takarót. Mellém bújt.
- Nem is tudom, mit mondjak, kisfiam.
- Nem kell mondanod semmit anya, minden rendben.
- Köszönöm.
Hosszú ideig feküdtünk így, fejét a vállamon nyugtatta, én pedig haját, homlokát, arcát simogattam, tudván mennyire szereti. Lélegzete egyenletessé vált, azt hittem elaludt. Talán így is volt. Mocorgott kicsit, köntöse szétnyílt, alig takarta formás kebleit, s én csak bámultam azt a csodaszép völgyet. Kezem bátortalanul lesiklott az álláról a mellkasára, ujjaimmal ott köröztem a kulcscsontján, majd egyre lejjebb, épphogy a bimbóit nem érintve. Valami rózsaszín köd lepte el az agyam, nem is tudtam mit csinálok. Abban a hiszemben, hogy alszik, óvatosan kivettem a feje alól a kezem, majd leemeltem róla a paplant. Szeme csukva maradt. Remego kézzel kioldottam a köntösének övét, és széthajtottam. Csodálva bámultam nagy, kerek melleit, melyek épp csak alig ereszkedtek meg, épp csak annyira, hogy a nagy udvarú bimbók nem a mennyezet felé meredeztek, hanem kissé oldalra. Hasa határozottan laposnak tunt, csak alapos megfigyeléssel lehetett néhány ráncot felfedezni rajta. Dús, fekete, göndör, bikinivonalra fazonírozott szeméremszorzete láttán már nem bírtam magamnak megálljt parancsolni, simogatni kezdtem ezt a gyönyöru testet. Épp csak az ujjaim hegyével, lassan, finoman, gyengéden, nehogy felébresszem. Olyan lágy és sima volt a bore, akár a bársony. Nem, ezt nem lehetett bírni, csak egyetlen csókocska a mellbimbójára, aztán irány a WC, muszáj újra kivernem a farkam. Ráhajoltam, ajkaim közé vettem, egészen finoman, szinte alig érintve.
- Ezt nem lenne szabad. – hallottam meg anyám suttogását.
Megdermedtem. Azt vártam, hogy eltaszít magától, ám e helyett beletúrt a hajamba, és rányomta a fejem a keblére.
- Ezt nem szabad, kisfiam! – zihálta, de amikor éreztem, hogy a mellbimbója megkeményedik a számban, elvesztettem a maradék önuralmamat is, és csókolni, nyalni kezdtem, eszeveszetten.
- Nem szabad, nem szabad, nem szabad! – skandálta anya, de semmi olyat nem tett, amivel megállíthatott volna.
Éreztem, hogy átszakad bennem egy gát, és ez az érzés erot adott. A puncija felé csúsztattam a kezem, s o önkéntelenül is szétnyitotta combjait. Amikor középso ujjam megérintette a csiklóját, felnyögött. Éreztem, hogy nedves, tanulmányoztam már könyvekben a noi test anatómiáját, hát tudtam nagyjából, hogy mit hol kell keresni. Finoman simogatni kezdtem a szeméremajkait, míg teljesen ki nem nyílt, aztán ujjamat apró mozdulatokkal a hüvelyébe csúsztattam.
- Nem szabad, nem szabad. – suttogta állhatatosan, de testének reakciói, ahogy megemelte a csípojét, hogy mélyebben bele tudjak nyúlni, egészen mást mondtak. Szám a mellén, szívtam, szopogattam, ujjammal pedig a G pontját kerestem. Olvastam már róla, elméletben egyszerunek tunt, de a gyakorlat… Az más.
Hirtelen kifordult a karjaim közül. Azt hittem, elrohan. Ehelyett azonban hanyatt fordított, leráncigálta rólam a gatyám, keresztülvettette rajtam a combjait, elkapta a farkam, magába igazította a végét, és ráhúzta magát. Olyat éreztem, mint azóta sem, soha. Elmondhatatlan. Mindössze négyszer, vagy ötször mozdult rajtam, s én egy artikulálatlan üvöltéssel elélveztem. És bogni kezdtem. Anya rámhajolt, haja sátrat borított arcunkra, s lecsókolgatta könnycseppjeimet, majd ajka rátalált ajkaimra, én pedig, mint ahogy éhezo koldus veti rá magát az odadobott élelemre, úgy csókoltam vissza.
Egy darabig ringatózott még rajtam, aztán lecsusszant rólam, kezei közé vette a farkam, és szopni kezdte, erosen vadul, mélyen, s ennek hatására a szerszámom újra kokeménnyé vált. Néztem, ahogy a számomra a világon legjobban szeretett lény ajkai a péniszemre tapadnak. Szopott, járt a feje föl s alá, egészen a tövéig benyelte, egyik kezével rásegítve a mozgásra, másikkal a golyóimat masszírozva.
Amikor érezte, hogy altestemet megfeszíti a közeledo orgazmus, kivette a szájából, csak a kezével dolgozott, egyre gyorsabban, egyre erosebben markolva. Azt hiszem, látni akarta, mikor kitörök. Az elso hullámban érkezo spermaadag az arcára fröccsent. A második már a szájába, mert épp azon volt, hogy újra bekapja. A következo hullámok már mind a forró, nedves ajkai közé spricceltek. Csak szopta anyám a farkamat, már – már fájdalmat okozva az orgazmustól érzékennyé vált péniszemnek, de mint késobb rájöttem, azért tette, hogy megorizze a merevedésem. Szorgalmas ténykedésének hála, hamarosan eloszlott a testemben a kielégülés gyönyöre, és újra lángra kapott a vágy tüze. Felemelkedtem, és szelíd eroszakkal hanyatt fektettem anyát. Azt hiszem, megérezhette, hogy most én akarom ot kényeztetni, mert elengedte magát, teste elernyedt, szemét lehunyta, és nem mozdult. Eloször az arcát, homlokát kezdtem puszilgatni, lágyan, finoman, ajkaimmal alig érintve. Nyelvem hegyével végigsimogattam szájának finom ívét, majd haját félresimítva a fülcimpáját harapdáltam gyengéden. Anya mellkasából halk sóhajtások buktak fel, kalandozó ujjaim érezték, hogy mellbimbói megkeményednek. Lejjebb csúsztam, csókoltam, körbenyaltam a bimbóit, majd hasát csókolgattam, köldökébe merítettem a nyelvem, combjait simogattam. Felfedeztem csípojét, medencéjét, bebarangoltam borének minden négyzetcentiméterét, csak csókolgattam, fáradhatatlanul, lábujjait szopogattam, kiélveztem testének minden ízét, illatát. Azt hiszem, órákon át tudtam volna még babusgatni, kényeztetni, de anya elvesztette a türelmét.
- Gyere már kisfiam, nem bírom tovább. – szólt, és széttárta a combjait.
Nem kérettem magam, belenyaltam a vágy nedveitol csillogó puncijába, aztán lábai közé kúsztam, és farkam végét a szeméremajkai közé irányítottam. Lassú, apró, ringatózó mozdulattal hatoltam belé, egyre mélyebben és mélyebben, és minden kis döfésem egy – egy apró sikolyt csalt anya szájára.
Felemelte lábait, a vállamon nyugodott a vádlija, így egészen mélyen, teljesen tövig belé tudtam nyomulni. Hüvelyizmait ráfeszítette a farkamra, s én úgy éreztem, hogy a mennyekbe kerültem.
Szeretkeztünk, lassan, hosszan, gyengéden, túlvilági mámorban. Ajkunk csókban forrt össze, anya nyelve táncot járt a számban, édes – sós veríték borította el a testünk. Nem tudom mennyi ido telhetett el, nem voltam tudatomnál, csak élveztem, elképesztoen élveztem ezt a hihetetlen gyönyört.
Anya lélegzete egyre hevesebbé vált, éreztem, hogy izmai megfeszülnek, s hallottam, ahogy a fülembe lihegi:
- Gyorsabban kisfiam! Kérlek!
Fokoztam az ütemet, s közben arra koncentráltam, nehogy hamarabb süljek el, mint ahogy elérkezik a megfelelo ido. Néhány perc után anya egyre mélyebb lélegzeteket vett, zihálni kezdett. Belemarkolt a hajamba, csípomozdulatai felvették a ritmust az én lökéseimmel, szeme elhomályosult. Ösztönösen éreztem, hogy itt az ido, hát szabadjára engedtem a szenvedélyt. Anya beleharapott a nyakamba, körmeit a hátamba mélyesztette. Elemi erovel tört ránk az orgazmus, szinte majdnem egy pillanatban. Testünk egymásnak feszült, mindketten üvöltöttünk a gyönyörtol, rángatott az élvezet, egymáséi lettünk testestol – lelkestol. Fiatalságom minden energiájával spricceltem bele az ondómat oda, ahol annak idején megfogantam, s hihetetlenül boldog voltam. Ez szavakkal nem elmondható.
Amikor már teljesen kiürültem, és mindkettonkben elcsitult a gyönyör, fáradtan lihegve lefordultam anyáról. O hátat fordított nekem, én mögé fészkelodtem, úgy, mintha az ölemben ülne, spermámtól csúszós – ragadós farkam a fenekéhez tapadt, haját, fülét, arcát, nyakát, felkarját cirógattam. Így aludtunk el.
Már pirkadt, mikor arra ébredtem, hogy anya zokog.
- Mi a baj? – kérdeztem suttogva.
- Nagy hibát követtünk el Ricsikém. – válaszolt szipogva. – Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.
- Tudom. De annyira kívántalak.
- Én is téged. De ez bun.
- Miért? Szeretjük egymást, még ha nem is úgy. Tudom, hogy ezt nem szabad, de annyira jó volt.
- Soha többé nem történhet meg! Érted?
- De…
- Semmi de! Soha többé! És senkinek nem beszélhetsz róla.
- Tudom, de…
- Istenem, kisfiam, mit tettünk? – zokogott fel újra.
Nem tudom miért, de újra merevedésem támadt.
- Kérlek anya! Csak még egyszer! Csak egyetlenegyszer! – könyörögtem, és hóna alatt átbújtatva a kezem, megmarkoltam a mellét.
- Nem lehet! Nem! – suttogta elhaló hangon, s fészkelodni kezdett az “ölemben”, egészen addig, amíg álló farkam be nem csusszant a puncijába.
[Családi - Történetek]

… Miután a farkam gyakorlatilag a meztelen fenékvágatához simult, a kezem pedig a hasára tette, lassan elkezdtem simogatni. Először a hasát és a két melle között, majd a melle oldalát és alját is. Ekkor hátranyúlt és a tarkómat megfogva még jobban magához húzott, a fejével a vállamra borult. Ekkor elengedtem a fenekét a bal kezemmel is és mindkét kézzel a melleit kezdtem kényeztetni, miközben finoman csókolgatni kezdtem a nyakát és a fülét. A gyönyörű, kerek mellei keményen feszültek, a bimbók pedig az ujjaim között ki-ki kandikáltak, ahogy egyre szenvedélyesebben masszíroztam őket. Zsuzsi elengedte a tarkómat, szembefordult velem és a két kezét a nyakam köré tekerve csókra nyitotta a száját. Én, miközben egyik kezemmel a fenekét, a másikkal az egyik mellét kényeztettem, ráhajoltam, és szenvedélyesen visszacsókoltam. Csók közben lenyúlt, megmarkolta a farkamat és lassan játszani kezdett vele. Egyre ütemesebben húzogatta a makkomon a bőrt, én pedig szépen hátulról simogatva eljutottam a lucskos puncijáig… Tovább a teljes családi szextörténetre

Húgom huszonkét éves és mivel egyetemista, pesten lakik. Elég nagy köztünk a korkülönbség, éppen tíz év. A vizsgaidőszak előtt felhívott, hogy lejönne hozzám, mert pesten a koleszban nem tud készülni, anyánkhoz meg nem akar menni, mert összevesztek. Én, mivel nem rég költöztem be a frissen befejezett házamba, és igen büszke voltam rá, mondtam, hogy a vendégszobában nyugodtan tanulhat.
Mivel a házba elég sok energiát fektettem, minden elég jól ki van találva. Minden helyiségben van mozgásérzékelő a riasztóhoz, olyan típus, amiben kamera is van, hogy rögzítse a betörőt. A rendszer a házautomatizálásba van kötve, ami a dolgozóban lévő számítógépre küldi az adatokat, ha akarom.
A másnap délutáni vonattal meg is érkezett Zsuzsi, és persze ki kellett mennem érte, mert sok csomagja volt. Hazamentünk és bevittem a cuccait a vendégszobába. Megbeszéltük, hogy estig kipakol, tanul, aztán mikor hazajöttem, közösen összedobunk valami vacsorát. Közben én még elmentem dolgozni. Este beálltam a garázsba és bekiabáltam a lakásba
- megjöttem, elmegyek tusolni! – a vendégszoba felől valami nyugtázás félét hallottam. Ledobtam az öltönyt a gardróbban és beléptem a szomszédos fürdőben lévő tus alá. Az egész napi stressz mintha habos patakokban folyt volna le rólam, egészen ellazulva léptem ki és megtörölközve egy sortot és pólót vettem magamra. A konyhába lépve Húgit már a vágódeszka mellett találtam.
- Szia! De jó illatod van – fogadott, miközben a kezében lévő késsel egy szelet csirkemellet vágott csíkokra.
- Szia, köszi. Mit eszünk?
- tandori csirkemell, jó lesz? – fordult felém kérdő tekintettel.
Megkérdeztem, mit segíthetek, Ő pedig rám bízta a rizs és a zöldségek párolását. Alig fél óra alatt kész lett a kaja, és mivel már eléggé melegre fordult az idő, úgy döntöttünk, a teraszra terítünk. Megbeszéltük az egyetemi sztorikat, a pesti élet előnyeit, hátrányait, megdícsérte az új házat, a stílust, a felszereltséget, a szaunát, aztán a szó az előző pasijára terelődött, hogy mennyire gyökérül viselkedett, mert azt hitte, hogy milyen faszagyerek, persze azt nem tudta nyújtani, amitől Zsuzsi boldog lett volna, az ágybéli teljesítményéről nem is beszélve. Én mondtam, hogy én egész másképp viselkedem a csajokkal. Késő estig dumáltunk, elfogyott egy üveg bor is. Mikor asztalt bontottunk, mondtam, hogy én még beülök egy kicsit a szaunába. Húgi megkérdezte, hogy zavarna-e ha csatlakozna, mert még sosem próbálta és kíváncsi. Mondtam, hogy nyugodtan jöjjön. Én bekapcsoltam a szaunakályhát, és pár perc után egy törölközőt magam köré tekerve beültem a már viszonylag meleg kamrába. Néhány csepp illóolajat cseppentettem a kövekre, majd a dézsából locsoltam rá néhány kanál vizet. Az illatos gőz hamarosan megtöltötte a helyiséget. Az üvegajtó mögött megállt Zsuzsi és óvatosan benyitott.
- én fürdőruhát vettem, nem baj? – kérdezte
- Nem, de kényelmetlen lesz. Ha akarod, dobd le és van fürdőlepedő a szauna mellett balra a szekrényben. –
- Köszi, mindjárt jövök. – mondta és visszacsukta az üvegajtót.
Rövidesen megjelent egy, a melle felett éttekert nyers színű fürdőlepedőbe csavarva. Vörösesbarna, hosszú, hullámos haja copfba volt fogva, a fürdőlepedő éppen a feneke alsó vonaláig ért.
Néhány percig csak ült, majd megszólalt.
- neked nem süti a feneked a pad?
- Nem, alattam van a törölköző.
- Nekem ahhoz rövid.
- Nyugodtan tekerd a derekad köré, a gőztől úgysem látnék semmit.
Hallottam ahogy Húgi feláll és leveszi a törölközőt.
- ha nem látsz semmit, akkor csak magam alá hajtogatom- hallottam valahonnan előlem.
- Nyugodtan. Lehet, hogy én is ráülök, egyedül szoktam itt lenni, és akkor mindig csak alattam van.
- Ne zavartasd magad, mintha itt sem lennék.

Miközben a törölközőt én is kispárna méretűre hajtogattam, megkérdeztem, hogy mi volt a legnagyobb baj a pasijával, nem-e lehetett volna változtatni a dolgon.
- Igazából társaságban úgy bánt velem, mintha nekem ki kellett volna őt szolgálnom, folyton olyanokat kért, hogy vigyek neki egy sört, vagy a kabátját, meg ilyesmi. Aztán mikor hazaértünk akkor meg, hogy kényeztessem, adjak neki enni, meg elégítsem ki, így, meg úgy. Azt persze meg sem kérdezte, hogy nekem jól esne-e egyszer végre kielégülni. Én szopjam le, de persze ő nem hogy nem nyalt ki, de még a kezével se nagyon ért hozzám. Én legyek mindig készen arra, hogy fogadjam a közeledését, de ha én akartam valamit, akkor pont nem ért rá. Aztán persze öt percen belül elment, én meg feküdtem ott, még félig sem felizgatva. Egyszer szóba hoztam, hogy én nem mentem el szeretkezés közben, erre ő közölte, hogy lehet hogy kezdek frigid lenni, mert ő eddig mindig minden nőjét kielégítette és eddig engem is. Nem mondtam meg neki, hogy mióta együtt voltunk, én csak a saját kezemtől elégültem ki, egyedül, más pasikról álmodozva.
- Kikről álmodoztál?
- Hát, mindenféle pasikról, akikkel találkoztam az egyetemen, vagy ha láttam egy szép párt valahol, akkor a lány helyébe képzeltem magam, ilyesmi…
- Ez olyan hihetetlen a számomra. Az én szememben te egy olyan nő vagy, akiért a pasik kiteszik a lelküket, hogy megszerezzék és megtartsák.
- Ugyan…
- De, tényleg. Csinos vagy, ápolt, formás, nem olyan melletlen, seggetlen cicababa, és ráadásul még intelligens is. Igazán izgalmas nő vagy!
- Köszi, de valamiért ezt én nem érzem. Valahogy mindig félresikerülnek a kapcsolataim. Tudod, hogy eddig hat komoly pasim volt, és csak eggyel tudtam kielégülni? Szerinted ez jó arány?
- Lehet, hogy azon kell változtatni, ahogy pasit választasz, nem?
- Biztosan.
- És mikor szakítottál vele?
- Amikor egyik este beállított egy tizenéves szőke csajjal, hogy ma ő is beszáll hozzánk. Én kérdeztem, hogy mibe száll be, erre Ő elkezdett magyarázni, hogy milyen maradi és prűd vagyok, a legegyszerűbb vágyait sem tudom kielégíteni. A szőke csaj persze egyből ajánlotta, hogy van egy barátnője akit fel tud hívni, ez a tahó meg persze kapott a lehetőségen. – mondta Húgi a sírás küszöbén- Én meg, miközben ezek várták a másik lányt és bemelegítettek, összecsomagoltam és eljöttem… – mondta és halkan sírva fakadt.
Én mellé ültem és a fejét kezdtem simogatni. Húgi a padon összegömbölyödött és az ölembe hajtotta a fejét.
A Szaunában töltött húsz percet így beszélgettük végig. Húgi fejét, vállát, hátát símogatva nyugtattam meg és megpróbáltam meggyőzni, hogy lehetőleg ne a külső után ítéljen és válasszon magának pasit. Mikor lejárt a szaunakályha órája, és a gőz kezdett kicsit felszállni, szóltam neki, hogy menjen előre, tusoljon le hűvös vízzel, én majd megyek mikor ő végzett. Ahogy Zsuzsi kiment végignéztem a feszes, gömbölyű testén, mert a gőz már nem sokat takart, majd hallottam, ahogy megnyitja a csapot és alááll. Hamar kilépett a hideg víz alól és a szauna-ajtó előtt megállva szólt, hogy mehetek. A szaunában szinte már nem volt semmi gőz és egy pillanatra úgy tűnt, mintha Húgi engem nézett volna, ami azért kínos, mert – mi tagadás – a meztelen teste látványától felállt a farkam. De elhessegettem magamtól a gondolatot és magam köré tekerve a törölközőt, kiléptem a fürdőbe. A folyosó végén még láttam Zsuzsit ahogy meztelenül, a fürdőlepedővel éppen törölközve befordul a vendégszoba ajtaján. Mivel eleget beszélgettünk szexről, és a bor is dolgozott bennem, valamint azt gondoltam, ha Ő látott engem, én is jobban megnézem Őt, gondoltam megnézem, ahogy a húgom ágyba bújik. Ezért bementem a dolgozószobába, bekapcsoltam a számítógépet, és gyorsan elindítottam a megfelelő szoftvert. Rákattintottam a vendégszoba ikonra és megjelent a kép. Húgi a nagy fürdőlepedőt éppen az egyik székre dobta. Mindkét kezét magasra emelve nyújtózott egyet, amivel jól láthatóvá tette, hogy milyen fazonra van borotválva a vöröses szőrzete. Kivette a copfját összefogó hajgumit, az ujjait fésűnek használva megigazította a válla alá érő haját, majd kinyújtott lábbal az ágyra feküdt, egyik bokáját a másikra tette, és a feje alá rakta mindkét kezét. Egy ideig így feküdt, majd az egyik kezével végigsimított a hasán és az ujjbegyével a köldöke alatt a szőrzetét is megborzolta. Néhányszor fel le círógatta magát a köldökétől lefelé indulva, egészen addig a pontig, ahol a két combja összezáródott. Pár mozdulat után az addig átkulcsolt lábát lazán a másik mellé tette, így a simogató mozdulatai mélyen a két combja között értek véget. Ekkor a szeme már csukva volt és az ujjai csak a tusolástól még vizes, sűrű, vöröses szőrzetén játszottak. Én a számítógép előtt ültem, és a törölköző alól már kikandikált a műsorra hevesen reagáló farkam. Kis idő leteltével mindkét combját fölhúzta és egészen széttárta őket, majd mindkét kezével a lába közé nyúlt. Az egyik kezét egészen alul helyezte el, és a hüvelybenemetét kezdte izgatni, a másikkal pedig a csiklóján körözött egyre lendületesebben.
Ekkor picit felhangosítottam a mikrofon jelét, hogy a hangokat is hallhassam. Miközben hallgattam, én is a lábam közé nyúltam és megmarkoltam a kőkeményen álló farkamat, majd lassan húzogatni kezdtem. A szobából finom cuppogásokat és sóhajokat lehetett hallani, néha pedig hugi mormogott valamit. Ahogy egyre jobban belemerült az élvezetbe, a sóhajok apró nyögésekbe mentek át, a mormogásból pedig kezdtek érthető szavak formálódni.
- Igen, ott, csináld még, beljebb, igen, jól csinálod, szeress még, igen ott, jó, nagyon jó. – hallottam, miközben Húgi két ujja is eltűnt a hüvelyében.
Ezek szerint Húgi most is álmodozik valakiről és úgy elégíti ki magát. A kezem egyre lendületesebben járt a farkamon, közben Húgi egy pillanatra abbahagyta az önkielégítést és az ágy melletti utazótáskájába nyúlva elővett egy testszínű, élethű vibrátort. Visszahelyezkedett az ágyra és a szerszám végén lévő kapcsolóval elindította, majd lassan a csiklójához közelítette az átlagosnál kicsit nagyobb eszközt.
- gyere, olyan jó, ahogy hozzám érsz, igen- sóhajtotta – Kérlek, Dani, ne kínozz, tedd belém a gyönyörű farkad,.. Oh, igen, most jó – mondta, miközben lassan a hüvelyébe tolta a halkan zümmögő gumidarabot.
Teljesen meglepett amit mondott, mivel úgy tűnt, hogy engem képzel a műbroki helyébe.
Teljesen beindultam attól, ahogy én azon önkielégítek, ahogy Húgi rám gondolva önkielégít. Két húzás után már el is élveztem, de a szemem nem vettem le a képernyőről és a kezem is szép lassan járt tovább a csatakos farkamon. Meglepve láttam, hogy Húgi teljes egészében magába tudja fogadni a méretes vibrátort.
- most hátulról! – mondta, majd feltérdelt és a vibrátort hátranyúlva kezdte mozgatni magában.
Egész sokáig játszott magával, mikor a zümmögő hang megszűnt.
- Basszus- hallottam, majd Húgi felkelt, magára tekerte a fürdőlepedőt és kilépett a folyosóra.
A folyosói kamera képén követtem, ahogy a konyhába megy, és a fiókokban kezd keresgélni. Elemet keres, döbbentem rá. De elem csak a dolgozószobában volt. Gyorsan megtöröltem magam és elővettem egy csomag elemet, majd a konyha felé indultam.
- Mit keresel? – kérdeztem
- ceruzaelemet – válaszolt Zsuzsi kissé meglepetten, kipirult arccal.
- Hol kerested eddig? – kérdeztem, nehogy rájöjjön, hogy a kezemben már ott lapul egy csomag.
- Hát itt a fiókokban, meg ott fönt – mutatott sorban a helyekre, miközben én a konyhában lévő kis, kétfokú létráról egy kisebb felső fiókba csúsztattam az elemcsomagot, és gyorsan távolabb léptem. Szerencsére Zsuzsi teljesen el volt foglalva és láthatólag kicsit zavarban is volt.
- És ott? – kérdeztem, miközben felmutattam az ominózus fiókra.
- Ott még nem- mondta, és mivel persze nem érte el, gyorsan felmászott a kis létra tetejére és gyorsan kihúzta a fiókot. A lendülettől kicsit hátrabillent és alig tudta megtartani az egyensúlyát. Én gyorsan odaléptem és a derekát megfogva megtartottam.
- Vedd ki az elemet, addig tartalak. – mondtam és a kezem a derekáról félig a fenekére csúsztattam. Zsuzsi egy pillanatra mozdulatlanná vált, majd felpipiskedett és a fenekét egészen kitolta. Ettől a mozdulattól az egyébként is keveset takaró fürdőlepedő alsó széle még feljebb csúszott és láttatni engedte a húgom kerek, feszes és főként meztelen fenekét. Ahogy felpipiskedett a kezem még inkább a fenekére csúsztattam, mintegy jelezve, hogy biztosan tartom. Persze az egyik kezem ekkor már a csupasz bőréhez ért. Húgi ezt egy halk, mégis hallható sóhajjal vette tudomásul. Az elemek keresése, annak ellenére, hogy a fiók tetején voltak, elég sokáig tartott. Mivel Húgi jobbról is, balról is “alaposan” átkutatta a fiókot, a fenekét előre-hátra, jobbra, balra mozgatta. Közben én hősiesen tartottam és a kezem mindig a mozgását követte. A végére valahogy mindkét kezem a csupasz fenekét markolta, és picit simogatta is. Közben a látványtól és főleg a finom bőr érintésétől a farkam ismét növekedésnek indult, amitől a hegye kibújt a törölközőm alól.
- megvan… – mondta Zsuzsi egész halkan. – még ne engedj el, nehogy leessek… – kért és az egyik lábával egészen óvatosan és lassan egy fokkal lejjebb lépett. Ettől a mozdulattól a combjai szétnyíltak és megcsapta az orromat a női vágy eltéveszthetetlen illata.
- hmm… – nagyot szippantottam az illatból, amit Húgi nem tudott nem észrevenni. A kezeim még szorosabban fogták a fenekét, kicsit szét is húztam és újra összenyomtam a két formás gömböt.
- ahhh….. – hallottam föntről. – Ahogy Zsuzsi ereszkedett a létrán, egyik kezében a nehezen megszerzett elemeket fogta, a másikkal pedig lenyúlt, hogy megfogja a létra kapaszkodóját. Ettől a melle fölött betűrt fürdőlepedő kioldódott és a földre hullott. Teljesen zavarba jött, a létráról leérve picit hátralépett és lehajolt a törölközőéért. Én még mindig fogtam a fenekét, és mivel elég közel voltam, a hátráló mozdulattól az ágaskodó farkam épp a feneke két gömbje közé ért.
- Ahhhh… hallottam ismét – miközben a fürdőlepedőt elengedte, és a földön hagyva felegyenesedett.
- berakjam valamibe az elemeket? – kérdeztem, és a jobb fenékét elengedve előrenyúltam és a hasát megsimogatva tartottam a tenyerem.
- majd megoldom, köszi- mondta, miközben egy pillanatra megfogta a kezem, és a hasára simította a tenyerem. – zenét akartam hallgatni a cd-men, de lemerült. – hallottam a gyorsan kitalált alibit, miközben az alkaromat kezdte simogatni. Miután a farkam gyakorlatilag a meztelen fenékvágatához simult, a kezem pedig a hasára tette, lassan elkezdtem simogatni. Először a hasát és a két melle között, majd a melle oldalát és alját is. Ekkor hátranyúlt és a tarkómat megfogva még jobban magához húzott, a fejével a vállamra borult. Ekkor elengedtem a fenekét a bal kezemmel is és mindkét kézzel a melleit kezdtem kényeztetni, miközben finoman csókolgatni kezdtem a nyakát és a fülét. A gyönyörű, kerek mellei keményen feszültek, a bimbók pedig az ujjaim között ki-ki kandikáltak, ahogy egyre szenvedélyesebben masszíroztam őket. Zsuzsi elengedte a tarkómat, szembefordult velem és a két kezét a nyakam köré tekerve csókra nyitotta a száját. Én, miközben egyik kezemmel a fenekét, a másikkal az egyik mellét kényeztettem, ráhajoltam, és szenvedélyesen visszacsókoltam. Csók közben lenyúlt, megmarkolta a farkamat és lassan játszani kezdett vele. Egyre ütemesebben húzogatta a makkomon a bőrt, én pedig szépen hátulról simogatva eljutottam a lucskos puncijáig. Ahogy megérintettem, Húgi a számba nyögött, majd lassan elém térdelt. Egészen finoman, érzékien kezdte nyalogatni a farkamat, majd miután kiélvezte az előváladék ízét, lassan tövig bekapta. Először lassan, finoman játszott vele, néha a fogával is megérintve, majd egyre gyorsabb tempóra kapcsolt és lendületesen bólogatott előttem térdelve, miközben a keze a combjai között kényeztette a csiklóját. Egy kis idő után lenyúltam és megfogtam a fejét, hogy ne élvezzek a szájába. Megfogtam a kezét és felhúztam, majd megcsókoltam. Csók közben lassan a konyhapulthoz vezettem, majd felültettem rá és a két combját szétrakva közé bújtam. A puncija, lucskos, vörös és teljesen nyitott volt. Először csak körbecsókolgattam, majd szinte lehelet finoman a számba vettem a csiklóját. Húgi hangosan sóhajtozott, majd mikor a csiklójához értem, sikkantott egy picit. A lehető legóvatosabban kényeztettem a bőr alól kikandikáló vörösen csillogó kitüremkedést. Húgi egyre erősebben vergődött, majd miután hirtelen nagyot nyaltam bele, remegve, nyögve élvezni kezdett. Az orgazmusa hosszú, hangos és nagyon intenzív volt. Ahogy lassan csillapodott, felegyenesedtem, és gyengéden csókolgatni kezdtem az arcát, majd kézen fogtam és a nappaliba vezettem. Leültettem a kanapéra, felkapcsoltam a falba süllyesztett hangulatvilágítást, meggyújtottam néhány nagyobb gyertyát és mellé ültem. Lassan simogatni kezdtem a combját, a hasát, a melleit, majd mikor felhúzta a lábait, ismét megtaláltam a csiklóját. Két ujjam közé fogva köröztem rajta, miközben Húgi nyakát csókolgattam, majd mikor felém fordult, szájon csókoltam. A csókunk bensőséges, puha, gyengéd érintés volt, amitől a hátamon végigfutott a hideg. Teljes tenyeremmel a puncijára tapadtam és simogattam, közben egy ujjam a hüvelybemenetét kereste, majd mikor megtalálta, lassan elmerült a forró, lüktető húsban. Zsuzsi a nyelvem kezdte szopogatni, miközben az ujjam már felvette a csípője által diktált ütemet és siklott ki-be a vöröses szőrök között.
Húgi nyögdécselve csókolt tovább, majd elvált a számtól és a kanapén megfordulva elém térdelt, miközben a punciját teljesen kitárta előttem.
Én mögé álltam és a puncijához illesztettem a farkam, majd a csípőjét megfogva lassan elkezdtem beléhatolni. Ő a fenekét egészen kidüllesztette, és nyögve fogadta magába a már robbanásra kész farkamat. Mikor teljes hosszban elmerültem benne, minden átmenet nélkül ütemesen dugni kezdtem. Húgi nyögdécselve vonaglott alattam, én pedig a csípőjét magamra húzogatva tövig löktem belé a farkam, miközben a zacskóm a szeméremdombján csattogott. Mivel nem sokkal korábban már elmentem, elég sokáig játszhattam és ez érezhetően nagy örömet okozott Zsuzsinak. Hol gyorsabban, hol lassabban járattam benne a farkam, néha egészen kihúztam, és csak a hüvelybemenetével játszottam, majd hirtelen ismét tövig beléhatoltam. Aztán megfordítottam és a két lába közé fekve a farkam hegyével izgattam a csiklóját, majd a hüvelyét. Aztán miközben lassan beléhatoltam, a melleit csókolgattam és a bimbóját a számba véve izgattam. Húgi a hátam és a vállam simogatta, majd mikor teljes hosszában befogadta a farkát kétkézzel megmarkolta a fenekem, a combjait a derekam köré fonta és csókra nyitotta a száját. Én leengedtem a fejem, megcsókoltam. Miközben szenvedélyesen csókolóztunk egyre lendületesebb tempóban járattam benne a farkam, nem kellett sok idő és éreztem, hogy nemsokára elmegyek, aminek mélyről jövő nyögésekkel hangot is adtam. Húgi ezt hallva az ütemes lökések közben megszólalt:
- él-vezz be-lém, ké-rlek –
- jóóóóóóó- mondtam, és a kérésének engedelmeskedve elkezdtem belelőni az anyagomat.
Húgi ezt megérezve a csípőjét körbe-körbe kezdte mozgatni és Ő is egyre hangosabban nyögött, majd az egyik utolsó lökésem közben száját összeszorítva nyüszítő hangot adott és a hátát megfeszítve ismét élvezni kezdett. Ez néhány további lökésre erőt adott, miközben érezem, ahogy a hüvelye ráfeszül a farkamra. Így az utolsó cseppig kifacsarta a farkam tartalmát. Lassan mindketten lecsillapodtunk, miközben a lankadó farkam még mindig benne volt. Mellette szivárogni kezdett a puncijába lőtt ondó. Óvatosan felkeltem, miközben a farkam kihúztam, a hüvelyéből jelentősebb mennyiségű anyag folyt ki. Ő lenyúlt a lába közé, a vágatán végighúzta a két középső ujját, majd az erősen ondós ujjait a szájához emelte és egy halk sóhaj kíséretében bekapta.
- Szeretnéd ezt is? – kérdeztem a farkamra mutatva. Húgi kacér mosollyal az arcán bólogatott.
Én elé álltam, Ő pedig a herezacskóm alá nyúlt és finoman bekapta a farkam. Egészen gyengéden szopni és nyalogatni kezdte, aminek eredményeképpen igen kellemes érzések indultak el a gyomrom felé.
- Neked sosem elég? – kérdeztem, de Húgi válasz gyanánt csak a fejét mozdította tagadólag, miközben az egyik kezével már a fenekem markolta és a záróizmaim kezdte izgatni.
Ahogy egyre jobban belelendült, a farkam szépen lassan kezdett megint erőre kapni. Főként, hogy az ujja már picit a fenekembe dugta és lassan körkörösen mozgatta. Majd kivette, a puncijába dugta, megnedvesítette és óvatosan visszatolta, de most már kicsit mélyebben. Erre felnyögtem.
- Úgy látom nem csak én vagyok telhetetlen… – vette ki a szájából a most már ismét teljes méretű farkam. – Gyere- intett, miközben a hátára feküdt és a combjait teljesen széttárta.
A vörös, még mindig izgatott pinájából a fenekére folyt a geci, vöröses szőrén a puncilé és ondó keveréke fénylett. Húgi azt várta, hogy ismét megdugom, de én a fejem fúrtam a combjai közé és a csuklyájától megszabadult, babszem méretűre duzzadt csiklóját kezdtem nyalogatni, miközben az egyik kezemmel a jobb mellbimbóját, a ballal a fenekét és ánuszát kezdtem izgatni. Lassan az egész pináját átnyalogattam, hosszasan elidőzve a hüvelybemenetén és a csiklóján. Húgi ettől ismét a csúcsra jutott, miközben a fejem a combjai közé szorította, farizmai ütemesen összehúzódtak, hangosan hörgött, míg orgazmusa elcsitult.
Ahogy kissé megpihent, felült és simogatni kezdett, majd a hátamra döntött és a farkamra hajolva szopni kezdett. A farkam tövét fogta és lassan, a szájának megfelelő ütemben húzogatta, a másik kezével a zacskómat simogatta. Ahogy az ütemet egyre gyorsította, éreztem, hogy nemsokára elmegyek.
- vigyázz, elmegyek!- figyelmeztettem, de Húgit nem nagyon zavarta a figyelmeztetés.
A feje lendületesen járt a farkamon, míg a hátam megfeszítve elélveztem, és azt a kevés ondót ami még bennem maradt, a szájába spricceltem. Húgi egyre lassulva szopott tovább, miközben az ondómat lenyelte. Mikor már éreztem, hogy elég volt, megfogtam Húgi fejét és magamra húztam. Ahogy rám feküdt, megcsókoltam a kicsit ondószagú, de nagyon puha érzéki száját, amit Ő hálásan viszonzott. Gyengéden, hosszan csókolóztunk, majd a vállamba fúrta a fejét és átölelt.

Arra ébredtem, hogy Húgi fészkelődik, majd leszáll rólam. A nappali ablakán besütött a reggeli nap. Húgi a vécé felé indult, én pedig néztem a ringó csípőjét, nőies gömbölyű fenekét. Lassan felkeltem és én is a vécé felé indultam. Húgi éppen kilépett az ajtón, mikor odaértem. Elém lépett, a karjait a nyakam köré fonta, miközben a melleit szorosan a mellkasomhoz, hasamhoz szorította és finoman megcsókolt.
- Jó reggelt! – mondta – köszönöm a tegnap estét, remélem nem bántad meg… – a keze a farkam köré fonódott.
- Örülök, hogy boldoggá tehettelek -mondtam és visszacsókoltam, miközben a fenekét kezdtem simogatni.
- Még soha… kezdte, de a szájára tettem a kezem
- Nekem sem – mondtam és a karjaimba véve a kanapéhoz vittem…

Nem tudok aludni. Meleg is van, kitakarózva fekszem az ágyon. Áll a farkam. Már nem fogom sokáig bírni. Manci, a feleségem már két hete ott van az anyjánál, aki állítólag beteg. Már harmadszor ebben az évben. Én meg itt fekszem és nem tudok a faszommal mit kezdeni.
Nekem gyanús az egész ügy. “Véletlenül” mindég olyankor beteg Manci anyja, amikor Török Pityu, a nejem volt völegénye, akitöl elhódítottam, ott van a faluban. Nem mintha nem bíznék az asszonyban; már hat éve él velem és eddig még igazán nem lehetett okom a panaszra. Jó feleség, mindent megcsinál. És az ágyban egy bomba. Olyan pinája nincs még egy nönek mint neki.
De az utóbbi idöben mintha ritkábban tartaná oda nekem. Pedig én egy egészséges férfi vagyok, akinek igazán szüksége van rá. Manci nem is panaszkodhatik, mert eddig mindég ki tudtam elégíteni. Csak – a fene egye meg – miért olyan sokszor beteg az anyja, hogy le kell menni öt ápolni Bivalybasznádra, vagy hogy hívják a falujukat. Nincs kórház a közelben? És amikor anyósom eljön bennünket látogatni, ugy látom, mintha kicsattanna az egészségtöl.
Igaz, anyósom ellenezte a házasságunkat, ö inkább Török Pityunak szánta volna Mancit. Nagy is volt a szerelem annakidején, Manci mamája mindent megtett, hogy a fiút megkaparintsák. Becsukta mindkét szemét és úgy tett, mintha nem venne észre semmit. Ha Pityu jött, neki rögtön intéznivalója volt a szomszédságban, csak hogy Manci meg a Pityu egyedül maradhassanak. A vége aztán az lett, hogy a Pityu megkúrta a Mancit. Csak aztán be kellett vonulnia póttartalékosként hat hónapra és Manci ott maradt egyedül a megbaszott picsájával. S az pedig mindég viszketett neki.
Én pedig szépen kihasználtam az alkalmat és elszerettem a Mancit. Hagyta is magát elszeretni, mert az én faszom ott volt, a Pityué meg nem. Aztán gondoskodtam arról, hogy a Pityu megtudja, hogy én töcskölöm a menyasszonyjelöltjét. Rögtön vége is lett a szerelemnek.
Perssze, ez aljasság volt tölem, de hát én olyan szerelmes voltam a Manciba, hogy az sem zavart, hogy a Pityu fasza már benne járt; födolog, hogy az enyém legyen. De az utóbbi idöben kezdenek a dolgok nekem nem tetszeni.
És most itt vagyok, álló fasszal két hete és ma telefonált Manci, hogy még legalább egy hétig maradnia kell. Mi az hogy legalább! Hát meddig üljek itt és verjem a faszom? Amíg ö talán a Török Pityuval kúratja magát. De meg is ölöm ha megtudom.
Most itt ülök, farkam a markomban és huzogatom a faszom börét le és fel. Nézem, hogyan tünik el a vörös makkom a fitymám ráncaiban, hogy aztán, amikor egészen hátrahúzom a bört, akkor a fényesen feszülö Faszfej kiemelkedik és magasra nyújtja a fejét.
Még jó, hogy legalább ez a lehetöség megvan, hogy az ember egy kis megkönnyebbülést szerezzen magának. Jó is az nagyon, amikor az ember a bört ugy finoman ide oda huzogatja. Olyan kellemes érzés terjed el az egész faszban. De most valahogy nem akar menni a dolog. Igaz, hogy ma délután már egyszer kivertem, most pedig nem akar elsülni. Ha nem akar, akkor miért áll? És bennem miért van ez a nyugtalanság, ez az izgalom? Megkísérlem a heréimet egyik kezemmel megragadni, míg a másikkal a faszom verem. Közben arra gondolok, hogy esetleg pont most dugja be Török Pityu azt a rohadt faszát a feleségem lába közé.
Persze, teherbe nem ejtheti, mert az asszony a negyedik hónapban van. Már gyönyörüen domborodik a hasa és a pinaajkai a duplájára nöttek. Olyan szép, kiemelkedö hurkácskák, hogy öröm nézni. És öröm nyalni. Azt mondják, ha az asszony állapotos, akkor nagyon kívánós és állandóan lökni kell. Én mást tapasztaltam az utóbbi idöben. Mindég kevesebb kedvet mutatott a cicázásra és mindég betegebb lett az anyja. Hogy bassza meg az a magasságos… Uram, nem káromkodok.
De áll a faszom és nem tudom kiverni! A picsába is!
Most nagyon el kellene egy kis kurva. De honnan vegyem? Pedig szívesen bedugnám már a dorongomat egy jó meleg punciba. Hogy azzal megcsalnám a feleségemet? Hát ha nem tévedek, akkor most pont ö baszik félre. De csak tudjak meg valami bizonyosat…!
Mari! A cselédlány! Ez jut az eszembe. Ott fekszik most a szobájában és biztosan alszik már. “Jól ellásd az urat amíg odavagyok Mari!” mondta neki a feleségem. Meg is csinált az mindent. Fözött, mosott, takarított. Hej, az anyja picsáját, most is kisegíthetne. Ha bemennék a szobájába….
….biztos nem mondaná meg a nejemnek. Godolom, neki is jól jönne egy kis töcskölés. Fiatal még az a csibe nagyon, talán még tizenkilenc sincs, ilyenkor pedig lucskosak szoktak lenni a kis pinák. Nem is tudom megérteni, hogyan bírja ki fasz nélkül. Nem megy az a lány sehova, csak ül a szobájában, ha nincs éppen valami dolga. Cak vasárnap délután megy ki sétálni, gondolom elkap magának valami bakát aztán odatartja neki. Hogy hol? Tudja a frász. Ide még nem hozott semi legényt. A feleségem nem is türné.
Nem nagyon szép az a lány. Nem szép az arca, nem az a tipus aki után a legények megfordulnak. Pedig eléggé csöcsös és a segge is olyan, hogy néha kedvem lenne rávágni.
A faszom úgy áll, annyira feszül, hogy azt már nem lehet kibírni. Vérvörös, inkább lilás és a fejét nagyon a plafon felé emeli. Hej, mit nem adnék, egy jó kis meleg, szörös…
Bassza meg a kutya. Hát ezt már nem lehet kibírni. Megpróbálom. Legfeljebb visszamondja az asszonynak. Akkor meg én a Török Pityut fogom emlegetni, akár igaz, akár nem. Miért hagy itt engem ilyen sokáig?
Kiosonok a folyosóra. Csak az alsónadrágom van rajtam, egyébként semi. Annak is messzire kidudorodik az eleje. Mezítláb lépkedek a folyosó futószönyegén, zajtalanul haladok elöre. Kurva sötét van, nagyon kell vigyáznom, hogy ne ütközzek valamibe bele, mert akkor a Mari felriad és még bezárja az ajtaját!
Már elmentem a spájz ajtaja elött, most jön a Mari szobája. Igen, már érzem is az ajtót a kezemmel. Óvatosan keresem a kilincset. Itt van. Megfogom, nagyon lassan és teljesen hangtalanul lenyomom. Nyomom gengén az ajtót – nyilik. Nincs kulcsra bezárva.
Kifelé nyilik az ajtó, befelé nem nyilhatna, nincs annyi hely a kis szobában. Nem ég a lámpa, de látok mindent az ajtóból. Az utcai lámpa fénye pontosan bevilágít az ablakon.
Visszafojtom a lélegzetem és teszek egy lépést befelé. Aztán még egy óvatos lépést. Most már majdnem ott vagyok Mari ágyánál. Nicsak, mit látok! Mari fekszik a hátán, csukott szemmel. Felsöteste nincs betakarva. Egyik nagy csöcse látszik, a másikat a balmarkával fogja körül Kezével gyömöszöli a csöcsét.
A másik keze a takaró alatt van. Látszik, hogy a térdei fel vannak húzva, a keze pedig pontosan ott van, ahol a combjai összeérnek. És potosan azon a helyen mozog a takaró, mintha egér ugrálna alatta.
Baszogatja a picsáját – gondolom. Neki is hiányzik valami. Na, itt nem lesz nehéz dolgom.
Felkattintom a villanyt. Mari ijedten ül fel az ágyban és betakarja a felsötestét. “Nagyságos úr…” kezdi el, de intek hogy hallgasson. Mondom is: “Most hallgass Mari, most én beszélek. Mit csináltál?”
“Semmit nagyságos úr” dadogja a lány ijedten. “Aludtam.”
“Nagyon hangosan lélegzettél te ahoz hogy aludj Mari”, modnom. “Meg aztán nagy pinaszag van itten!”
Mari ijedten hallgat. Egy mozdulattal kirántom a jobkezét a takaró alól. Megpróbálja visszahúzni, de én erösebb vagyok. Az orromhoz érintem a kezét és megszagolom. Átható pinaszaga van.”
“Hol jártál a kezeddel te lány?” kédezem. Mari elkezd egy kissé sírdogálni. “Én … én … nagyságos úr —” dadogja.
“Halgass Mari”, modnom. “Majd én megkeresem, mi az amitöl ilyen szaga van a kezednek.” Ezzel lerántom róla a takarót. Meztelen a kis kurva és megpróbálja betakarni magát, de én rászólok: “El a kezekkel onnan Mari!” Nem mer ellenkezni.
Elkezdem tapogatni a csöcseit. Szép, nagy kerek mellei vannak. Jól esik öket megfogdosni. Tapogatom is szorgalmasan, Mari lehúnyja a szemét, de a csecsbimbói megmerevednek. “Na, ezt közelebbröl is meg kell vizsgálni”, mondom, ezzel odahajolok és a számba veszem az egyik csecsbimbóját. Elkezdem szivogatni, nyalogatni. Mari csk nyögni tud, szólni nem mer. Reszket.
Megpróbálom a másik csöcsét is és érzem, hogy a lány lassan lázba jön. Összeszorítja a térdeit, ezel mintegy önkéntelenül védve a pináját.
“Ez nagyon szép Mari”, mondom, “de ez nem az. Ennek egész más szaga van. Fordulj meg.”
Nem érti, erre segítek neki. Most a hasán fekszik, szemem elött a segge. Szép segge van. Elkezdem fogdosni. Nyomkodom, gyömöszölöm, nagyon jól esik. A faszom majd kirepeszti az alsómadrágot. De Marinak is mintha tetszene, mert nem szól egy szót se. A két karjára fekteti a fejét, ugy hogy az arcát nem látom. Jaj de tetszik a segge! Kemény mint a kö és mégis puha, hogy belesüppdnek az ujjaim. És olyan jó megérinteni, gyömöszölni. A feleségemnek is szép segge van (most biztos a Töröl Pityu gyömöszöli), de nem ilyen kemény. Ez a lány fiatalabb.
Kezem behatol a segge vágatába és megérintem a segge lyukát. Mari teste összerándul, de nem szól egy szót sem. Fogdosom tovább. A combjai össze vannak szorulva. Egy ujjam közéjük eröszakoskodik és elérem egy kissé a pináját. Mari mégjobban összerándul. Rácsókolok a kerek segére, aztán azt mondom: “Ennek sincs olyan szaga mint a kezednek. Hol jártál vele?”
Persze nem várok feleletet. Megint a hátára parancsolom a lányt. Most is összeszoritva tartja a combjait. Gyengéd eröszakkal széjjeltolom öket. Kezem elkezd a combján vándorolni. Megy a térdétöl, felefelé, a belsö oldalon, ahol olyan selymes puha a bör. Megy a kezem felfelé, Mari egyre zihálóbban lélekzik. De a kezem megáll pár centimeterrel a szörös ajkai elött. Aztán kezdödik ugyanaz a tortúra elölröl, most a másik combján. Mari combjai remegnek és mintegy maguktól tárulnak egy kissé.
Végre elérem a pináját és átfogom a markommal. Mari a szemére fekteti az egyik karját szégyenlösen. Én pdig fogdosom a pináját. Jó érezni a szörös macskáját a kezemben. Nedves.
“Azt hiszem, helyben vagyunk”, mondom. “Mutasd csak, mi van itt benne”, trerpesztem a lábait még jobban. Mari felhúzza a térdeit. A szeméremajkai most egy kicsit kitárulnak, a vöröses belsejük látszik. Árad belöle a folyós pina szaga. Szeretem, izgat. A faszom nagyon kemény.
Belemélyednek ujjaim a pinájába. Jó meleg, söt forró és nagyon nedves. Amikor az ujjaimat kihúzom, annyi a slejm rajtuk, hogy amikor széttárom öket, mintegy úszóhártyát képez az ujjaim között.
“Nagyon szép forró pinád van Mari”; mondom. Nem felel, de mosolyog egy kevéssé. Én meg csak élvezettel fogdosom a forró picsát. Aztán azt mondom: “Te Mari, nekem is van itt valami!”
Ledobom a gatyát és rátaszem Mari kezét a farkamra. Megmarkolja. Ugy látszik, szereti megfogni. ?tfogom a kezét amelyikkel a faszomat fogja és elkezdem mozgatni le, fel, le, fel. Ügyetlenke egy kicsit, de átveszi a ritmust és elkezdi verni a faszomat. ?n meg azalatt a csiklóját birizgálom. Egyszercsak elélvez a lány, hangosan nyögve. Nagyon ki lehet éhezve.
Érzem hogy a lyuka tág, már nem szüz. “Te Mari, most megbaszlak” mondom és már fekszem is rá. Mintha olajozva volna a hüvelye, ugy csuszik bele a faszom. Nagyon jó érzés. Elkezdem baszni. Mari szorgalmasan lök a seggével vissza. Nagyon jól esik a pináját érezni.
Mari nagyon hamar elélvez másodszor is, aztán még egyszer. Nálam se tart sokáig. A faszom elkezd lüktetni, aztán érzem, hogyan folyik rajta keresztül a geci és spriccel mari pinájába. Nagyot élvezek. Aztán megcsókolom a lányt.
Nem beszélünk. Mi is lenne a beszédtémánk? Csak fekszünk egymás mellett, szótlaul. Mari tér magához elöször. Keze bátortalanul rátéved a faszomra. Az persze rögrön feláll. Most hátulról akarom megbaszni, ezért négykézlábra állítom. Mari türi, hogy hátulról bedugjam neki. Aztán elkezdem baszni. Mari viszonozza a seggével minden mozdulatomat. Nagyon jól baszik ez a lány, merö élvezet. Ugy elélvezek a pinájában,hogy majd az eszméletemet vesztem.
Egész éjjel baszunk. Mari fáradhatatlan és én is nagyon ki vagyonk éhezve. Nem tudom, hányszor basztam meg, de sokszor. Reggel felé elalszunk egymás mellett.
Már magasan áll a nap az égen, amikor felébredek. Ö már ébren van. Mosolyogva néz rám. Ideje hogy felkeljek. “Te Mari”, mondom. Ezt fogjuk máskor is csinálni, de nem szólunk róla a nagyságának. Nem akarom hogy haragudjon rád és kidobjon.”
“Nem fog az engem kidobni!”
“Hát ezt meg honnan veszed?” kérdem.
“Merthogy ö mondta.”
Mit mondott neked a nagysága?”
“Hát azt, hogy tartsam csak oda a nagyságos úrnak, akkor nagyságos úr se haragudhat a Török Pityu miatt, mert most azzal töcskölnek. De azt mondta, erröl ne szóljak az úrnak!”
Forogni kezd velem a világ. “Hej, Mari, Mari, baszom az anyádat!”

Szegények voltunk, akár a templom egere, ahogy akkoriban mondták. Sok szegény család élt a Nagy Válság idején, és mi a legszegényebbek közül valók voltunk. Pedig apánk mindent elvállalt, amiért fizettek valamit: autószerelés, házkörüli javítások, alkalmi fakivágás, de mégis előfordult néha, hogy ikertestvéremnek, Carolnak és nekem nem volt mit ennünk. De 15 évesek voltunk akkor, és ezzel nem nagyon foglalkoztunk. Valahogy mindig is szegények voltunk, de nem éreztük magunkat boldogtalannak.
Legalábbis, ahogy most visszagondolok, boldog emlékeim maradtak arról az időről. Jókedvvel tettük a dolgunkat, pedig volt belőle elég: se központi fűtés, se vezetékes víz, pénz se nagyon, amivel boltba mehettünk volna élelmiszert vásárolni. Nyugat-Virginiában éltünk, a Kék Hegyekben. Carol főzött és takarított. Én fát aprítottam ősszel és télen, foldozgattam a lyukas tetőt. Leöltem a csirkét, ha kellett, és részt vettem a férfimunkában a ház körül. Mindketten a helyi egy osztályos iskolába jártunk. Mi voltunk a legidősebbek, mert apánknak nem volt földje, ahol kellett volna a munkáskéz. Sosem jártunk messzebb, mint a közeli város, Thompsonville. Ott is csak kivételes ünnepnapokon.
A kicsiny családi faházunkban három helyiség volt: nappali, másképpen konyha és étkező egy nagy vaskályhával, és két háló. Egyik apánknak, a másik nekünk, gyerekeknek. Akkoriban ezt a szükség hozta így: a fiúk és a lányok gyakran megosztották a szobájukat testvéreikkel. Lakli kamaszok lévén ágyunkat már kinőttük, de voltak külön kis szekrénykéink, amiket apánk fabrikált. Ágyaink fejrésze összeért, így lefekvéskor nem láthattuk egymást. Felsőruháinkat, kabátjainkat a falba ütött szegeken tartottuk, mert nagyobb szekrény nem volt a szobában. Hátsó ablakunkból a hegyoldalban elterülő vadonra láttunk.
A tizennegyedik születésnapom után nem sokkal a pubertáskorba léptem, azaz a szőr elkezdett nőni a lábam között. Tudományom a szex terén a hátsóudvarban látottakra korlátozódott. Fogalmam sem volt, az emberek hogyan csinálják. A rá következő évben, tavasszal kezdtem maszturbálni. Kis házunk és még kisebb hálószobánk kevés lehetőséget kínált az egyedüllétre, így rászoktam az éjszakai maszturbálásra, mikor nővérem már biztosan elaludt. Rozsdás ágyrugókkal, a nyikorgó deszkapadlón nem volt könnyű csendben maradnom, de megpróbáltam. A majd’ minden este folytatott gyakorlatot beárnyékolta, de csiszolta is a tudat, hogy bármikor lebukhatok, és csak lassan szabad mozognom.
Egyik este, ahogyan hangtalanul közeledtem az élvezés pillanata felé, szokatlan zaj ütötte meg a fülem. Azonnal megmerevedtem, és vártam. Aztán vártam. A hang nem ismétlődött meg. A farkam már a kirobbanás határán volt, úgyhogy csak pár erőteljes rántás kellett, és hatalmasat lőttem a pizsamámra. És akkor újra hallottam… Nem tudtam pontosan beazonosítani, szürcsölés volt, de mintha víz csinálta volna. Igen, akár a pataknál egy zubogóban, csobogó, cuppanó hang volt.
Pár nap múlva, mikor szintén vertem magamnak az éjszaka közepén, újra hallottam a hangot. Megálltam, de aztán kisvártatva – most már bátrabb voltam – újra rákezdtem. Ez alkalommal a jelenség hangosabb volt. Közben én sem hagytam abba, de a hang is végig hallható volt. Ez így ment pár héten keresztül. Lassan rájöttem, hogy testvérem is masztizik, de – ne feledjük, a harmincas években jártunk, jóval a pornográfia-hullám előtt – nem tudtam, hogyan maszturbálnak a lányok. A puszta lehetőség, hogy ő is örömet szerez magának éjjelente, akárcsak én, nagyon izgató volt, és alig vártam, hogy hallhassam őt. Mindketten csendben akartuk csinálni, de azt gondolom, ő is tudta, amit jómagam.
A hálónkat megosztani valakivel azt is jelentette, hogy bármilyen elővigyázatosan voltunk is, egyre többször pillantottuk meg véletlenül egymás csupasz bőrét. Elég gyakran láthattam nővérem meztelen testét ahhoz, hogy észrevegyem változásait. A csípője szélesebb lett, a mellbimbója majd a melle is megduzzadt, és – bár ezt ritkábban volt alkalmam megfigyelni – lábai találkozásánál “V” alakban nőni kezdett a szőrzete. Ő is láthatott engem meztelenül, és titokban mindketten egyre kíváncsibbak lettünk a másik testére. Az utóbbi időben úgy tűnt, mintha Carol kifejezetten keresné az alkalmat, hogy pucéran lásson engem. Egyszer rajtakaptam, amint meglesett, ahogy a patakban fürdöm.
Egyik reggel még álmosan ébredeztem, mikor jókora pisilési ingerem támadt. Ahogyan az ajtóhoz botorkáltam, a merev farkam utat talált magának a pizsamám sliccén. Sóhajtást hallottam a nővérem ágya felől, mire gyorsan visszadugtam a nadrágomba. Aznap éjjel kétszer is elmentem, miközben azon a sóhajon járt az eszem. Mindkétszer hallottam a nedves csusszanásokat.
Részben az éjjel folytatott akcióimnak is köszönhetően mindig is éber alvó voltam (még most is az vagyok). Egyik éjszaka arra lettem figyelmes, hogy megreccsen a padló. Épp jókor nyitottam ki a szemem, hogy meglássam, nővérem tipeg pizsamájában az ágyam felé lábujjhegyen, szép lassan, meg-megállva közben. A sliccemre meredt, melyből megint kikandikált a felmeredő férfiasságom. Mikor közelebb lépett, alvást színleltem. Az igazat megvallva egy kissé ijedt voltam az új helyzettől, ami eddig tabu volt, persze izgatott is a dolog. Az ágyam mellé térdelt, és kitartóan figyelt. Mondanom se kell, ez még jobban felizgatott, és farkam önkéntelenül is észrevétette magát rándulásaival. Egy kis idő múlva visszalopakodott az ágyához, és újra hallottam: szlörp-szlap, szlörpi-szlörp…
Ez így ment egy ideig. Az éjszakai figyelőszolgálat rendszeresen beindult, és lassan beépült a masztizásom fantáziálásaiba. Egy nap annyira beindultam attól, hogy mutogatom magam neki, hogy nem bírtam ki anélkül, hogy magamhoz ne nyúljak. A látszat megőrzése miatt úgy kellett tennem, mintha csak véletlenül nyúlnék oda álmomban. Láttam, hogy Carolt csak az mentette meg a felugrástól, hogy nem mert megmozdulni a reccsenő padló hirtelen zaja miatt. Erre már csak egyet mertem simítani kezemmel a fütykösön, két ujjam között húztam rajta egyet. Hallottam, hogy nagyot sóhajtott.
A dolog éppen akkor kezdett érdekessé válni, mikor mozdulatommal elijesztettem Carolt pár éjszakára, ami lelombozott. Egy este megint felfigyeltem a jelenlétére, és még mindig alvást színlelve vertem rajta párat, vártam egy kicsit, majd újra kezdtem. A mozdulataim lassúak, tétovák voltak, hogy bármikor a kamaszkori álmaimra foghassam őket. A helyzet különlegessége, a lassú húzogatások megtették hatásukat, és akaratom ellenére elélveztem a nővérem szeme előtt. Carol hallhatóan mordult egyet izgalmában. Zavaromban tétlen maradtam az éjszaka további részében, és átkoztam magam a dolog miatt.
Pár éjszakával később megint mellettem volt. A farkam újra kint a pizsamából, meredten, mint éjszaka általában. Eltökélten tűrtem, anélkül hogy magamhoz nyúltam volna, pedig Carol nagyon hosszú ideig várta a szokásos akciómat. Egyszer csak megéreztem gyengéd ujjait a megrebbenő farkamon. Hihetetlen volt: ismeretlen érzés, mégis nagyon jól esett, mint eddig még soha más. Érintése könnyű volt, és egyáltalán nem zavaró. A keze nem mozdult, de nem is volt rá szükség. Izgalmam a tetőfokán volt, és én újra csak elmentem. A kezére élveztem. Óvatosan elengedte a farkam, és tenyerét a pizsamájába törölte.
Ahogy később visszagondoltam erre az éjszakára, fordulópontnak éreztem a viszonyunkban. Mindig barátságosak, segítőkészek voltunk egymáshoz, de attól a naptól kezdve furcsa melegség, jóleső meghittség költözött a kapcsolatunkba, ami nem szavakban nyilvánult meg. Carol az elfogódottság minden jele nélkül, sokkal szabadabban mutatta meg testét. Egymás előtt öltöztünk, vetkőztünk, mintha ez mindig természetes lett volna, még a patakban is együtt fürödtünk meztelenül. Ugyanakkor hónapok teltek el anélkül, hogy megjelent volna az ágyam mellett. Csalódott voltam, és reménytelen ragaszkodással éltem végig az utolsó közös kalandunk minden pillanatát. Masztizás közben mindig erre gondoltam.
Egyik éjszaka meghallottam, hogy Carol maszturbál, és úgy döntöttem megnézem, mit is csinál pontosan. Sötét éjszaka volt, a szobában alig lehetett valamit látni. Óvatosan felemelkedtem az ágyról, és átlopakodtam a szobán, azokon a padlódeszkákon lépdelve, amik tudtommal nem recsegnek. Meghallhatott, mert egyszer csak abbahagyta. Mozdulatlanná merevedtem. Egy örökkévalóságnak tűnő perc után újra kezdte. Láttam a mozgást az ágyán, de pontosan nem tudtam kivenni testének részleteit. Közelebb léptem, a deszka megreccsent, de ez alkalommal Carol nem hagyta magát zavartatni.
Végre ott voltam egy méterre az ágyától, és leültem. Valósággal remegtem a feszültségtől, a peckem mereven állt, készen arra, hogy bármikor elsüljön. Hozzászokva a sötétséghez, láttam az egyik karját a csípőjén, keze a lába között. Fel-le mozgott, csendes csusszanásokat hallatva. Carol aprókat sóhajtott, néha nyögött egyet a kéjtől, melyet szinte már én is éreztem. Mindez már túl sok volt nekem, és lassan hátra dőltem a padlóra, hogy én is kényelmesen masztizhassak. Éreztem, hogy nemsokára elmegy, de velem se volt másképp. Igyekeztem úgy játszani a farkammal, hogy egyszerre élvezhessünk el. Abban a fantasztikus pillanatban a gyönyör minden gátlást elsöpört: nyíltan nyögdécseltünk, és versenyt ziháltunk egymással. Az övé egy kicsit hosszabban tartott, mint az enyém. Még fekve pihentem egy darabig, majd visszabotorkáltam az ágyamhoz.
Másnap reggel hosszasan egymás szemébe néztünk a nővéremmel, közös titkunkat nyugtázva. Az eset tovább mélyítette rejtett kapcsolatunkat. Pár nappal később a patakban fürödtem, és igen kanos délelőttöm volt. Pucéran lefeküdtem a puha fűágyra és szép lassan elkezdtem húzogatni faszomon a bőrt. Nagyon beindultam a golyóimat melengető naptól, és attól, hogy a szabadban, nyíltan csinálom magamnak. Hirtelen zajt hallottam a bokorból. Arrafelé fordultam, és Carolt láttam kibújni, amint egyenesen felém tart. A farkam markolva, nem tudtam, mitévő legyek.
Óvatosan letérdelt mellém, és egy szó nélkül puha kezébe fogta az ijedtségtől lekonyult rudam. Lassan elkezdte simogatni. Közösen figyeltük, ahogy feléled. Annyira jó volt, hogy hátra dőltem, és behunytam a szemem. Nem tellett sok időbe, míg munkája meghozta a kívánt eredményt, és nagy cseppekben kibuggyant belőlem meleg testnedvem. Tovább húzogatta a faszom, míg lenyugodtam valamennyire. Aztán nyugodtan kibújt ő is a ruhájából, és mellém feküdt. Ismerős mozdulatokkal kezdte dörzsölni a hasát, gyengéden csipkedve közben rózsaszínű mellbimbóját.
Felkönyököltem, hogy jobban megfigyelhessem. Lábát szétnyitotta kissé, így első ízben csodálhattam meg egy lány punciját közelről. Észvesztő látvány volt! Sűrű, homokszínű bundácskája nem rejtette el a már igen nedves punci duzzadt ajkait, kiugróan meredező csiklóját. Keze az ajkakon dolgozott – mennyire szerettem volna cserélni vele! – de fel-le dörzsölte a csiklóját is. Nem telt bele sok idő, míg teste megfeszült, csípője elemelkedett a földről, és nagyot rándulva elélvezett. Míg visszaereszkedett, nem hagyta abba önmaga izgatását. Közben a szemembe fúrta a tekintetét. Szemének változásán is láttam, mikor a látható feszültség újabb orgazmust eredményezett, majd később újra egy kisebbet. Nem bírtam tovább, és én is újra marokra fogtam éledező vesszőm. Carol negyedik orgazmusát már ez enyémmel együtt éltem át. Utólag visszagondolva, teljesen nekivadultunk.
Azon az éjszakán, ahogy eloltottuk a lámpát, átjött, és az ágyam mellé térdelt. A pizsamanadrágomba nyúlt, és tétován megfogta a farkam. Azonnal megkeményedett, mire a nővérem ütemesen elkezdte verni. Hiába a délelőtti két orgazmusom, a gyönyör újra sürgetően jelentkezett. Kisvártatva jobban élveztem puha kezétől, mint bármikor korábban. Carol búcsúzóul puha csókokkal halmozta el érzékeny makkom vöröslő hegyét. Felállt, és visszatért az ágyához. Nem kellett sokáig várnom, mire meghallottam maszturbálásának ismerős zajait. Akkor én is átmentem az ágyához.
Finoman megfogtam a lábai között matató kezét, és ujjaink pár percig együtt mozogtak. Érezni akartam a nedvességét. Elvettem a kezem, és a combjai tövét kezdtem el simogatni, egyre közelebb a puncijához. Már a húsos bodrok közt jártam felfedező utamon. Mondhatom, tényleg nedves volt! Visszahúzta a kezét, így végre megérinthettem a csiklóját. Finoman izgattam, ahogyan nála láttam a pataknál. Kis idő múltán kezdtem belejönni, mikor teste megfeszülésén éreztem, hogy közel jár az orgazmushoz. Baromi erősen élvezett: a teste megfeszült, fogai összeszorítva, kezei ökölben. Mikor lenyugodott, lassan visszahúztam a kezem, és csendesen visszamentem lefeküdni az ágyamba. Ha el akartam élvezni, évekig erre a napra gondoltam.
Szexuális kapcsolatunk így folytatódott több hónapon át. Sokszor masztiztunk együtt a pataknál, vagy izgattuk egymást az ágyban, de néha csak a másik hangjaira figyeltünk az elélvezésig. Vidéken élve persze tudtuk, hogy “pina, fasz, együtt basz”. Mégis féltünk kipróbálni, nehogy Carol úgy maradjon. A ikertestvérem egyre gyakrabban dugta magát az ujjaival, és a farkam egyre jobban kívánkozott az ujjai helyére. Egyik éjszaka, mikor éppen az ágyam szélén ült, és verte a kőkemény farkam, láttam rajta, hogy még a szokásosnál is jobban beindult. Felkelt, letolta a pizsamáját, és suttogva így szólt: “Csak kipróbálom egy kicsit, milyen érzés.”
Fölém guggolt, és a punciját a faszom fölé igazította. Alig bírtam magammal, várva az ismeretlen érzést. Lassan, nagyon lassan ereszkedett lefelé, és egyik kezével a farkam fogva, könnyedén összedörzsölgetve ismertette meg őket egymással. Annyira jó érzés volt, a puha keze, ölének hívogató nedvessége, a duzzadó punciajkakból áradó forróság! Egy örökkévalóságig tartott a kéjes érzés, pedig csak izgatta puniját a merev dákómmal. Végül rám húzta magát, de csak a fejét engedte becsusszanni. Azt gondoltam, menten elsülök. Carol, mintha csak érezte volna szólt, hogy nehogy elélvezzek. Így maradtunk, hosszú ideig mozdulatlanul egymásban. Még az is csodás volt, ahogy elemelkedett a farkamról, és mellém feküdt. Azonnal magunkhoz nyúltunk, és kis idő múlva egyszerre élveztünk el.
Pár nappal később Carollal piknikezni indultunk a Thompson dombra, pár mérföldre a házunktól. Egy kis vízesés mellett vezetett az utunk, és meztelenre vetkőzve lehűsítettük magunkat a zubogó vízben. Ámulatba ejtett, mennyire gyorsan fejlődik nővérem teste. A melle már nem csak egy halmocska volt, hanem igazi női mell, aminek természetes ereszkedését ellensúlyozta a hideg vízben feszessé váló bőr, a felfelé meredő mellbimbók látványa. Punciszőre is nagyot nőtt az utóbbi időben, de alatta jól látszottak duzzadó, csupasz ajkai. Összeölelkeztünk a tavacskában, és végigsimítottam a mellbimbóin. Olyan aranyosak voltak! Felöltöztünk, és folytattuk utunkat a dombtetőre. Zihálva másztunk felfelé, és nemsokára elértük a sűrű szálfáktól övezett kicsiny tisztást. Leterítettük a plédet, és nekiláttunk az ebédünknek.
Mikor jóllaktunk, Carol az ölembe hajtotta a fejét, én meg a melleivel játszadoztam. “Vetkőzzünk pucérra!” mondtam, és sietség nélkül le is vetettük kevéske ruhánkat. Friss szellő fújdogált, és a meleg napsugarak jólesően simogatták testünket. Oldalamra fordultam, és tovább játszottam Carol cickóival. Óvatosan köröztem rajtuk, a bimbók körül, melyek szép lassan kiemelkedtek, és már peckesen álltak. Élvezve az érintésüket, hol az egyik, hol a másik bimbóudvaron próbáltam ki izgatásom hatását. Érzékenyek és szolgálatkészek voltak, egyszerűen odavoltam értük! Carol sem maradt sokáig tétlen. Tapogató kezem gyengéden a hasához, a szőréhez, majd a nedvesedő puncusához irányította, miközben halkan nyögdécselt a kéjtől. Finoman cirógattam a húsos ajkak közét, és mikor elértem a csiklójához, egy nyikkanást hallottam, amit előtte még soha. Mondanom sem kell, közben végig merev voltam, és az előnedvem csillogó nyomot hagyott testvérem combján.
Punija izgatása közben párszor felnyúltam neki, mire így szólt: “Nem bírom tovább! Gyere belém!” Jobban szétnyitotta a lábát, én közéjük feküdtem, merev dákóm a forró nyílásához igazítva. Soha nem csináltam még ilyet, minden mozdulatom tétova lehetett. A makkom már majdnem közrefogták nedves punciajkai. Egy ideig így maradtam, majd lassan, milliméterenként hatoltam beljebb az édes ölbe. Szűk volt, de mégis olyan jó! Hirtelen rugalmas ellenállásba ütköztem. “Nem megy tovább.” mondtam. “De megy,” biztatott “csak erősebben próbáld!” Engedelmeskedtem felhívásának, és jókorát löktem a csípőmmel, mire Carol felsikkantott a fájdalomtól. “Mi történt?” kérdeztem. “Nem tudom, de ne vedd ki” mondta, és én nem mozdultam egy darabig, majd ösztöneimnek engedelmeskedve elkezdtem húzogatni rudam előre-hátra a szűk nyílásban. Most már mélyen jártam benne, és észrevettem, hogy akkor élvezi igazán, mikor tövig nyomom belé a faszom. Megéreztem a ritmust, ami elvitt egészen a hüvelye hátsó faláig. Egy ideig visszatartottam az élvezésem, de aztán valósággal belerobbantam a testébe.
Összekulcsolódva feküdtünk egy ideig, mire duzzadt erekcióm alábbhagyott, és lassan kicsusszantam Carolból. Mikor szemrevételeztem lekonyult farkam, vért, meglepően sok vért láttam nemi szerveinken. “Nézd Carol!” mutattam neki döbbenten. Felsikoltott. Azt gondoltuk, komolyan megsérült. Gyorsan összepakoltunk, ő meg levelekkel és füvekkel próbálta tisztogatni magát. A tavacskához érve levetkőzött, és alaposan kimosta a hüvelyét. Én is lemosakodtam. “Fáj?” kérdeztem őt, de láttam, hogy nincs baj, mert mosolyogva felelt: “Egy kicsit, de nem lesz gond vele. Még szeretem is, mert a tisztásra emlékeztet.”
Ezután még többször együtt voltunk, míg újra eljött a tanév kezdete. Aztán író lettem, Carol pedig képzőművész. Nővérem sikeres, boldog házasságot kötött, három kisgyerekük született. Életünk során sokkal később, talán a negyvenes éveink végén beszéltünk újra egymással a történtekről. Egyetértettünk abban, hogy hasznos tapasztalatot szereztünk egymással folytatott játékaink során. Talán részben ennek is köszönhetően – mindkettőnk teljes és aktív nemi életet élt. Carol három éve eltávozott közülünk, de ma is fájlalom a hiányát. Soha nem tudtam neki elmondani, hogy ő volt a legizgalmasabb nő egész életemben.

Az elején ejtenék pár szót magamról. 38 éves építészmérnök vagyok, a feleségem a lányom szülése közben meghalt, tehát egyedül nevelem a lányom. Mivel elég jó állásom van sosem kellett nélkülöznünk semmiben. Szép nagy kertesházunk van medencével, egy Budapest közeli nyugis kis faluban, és mindenünk megvan amiről régen csak álmodtam (nyaraló a velencei tónál, Szép új autó… stb. ).
Ez a történet akkoriban kezdődött mikor a kislányom (Dominika) a 12. életévét készült betölteni (jelenleg 16) és rendkívül szép kislány. Hosszú, hátközépig érő fekete haja, kék szeme van, és alkatilag is minden a helyén van rajta már ilyen fiatalon is, szóval a korához képest elég érett a kis Drágám! Gyönyörű, vékony, feszes test, gömbölyödő mellecskék, formás kis fenék, selymes bőr…stb.

Mivel csak ketten éltünk a nagy házban, mindig is nagyon közeli volt a kapcsolatunk. Néha nekem volt ugyan egy – két alkalmi partnerem, de igazából komoly kapcsolatra sosem vágytam többé.
Tehát mint mondtam, Domikával nagyon jó volt a kapcsolatom, sosem járkált el otthonról, hiszen velem érezte magát mindig a legjobban ezért mindig velem akart jönni minden felé a szabadidejében, nem pedig a kis ovis osztálytársaival, akik még – elmondása szerint – nagyon gyerekesek voltak. Már egész kicsi kora óta együtt aludtunk, együtt fürödtünk a nagy sarokkádunkban (tehát elég sokat láttam már a kis finom testét), de valahogy a rengeteg munka fáradalmai miatt sosem vettem észre mennyit is fejlődött a picilány!
A történet az egyik ilyen “együttfürdés” – nél kezdődött, amikor is én észrevettem az előbb említett fejlődést, hogy a picilány már egész szépen kezd nőiesedni, kikerekednek a kis cicijei, a kis puncija tejesen csupasz volt még, olyan jó kis húsos, duzzadt szeméremajkai vannak, én meg – mivel régóta nem volt még alkalmi partnerre sem időm – ott ültem vele a kádban, teljesen kiéhezve egy női testre. Figyeltem ahogy beszappanozza a kezét majd a csupasz kis puncit kezdi dörzsölni vele, teste a szappantól gyönyörűen csillogott, vizes haja pedig a vállán pihent. Eszméletlen szép látvány volt számomra. Sosem voltam perverz, meg sem fordult a fejemben semmiféle “bűnös” gondolat, de ahogy ott ült velem szemben a kádban és hallgattam a csacsogását a sulis témáiról, közben egyfolytában a finom kis testét figyeltem, ahogy ő szappanozta magát, arra lettem figyelmes mikor feleszméltem, hogy a hímtagom, – ami szintén csupasz, mert borotválom – , elég rendesen megmerevedett! Tök ciki volt, de szerencsére ő nem látott semmit az egészből, mert habfürdővel szoktunk fürödni.
Először nagyon kínos gondolatok ötlöttek fel bennem, hogy mit is csinálok, hiszen még csak 12 éves és ráadásul én az apja vagyok (!), de aztán miután befejeztük a fürdést, lenyugodtam és beletörődtem emberi ösztöneimbe s elfelejtettem az egészet…
Persze nem sokáig, mert jött az este amikor is együtt alszunk…
Domikának nagyon szép kis ruhatára van, a kis aranyos fehérneműi és a hálóingjei is elég felnőttesek, ugyanis nagyon szereti az efféle ruhadarabokat. A múlthéten is vetetett velem néhány kis apró tangabugyit, harisnyákat, meg egy kis fehér, csipkés body – t, ami szintén tanga volt, olyan aminek a popsi – része amolyan kis csík féle, aminek csak annyi funkciója van, hogy összekösse az elejét a hátuljával! Szóval elég durva, amit csak a hozzám hasonló korú nők szoktak viselni, mert igencsak kihívó hatású, szaténhoz hasonló anyagú és ráadásul még áttetsző is! De hát mit tehettem, annyira szerette volna, hogy nem tudtam a kérésének ellenállni…
Amikor már én is kikászálódtam a kádból és bementem, hogy lefeküdjek mellé aludni, még mindig nagyon kanos voltam és elhatároztam, hogy holnap valami nő után nézek, mert már teljesen meghülyülök! Mikor bementem a szobába ő már aludt, persze a legújabb body – ban és mivel nyár volt és igencsak meleg, alig volt csak betakarózva – vesztemre, mert rég ki nem elégített férfiasságom megint elkezdett teljes méretére merevedi… Úristen, hogy fogom túlélni az éjszakát – gondoltam, mivel őrülten izgató látvány volt ahogy ott feküdt elöttem hason, kissé szétvetett lábakkal, a bőre pedig csillogott még a testápolótól és rajta az az izgató kis szatén – “rongydarab”, ami a kis popsijába vág!
Befeküdtem az ágyba, gondoltam gondolok inkább valami semleges dologra, majd szépen elalszom, de csaknem sikerült csillapítanom hormonjaim túlpörgését, farkam még mindig kőkeményen állt. Oldalra fordultam és átkaroltam Domikát, mivel így szoktunk aludni, ekkor ő, ahogy álmában megérezte, hogy mögébújik apukája és átöleli, hátat fordított nekem és odacsúszott egész szorosan elém!
Ekkor a kőkemény farkam (ami már majd’ szétrobbant) pont a két kis fenék – félgömböcskéje közé ment, aminek hatására én egyre gyorsabban kezdtem venni a levegőt és éreztem, hogy most akkorát tudnék élvezni, mint még soha!
Domika ott szuszogott mély álomban előttem a kis szexi ruhájában én meg mögötte, álló farokkal a feneke között, ami arra vár, hogy szétrobbanjon!
Ahogy kissé följebb akartam csúszni, farkamon éreztem Domika fenekének sima feszes bőrét, mely a testápolótól – és a nyári éjszakának köszönhetően – a verejtéktől sikamlóssá vált, ami – ha még lehetett – még jobban fokozta nemi vágyam.
- Nem bírom tovább – gondoltam, és a hátamra fordulva megfogtam farkam, és elkezdtem őrült extázisban verni, közben Domikát figyeltem, nehogy felriadjon és lebukjak. Szemem egyfolytában Őt pásztázta, gyönyörű zsenge vonalaival, az esti fényben csillogó selymes bőrének látványával nem tudtam betelni! Az esti fürdéskor látottak jutottak eszembe, a szappantól fénylő kis csupasz puncija, ahogy édes kis kezecskéjével tisztára mossa, a kis mellecskéje, ami a habfürdőtől volt fényes…, és így haladtam szép lassan a végső határokig gondolataim útvesztőjében. Izgalmam hatására olyan lelki állapotba kerültem, hogy már azt sem tudtam mit csinálok.
Háta mögé fordultam és kőkemény, hatalmasra dagadt, csupasz farkam újból az édes kis popsija közé csúszott, s így mozgattam lassan két kis félgömbje közt. Már a farkam is teljesen csúszós volt Domika testápolós – verejtékes kis fenekétől, s a saját elő nedveimtől! Hihetetlen élvezet volt számomra kislányom síkos, sima popsija közt mozogni. Ekkor megmozdult, amitől nagyon megrémültem és hátrébb húzódtam, de szerencsére csak a hátára fordult, amivel csak még nagyobb vizuális élményt okozott nekem! A body teljesen átlátszott amin keresztül láthattam szőrtelen, duzzadt, kis szeméremdombját, a kis melleit, és az egész kis finom testét. Mindketten háton feküdtünk, egymás mellett, ekkor fogtam magam és lejjebb csúsztam az ágyon, kezemben a farkammal úgy, hogy egy vonalba kerüljek Domika puncijával, így folytattam meredező, kiéhezett farkam kielégítését. Hihetetlenül erotikus látvány volt ahogy az áttetsző finom anyag rátapadt a verejtékes dombocskájára!!! Már alig kaptam levegőt az izgalomtól ahogy a farkam vertem, s közben bámultam az alvó kislányom selymesen sima punciját az átlátszó anyagon keresztül, kb. 20 centire a fejemtől! Nem bírtam magammal, odahajoltam fejemmel Domika szeméremdombja fölé, s nagyon finoman – nehogy felébredjen – félrehúztam dombocskájáról a kis anyag darabot, s elkezdtem lágy csókokkal halmozni sima kis dombját, amitől Ő álmában széjjelebb nyitotta lábacskáit, s légzése is szaporábbá vált.
Az élvezetek teljesen hatalmukba kerítettek, szívem ezerrel vert, és teljesen elvesztettem az önkontrolomat, aminek hatására egyre határozottabban csókoltam kislányom selymes kis dombját, néha még nyelvemmel is bele – bele nyaltam a kis vágatba, persze azért finoman, nehogy felébredjen a kicsim! Éreztem nyelvemmel, ahogy puncikája egyre nedvesebb és légzése még jobban szaporodik, de mivel nagyon mély álomban volt, láttam, hogy nem ébredhet fel. Ekkor felkeltem a fekvő helyzetből és enyhén széttárt lábai közé térdeltem, kezemben a már tűz – vörös farkammal és így folytattam tovább az önkielégítést. Annyira be voltam indulva, hogy nem bírtam ki, hogy legalább egy pillanatra ne érintsem hozzá kőkemény és már tiszta elő nedves hímtagomat, Domika lágy, hamvas kis szeméremdombjához, ami már szintén nagyon nedves volt a csókjaim hatására! Közelebb toltam magam és nedves, tűzforró makkomat behelyeztem csurom nedves kis puncijának szeméremajkai közé, és így mozgattam fel – le farkamat a kis édes vágatban. Éreztem, hogy Domika szinte – valami elemi ösztönnél fogva már – már rámozdul farkamra, épp az ellentétes irányba, mint amibe én mozdulok Szédülni kezdtem az izgalomtól, testem görcsberándult és iszonyatos erővel tört elő belőlem a ragacsos folyadék, pontosan kislányom csupasz szeméremdombjára spriccelve! Én csak élveztem – élveztem és már azt hittem sosem lesz vége a spermafolyamnak, közben makkommal kentem szét a puha kis dombocskán az összes gecit ami kijött belőlem és úgy vertem a farkam, hogy már szinte fájt! Szinte az egész teste az én gecimtől úszott, de állati óvatosan csináltam mindezt, nehogy felébredjen a kis drágám!
Én úgy vettem észre, hogy Ő is elélvezett álmában hiszen nagyon szapora volt a lélegzete, s arra gondoltam, én okoztam neki élete első orgazmusát…
Hihetetlenül ki voltam már éhezve, de most ez egy darabig elég lesz – gondoltam, és fogtam egy puha ruhát mellyel óvatos mozdulatokkal törölgetni kezdtem a kis alvó testről a gyönyörnedveimet, miközben újra hatalmába kerített lelkiismeretem megszólaló hangja.
Nem sokkal ezután átölelve Domikát, sikerült mégis elaludnom.
Másnap reggel (szombat), arra ébredtem, hogy Domika ágyba hozza nekem a kávémat és csak egy kis aprócska, virító – rózsaszín tangabugyi volt rajta (a frissen vásárolt kollekcióból) és egy hófehér kis top! Mivel épp előtte fürdött le az éjszakai nagy meleg miatt gyönyörű látvány volt ahogy a fehér toppon keresztül ágaskodott a kis mellbimbója, ahogy a reggeli kissé hűvös levegőt megérezte.
Verőfényes napsütés volt odakint, én meg még félálomban ültem az ágyon, és az éjszakai események forogtak a fejemben a kávém kortyolgatása közben. Rájöttem, hogy többé már nem tudok úgy nézni Domikára mint az én édes – pici lányomra, hiszen már majdnem igazi nővé vált!Miután agyilag is sikerült magamhoz térnem, Domika arra kért, hogy töltsük úgy a hétvégét ahogy azt Ő szeretné.
Beleegyeztem…
Elsőként rávett arra, hogy menjünk ki a piacra egy új fürdőruhát venni neki, mert “a tavalyi már ódivatú” – mondta. Felöltöztünk hát és elindultunk a piacra, ahol megint sikerült kiválasztania a legelképesztőbb fazonú kis kétrészes, tanga fürdőruhát, neonzöld színben, ami épp csak a lényeget takarja, és ezen kívül vettünk még egy egyrészest is ami szintén nagyon átlátszó volt, mert fehér alapon, rózsaszín virágszirmok voltak lehellet – vékony anyagán! Az egyrészest már nagyon durvának találtam magasan kivágott derékrésze (szintén tanga) és áttetszősége miatt, ezért nem akartam megvenni neki, de Domika kérlelése, és a kofa rábeszélő – tehetsége ismét hatott rám! Persze nekem is tetszett az egyrészes, de nem akartam, hogy egy 12éves kislány ilyen kirívó fürdőruhát viseljen! Azt mondta nagyon megkedvelte az efféle kis ruhadarabokat és megnyugtatásomra megigérte, hogy azt csak otthon fogja viselni!
Gondoltam ez olyan stádium egy kislány érésében, hogy ha viselhet egy felnőttes ruhát, Ő maga is felnőttnek érzi magát benne!
Már alig várta hogy hazaérjünk és felavathassa új fürdőruháját a kerti medencében. Rávett arra, hogy ma egész nap csak napozzunk és lustálkodjunk a medence mellett a kertben. Ebben én is benne voltam, hiszen elég fárasztó volt a hetem. Mikor hazaértünk, Domika besietett a szobájába, hogy átöltözzön a henyéléshez, én eközben a konyhába mentem egy pár dobozos – sörért, hogy meg legyen a sütkérezéshez a filing! Mikor kiléptem a kertbe, eszméletlen látvány fogadott…
Hát persze, hogy az egyrészest vette fel, ami olyan tökéletesen mutatott rajta, mintha ráöntötték volna! Épp a nyugágyak kinyitásával bajlódott, ezért odasiettem segíteni neki, közben még mindig a látványtól kábultan néztem a kis drágát, ahogy a kis vékony anyag a testére feszül és teljes egészében átlátszik a törékeny kis teste minden részlete! Lefeküdtünk a nyugágyra és süttetni kezdtük magukat a tűző napon, közben én a sörömet kortyolgattam és Kislányom testét bámultam egyfolytában, meredező szerszámmal a gatyámban! Nem tudtam betelni a látottakkal, mert élőben még sosem láttam senkit ilyen fürdőruhában, csak maximum a NET – en a szex – oldalakon! Már úgy délután négy lehetett de olyan meleg volt, hogy az első sör egyből a fejembe szállt a tűző napon. Domika szólt, hogy Ő is szomjas, hozzak neki valami innivalót. Elindultam befelé, és ekkor azt mondta :
- Apuci! Hagy igyak én is egy kis felnőtt italt, mondjuk Bailey’s – t, mert azt imádom! – Lééégysziii…
- De kislányom te még csak 12 éves vagy! Nem lenne az egy kicsit korai neked? – feleltem meglepődötten az iménti kérésre.
- De Apu! – Úgy megkívántam ebben a nagy melegben! – …és külömben is a múltkor a Szilviék szülinapi buliján is ittunk Bailey’s – t!
- Hát elég baj! – mondtam.
- És tegnap este is – amíg te még a fürdőkádban lazítottál – akkor is ittam egy kicsi pohárral belőle, mert nagyon finom íze van!
Egyből tudtam, miért is aludt olyan nagyon mélyen!!!
Beleegyeztem hát hogy hozok neki egy kispohárral, mert mivel már nekem is a fejembeszállt a sör, elég engedékeny lettem!
- Na jó, de csak egy pici pohárral! – ok?
- Köszi! – mosolyodott el úgy hogy a szája a füléig ért a kis drágámnak!
Hoztam is neki egy 1 decis pohárral, de mivel én is megkívántam, magammal vittem a medencéhez az egész üveggel, gondoltam majd lassan töltögetek magamnak! Elkezdtük hát kortyolgatni a hűvös italt és közben rengeteg hétköznapi dologról beszélgettünk, meg sokat nevetgéltünk a medence szélén. Domika, mikor megitta az italát kitalálta, hogy belefojt a vízbe (persze csak viccből), és elkezdett lökdösni a medence felé, hogy menjek be vele játszani.
Beugrottunk a jó hűvös vízbe és ő egyből a nyakamba ugrott, hogy lenyomjon a víz alá, de mivel a szemem eléggé rzékeny a klóros vízre, nem hagytam magam. Kinyúltam a medence szélén heverő úszószemüvegért, felkaptam magamra és így játszottunk tovább nagyokat nevetgélve. Mikor a víz alá nyomott én úgy tettem mint egy fuldokló, aki próbál ellenállni, de persze eközben a víz alatt egyfolytában az édes kis testét figyeltem, abban az őrülten vadító kis egyrészes – tanga fürdőruhában, ami a víztől olyan áttetszővé vált, mint egy fátyol, és benne az én kislányom napolajtól – és víztől fénylő, érintetlen, barna kis teste, csak még jobban begerjesztett ismét, aminek hatására farkam elkezdett teljes méretére (22 cm) merevedni! Amikor csak tudtam megsimogattam a gyönyörű kis testét, ami egyáltalán nem volt szokatlan, hiszen az apja vagyok, de én akkor teljesen mást gondoltam! Szinte kívánták kezeim aranyos, szűz testének minden részletét, s a “vízi – játék” közben a víz alatt néha még a punciját is meg – meg simogattam, persze “véletlen”, amire Ő ügyet sem vetett, mert közben egyfolytában nevetgélt!
Egyszer csak kimászott a vízből és azt mondta, tölt magának még egy kis italt, amire én csak bólintottam egyet, hiszen én már jócskán be voltam csípve a tűző napon elfogyasztott sörtől és a kislányom testének varázslatos látványától! Egy húzásra megitta és a napolajjal bekente a már csoki – barna testecskéjét, majd visszaugrott hozzám a medencébe. Már rajta is nagyon látszott, hogy igencsak megártott neki a két kispohár Bailey’s, mert nagyon jó kedve volt, és hirtelen érzelmi kitörések lettek úrrá rajta!
- úgy szeretlek apuci! – mondta, és átkarolt engem teljesen, s magához szorított úgy hogy a kis vizes teste teljesen az enyémhez simult. S gondolom, hogy még jobban kifejezze szeretetét és ragaszkodását hozzám a lábait is körbefonta derekamon és úgy szorított magához, aminek eredménye képpen a farkam teljesen a selymes fürdőruha – anyaggal borított kopasz puncijához nyomódott!
Gondolhatjátok, hogy majdnem elélveztem…
Én is átöleltem és így álltunk a medence hűvös vizében amitől a kis édes mellbimbója úgy ágaskodott, hogy szinte szúrta a mellkasom! Ekkor hirtelen megszólalt:
- apuci! – mi ez a kemény a puncimnál? – kérdezte, amire én totál zavarba jöttem, mert még sosem látta a farkamat felállni és nem tudtam hirtelen mit feleljek…még nem volt felvilágosítva!
- Tudod kislányom, a fiúk kukija, vagy farka nagyon érzékeny, és amikor egy szép “nő” hozzáér akkor így megkeményedik!
- De aranyos vagy apuci! – Tehát én szép nő vagyok? – kérdezte felcsillanó szemmel, de már alig forgott a nyelve!
- Hát már majdnem… – mondtam nevetve. Ekkor már esteledett, sötétedni kezdett és mi még mindig így átölelve álltunk a medencében, s én belekezdtem a felvilágosításba…
- Szóval amikor a fiú farkához dörgöli egy lány a punciját, vagy ilyen szexis fürdőruhában mutatja magát, az nagyon izgató érzés és olyankor így megkeményedik! Ez azért van, mert megkívánja a lányt és szeretkezni akar vele.
- És te is megkívántál engem apu???
- Neeeeem… ez az érzés sokszor ösztönösen jön a fiúknál! – próbáltam védekezni, nem túl meggyőzően.
- És amikor így megkeményedik a fiúk farka, utána mi történik? – kérdezte izgatott kíváncsisággal.
- Hát a fiú és a lány elkezdik egymás testét gyengéden simogatni, ami mindkettőjüknek nagyon jó érzés, aztán a fiú beledugja a lány puncijába a farkát, amitől mindketten elélveznek!
- Mi az hogy elélvezni?
- Az kislányom az amikor már mindketten nagyon hevesen csókolgatják, meg simogatják egymást, és a fiú farka egyre gyorsabban mozog a lány puncijában, és hirtelen egy emberfeletti, leírhatatlanul jó érzés keríti őket hatalmába… – Domika tátott szájjal hallgatta amit mesélek, és én folytattam az oktatást…
- … és ekkor a fiú farkából kijön a sperma amitől a lány teherbe esik és gyereke születik.
- És akkor ha nem akarnak gyereket, akkor nem szabad szeretkezniük??? – kérdezte kíváncsian.
- De, de olyankor a fiú nem spricceli bele a lány puncijába a spermáját, hanem vagy a lány szájába és ő lenyeli azt, vagy egyszerüen a lány fogamzásgátló gyógyszert szed, amitől nem tud terhes lenni!
- És hogy néz ki a sperma? Nincs rossz íze?
- Az olyan fehér színű folyadék, és a legtöbb lány szereti az ízét! – mondtam.
- Mutasd meg apuci! Olyan kíváncsi vagyok rá! – kérlelt engem akadozó hangon.
- Azt kislányom csak akkor látod, amikor már a fiú farka teljesen fel van izgatva!
Ekkor, mivel még mindig átölelve beszélgettünk, elkezdte fel – le mozgatni kis testét a farkamhoz dörgölve.
- Húúú Apu! – ez nekem is nagyon jó érzés! – mondta kicsiket lihegve.
- Hát erről beszéltem az előbb, de ezt nekünk nem szabad csinálni, mert én az apukád vagyok! – mondtam és próbáltam eltolni magamtól lelkiismeretem utolsó erejével!
- De Apuci ez olyan jó! Legalább még egy picikét hagy csináljam!
- De ezt így a fürdőruhán keresztül nem lehet csinálni, mert így nem érezhető igazán!
- Akkor vegyük le!!! – mondta és egy szempillantás alatt lehúzta magáról csöppnyi kis fürdőruháját! Nekem sem kellett kétszer mondani, (gondoltam nem teszek semmi rosszat, hiszen nem dugom meg a saját lányom) én is kidobtam a nyugágy mellé és ott álltunk egymással szemben a vízben teljesen meztelenül.
Domika odajött és újra átölelt, visszakulcsolta lábait derekamra, és ekkor a víz alatt megéreztem azt az édes kis forró, szűz puncit a farkamon mozogni. Teste a napolajtól és a víztől síkosan csúszkált rajtam miközben teljesen önfeledten, aprókat sóhajtva adta át magát az élvezeteknek.
Nagyon izgatóan mozgatta kis testét, farkam pedig a hasamhoz nyomódva, Domika szeméremajkai között csúszkált és fülem mellett sziszegett, sóhajtozott a kis Drágám. Ő is nagyon felizgult, és egyre gyorsabban mozgatta kis puha, selymes ágyékát a már vörösen izzó kőkemény, eres farkamon!
- Júúúj Apu milyen nagy és kemény a farkad! – mondta lihegve.
- Még sosem láttam ilyennek! És olyan forró, hogy mindjárt elégeti a puncimat! Úúúúh… de jó Apuci! Miért nem csináltuk ezt előbb!!!
Teljes extázisban voltam, egyszerűen nem hittem el, hogy a kislányom ennyire fel tud izgatni és hogy ilyen érzékeny a kis csiklója! Kezeimmel a csúszós kis mellecskéit kezdtem simogatni, amiken a kis bimbók egyre jobban megkeményedtek ujjaim között és Domika a nyakamba kapaszkodva hátrafeszült testtel vonaglott ölemben, s könyörgött, hogy ne hagyjam abba, mert ez fantasztikus érzés neki! Számmal közelebb hajoltam a vizes kis mellecskékhez, s az apró bimbókat kezdtem el gyengéden szívogatni, nyalogatni, amitől csak még vadabb csípőmozgásba kezdett a kis drága. Közben kezeimmel lenyúltam a hamvas kis feneke alá és hátulról is izgatni kezdtem a kis popsiluka környékét, miközben szétfeszítettem a kis feneke félgömbjeit. Így forró kis szeméremajkai még jobban szétnyíltak a farkamon.
Éreztem, hogy egyszer – kétszer annyira hevesen mozog fel – le, punciját a farkamhoz dörzsölve, hogy nem sok kell ahhoz, hogy felnyársalja magát kőkemény farkamra. Egyik ilyen veszélyes mozdulatánál a makkom hegye már bele is csúszott a forró és érintetlen puncijába, amit egy óriási nyögéssel fogadott és szinte elolvadt a karjaimban. Mondanom sem kell engem is totálisan felizgatott ez az érzés, és ezek után már direkt úgy emelgettem farkamon, hogy a csurom nedves kis kopasz puncijának szűk bejáratát döfködtem a makkommal. Persze nagyon vigyáztam, nehogy ráengedjem kőkemény farkamra, mert nem akartam én elvenni a szüzességét. Kis teste egyre forróbb lett és éreztem, hogy mindketten közel vagyunk a csúcshoz. Egyre hevesebben mozgatta pici csípőjét és egyszer csak halk kis sikoltások közepette görcsberándult édes kis teste és ekkor éreztem nekem is dörömbölni kezd a vér fülemben, farkam lüktetni kezdett és nem bírtam tovább. Egyszerre élveztem el kislányommal és a hasamig érő vízben tört elő belőlem az eddigi legnagyobb spermafolyam ami valaha kijött belőlem, beterítve teljesen kislányom mellecskéit és hasát! Domika teljesen kimerülve borult rám és nagyokat lihegve szorítottuk egymást. Mikor magunkhoz tértünk már teljesen be volt sötétedve és Domika most a hasára ömlött spermát nézegette, kis kezecskéivel vizsgálódva kenegette magán.
- húúú…olyan jó volt Apu! Én még sosem éreztem ehhez foghatót! Nagyon jó érzés volt ahogy ez a forró lé ráfolyt a hasamra! Nem lesz semmi bajom ha lenyalom az ujjamról? Azt mondtad, a lányok szeretik az ízét!
- Nem lesz semmi bajod… mondtam, erre Domika lenyalta az összes gecimet csöppnyi kis ujjacskáiról.
- Ez tényleg nagyon jó ízű! Nincs ebben semmi rossz! – Jelentette ki határozottan.
- Mondtam. De erről egy szót sem említhetsz senkinek sem kicsim, mert ez a kettőnk titka kell hogy maradjon! Most már menjünk be és mosakodjunk meg! Jó?
- Ok!
Összeszedtük a cuccainkat és úgy ahogy voltunk (meztelenül) bementünk a házba! Domika egyből elment fürödni, én meg elmostam a poharakat.
Mikor végeztem a mosogatással bementem a fürdőbe és beültem hozzá a kádba és mosakodás közben elkezdte mesélni, hogy Ő már simogatta a punciját, és el is élvezett de az teljesen más volt mint velem, az nem volt ennyire jó! És azt is elmesélte nekem piruló kis arccal, hogy a múltkori szülinapi partin, amikor ittak, akkor a Szilvi bátyja (Peti) nem volt otthon és titokban belenéztek az egyik pornófilmjébe! Azt mondta nagyon tetszett neki az amit látott és emlékszik minden részletére (szopás, nyalás…stb. ), de nem tudták végignézni a jelenetet, mert megjött Peti (ezek hallatán teljesen le voltam döbbenve…)! Mikor felálltam a kádban, hogy lezuhanyozzam magam Ő egy kis puszit nyomott puha kis ajkaival a még félmerev farkam hegyére, mondván köszöni neki ezt a csodálatos érzést! Felállt Ő is majd átölelt barnára sült habos kis testével, gömbölyödő mellecskéin a már megint ágaskodó csöppnyi, kemény mellbimbói hasamhoz nyomódtak (a magasságkülönbség miatt) és éreztem, hogy farkam újból kezd telepumpálódni vérrel! Erre szóltam neki, hogy most már aztán menjünk aludni, mert megint fel fogok izgulni, mire Ő egy csalfa kis mosollyal pillantott vissza rám.
A nagy meleg miatt teljesen meztelenül feküdtünk a nagy franciaágyon és csak az esti fények szűrődtek be az ablakon. Domika mondta, hogy még mindig zúg a feje a Bailey’s – től, így nem tud elaludni! Egyszer csak eszébe jutott, hogy még nem kente be a leégett kis testét a krémjével, de azt mondta olyan fáradt, hogy megmozdulni sem bír, ezért én kenjem be Őt. Mikor visszaértem a fürdőből a krémmel a kis drágám már a hason fekve engem várt. Leírhatatlanul szép látvány volt ahogy a selymes, barna kis test hason fekszik a nagy franciaágyon, a feldomborodó feszes hamvas fenékkel, kissé szétnyitott lábakkal, közte pedig azok az érzékeny, duzzadt, kopasz kis szeméremajkak csillogtak az esti fényben, s olyan hatása volt mintha borotválná. Fenekének apró csupasz nyílásának látványa pedig szinte megbolondító hatású volt!
Csendben várta a kényeztetést. Odatérdeltem szétterpesztett lábacskái közé, s hátára kezdtem folyatni a hideg krémet mire Ő a fenekét kezdte emelgetni összerándulva, s nevetve mondogatta hogy nagyon hideg a krém és hogy hagyjam abba mert nem bírja. Mindketten nevettünk és én poénból direkt csak folyattam a krémet tovább finom, barna testére, hiszen a látvány hihetetlen volt, ahogy a kis fenekét tologatta, emelgette, s eközben előremeredő félkemény hímtagom néha hozzá – hozzá ért kopasz kis dombocskájához és a fenekének kis lyukához!
Őrületes volt, s farkam már teljes méretére is merevedett mire feleszméltem! Kezével az ágyat markolászta, közben piciket sikoltott nevetve, hogy Ő nem bírja tovább. Miután már a fél flakont rányomtam, abba hagytam, s elkezdtem szétkenni hátán a már testmeleg krémet. Ezt nagyon élvezte és csöndben, kéjes kis sóhajokkal nyugtázta ténykedésemet, amit én is nagyon élveztem. Az apró kis test tiszta fényes és csúszós volt a rengeteg testápolótól, és még mindig kissé felemelt kis feneke, duzzadt dombja ott hullámzott aprókat kéjesen a kőkemény, lüktető farkam előtt. Simogattam a hátát gyengéden, s figyeltem ahogy a két fenék – félgömb között a fenéknyíláson át a szűzi nyílásra folyik a fehér krém ami olyan volt mintha sperma lenne.
Erre Domika hirtelen megremegett és szisszent egy picit, s fenekét teljesen felemelte, már szinte térdelt. Én odanyúltam fénylő kis dombjához s gyengéden szétkentem a krémet rajta, úgy hogy a kis csupasz segglyukához is jutott belőle bőven. Ezt a kis drágám annyira élvezte, hogy nyögdécselni, lihegni kezdett és apró kis csípőjét előre – hátra mozgatni kezdte, hogy szinte nem is kellett a kezemet mozdítani, Ő mozgott a kezem alatt! Nem bírtam tovább és másik krémes kezemmel – mellyel eddig a kis hátát simogattam – megfogtam az egyre jobban duzzadó farkam és verni kezdtem. Ezt Domika is megérezte, s lihegve, zihálva megszólalt:
- Apúúúhh… szeretkezzünk… Hhhh… megint.. hhh.. kérlek… aahhhh! – Annyira kívánom megint a nagy, kemény, forró farkadat, hogy hozzáérjen a puncimhoz!
- Érintsd hozzá kérlek… Hhhmmm… nem bírom tovább! – olyan jó amit csinálsz nekem… ahhhh.. !
Nem válaszoltam semmit, csak közelebb toltam farkamat a kéjtől reszkető kis fénylő testéhez, s a hegyét a kéjnedvektől és a krémtől tocsogó pici puha szeméremajkak közé illesztettem, s így vertem tovább. Nagyot sóhajtott és próbálta hátranyomni magát ösztönösen, hogy óriási, kőkemény farkam belemártódhasson a kis szűz puncijába, de én mindig hátra húzódtam és mondtam neki, hogy ezt nem lehet, mert nagyon fog fájni és azt nekem nem is szabad, mert Ő a kislányom! Kéjnedve szinte már ömlött és éreztem, ahogy a farkamon folyik végig. Makkomat fel – le mozgattam szeméremajkai között, végig a segglyukáig amit nagyon élvezett. Józanul nem tettem volna, de gondoltam kipróbálom, mit szól hozzá a kis drága, s elkezdtem farkam hegyét befele nyomni szép lassan fenekének apró, krémtől úszó lukába. Nagyon meglepődtem, amikor éreztem, hogy szinte ráhúzza magát kőkemény farkamra, de annyira szűk volt, hogy csak a hegye ment be a feszítő, forró, síkos lyukba, amire Domika halk szisszenésekkel felelt. Mivel éreztem, hogy nagyokat zihál mert fáj neki, abba akartam hagyni, de rám szólt, hogy ne tegyem mert ez nagyon jó neki csak lassan csináljam, mert érzi hogy akkor nem annyira fáj. Eszméletlen látvány volt, ahogy a kislányom gyönyörű, hamvas, fénylő teste mögött térdelek, s 22 centis eres farkam vége a pici seggében van. Finoman mozgatni kezdtem ki – be farkam hegyét a szűk lyukban és még odalocsoltam egy kis krémet Kicsim nyílásához, amitől még egy pár centi beljebb tudott csúszni. Ekkor már teljes önkívületben volt a Drága annyira élvezte ezt az új dolgot, s mint egy leterített vad, úgy vergődött alattam pici, de már nőiesedő, erotikus kis teste, s kipirult arccal nagyokat nyögött a mennyei élvezetektől.
Arckifejezésén látszott, hogy már a nagy farok okozta fájdalom is élvezetté alakult benne. Megállás nélkül vadul simogattam, masszíroztam krémes, vadul ficánkoló kis testét a nyakától egészen a fenekéig, közben farkam első 10 centije szűk, forró fenéknyílásában mozgott. Domika már négykézláb állt, teljesen kitolt fenékkel és én lenyúltam hogy megérinthessem kopasz kis dombját, mire Ő feltérdelve kiegyenesedett, és krémes kis hátával teljesen mellkasomhoz simult, fejét pedig teljesen hátravetette arcom mellé, s így domborodott hátra. Éreztem forró leheletét és átöleltem a kis síkos testet magam előtt. A még mindig tiszta krémes kezeimmel az apró melleket kezdtem el a kéjtől megvadulva simogatni és a pici bimbóit izgatni. Másodpercek alatt teljesen kemények lettek az apró mellbimbók és farkamnak már ekkor picivel több, mint a fele édes kis nyílásában volt! Domika teljes extázisban hangosan nyögve, nyüszítve mozgott előttem az eddig számára ismeretlen élvezetek hatására. Fejét felém fordította, rám nézett, s láttam a szemében csillogni a hálát azért, hogy ilyen gyönyörökhöz jutatom Őt. Számmal közelebb hajoltam hozzá, s vadul puha, lángoló ajkai közé fúrtam nyelvemet. Ösztönösen követte azt, amit én teszek – hiszen még sosem csókolózott – és szinte ittuk egymás szájának nedveit.
- Dugd belém apuci a farkadat kérlek mélyebben… mhhhh… hhhh!!! – A puncimba is dugd be kérlek apu… hhhh… annyira szeretném… hhh!
- Nem lehet kicsim! Már így is túlléptük a határokat! – suttogtuk egymás szájába lihegve.
- De érzem apu hogy a puncim nagyon kívánja hogy benne legyél!… mhhh…
- Nem lehet Domika értsd meg kérlek! – mondtam neki nagy önmegtartóztatással.
Egyszer csak éreztem hogy a kis apró test heves rángásba kezd és nagyokat lihegve görcsberándul, s még jobban hátrafeszül. Tudtam Domikának elérkezett az orgazmus és csak néztem ahogy rángatózik pici fénylő teste a farkam hegyén, s arra koncentráltam hogy még egy picit visszatartsam az én gyönyörpontomat.
Mikor már elélvezett szinte teljesen erejét vesztve zuhant vissza kis teste az ágyra, s én óvatosan kicsúsztam szűk kis lukából. Erőt véve magán feltérdelt s velem szembe fordult, majd forró kis kezével marokra fogta kőkemény, forró, és tiszta nyálkás farkamat, s finoman csúszkált fel – le rajta kezecskéjével.
- Szeretném a számban érezni a spermát ami kifolyik belőled apuci, és szeretnék én is olyan élvezetet okozni neked mint te nekem az előbb! – mondta mélyen a szemembe nézve.
Ezek hallatán szemem kikerekedett a meglepettségtől, de mire feleszméltem, Domika már előttem térdepelt hátratolt fenékkel és a hasamat csókolgatta és haladt egyre lejjebb. Egyszer csak éreztem hogy óriási, szétrobbanni akaró makkom forró, puha, nedves ajkai közé veszi és egyre beljebb csúsztatja pici, meleg szájába.
Eszméletlen látvány volt ahogy a szájában volt a farkam és gyönyörű barna kis fénylő teste előttem hullámzott, feneke pedig az ég felé gömbölyödött. Éreztem ahogy egyre vadabbul szopja kemény farkamat és már a combomon folyik végig a rengeteg nyál a farkamról, közben egyik kezével folyamatosan verte. Néha forró nyelvével végignyalta a tövétől egészen a végéig a rengeteg nyáltól csillogó hímtagomat, majd újból becsúsztatta apró kis szájába egészen a torkáig. Másik
kezével megfogta fenekem és úgy húzott a szájába még mélyebben, s szinte smárolt a farkammal. Éreztem hogy teljesen megvadult, annyira tetszik neki ez az új dolog és ez engem is annyira felizgatott, hogy újra vadul simogatni kezdtem krémes kis testét, másik kezemmel pedig finom hajába túrva húztam rá fejét a farkamra. Újra a testápolós flakon felé nyúltam, s most már szinte az egész tartalmát az előttem térdelő kis testre öntöttem és elkezdtem szétkenni a hátán és a sima kis fenekén.
Miközben Domika egyre vadabbul szopta a farkam Én fölé hajoltam és a krémet feneke irányába kezdtem kenni egészen mögényúlva a fenekéhez és a duzzadó dombocskájára. Leírhatatlan érzés volt simogatni a krémtől és verejtéktől tocsogó kis lánytestet, ami ott térdelt előttem és a farkamon cuppogott heves mozdulatokkal, teljes extázisban! Éreztem, hogy most már nem bírom visszatartani előtörő spermafolyamom és a következő másodpercben már lüktetni is kezdett az egész farkam. Rángatózni kezdtem teljes önkívületben és óriási erővel tört belőlem ki a rengeteg geci, és majdnem tövig tolva farkam Domika torkára élveztem egy hatalmasat kb. egy percen keresztül. Minden egyes lüktetésnél óriási adagokat spricceltem a kislányom torkára és Ö próbálta mindet lenyelni de néha – néha kicsúszott a farkam a gecivel telt kis szájából és olyankor a hátára meg a hajára is spricceltem a nyálkás, forró férfinedvből. Szinte ordítottam miközben még mindig lövellt belőlem az anyag. Domika arca már teljesen az én gecimben úszott és már a szájából is folyt kifele a hihetetlen mennyiség, amit már nem bírt lenyelni! Megtörülköztünk kicsit és erőtlenül zuhantunk az ágyba, majd pár másodperc múlva már aludtunk is átkarolva egymást, meztelenül.

Minden csütörtökön tovább kell bennt maradnom a bankban, mivel ilyenkor hosszabb a nyitvatartási idő. Mivel elég sok túlórám összegyűlt ezért elkéretőztem a főnökömtől, aki engedélyezte, hogy lecsúsztassam a túlórákat. Siettem haza, mivel sok volt még a házimunka.
A lakásom a város szélén zöldövezetben van, a szüleimtől örökölt kis kertesházban élek a 2 fiammal együtt. A nagyobbik fiam 19 éves és távol a fővárosban tanul, őt ritkán látom, mert csak pár hetente látogat haza. A kisebbik Attila, a helyi gimnázium végzőse. A férjem 5 éve elhagyott bennünket egy kis fiatal cafka miatt. Sajnos az elköltözés és a válás nagyon megviselt, az elmúlt öt évben nem sikerült újra párt találnom magamnak. A 2 fiú nevelése és karrierépítés kötötte le az összes energiámat. Az elmúlt öt évben nagy súlyfelesleget szedtem fel, a hasam is megnőtt, be kell vallanom egy nagydarab, hájas nő vált belőlem. Legjobban a saját testemből a nagy melleimet szerettem. A nagy túlsúly miatt a melleim megereszkedtek, de a nagy mellek jól álltak nekem.
Szóval:
Siettem haza vacsorát készíteni. A bejárati ajtót kinyitottam és beléptem a lakásban. Felmentem az emeletre, ahol a fiúk és az én hálószobám is van. Bekukkantottam a fiúk szobájába és földbe gyökeredzett a lábam:
Attila fiam éppen maszturbált! A fiam teljesen meztelen volt, az egyik kezében az én használt bugyimat tartotta és azzal a heréit simogatta. A másik kezében egy másik használt bugyit tartott, amelyet az orrához fogott és szagolta belőle az én illatomat. Megkövülve álltam és meg sem tudtam szólalni. Az a kis “szaros” mit képzel magáról?! A fiam kihasználta a pillanatot és ledobta a bugyikat és elkezdett öltözködni.
- ÁLLJ! – kiáltottam rá.
- Mit képzelsz magadról, hogy tehettél ilyet? Hogy képzeled, hogy az ÉN dolgaimat használod a te kis kisded játékodhoz? Nem bírsz parancsolni az állati ösztöneidnek? Mi vagy te, állat? – mérgemben csak úgy záporoztak a szemrehányások.
Kiléptem a gyerekszobából és befutottam a saját szobámba. Magamra zártam az ajtót és zokogtam. Nagyon megalázva éreztem magam. Itt van az én okos kisfiam és az ÉN ruhámmal segíti magát az orgazmushoz. A KIS SZEMÉT!!! Meg kellene leckéztetnem! Hosszan gondolkodtam és egy fél óra múlva átmentem a szobájába. Az íróasztalánál ült és úgy csinált mintha írná a háziját. A keze remegett és kipirosodott arccal várta, hogy mit akarok mondani. Meg akart szólalni, de beléfojtottam a szót:
- NE SZÓLALJ MEG! Most én beszélek! Szóval így állunk, az én kisfiam maszturbálgat. Ez rendbe is lenne, de miért az ÉN ruhámat használod hozzá. Az, hogy maszturbálsz, az nem zavar, de miért kell az én fehérneműmet használnod??? Nem értem, nem értem… – hadartam.
Hosszan gondolkodtam arról mi legyen a büntetésed, és azt hiszem megtaláltam. Ha már ennyire anyád holmija kell az önkielégítéshez, akkor innentől anyád ELŐTT kell csinálnod!
- Mit, mit kell elötted? – kérdezett vissza.
- Elöttem kell maszturbálnod. Mindennap levetközöl és előttem csinálod. Nem nézhetsz rám, csak a földet nézheted. Most pedig le a gatyát! Hányszor csinálod ezt egy nap?
- Kétszer, egyet délután egyet meg este az ágyban.
- Mibe törlöd bele a spermádat, mikor végzel?
- A te bugyidra szoktam. – vörösödött el.
- Akkor most vegyél elő papírzsebkendőt, mert még egyszer az én bugyimat nem használhatod!
Jó, akkor minden este háromszor kivered a farkad és ezt addig kell csinálnod, amíg én úgy nem döntök. A testvérednek nem beszélhetsz erről! Vetkőzz most!
A fiam kelletlenül vetkőzni kezdett.
- Gyorsabban! Csináld már!
Levetkőzött, most kezdtem csak szemügyre venni a fiam testét. Lehorgasztotta a fejét, a péniszét nézte és jobb kézzel elkezdte huzogatni a bőrt rajta. A fiam – bevallom őszintén – nem eg adonisz. Kis pocakocska, 10 – 15 kg túlsúly, szemüveg, az arcán még mindig ott vannak a pubertáskori mitesszerek. Nagyon gátlásos is szegénykém, ezért gondoltam ki ezt a büntetést. Buliba nem jár, mindig csak internetezik, és olvas a szobájában. Barátnője tudtommal nincs, nagyon gátlásos a lányokkal is.
Ahogy húzkodta a bőrt a kis farkincáján, az nőni kezdett. A pénisze nem nőtt nagyra, 12 centi lehet, de a sok szőrtől igazán nem tudtam megállapítani. Ahogy néztem a fiamat, megdöbbenve éreztem, hogy kezdek benedvesedni. Amióta a férjem lelépett nem voltam férfival. Persze egy héten 1 – 2 alkalommal megadtam a puncimnak ami járt, de az mégiscsak más mint egy fasz a puncimban.
A fiam már a végéhez közeledett a maszturbációnak. Amikor elélvezett egy nagyot sóhajtott és összehúzta a bőrt a farkán. A végén az összes spermát letörölte a papírzsebkendővel. Jó adagot lőtt ki magából, mert 3 papírzsebkendő kellett a pénisze letisztításához.
- Most pedig lódulj tanulni!
Aznap este már kicsit lehiggadtam. Már megbántam ezt az őrült ötletet, de az évek során megtanultam, hogy következetesség a nevelés alapja. Ha nem vagyok következetes, akkor a gyerekek a fejünkre nőnek. Ha már egyszer beígértem, akkor folytatnom kell.
Azt esti önkielégítés ugyanúgy történt mint a délutáni. Levetkőzött meztelenre, kiverte a farkát, miközben a földet figyelte és a végén letörölte a zsebkendővel.
A szexuális izgalom annyira felizgatott, hogy este mikor már ő lefeküdt és is kielégítettem magamat. Az önkielégítés közben egy arctalan férfire gondoltam.
Teltek – múltak a napok és nem változott a szexuális programunk. 4 nap múlva egy rettenetes dolgon kellett megdöbbennem: a saját önkielégítésem közben az arctalan férfi helyét a fiam vette át. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, az arctalan férfi eltűnt, helyette a fiam meztelen képe jött elő. Annyira ledöbbentem, hogy másnap a munkám fikarcnyit sem ért, a főnököm is figyelmeztetett, hogy térjek magamhoz, mert állandóan máshol járnak a gondolataim. Az én gondolataim, sajnos a fiam pénisze körül jártak. Attól a gondolattól, hogy este ismét látni fogom a testét és látni fogom az orgazmusát állandó szexuális túlfűtöttséget eredményezett. A puncim nedves volt, csak a fiam farka járt a fejemben.
Délután és este megtörtént minden mint máskor és akkor leültünk a TV elé. Általában közösen szoktunk TV – t nézni. A film közben egyszer csak a fiam megszólalt:
- Most is csinálhatnám, Anya? Annyira akarom!
- Mit akarsz? – adtam az értetlent.
- Ki akarom előtted verni a farkamat.
- Ha ez a vágyad, ám legyen. – ekkor követtem el a hibát, hogy nem tartottam kordában a nemi vágyát.
A filmnézés közben szépen előkapta a farkincáját és húzni kezdte a bőrt rajta. Szemeit viszont nem sütötte le, hanem engem nézett és elélvezett. A spermát összefogta a bőrben, de nem készült, ezért zsebkendő nem volt ott. Én szaladtam el papírzsebkendőért és tartottam oda. Ő ahelyett, hogy a kinyitott zsebkendőt átvette volna, a pénisze gyümölcsét rárázta a kinyitott zsebkendőre. A művelet nem sikerült túl jól, az én ruhám és a kezem is olyan lett.
- Mit csinálsz, te őrült! – ripakodtam rá.
- Ezután légy szíves, ha rád jön a kangörcs, akkor csináld úgy, hogy én ne legyek olyan.
Felszaladtam a felső fürdőszobába, hogy rendbe szedjem magamat. Egy őrült ötletem támadt, a kezemen lévő spermát a nyelvemmel lenyaltam. Örömmel állapítottam meg, hogy a fiamnak jóízű a spermája. A férjem a házasságunk utolsó éveiben állandóan azt akarta, hogy nyeljem le a spermáját. Ez akkor undorított és nem is tettem meg, de a fiamé ízlett. Levetkőztem, hogy megfürödjek.
Egyszer csak a fiam lépett be az ajtón teljesen meztelenül. A pénisze teljesen összement és szinte eltűnt a sok szőr között.
- Bocsánatot kérek az előbbiért. – hebegte.
Amikor meglátott meztelenül, akkor a kis farkincája nőni kezdett. Ő és én is álltunk megkövülten. A fiam emlékeim szerint nagyon – nagyon régen látott engem teljesen meztelenül. Soha nem tettem meg, hogy a gyermekeim előtt meztelenül mutatkozzam. Nem tudtam megszólalni. A fiam egyszer csak a farkához kapott és verni kezdte. Nézett – nézett, nézte a nagy melleimet, a szőrös, dzsungeles puncimat. Soha nem borotváltam a puncimat és a hónaljamat sem, csak a lábamról szoktam a szőrt eltávolítani. A fiam csak verte és verte a farkát és nemsokára nagy nyögés közepette elélvezett. A bőrt nem húzta össze az orgazmus előtt, ezért az egész fürdőszoba és én is tiszta spermás lettem.
- TAKARODJ! – üvöltöttem rá
Amikor kiment, a lábaim remegtek az izgalomtól. Bezártam a fürdőszoba ajtaját és magamhoz nyúltam. A testemről lecsöpögő spermát az ujjaimmal összeszedtem és lenyalogattam. Mikor végeztem, akkor ott a fürdőszobában állva magamhoz nyúltam és elélveztem. Hogy a fiam ne hallja mit csinálok, ezért előtte megnyitottam a zuhany csapját. Mikor elélveztem, akkor lezuhanyoztam és kimentem a nappaliba. A fiam már felöltözve TV – t nézett.
Kicsit békülékenyebben kezdtem hozzá beszélni:
- Édes fiam! Miért nem keresel magadnak végre egy lányt, akivel együttlehetnél és akivel megízlelhetnéd a szexualitás örömeit. Amit itthon csinálsz, illetve csinálunk az nem normális dolog!
- De anya! A lányok le sem köpnek, kövér vagyok, tartózkodó és igazi “anya kedvence”. Az iskolában úgy csúfolnak, hogy “anya kedvence”. Igaz, hogy én vagyok a legjobb tanuló, de a lányoknál ez nem szempont. Nagyon vágyom már egy lány társaságára! Amit csinálunk, szerintem az nem rossz, én legalábbis nagyon élvezem. Olyan jó, hogy előtted, a saját anyám előtt élvezhetek el! Nagyon szeretlek Anya!
Aznap este már kerültük a további beszélgetést és hamar lefeküdtünk. Másnap megint teljesen szétestem, a főnököm megfenyegetett, hogyha ez így megy tovább, akkor kirúg! Oldjam meg a problémát és ismét foglalkozzam a céges dolgokkal már. Tudtam, hogy mi a probléma, de nem tudtam elképzelni a megoldást.
Másnap délután odaállt elém a fiam meztelenül, hogy a szokásos délutáni “faszverésnek” sorát ejtsük. De én változtatni akartam:
- Most nem így csináljuk. Gondolom sejted kisfiam, hogy amikor önkielégülsz, az engem is nagyon felizgat. Most úgy csináljuk, hogy bemegyünk az én szobámba és is levetkőzöm és én az ágyon kényeztetem magamat, te meg az ágy mellett állva. Addig légy szíves ne élvezz el, amíg én el nem megyek. A spermádat pedig papírzsebkendőbe tedd, nem akarok megint spermás lenni!
- Fiam! Figyelmeztetlek, ez lesz az utolsó ilyen alkalom, holnaptól már befejettük ezt a nyilvános önkielégítést.
A fiam először felderült, majd elszomorodott. Először ő vetkőzött le, majd én következtem. Lefeküdtem az ágyra és odaadtam neki egy porcelánpoharat.
Kezdtem ujjazni magamat és néztem közben a fiamat. Ő nézett engem én pedig őt. Közben neki többször meg kellett állnia, hogy előttem el ne menjen. Annyira extázisba kerültem amikor a fiamat látva elélveztem, hogy az összes gátlás eltűnt belőlem.
- Gyere ide! – parancsoltam rá.
Felültem az ágyról és odaparancsoltam elém. A pénisze ott volt előttem egy karnyújtásra. Megfogtam a péniszét, ettől sóhajtott egy nagyot. Közelebb húztam és simogatni kezdtem a heréit. A kéjrúdjához nem akartam hozzáérni, mert láttam rajta, hogy közel van az elélvezéshez. Először megsimogattam a heréit, majd még közelebb húztam magamhoz. Attila zihált mint egy hosszútávfutó, földöntúli boldogságot láttam az arcán. A pénisze már ott himbálódzott az arcom előtt. A gátlásaimat és az önérzetemet elveszítve, a tetteimet már csak a kéjvágy irányította.
Bekaptam a farkát és szopni kezdtem. Alig fél perc múlva a fiam elélvezett és az összes spermájával megtöltötte a számat. Az összes spermáját lenyeltem és tisztára szoptam a péniszét. A kis szerszáma teljesen összement, de én még akkor is csak szoptam és szoptam. A fiam meg sem tudott szólalni a boldogságtól. Felálltam az ágyról és átöltem őt.
Gyere ide Anyához!
Magamhoz szorítottam a meztelen testünk összeért. Megcsókoltam a száján, ő visszacsókolt. A nyelvemet átdugtam a szájába, a szemén láttam, hogy ettől kicsit meghökkent. Lehet, hogy a számban lévő spermaíz lepte meg, vagy csak a nyelves csók? Ki tudja. Magamhoz öleltem a fiamat és nem engedtem el percekig.
A kis fiacskám kezei hirtelen megmozdultak. Megfogta a fenekem, végigsimította a hátamat. Az egyik kezével előrenyúlt és megfogta a bal mellemet. Kibontakoztam az öleléséből és mélyen a szemébe néztem:
- Biztos most akarod?
- Igen Anya!
A kezei, mint valami polipkarok körbefogták a testemet és simogattak. Magamhoz húztam és lefeküdtünk a franciaágyra. Az én gátlásos kisfiam végicsókolta a testemet és simogatott és markolászott. Sok időt foglalkozott a melleimmel, szájba vette a bimbókat, melyeket annak idején nagy örömmel szopott, mikor kisbaba volt. Nézegette, simogatta a szőrös puncimat, dörzsölgette. A puncim szinte csurgott a nemi nedvtől, de ő örömmel nyalogatta. Szétnyitottam a lábaimat és ő könnyebben hozzáfért a puncimhoz. Simogatta, csókolgatta, és sokat nyalogatta a puncimat. Mikor láttam a péniszén, hogy kezd feléledni “téli álmából”, akkor megfogtam a péniszét és én is elkezdtem megismerkedni a testével. Megnyaltam a mellbimbóit, végigszaladtam a kezeimmel az egész testén. A heréit simogattam, a számba vettem és játékosan bekaptam a péniszét. A fiam az izgalomtól szinte önkívületi állapotba jutott.
Mikor éreztem, hogy közel van már az orgazmushoz, akkor misszionárius pózba helyezkedtem és az álló dákóját magamba vezettem. Ahogy a pénisze beért a hüvelyembe, szinte sírtam az örömtől. A fiam döfködni kezdte a péniszét, minden döféstől szinte a mennybe jutottam. Nem tartott sokáig az aktus, a fiam gyorsan, hörögve belémélvezett. Mikor a spermáját magamban éreztem én is ismét elélveztem. A fiam már nem tudta tartani a kezeit és rámfeküdt. Ott pihegtünk még percekig. Átölteltem és legördítettem magamról, hagyta magát, teljesen elernyedt. Láttam rajta, hogy nagyon boldog.
Ezután a nap után minden éjszaka velem aludt az én kisfiam.

Szóbeli erőszak, megfélemlítés, elszigetelés, szexuális, verbális és testi erőszak. Az erőszak fokozatai, amely egy friss felmérés szerint három nőből kettőt érint élete során. A magyarországi krízisközpontok helyzetét bemutató kiadvány jó célt szolgál, de egyes szakértők szerint kissé félrevezeti az ügyet: csak a családon belüli erőszak áldozatairól beszél, és gyakorlatilag figyelmen kívül hagyja a bántalmazót. Fontos ügy, kissé elfuserált tálalás – nagyjából így foglalható össze az a tanulmánykötet, amit múlt hét végén mutattak be. A családon belüli erőszakról helyzetképet adó Sebek 2 című kiadvány zömében esetleírásokat tartalmaz, és a krízisközpontokat mutatja be.

A kötetet bemutató sajtótájékoztató gyakorlatilag egy színházi előadással is felért: először csak hallani, majd látni is lehetett néhány jelenetet egy házasságból. Persze, rémisztő volt, ám kicsit olyan is, mintha a szervezők most találták volna fel a spanyolviaszt: te jó ég, létezik olyan, hogy egy férj veri a feleségét.

Nemi szerepek?
A kötet – ami egyébként kereskedelmi forgalomban nem kapható, és amit elsősorban a szakembereknek ajánlanak – valamennyire önkritikus is: nem állítja, hogy a helyzet rózsás. Az eddigi feladatokról és eredményekről ad számot, de feltárja a problémákat és hiányosságokat is. A Sebek 2 című könyv bemutatóján a szakértők azt mondták: ugyan folyamatosan nő az ellátottak száma, ez csupán töredéke a ténylegesen bántalmazottak számának. A többség még mindig nem tudja, hova forduljon, vagy nem mer segítséget kérni.
Herczog Mária, a könyv lektora szerint nem véletlenül válik valaki elkövetővé, vagy áldozattá: s a kettő között nagyon vékony a mezsgye. Egy finn kutatásra hivatkozva azt mondta: már óvodában is elfogadóbbak a szülők és az óvónők is, ha a fiúk verekedősek. “Ezzel pedig gyakorlatilag előírják a nemi szerepmintákat” – véli.
Herczog szerint a szakmában rengeteg vita zajlik arról, hogyan kell ezeket az otthonokat felépíteni és megszervezni, hogyan kell segíteni feldolgozni a krízist. “A könyvnek éppen az a jelentősége, hogy a gyengeségekre és az erősségekre is felhívja a figyelmet. Kiderül belőle például, hogy a gyermekjóléti szolgálatok nagyon gyengén működnek, és sokszor bár mindenki tudta, hogy mi történik a szomszédban, semmilyen érdemi lépés nem történt.”

Nem jó a szemlélet
“Örülök, hogy a könyvben főleg eseteket írnak le” – mondja Spronz Júlia, a Patent Egyesület munkatársa, “mert a tényeket legalább nem lehet elferdíteni”. Szerinte viszont a könyv kommentárjai nagyon félrecsúsznak: “egyrészt azt mondja, hogy 2005 óta foglalkoznak családon belüli erőszakkal itthon. Ez nem igaz, a Nők a Nőkért Egyesület már sokkal régebb óta. Csakhogy a könyv szerkesztői egyetlen civil szervezetet sem kerestek meg. Kár, pedig például a NaNe tudott volna segíteni”.
A jogvédő szerint a kötettel mégsem ez a legnagyobb baj. “Hanem az, hogy a magyar államnak az a családon belüli erőszakra adott válasza, hogy megerősíti a krízisellátást. A nemzetközi standardok pedig világosak: két pillérre kell támaszkodni.” Ebből az egyik a bántalmazottak biztonságának szavatolása, de ugyanennyire lényeges, hogy a bántalmazókat felelősségre vonják.
Spronz Júlia szerint hatalmas probléma, hogy a könyv sikertörténetnek mutatja be, ha egy nő újra képes a nulláról kezdeni egy tragédia után, “holott nem ez a kiindulási pont. A bántalmazók felelősségre vonásáról egyetlen szó sem esik a könyvben”. Az úgynevezett “családi csoport konferenciázásról” viszont annál több. Ennek gyakorlatilag az a lényege, hogy a családon belüli erőszak után a megoldás ne felülről jöjjön, hanem összeterelik a bántalmazót és a bántalmazottat, hogy együtt oldják meg.
“Ez képtelenség. Ezzel olyan szintre viszik az ügyet, mintha a problémákat meg lehetne diskurálni, mintha az erőszak civakodás lenne” – véli a jogvédő, aki szerint ráadásul a könyvben bemutatott krízisközpontokban sem a titkosságot sem a biztonságot nem tudják szavatolni. (Ezt támasztja alá szerinte a kötetben bemutatott eset is, amikor gyakorlatilag az egész anyaotthont le kellett menekítni a pincébe az egyik bántalmazó erőszakoskodásai miatt.) Spronz szerint az már csak hab a tortán, hogy a központokban a könyv tanulsága szerint olyan szakemberek dolgoznak, akik 3+2 napos képzésben vettek részt előzően. (Hírszerző)

“Kakuk Marci, ha csavargó is, nem annyira züllött, alja egyén. Sem nem tolvaj, még csak nem is iszákos túlságosan, sőt még azt sem lehet egészen ráfogni, hogy dologkerülő. Szíve pedig? Sosem romlottabb a Kakuk Marci szíve a másokénál! Csak valahogy, mintha eleve csavargónak lett volna rendelve a Magasságoktól.” (Tersánszky)
Megizzadtam az öreg vadkörtefa tuskójával. Kivágni, feldarabolni sem volt egyszerű a jó 80 cm. átmérőjű törzset, de a kölcsönzőből hozott Stihl fűrész megbirkózott vele. Kaphattak elég napfényt a gyümölcsfák, s a bográcsoláshoz is sokáig elegendő lesz a fa. De a jókora tuskó csak ott éktelenkedett a telek sarkában.
Már derékig álltam a körülötte ásott lövészárokban, vagdostam a karvastagságú gyökereket. Persze a legerősebbek lefelé nőttek, amelyekhez legfeljebb alagutat áshattam volna. A legjobb az egészben, az árnyékban várakozó sör volt, csak tőle nem jött ki a tuskó.
A szomszéd víkendházán éppen dolgoztak. Nem tudom, lehet-e székelyesíteni a budai hegyeket, de látszott, a ház szép lesz, az erdélyi ácsok ügyesen dolgoztak, és biztos olcsók is voltak. A délelőtt folyamán félszemmel, érdeklődve figyelték erőfeszítéseimet. Ebédszünetben aztán az egyikük közelebb ballagott.
- Jó munkát!
- Köszönöm, van.
- Egészben akarja kiszedni?
- Nekem már gyufaszálakban is megfelelne.
- Segíthetek?
- Hát, megköszönném.
Úgy negyed órába került, amíg néhány éket faragott és beleverte őket a tuskóba. A körtefamaradék nagy recsegések közepette megadta magát, és négyfelé esett.
- Na, ennyi.
- Ez ilyen egyszerű? Köszönöm, mivel tartozom?
- Ugyan, hagyja.
Az ebédidő végéig még leültünk sörözni. Délutánom felszabadulván gulyást főztem, és leballagtam a boltba némi sörutánpótlásért a vacsorához, amire meghívtam Attilát is. A vacsora, a lassan fogyó üvegek megoldották Attila nyelvét. Ráérősen mondta, mondta éjszakába nyúlóan, csak egyszer-egyszer kellett kérdésekkel továbblöknöm a történetet.
A tavasszal jöttem át Magyarországra, azóta hol itt dolgozom, hol ott …
Olyan vagyok én, mint a Kakuk Marci, húzta elő zsákjából Tersánszky rojtosra olvasott könyvét.
Állami gondozott voltam kicsiny korom óta. Apám valahol Constantában dolgozott állítólag, de soha nem találkoztam vele. Anyám látogatott egy darabig, aztán új családja lett, elmaradt. Ha igaz, van két húgom. Nem látogattam meg őket soha, ha ők nem voltak kíváncsiak rám, hát én miért legyek? Lakatosságot tanultam a tanonciskolában. Jó mestereim voltak ott is, az üzemben is, én meg mindent magamra szedtem, amit lehetett. 86-ban kezdtem dolgozni Csíkszeredán a mezőgazdasági gépgyárban. Ronda idők voltak, de legalább ellakhattam a munkásszálláson, amit kerestem azt meg, család nélkül magamra költhettem teljes egészében. Nekem mindig volt időm autót javítani, ezt azt elvállalni, abból is jött valami. Azt is tudtam persze kinek érdemes dolgozni, kinek nem. Bár nem nagyon válogathattam, az olyanoknak nemet mondani sem lehetett. 89-ben majdnem meg is lincseltek, pedig nem tehettem én arról, hogy behívtak időnként “beszélgetésre”, s bizony isten nem mondtam és rosszat senkiről sem. De akkor spicli volt mindenki, akit korábban a szekusok közelében láttak, hát még egy ilyen apátlan, anyátlan, mint én. Megúsztam, de nem sokáig volt ott maradásom.
Tavasszal “privatizáltam” magamnak bagóért egy traktort, nem olyat, amit mi gyártottunk, hanem olyat, ami megy is. Tíz karton cigarettáért vettem hozzá egy kiszuperált útkaparó kocsit, olyan szép lilára festettem, mint a Milka tehenet a magyar tévében. Azzal kezdtem járni a falvakat. Javítottam ekétől vetőgépen keresztül traktorig mindent. Ha kellett kutat mélyítettem, ha építkezést találtam, oda is beálltam. Közben árultam kaszakövet, kocsizsírt, késeket és szappant, mosóport és szexújságot.
- És ebből meg lehetett élni?
- Nem nagyon, a megélhetéshez kevés volt, az éhenhaláshoz sok.
Bejártam egész Erdélyt Hunyadtól Máramarosig, Aradtól Brassóig. De a falvakban gyakran fizetni sem tudtak, adtak sajtot, tojást, egy-egy bárányt, éhen nem maradtam soha, de pénzt azt ritkán láttam. A Regátba nem is mentem, ott még nagyobb a nyomor. Ezért is jöttem át Magyarországra, hátha itt jobb.
- És jobb?
- Egy fenét! A magamfajtának? Keresni persze lehet, munka akad, de el is költi az ember. Azt kéne, itt keresni, ott költeni, de hogyan? Ahogy meg él az ember. Itt meghúzódom, ott alszom, a zsákom a házam. Nekem sose volt, de legalább a lila bodegámban meghúzhattam magam. Nőt is, mióta átjöttem, csak messziről láttam, meg álmomban.
- Tényleg, Kakuk Marci nem csak arról volt nevezetes, hogy mindenhez értett, hanem arról is, hogy minden üres fészekbe betelepedett. – próbáltam vidámabb vizekre terelni a beszélgetést.
- Aztán mindig odébb is állt. Persze ha lehetett, én sem hagytam üresen egy fészket sem. Ne higgye, hogy dicsekszem, de még ma is gyakran eszembe jut egy eset.
Egyszer, augusztusban Visó környékén jártunk épp egy cimborával. Csabi ügyes kezű fiú volt, amúgy nagy csirkefogó. Ő is próbált már mindent az életben, tán csak akasztott ember nem volt még. Bár lehet, hogy az óta lóg valahol, mert a farka az nem fért a nadrágjába soha. Szóval szénagyűjtés ideje volt, rekkenő délután, megrakott szekerekkel találkoztunk az úton. Az egyik kisebb, erdőszéli kaszálón négyen raktak épp egy szekeret. Azazhogy hárman, mert a gazda az árnyékban falatozott. Két nő dobálta fel a szénát, egy kamaszforma fiú meg a szekéren egyengette. Csabinak persze rögtön a nőkön akadt meg a szeme.
- Testvérek.
- Á, egy család, anya meg a lánya.
- Testvérek, fogadjunk!
- Majd odaérünk. De ha annyira izgat, szaladj előre.
Az út is kanyargott, a traktor is erőlködve pöfögött fölfelé, bőven megelőzhetett volna, de ahhoz nem fűlt a foga a hőségben. Hát nem értünk oda. Mire a következő kanyarból, az erdő sarka mögül kiértünk, szembejött velünk a szekér. A gazda mellett a bakon jó negyvenes asszony ült, a fiú fönn a széna tetején, a negyediket nem láttuk.
- Mondtam, hogy egy család.
- De a lány ottmaradt. – nyalta meg a szája szélét Csabi.
Tényleg ott maradt, széles fagereblyével gyűjtötte a maradék szénát. Pólója hóna alján látszott, hogy izzad, arcán megült a szálló por, hajába szénaszálak ragadtak. A szekér már eltűnt a kanyarban, Csabi két ujjal nagyot, éleset füttyentett.
- Micsoda picsa! – és úgy integetett, majd leesett a sárhányóról.
A lány felnézett, homlokából kitörölt egy előrebukó tincset, és visszaintegetett, de nem mutatott hajlandóságot arra, hogy közelebb jöjjön. Lekormányoztam a traktort a mezőre, megálltam, most már ő is letette a gereblyét.
- Hát téged itt hagytak? Nem vagy szomjas?
- Olyan száraz itt minden, a széna, a por csak úgy fojtogatja az embert.
Amíg ivott szemügyre vettük, szép, erőteljes felépítésű lány volt. Bőre barna a nyári naptól, ami az orra körül apró szeplőket hozott ki, de ettől csak mókásabb, huncutabb lett az arca.
- És apád, anyád sokáig marad távol? – Csabika nagyon célratörően tudott kérdezni, ha akart.
- Ma már nem jönnek vissza. Anyámnak el kell látni az állatokat. A szekeresnek meg a saját szénáját is be kell hordani. Én csak összeszedem a maradékot, hogy ne ázzon meg, majd holnap bevisszük. – mosolygott.
Csabi diadalmasan nézett rám, és rögtön évődni kezdett a lánnyal. Vidám beszélgetés kerekedett, amit óvatosan tereltünk a lényeg felé, de ez neki sem lehetett ellenére.
- Nem vagytok ti idevalósiak, csak jöttök, aztán továbbálltok. – mondta egyszer csak megbántottan.
- Mi baj van? – húztuk fel a szemöldökünket.
- Semmi, csak nagyon jól tudom én, miért akarnak a ti fajtátok beférkőzni egy lány bizalmába. Csak etyepetyézni egy kicsit, aztán itt hagyni, nem?
Ilyen rosszak volnánk? Persze végeredményben tényleg csak azt akarjuk. De ha ő is tudja? S ha ilyen egyszerűen az ölünkbe pottyan?
- Hát, mi tényleg… – mondtam
- Nem sietünk sehova, van időnk egy kis… – fűzte hozzá Csabi.
A lány talán egy kicsit csodálkozva nézett ránk, hogy ilyen gyorsan kiböktük, két kézzel játékosan nyakon is legyintett minket, de nem húzódott el közülünk.
- Egy kis mire? Mit akarnátok megmutatni nekem? – nevetett.
De túl sok csacsogásra már nem maradt ideje, mert Csabi szája az ajkán csattant. Ha meg elkapta a fejét, lélegzethez sem jutott, és az én ajkamba ütközött. Váltakozva próbált védekezni ellenünk, nem sok sikerrel. Igazán csókra termett, telt, piros szája volt. Ahogy hevesen forgatta a fejét, olyan erővel ütközött ajka a miénknek, végül már nyitott szájjal csókolt. Nem tartott sokáig, hogy egy nyelv is benyomuljon a fogai közé. Próbálta megakadályozni, hogy megtaláljuk az ő nyelvét, aztán inkább visszacsókolt, megadta magát. Hogy véget ért a szája utáni fogócskázás, persze már tovább tartott a dolog, egyikünk mindig munkátlan maradt. Szemügyre lehetett venni, izmos, nyúlánk alakját közelebbről is. Jókora, formás melle volt, amit a vékony póló kevéssé rejtett. Az agyonmosott szövet alatt élesen kirajzolódott a melltartó vonala. A nagy, barna bimbók még azon is áttetszettek. A póló nyaka szabadon hagyott egy meleg, lebarnult foltot a melleiből. A szoros melltartó úgy egymáshoz préselte őket, hogy köztük szoros hasadék képződött, amelyben a melegtől csorgott a verejték. Belemelegedve a játékba, megmarkoltam az egyik mellét. A lány kiszakította magát Csabi öleléséből, és felém perdült. Nyaklevest vártam, de:
- Na végre! Már azt hittem, tőletek mindent előre kérni kell. Ne gondoljátok, hogy az egész délutánt rátok szánhatom. – a haját hátrasimította, és visszafordult Csabihoz.
Hát, ha többet szeretnél, azon nem múlik, gondoltam. Megkaptam a vállát, és belehuppantottam az összehúzott szénába. A lány gurult egyet, lábai egy pillanatig az eget célozták, aztán hanyatt maradt, mi meg késlekedés nélkül rávetődtünk. Csabi foglakozott vele alul, én felül, ő meg visítozott a gyönyörtől és a nevetéstől. Hullámzott a hasa, amikor Csabi keze a szoknyája alá kúszott. Nevetve tekergette magát, amikor a melleit próbáltam megragadni. S amikor a számmal próbálkoztam, akkorát haraptam a szénába, hogy magam is csodálkoztam rajta, ő meg hangosan kacagott rajtam. Bosszúból kiráncigáltam a pólóját a szoknyájából, és egész a nyakáig gyűrtem fel. Egy szál melltartóban hevert előttem, amin átvilágított a mellei fehérsége. Nagy, barna mellbimbói szinte kiszúrták a vékony anyagot. De még nem volt elég csupasz, a kezemet a szénába fúrva igyekeztem a hátához férni, hogy kikapcsolhassam. Sose tudtam tisztába jönni ezekkel a kapcsokkal, sokáig szerencsétlenkedtem vele, amíg megkönyörült rajtam. A hátát ívben megemelte, így sikerült a kapcsot megadásra késztetni. A szoros melltartó ugrott egyet, a keblei igazán hálásak voltak, hogy végre levegőhöz jutottak. Én meg a melltartót is a nyakába gyűrtem a póló után. Csodás, körte alakú cicik voltak, annak ellenére, hogy hanyatt feküdt, feszesen álltak, egyenesen meredtek fölfelé. Mellette térdelve két kézzel ragadtam meg őket. A hüvelykujjam belemélyedt, eltűnt a lágy, fehér húsban. Ahogy megmarkoltam őket, a bimbók hetykén ágaskodtak a levegőbe. Az először a melltartón át látott bimbók most még sötétebbek, pirosbarnák lettek, és a környékük is duzzadt, kemény volt. Rövidlátón föléjük hajoltam, és hozzájuk dörzsöltem a nyelvem. Próbáltam minél keményebben szopni, hogy a fehér húsból is minél többet a szájamba szívhassak. Ekkor már nem nevetett, folyamatosan nyögdécselt alattam. Nem kellett magamhoz emelnem, ő tolta felém felsőtestét, és húzta magára a fejemet.
Ahogy felemelkedtem, csücsörítve húztam magammal a bimbót, hogy aztán egy nagy cuppanással kiszabaduljon. Rögtön a másikat vettem sorra, csodás kemények voltak, a hús meg lágy, puha. Két kézzel gyúrtam, dagasztottam őket, időnként gyengéden belecsípve az épp szabadon maradt bimbóba.
Úgy látszott közben Csabi sem tétlenkedik. Eleinte finoman játszott a szoknyája alatt. A lány pinája izzadt, meleg és nedves volt. Csabi a térdeit széttárva, összezárva szabályosan szellőztetett a szoknya alatt. De a bugyi ettől még nem száradt meg, és a lényeghez sem férhetett hozzá, hát leráncigálta róla. Majdnem szoknyástul, mert a bugyi szoros volt. Neki bezzeg nem tekergett a lány, rögtön megemelte a fenekét segítőkészen. A bugyi repült a szénába, a szoknya fel a hasára, Csabi meg fejest ugrott a lába közé. Közelről forró, mély pinaszaga volt, a szeméremajkak nedvesen nyíltak szét megmutatva a pici piros lyukat. Hogy az íze milyen lehetett, nem tudom, de Csabit egyáltalán nem zavarta abban, hogy körbenyalogassa. Kipislantott a pamacs mögül, és beszegezte a lyukat. Aztán körbecsipkedte a nagyajkakat, hogy azok teljesen felnyíltak, s csak a sokkal puhább kisajkak lógtak közöttük a nedvességtől összeragadva, meg a pecke ágaskodott felfelé. Csabi pont azt a kis ragacsos lyukat nyitogatta a nyelvével, ami pedig közben a szájába jutott, azt szorgalmasan összeszedegette. Kezével közben a fenekébe markolt, hogy kissé kényelmesebb bejárás essék. A lány engedelmesen húzta fel a térdét, emelte meg a csípőjét, még a kezével is segített széthúzni a punciját, hogy a nyelv könnyebben hozzáférjen.
Én közben továbbra is a cicijével foglalatoskodtam, felváltva szopogatva a mellbimbóit. Örült nekünk, mert folyamatosan nyöszörgött sóhajtozott, sikítozott, és úgy izgett-mozgott, hogy állandóan utána kellett kapnom. Szerencsére Csabi is észrevette, hogy már nem sokáig kell játszani rajta, és ledobta a nadrágját. A lány felhúzott térdekkel, nedvességtől fénylő, szétnyílt puncival feküdt előtte. Hát csak odanyomta a farkát, keresgélt egy picit, a lány is segített, hogy jó helyre menjen a makkja, be is csúszott egy pillanat alatt. Mivel gondoskodott már arról, hogy jó síkos legyen, ellenállás nélkül fúrta magát a puha testbe. Kényelmesen el – nyújtózott rajta, csak én voltam útban neki.
- Hé, menj már te is dugni, mert nem férek el tőled!
Felnézve láttam, hogy Csabika lelkesen pumpál, gyorsan letoltam hát a nadrágot és a lány fejéhez térdeltem. Tátott szájjal, kinyújtott nyelvvel várta a szerszámomat. Oda is dörzsöltem a nyelvéhez rögtön, aztán lassan a szájába adtam. Az ajkát összezárta a farkam körül, és szívni kezdte. Igazán jól nézett ki így, kisámfázott pofával, lehunyt szemmel, kicsit rezgő szempillákkal. Szája vastag vörös gyűrű, amiben fel-le csúszkál a farkam. A nyelve odabent folyamatosan táncolt a makk körül, ha éppen volt egy kis helye, mert néha a torkáig szaladtam. Az orrcimpái remegve tágultak, ahogy levegőt vett közben.
Csabi a kezére támaszkodva, nagy lendülettel mozgott a combjai között, így a mellek minden lökésnél meglódultak. Belemarkoltam az egyikbe és morzsolgatni kezdtem a bimbót. Úgy tűnt, lassan elég is lesz neki, mert a teste ívben megfeszült, felemelkedett, a combjait még szélesebbre nyitotta, és hangosan, teli torokból élvezett.
Amikor elernyedt, gondoltuk, jöhet a második felvonás, és helyet cseréltünk.
Feltérdeltettük a lányt, és én hátulról nyomtam be a jó szaftos puncijába. Csabi meg eléje térdelt, és az arca előtt lóbálta a dárdáját, amit a lány rögtön engedelmesen bekapott. Lassan mozogtam a csípőjébe kapaszkodva, minden lökésnél csattantam egyet az ülepén. Ahogy egyre jobb lett, ráléptem a gázra, a csecsei előre, hátra himbálóztak. Csabi is profitált a dologból, mert ahogy előre löktem a lányt, a farka automatikusan csúszott a szájába. Látszott, már egyre nehezebben viseli, hogy egy fasz ostromolja a punciját, egy másik meg a szájában veszi el tőle a levegőt. Ha Csabi visszahúzta magát egyre gyakrabban kapkodott levegő után, amikor pedig újra a torkába nyomta, öklendezni látszott. Ráadásul Csabi vadulni kezdett, egyre gyorsította a tempót, én meg hátulról hiába igyekeztem kíméletesebben dugni. Szerencsére most már gyorsan kész lettünk mi is. Jó adagot lőttem a lányba, Csabi meg kérdés nélkül a szájába fröcskölt. Ahogy megszabadult a farkunktól, csak leesett közénk, mint egy darab rongy. Két oldalról melléfeküdtünk, és óvatosan simogattuk formás testét. Lehunyt szemmel élvezte az igazán megszolgált kedveskedést. Ujjaimat még egyszer megjárattam a síkos pinájában, a fejünket meg puha melleire hajtottuk.
Majdnem elaludtunk a tűző napon. Karjával átölelte a nyakunkat, suttogva mondta:
- Hát ti aztán tényleg tudtok. Nem gondoltam volna, hogy így megdolgoztok. Úgy érzem, sajog minden tagom.
Egymásra néztünk, erre mondjon az ember valami okosat, de folytatta:
- Kár, hogy vissza kell mennem dolgozni, mert szívesen kipróbálnék még egy kört.
No nézd csak, hisz az előbb még meg akart fulladni Csabi szerszámjától. Sok nővel találkoztam már életemben, de azért ilyen fehérmájúval még nem. Csabika persze tudta: “Addig üsd a vasat, amíg meleg!”
- Itt leszünk mi még a környéken este is. Ha kedved van a társaságunkhoz éjszakára, ígérjük, nem fogsz elaludni mellettünk! – a lány lassan tápászkodott.
- Igazán jó lenne. De nem garantálhatom, hogy vissza tudok jönni. Különösen, ha észrevesz valaki. Anyámnak meg különösen jó orra van az ilyesmihez. Legutóbb is, csak beszélgetni surrantam ki egy barátomhoz, amikor vissza akartam osonni, anyám már ott várt a kapu alatt. Bevonszolt a pajtába, lehúzta a bugyimat, és irgalmatlanul elvert, eszembe ne jusson még egyszer éjszaka elmenni. Ketten lakunk, észreveszi, ha nem vagyok otthon. Nem szeretném kipróbálni, mit csinálna velem, ha még egyszer elkapna.
- És miért nem mutatsz be minket anyádnak? – kérdeztem.
- Titeket? – látszott rajta a meglepődés, tátott szájjal bámult ránk.
- Persze. – gondoltam tovább az ötletet.
- Engedjelek be benneteket az éjszaka közepén, amikor anyám épp a hasára fordul. Ébresszem fel, mutassalak be benneteket azzal, hogy hagyjon minket, egy jót dugni. Hülyék! – csóválta a fejét hitetlenkedve.
- Végül is, vele is játszhatunk, ha akarja, és akkor ellened sem lehet kifogása.
- Ti tiszta hülyék vagytok. – mondta.
Csabinak azonban láthatóan tetszett az ötlet, tulajdonképpen ezzel nem tennénk semmi rosszat, és még jól is elsülhet a dolog. Magához húzta a lányt.
- Neked nem kell semmit csinálnod. Megmondod, hogy délután ismerkedtünk meg, és bemutatsz minket. Ha anyád benne van a mókában jó, ha nem, beszélgetünk egy kicsit, és szomorúan eljövünk.
- Ti igazán meg akarjátok dugni?
- Miért ne, ha téged megdugtunk.
Elgondolkodva vette fel a melltartóját, belepréselte a jókora labdákat. Igazán bizsergető látvány volt így, de gyorsan elfedte a pólóval. Aztán a bugyi, a szoknya következett. A lábát felváltva nyújtotta nekünk, és mi úgy húztuk rá a kitaposott tornacipőt, mint Hamupipőkére a báli cipellőcskét.
- Nagy marhaság, de azért még meggondolom. – mondta, és indult gereblyézni.
Szó nélkül álltunk be mellé dolgozni, behoztuk az időt, amit a hancúrozással töltöttünk.
- Szóval, mikor jönnétek? – kérdezte csendesen.
- Meg kéne beszélni egy időpontot, gondolom, amikor a falu már alszik. – mondtam.
- Kéne valami hely is, ahol a traktort, meg a kocsit hagyhatjuk éjszakára, és nem kötik el. Esetleg tudsz valami alkalmas helyet? – fűzte hozzá Csabi.
- Mutatok, az erdőben. – pirult el a lány felfogva a kérdés élét.
Tényleg alkalmas kis tisztásra kalauzolt bennünket. Félreeső volt, csendes, bokros, és a szélén kis patak csordogált, ahol lecsutakolhattuk magunkat. Részletesen elmondott mindent, miről ismerjük meg a házat, hogy jutunk be, hol kopogjunk – halkan.
- Hogy ebből mi lesz?
- Ne aggódj! Minden rendben lesz. Anyád igazán jól néz ki. Természetesen már nem olyan fiatal, mint te, de láttam, nagyon jól tartja magát. – adtam még egy cuppanós puszit a piros ajkára búcsúzóul, Csabi féltékenyen figyelt minket.
Aztán, hogy a lány elment, elnyúlt a fűben, és hortyogni kezdett az árnyékban. Én bele – feküdtem a patakba, a jéghideg víz először szúrta, hasogatta izzadt bőrömet, aztán lemosott rólam mindent: összeragadt port, szénát, a délutáni hancúrozás nedveit, nyomait. Csak mikor kijöttem a vízből, éreztem messziről Csabika szagát. Hát őt is berugdostam a patakba.
- Azt hiszik, egy kangörény akarja meglátogatni őket.
Vacsoráztunk, “álcáztuk” a kocsit, és tíz után elindultunk. A falu már aludt, mire leértünk, a kutyák persze nem, de azért megtaláltuk a házat. A kapunál egy kicsit sokat motoszkáltunk, de csak bejutottunk.
- Te, mi lesz, ha rossz helyen járunk? Vagy ha kisbaltával várnak? – sziszegte Csabi.
- Akkor futunk fiam. Kockázat nélkül nincs üzlet.
De nem vártak minket kisbaltával az ajtó, kopogtatás nélkül kinyílt. Látszott, ketten állnak benn. A lány szó nélkül húzott be minket. Bevezettek a szobába, s csak ott gyújtottak villanyt. Mit mondott a lány az anyjának, mit nem, nem tudom. Vártak minket, mert egyik sem vetkezett még hálóingre. Az asszony meglehetős gyanakvással méregetett minket, de talán nem ellenségesen. Bemutatkoztunk egymásnak: a lányt Klárinak hívták – mint végre kiderült – az anyját Vilmának.
- Azt mondtad, délután ismerkedtetek meg, hogy nem tudják mégse a nevedet?
- Még nem volt időnk bemutatkozni anya. Meg tinektek is meg kellett ismernetek egymást. – vörösödött el Klári.
- És mi igazán kedvesnek találtuk a meghívást. – Szúrtam közbe, mielőtt kitört volna a botrány.
Klári kifordult a konyhába, hamarosan egy üveg pálinkával tért vissza. Lehuppantam a sezlonra, és magam mellé húztam az asszonyt is. Hát a csacsogóját nem tőle örökölte a lánya. Mondtam, mondtam, de belőle egy-egy igenen, nemen kívül többet nem húztam ki. Keze az ölében, szeme a padlón, és csak bólogatott, hallgatott.
Csabika persze megint a dolog könnyebb végét fogta meg. Az asztalnál ültek Klárival, pálinkaközelben, s egyre kevésbé illedelmesen. Ha felnéz az anyja is, láthatta volna. De nem nézett arra. Talán csak elodázni akarta, hogy észrevegye a kikerülhetetlent. Talán maga is ki – találta már, mi végre az éjszakai látogatás. Talán maga sem tudta mit tegyen, várta, történjen valami. Mindegy, vagy kidob, vagy maradunk. Elszántam magam. Orromat a hajához dörgöltem. Hagyta. Kezemmel az álla alá nyúltam, felemeltem a fejét. Megcsókoltam a nyakát, érdes, cserepes száját. Nem mozdult. Hiszen ő ugyanúgy vágyódik egy kis gyengédségre, mint a lánya! Tovább csókoltam, egészen más szája volt, mint Klárinak, durvább, keményebb. Szilárdan tartotta az ajkát, nem hagyta, hogy közéjük férkőzzek, aztán egyszer csak ellazultak, megnyíltak. Gyengéden beharaptam az alsó ajkát, száraz volt, érdes, végignyaltam. A nyelvemmel fogai közé bújva rögtön megtaláltam az övét. Ahogy kergetőztünk egymás szájában, éreztem teste forróságát, s hogy a szerszámom ágaskodni kezd. Hanyatt nyomtam a sezlonon, hagyta, és magára húzott, ott csókolóztunk tovább. Klári mégiscsak sok mindent örökölt az anyjától. Megfogtam a mellét, és nem állt ellent. Megszorítottam, felnyögött és még forróbban csókolt. Kezdett megjönni a bátorságom, merészebben kutattam a testén. Fel a mellére, a blúz alatt is gyorsan megtaláltam a kemény bimbókat. Aztán végigsimítottam az oldalán lefelé, válaszul nekem nyomta a hasát. A húsos, kerek csípője, kövér, de kemény combja következett. A lábát még szorosan zárva tartotta, közéjük nyúlnom nem sikerült. Mindegy, tovább hátra, az ülepe engedelmes zsákmány volt. Ugyanolyan erős és nagy, mint a combja, ahogy belemarkoltam, összerándult. Megpróbáltam a kezemet a bugyijába csúsztatni. Hagyta, csak a gumi volt nagyon szoros, de a csupasz, meleg bőr sokkal izgalmasabb volt, mint ruhán keresztül.
- Hadd, vetkőztesselek le! Szeretnélek egészen meztelenül látni! – súgtam.
Félig öntudatlanul ült fel. Pillantást sem vetve az asztal felé hámozta le blúzát, melltartóját. Csodálatos mellei voltak, jóval nagyobbak a lányánál. Két kézzel emeltem meg őket, súlyosak voltak, de jó formájúak. A bimbók nagyok és kemények, mint az én szerszámom, ami már nagyon kikívánkozott a nadrágból, hát gyorsan ledobtam. Így egyenesen az arcának szegeződött. Most már nem törődött azzal, hol van. Egy “Ó” kiáltással, megragadott, és közelebb rántott magához. Gyorsan a szájába adtam a makkot, és ő a nyelvével gyúrta, nyalta, ahogy bírta. Nem mozdultam, néztem a hullámzó, széles, csupasz hátát. Vilma szája fel-le szánkázott a farkamon. Olyan szakavatott módon furulyázott, hogy biztos nem először csinálta. Néha szürcsölő hang hallatszott, amikor a nyála épp kicsurranni készült. Nagyon jó volt, de a megfeszített térdem majd görcsöt kapott, hát egy nagy cuppanás kíséretében kirántottam magam, s hanyatt feküdtem a sezlonon. De Vilma most már nem hagyta a zsákmányát, mint egy tigris vetette utána magát. Arccal a lábam felé feküdt és újra a szájába kapott. Erőteljesen szopta, közben az alsónadrágot is leráncigálta rólam, és a zacskómat morzsolgatta. Kinyújtott kezemmel épp elértem a melleit. Csíptem, gyúrtam a jókora dinnyéket. Olyan lágy volt, hogy szorosan összepréselhettem őket. A bimbói érzékenyek, amikor megszorítottam őket tele szájjal felnyögött. Két oldalról simogattam a melleit, véknyát, csípőjét. Súlyos teste rázkódott a csiklandozástól, nevetéstől. Ahogy feltérdelt, szájából ki nem engedve a farkamat, nagy húsos fara pont a fejem mellett volt. Rögtön otthagytam a melleit, és kezdtem lehámozni a szoknyáját, bugyiját. Segített, engedelmesen emelte lábait, és hamarosan ott volt a szemem előtt az óriási, puha, fehér hús. Kezem a széles, mély vágásba csúsztattam, aztán lejjebb a pinájára, keresve a lyukat. Segítőkészen vetette át egyik combját az arcom felett. Pont szembe került velem a gyönyörű pina. Végigsimítottam a peckén, aztán bedugtam az ujjamat. Elégedettem nyögött fel, a hosszú szopás neki is jól esett, mert már teljesen át volt ázva. Lágyan himbálta magát, ahogy ujjaztam. Egyre mélyebbre nyúltam, és tágítani igyekeztem, bár erre kevéssé volt szüksége. Hangosan sóhajtva tárta ki magát egyre jobban, hogy még több ujjal tudjak benyúlni. A szó szoros értelmében lovagolt a kezemen. Hátranyúlt, megragadta a csuklómat, és most már minden elfogódottság nélkül élvezett. Aztán megtömtem hátulról is. Négykézlábra állítottam, és ágaskodó szerszámomat egy ideig szép, fehér fenekéhez dörzsöltem. Már a látvány is lélegzetelállító volt. A széles, puha háta, nagy, világító fara, lábai szélesre nyitva, köztük a sűrű, feketén göndörödő szőrrel szegélyezett pina díszelgett, fölötte a barna, ráncos segglyuk. Ahogy néztem, eszembe jutott: vajon gondoltam én ezt az este? Legszebb álmaimban sem mertem ilyet remélni. Gondosan célozva beigazítottam magam. A punci csak egy pillanatra állt ellent, aztán olyan simán csusszantam be, hogy hasam máris a farának ütközött. Belekapaszkodtam a fenekébe, aztán húztam-löktem, húztam-löktem. Ő a fejét lehajtotta, és csukott szemmel, nyitott szájjal lihegett. Kicsorduló nyála nedves foltot ütött a szőnyegen. Alányúltam, és felemeltem lógó melleit. Olyan nehezek voltak, hogy súlyuk szinte megnyújtotta oldalt a selymes, finom bőrét. Borzasztóan vonzottak ezek a tulajdonképpen elhasznált mellek. Támadt egy ötletem. Mi lenne, ha?
Kirántottam magam, és Vilmát hanyatt fektettem. A mellei lágyan ringatózva siklottak oldalra. Óvatosan a hasára telepedtem, és ágaskodó szerszámomat közéjük fektetve összeszorítottam őket. Lassan mozogni kezdtem, a pinától még maszatos farkam könnyedén csúszkált közöttük. Egyre gyorsabban dugtam őt a mellei között, ujjaimmal a bimbókat morzsolgattam közben. Vilma kíváncsian nézte, ahogy az ibolyakék makk kibújt, előre lökődött. Megemelte a fejét, és ajkával csücsörítve kínálta neki a céltáblát. Éreztem, hogy a hasam összerándul, és teljes erővel a szájába lőttem. Bár szélesre tátotta, azért mégsem céloztam elég pontosan, jutott belőle máshova is. Már majdnem a nyakán ülve néztem le rá. Összemaszatolt arcán huncut mosollyal pislogott, míg a szeméből ki nem törölte az ajándékomat, gyönyörű volt. A most már nem egészen kemény szerszámomat lelkesen nyomtam a lába közé. Átkarolta a derekamat, és erősen húzott magába, fenekét emelgetve mozgatott. Végignyúltam rajta, és a lágy mellein ringatóztam. Rövidesen ő is elment, összerándult, és felkiáltott. Eltaszított magától, és kimerülten pihegtünk egymás mellett. Egyszer csak megjelent Csabika, hogy cseréljünk helyet. Ő eddig Klárival dugott a széles nagyágyon, de a lány olyan kimeríthetetlen volt, hogy azt már Csabi sem bírta. Hát most egy kis nyugodt enyelgést akart az anyjával. Vilma már meg sem lepődött, érdeklődve várta új lovagját.
Klári lelkesen, szélesre nyitott combokkal hívogatott engem. Hiába, mert én még legfeljebb félárbocon álltam, ezért az ágy fejrészéhez mentem, és a szájába kínáltam magam. Ez sem volt ellenére, olyan erővel szopott, hogy hamarosan újra mindenre képes lettem, másztam is a lába közé fürgén.
- Hé, figyelj csak! Délután megígérted, hogy a számba is spriccelsz. – állított meg.
- Az is meglesz, de először az édes puncidat akarom kitömni.
Az övé persze sokkal szűkebb volt, mint az anyjáé, de formásabb, piros, duzzadt. Óvatosan, lassan csúsztam be, és csodásan szorította a farkamat.
Rátámaszkodtam a felhúzott térdeire, és amennyire lehetett lenyomtam őket a teste mellé. Így egészen kitárva feküdt alattam, a feneke egészen összeszorult, a puncija nagyszerűen látható volt. Ahogy tömtem, néha hangosan visszaköszönt. Klári maga is szinte szívott magába. Próbáltam lassítani, mert éreztem, hogy ezt nem bírom sokáig, ő meg félig lehunyt szemmel, csücsörítve nézett. Hát persze, majd elfelejtettem! Lefordultam róla, és ő gyorsan mellém térdelt. Megfogta lüktető szerszámomat, és a jó részét egyszerre elnyelte. A nyelvével körözött, az ajkával szorított, kezével a lábam közé nyúlt és csiklandozta a zacskómat. Az egyik combom, amelyikre a könyökével támaszkodott, olyan görcsöt kapott, hogy mozdítani sem bírtam. Aztán a fenekem alá nyúlt, és minden teketória nélkül belém döfte az ujját. Úgy meglepődtem, hogy a vállába kapva, végigkarmoltam a bőrét, a csípőmön meg olyat dobtam, hogy egyből a torkába döftem magamat. Ő meg önkéntelenül is belém harapott. Belém hasított a fájdalom, és rögtön fröcskölni kezdtem, mélyen bele a torkába. Klári aztán kinyitotta a száját, végigfolyatta farkamon a ragacsot, és újra beszürcsölte. Megfürdetett így néhányszor, végül piros nyelvével fényesre tisztogatott. Életemben nem éreztem magam még ilyen kiürültnek, de ilyen picinek sem. Csak Klári nem volt tökéletesen elégedett. A szerszámom egészen eltűnt a tenyerében, ahogy óvatosan újra babusgatni kezdte. Kényelmesen beszopta a makkot, és olyan gyengéden, finoman nyalogatta, hogy csak sikerült neki életet lehelni belé, ha nem is tökéletesen. Bíztatónak tekinthette a dolgot, mert lovagló ülésben rám telepedett, és a pinájával folytatta a tornáztatást. Biztos voltam benne, hogy azért segítség nélkül nem fog menni még egyszer.
Átsandítottam a másik ágyra, láttam, hogy Csabiék sem unatkoznak. De egy meneten biztos túl voltak, mert Vilma fél könyökén feküdt, és kényelmesen szopogatta Csabi nyalókáját.
- Gyertek át hozzánk! Csinálhatjuk négyesben is.
Közelebb jöttek, de az ágyon azért nem fértünk volna el ennyien. Vilma megállt mellettünk, és az arcom fölé hajolt, hogy nagy mellei előrebuktak. Kezével széthúzta a hátsóját, Csabinak kínálta magát, aki élvezettel ütögette, simogatta szerszámával az igazán terjedelmes jószágot. Láttam az arcán, hogy egészen elvarázsolta a játék. Én meg magamra húztam az asszonyt, és a csecseibe temetkeztem, közben Klári egyre jobban érezte magát a farkamon. Éreztem, hogy Csabi nagyot lök Vilmán, aki rám esett, és kikandikálva alóla, láttam, hogy tövig merült a puncijába. Magam is tudtam, közelről nézni ezt a felkínálkozó, puha ülepet, izgalmas látvány. A tengernyi fehér hús, a lucskos, szőrös pina, a ráncos, barna lyuk Csabát is feltüzelte.
Csabi kihúzta a szerszámját, és Vilma kisvártatva fájdalmas arccal feljajdult. Tömtem én már hátulról leányt, de aki még nem próbálta, nem biztos, hogy képes lesz rá. Kényes jószág a finom, ráncos lyukacska, megsértődik, és úgy bezárul, hogy zabszemet sem lehet beledugni, nemhogy egy jókora dorongot. Ha meg nem elég síkos, csak a bőrt nyúzzák le egymásról. De Csabika próbálkozott.
Átkaroltam az asszony nyakát, és megnyugtatóan simogattam a hátát, hátha mégis elviseli. Láttam, hogy Csabi a sikertelen próbálkozás után újra a rendes helyen keresgél, de csak azért, hogy síkosabbá tegye a szűkebb bejáratot. Mártogatott és kenegetett, mártogatott és kenegetett. Aztán összeszorított szájjal újra próbálkozott, a jajkiáltásból és Vilma arcából ítélve, most sikerrel. Világos volt, hogy még soha nem dugták így, de nem mozdult, engedelmesen állt előre hajolva. Közben folyamatosan simogattam a hátát, melleit, kőkeményre szoptam a mellbimbóit. Csabi finoman végigkarmolta a combjait, fenekét. Megremegett és az egész teste libabőrös lett, a térdei megroggyantak, erősebben támaszkodott az ágyra, így védtelen feneke még könnyebb préda lett. Újabb kiáltás jelezte, hogy Csabi is észrevette az alkalmat, és tovább nyomult a végbelében. A kezével előrenyúlt, és ujjait Vilma puncijába mélyítette, majd a peckét kezdte simogatni. Csabi keze feledtette a farkát, mert az asszony most már halkabban, és az örömtől kezdett nyögdécselni. Amikor pedig Csabi mozogni is kezdett, már csak halk sóhaj hagyta el az ajkát. Persze eltartott egy ideig, amíg a végbele is olyan síkos és tág lett, hogy könnyedén lehetett benne mozogni. De akkor már ugyanolyan jó volt, azzal a különbséggel, hogy minden mozdulatot sokkal jobban érzett. Ráadásul elöl sem maradt játék nélkül, mert Csabi ujjai felváltva jártak a hüvelyében, és simogatták a peckét. Már megkülönböztetni is nehéz volt őket különösen, amikor maga is tekergetni kezdte a fenekét. Egyszer csak felkiáltott:
- Hé, most tulajdonképpen, hol vagy? Ugyanazt érzem mindenhol, melyik igazából a farkad?
Csabi most aztán diadalmaskodott, az eddig szűz fenék igazán alkalmazkodott a dugás – hoz. Most már mindegy volt, hol dolgozza meg. Láttam, hogy a változatosság kedvéért a pinájába hatol, aztán újra a fenekébe, és folyamatosan simogatja. Lelkesen haraptam egyet a számba lógó csecsen, mire Vilma feljajdult, de Csabi olyan erővel tömte, hogy teljesen rám borult. Erősen tartanom kellett, míg csak hisztérikusan sikítozni nem kezdett, kitépte magát kettőnk közül, és lihegve rogyott le az ágy szélére.
Klári az egész jelenetet olyan kíváncsian nézte, hogy még lovagolni is elfelejtett rajtam, de nem riadt meg tőle.
- Mutassátok meg nekem is! Én is szeretném kipróbálni.
Homlokát a vállamra hajtotta, és formás fenekét az égnek meresztve kínálta magát. Csabinak nem kellett kétszer mondani, felmászott az ágyra, de annyi kímélet azért volt benne, hogy megvárta, amíg Vilma felkészíti egy kicsit a lányát a dologra. Az asszony megnyálazta az ujját, és néhányszor a lánya fenekéhez dörgölte, aztán be is nyomta egyszer – kétszer, hogy a kezdeti ellenállást csökkentse. Aztán Csabi farkát is megkenegette, pedig az még az ő nedveitől volt fényes. Csabi türelmetlen volt már egy kicsit, és Klári fenekéhez már korántsem volt olyan tapintatos, mint az anyjáéhoz. A kétségbeesett sikoltásból legalábbis azt hittem, szétrepesztette a végbelét. De nem, Klári vagy gyorsan alkalmazkodott, vagy semmiképpen sem akart lemaradni az anyjától, mert potyogó könnyekkel, sírástól fátyolos hangon mondta:
- Gyerünk, érezni akarom!
- Ha akarod… – kacsintott Csabi, és megfogva csípőjét, most már tényleg felnyársalta. Vilma közben bágyadtan simogatta a lánya hátát.
- Próbáld meg ellazítani magad!
Sikerült-e, nem-e, nem tudom, de most már egyszerre két szerszám dolgozott benne. Illetve az enyém nem, mert mozdulatlanul fekve is éreztem Csabi farkának löketeit, amelyek egészen rám préselték a lányt. Vilma pedig, hogy tovább már nem kellett segítenie, egyik mellét emelte Csabi szájához, aki rátámaszkodott Klári hátára, és rám hagyta a mozgást. Most én löködtem Klári testét az ő farkára, közben Vilma lábai közé nyúltam, aki készségesen állt terpeszbe, és engedett síkos, maszatos pinájához. Klári kezdte élvezni a dolgot, nyögdécselve harapdálta a fülemet, és már ő is segített alulról – felülről nyársalni magát. Nem sokára elég is lett neki, elbágyadt, s úgy feküdt közöttünk, mint egy rongycsomó. Először Csabi adott neki jókora beöntést. És ez már neki is sok volt, egy perccel később már csak egy apró kukac fordult ki a lány tágra nyílt végbeléből. Világos volt, hogy nem áll fel egyhamar. Levezetésképpen Vilmát ültette az ágy szélére, a széttárt, vaskos combok közé térdelt, és gyönyörködve a fényes, szőrös pinában nyalakodni kezdett. Vilma hálásan fogadta a kedveskedést, kezével szélesre nyitotta magát, hogy Csabi jobban hozzáférjen.
Klári közben erőtlenül hevert rajtam, két kézzel megragadva szétdugott fenekét, egy – két erőteljes lökéssel én is elmentem. Most már annyi sperma volt benne, hogy bátran tisztálkodhatott volna vele. Egymást ölelve, nehezen tápászkodtunk fel, hogy helyet adjunk az anyjának, aki hálásan dőlt hanyatt. Csabi szorgalmasan simogatta a combjait, nyalogatta a punciját. Mi két oldalára húzódtunk, egy-egy mellét véve kezelésbe. Három száj, és hat kéz becézte most Vilmát, óvatosan, gyengéden köszönve meg neki ezt az éjszakát, aki hamarosan hatalmas sóhajjal élvezett el. Klári fejét magához ölelve, fáradt csókot lehelt a hajára.
- Most már elég. – nézett ránk, bágyadtan felülve.
- Lefektetlek benneteket, aludjunk. Majd reggel beszélgetünk.
Jócskán szürke volt már az ég, mire ágyba kerültünk.
Még szerencse, hogy nekünk reggel nem kellett kelni, két óra is volt már mire reggel felébredtem. Akkor is aludtam volna még, de Klári állt az ágy mellett, és rázta a vállamat. Friss volt és jókedvű, mosolyogva telepedett mellém az ágy szélére. Fektében átkaroltam a derekát, de lerázott magáról.
- Ne, ne csináld! Nem enyelegni akarok, csak megbeszélni veletek valamit.
Csabika is felnézett, érdeklődve pislogott ránk.
- Ne nézz olyan féltékenyen, még hozzám sem nyúlt. De ha igyekszünk még arra is jut idő.
Nem tudom, Csabikának mennyi az elég, de rögtön ott termett mellettünk.
- No, mit találtál ki? – kérdezte. Klári mosolygott.
- Csak azt akarom megbeszélni veletek, hogy vigyetek magatokkal.
- Hogy mit?
- Vigyetek magatokkal! – nézett kihívóan egyikünkről a másikra.
- De hát hogy gondolod, hogy az anyád ebbe beleegyezik?
- Miért ne egyezne bele, azt mondta, nagyon jó volt veletek.
- De ez nem azt jelenti, hogy akkor most már jöhetsz is velünk!
- Miért ne? Kérdezzétek meg tőle!
Nem, ez nem lehet igaz, gondoltam. Klári pedig már perdült is az ajtóhoz.
- Na, megkérdezed?
Sokatmondóan néztem Csabikára, csak most meg ne szólaljon. Vilma a tűzhely mellől lépett be a szobába.
- Mindent megbeszéltetek?
- Majdnem, csak tőled akarják hallani, hogy beleegyezel.
- Hát persze. Tudjátok, életemben nem dolgoztak meg olyan jól, mint ti az éjszaka. Veletek aztán igazán szerencséje lenne Klárinak. Világot is láthat mellettetek.
Ez nem lehet igaz, olyan ártatlan játéknak tűnt tegnap, most meg egy jó dugásért vegyünk a nyakunkba egy lányt, az is lehet, hogy kiskorú még. Mi a francot csináljunk?
- Hallottátok? Megengedi! – kiabálta Klári, és a nyakunkba borult, szájon csókolt minket. Vilma mosolyogva nézte.
- Boldog, hogy kiszabadul ebből az isten háta mögötti faluból. Az apja vére van benne, az se tudta megemészteni soha, hogy keserves földtúrással kell töltenie az életét. Először csak a kocsmáig ment, aztán egyszer csak elfelejtett hazajönni. Jól tette, hogy elment, Klári is jól teszi, ha húsz évvel fiatalabb volnék, én sem gondolkodnék rajt egy csöppet sem.
Jézusom, még két perc és bejelenti, hogy ő is jönni akar! – Klári most az ő nyakába borult.
- No, anyádért azért ejthetnél egy könnycseppet. – mosolygott rá Vilma.
- De most szaladj el István bátyádhoz, hogy ma nem tudunk szénát hordani. Addig én összeszedem a holmidat.
Ahogy Klári elviharzott, az anyja egy pillanat alatt megváltozott.
- Ugye, eszetekben sincs magatokkal vinni? Csak eladnátok valahol a városban, amikor terhetekre lenne.
- Nem vagyunk mi olyanok. – mondtam csendesen, elvörösödve.
- Nem tudom, de inkább ne próbáljuk ki. Köszönöm nektek a tegnap éjszakát, de most siessetek. Csak fél óra és visszaér. Én meg nem tudom visszatartani, hát inkább benneteket szidjon.
Úgy éreztem, most akár bele is tudnék szeretni. Búcsúzóul megcsókolt, és hátba vert minket, aztán még a kezünkbe nyomott egy batyut.
- Hogy éhen ne haljatok!
- Azért ne gondold, hogy az én csavargó, Kakuk Marci életemben gyakran fordult elő ilyesmi. Az igazság az, hogy mióta átjöttem Magyarországra, két méternél közelebb nem kerültem nőhöz. Mintha a magyar nők minket, erdélyieket észre sem vennének. Csoda hát, ha sokat álmodom Vilmáról és a lányáról? – fűzte még hozzá Attila.

Számomra a költözés legkedvesebb része, amikor a bútorok már a helyükre kerültek, a cipekedésben segítő barátok már elmentek, az ember kibont egy üvegsört, és leül. Még meg kell tanulni, hány lépés a konyha, befelé nyílik a fürdőszoba ajtaja, vagy kifelé, még nem esik kézre a TV távirányítója, még ezernyi csetresznek kell helyet találni, de fél órát egy üveg sör társaságában már megengedhet magának az ember.
Aztán másnap kissé unalmas, feszengő feladat legalább az emeleten lakóknak bemutatkozni. Rövid csengetés, résnyire nyíló ajtó: Jó napot kívánok! Kezét csókolom! Szia! Engedje meg.! Most költöztem ide … Nem, nem köszönöm … Még rengeteg a dolgom … Fut minden odaát …
Szóval feszeng az ember, mert az úgyis csak később derül ki, kivel lehet majd eljárni meccsre, vagy sörözni. Ki kopog át a falon minden WC-lehúzásra. Kinél ordít a TV éjfélkor is, mert nagyothall. Ki néz ki minden liftcsapódásra, ellenőrizve az érkezőt-távozót. Később az ember a lakótársak zömével úgyis köszönő viszonyba kerül. A felével vált is néhány mondatot. Pl. közösen sokallják a közös költségeket. De igazi barátságok inkább csak a Szomszédokban köttetnek, meg az égben, ritkábban a valódi lakótelepeken.
Harmadik napja laktam Békásmegyeren, hogy pontosan hol, nem írom. Tudomásom szerint a történet főhőse ma is ott él. Ha valaki mégis ráismerne, az valószínűleg úgyis jól tudja, miről beszélek, hát nagy baj nem származhat belőle.
Szóval a csengetés hosszú volt és határozott, vagy erőszakos, ahogy tetszik. Az ajtóban alacsony, gömbölyű nő állt. Találkoztunk már, ha hagy egy kis időt, eszembe is jut kicsoda. De nem hagyott!
- Láttam, hazaért már. Mondom, megnézem, hogy rendezkedett be. Nincs-e szüksége valamire. – Aha, tudom már.
- …né vagyok, amúgy Ica. Én vagyok a közös képviselő, a lakóbizalmi, ahogy régen mondták, de neveznek egyszerűen házmesternének is.
Esetleg tömbházmesternének, gondoltam, elnézegetve a kellemesem gömbölyű formákat. Tényleg találkoztunk már.
- No és persze tájékoztatnom is kell. – nyomult beljebb, a feje búbja nagyjából az államat súrolta.
- Nem is tudja elképzelni, mennyi gond van egy ilyen házban. És minden az én vállamon. De hozzám bizalommal fordulhat, én mindent elintézek. A közös költségeket havonta szedem. Persze, tudom én, hogy sokallják, mindenki sokallja, pedig ők is megszavazták. És egyáltalán, azt senki sem kérdi, mibe kerül a festés, a patkány – és csótányirtás, a szigetelés. Az égőket állandóan kicsavarják, a zárakat feltörik, és persze cserélni kell, aztán kulcsot másoltatni ennyi lakónak. Az utánjárás, mert nem mindegy, hol rendelem meg.
Ömlik belőle a szó. Szerintem a fülén vesz levegőt, mert szünetet, nem tart. Lecövekel az előszobában, szűk, úgyhogy karnyújtásnyi távolságból pislog fel rám, és mondja, mondja, mondja. A haja festett vörös, másként talán már ősz szálak is keverednének benne, de a negyvenen még innen van. A szája is vörös, mit vörös, élénk piros, mint a körmei. A pulóvere vastag, bordó, jókora mellek töltik ki. Az egész nő vörös, ahogy beszél, vörös mondatok hömpölyögnek belőle megállíthatatlanul.
- Én takarítom a lépcsőházat, meg a folyosókat. Persze ezen is takarékoskodni akartak, hogy majd beosztják lakásonként. Ki is volt függesztve odalent a takarítási rend. Na ettől megmenekült, mert persze mindig elfelejtették, ha meg nem, hát abban a munkában sem volt köszönet. El sem tudja képzelni, milyen rendetlenek az emberek! Hiába van négy konténer is a ház előtt, csak leviszik a szemetet egy nylon szatyorban, aztán odavágják melléje. A kóbor kutyák meg szétszednék, ha én nem tenném be utánuk. Jó, nem azért mondom, láttam, hogy maga rendesen beteszi!
- Te jó isten! Lehet, hogy még a szemetet is ellenőrzi, amit leviszek?
- Tudom én, hogy nehéz az ilyen magányos férfiaknak takarítani. Mégsem lehet hagyni, mert a piszokra egyszer csak megjönnek a csótányok. – és úgy néz körül, mintha a konyhaszekrény alól minden pillanatban várható lenne a csótányok bevonulása.
- Na, ne sértődjön meg! Nem azért mondtam. Csak, hogy tudja, vállalok takarítást is, ott, ahol nagyon elfoglaltak, vagy eleve nem értenek hozzá. A szomszédjánál is én takarítok. Tudja, az öreg mérnöknél. Köztünk maradjon, de hogy ott mi lenne, ha én nem ganajoznék ki hetente kétszer!
Értem, gondolom, most jön a szomszédok nacionáléja, és nem is tévedek.
- Hogy az micsoda egy mocskos vénember! És nem csak úgy, ha érti, mire gondolok. Nem tudok úgy takarítani nála, hogy végig ne simogatná a fenekemet, vagy meg ne markolászná a mellemet a disznó. Na jó, egy kicsit hagyom neki, úgysincs más öröme az életben. De a disznó azt akarta, hogy a lányom járjon fel hozzá takarítani. Hogy ő majd cserébe matekozik vele, meg hogy csak segíteni akar. Szeretem a hajnalt! Közben meg a bugyijába nyúlkálna. De én aztán megmondtam neki a magamét. Elégedjen meg velem a perverz disznója! Ha tetszik, tetszik, ha nem, nem! Ne gondoljon rosszra, de az a kis pénz is pénz. Nehéz a magamfajta asszonynak, egyedül egy ekkora lánnyal. Tudom én, hogy van mit nézni rajta, mert olyan feneke, és olyan combjai vannak, hogy mindenki utána fordul, de nem egy ilyen vénembernek.
Tényleg van mit nézni rajta, ha jóra gondolok, találkoztam már vele odalent. Szép, égszínkék bugyija volt, pedig nem is hajolgatott előttem, csak mintha a szoknyája alsó felét veszítette volna el.
Az mamában volt valami egészséges közönségesség. El tudtam volna képzelni disznóölésen, ahogy a visító állat nyakához tartja a tálat, aztán fél kézzel elkeveri a friss, meleg vérbe a maréknyi sót. De lehet, hogy soha nem is élt falun. A Ferencváros valamelyik lepusztult bérházának gangján nőtt fel. Életrevalóságot ott is össze lehet szedni. S most foggal-körömmel ragaszkodik a másfél szobás panelhez, fürdőszobához, melegvízhez, távfűtéshez.
- Szerencsére már nem kell rá annyira vigyázni, elmúlt tizennyolc.
Vagy nem, határeset, ha jóra gondolok.
- De azt azért megnézem, hova engedem fel takarítani!
Nocsak, és ide felengednéd, mozdul bennem a kisördög, mert egyre inkább az az érzésem, hogy a lányát kommendálja itt nekem.
- És a másik szomszéd, biztos találkozott már vele. Na, azzal csak vigyázzon! – halkítja le a hangját.
Jé, így is tud beszélni?
- Meleg, izé, érti, na, szóval homokos. A gyerekek fel is szokták írni a folyosón, de még az ajtajára is, hogy “Hülye Buzi!”. Hát én nem mosom le! Végül is igaz, nem? Amúgy nem sok vizet zavar, csak tudja, mindig attól félek, hogy hazahoz valami betegséget. Annyi mindent hall az ember! Aztán ki tudja, hogy fertőznek az ilyenek. Na vele ezért vigyázzon! De egy ilyen stramm fiatalembert igazán nem fenyegethet ilyen veszély! Igaz?
Egészen közel hajol, mintha rögtön bizonyságot akarna szerezni “normális” beállítottságomról.
- Nahát, részemről aztán igazán nem fenyegeti veszély … a szomszédot. – emeltem fel a kezemet, végigsimítva a vastag pulóvert.
- Nana, rácsapok a kezére!
De nem csapott, sőt a csípőjét úgy lendítette nekem, mintha én állnék a fal mellett, nem ő. Így is értelmeztem a tiltakozását, és minden tapintatos álca nélkül kezdtem simogatni a pulóveren keresztül.
- Naa, mit csinál? – és úgy nyomta nekem a csípőjét, hogy kénytelen voltam a fenekét is felderíteni.
Az biztos, hogy kétszer állt sorba érte, de az eredmény lenyűgöző lett. Tenyérbe simuló, gyűrhető, markolható gyönyörűség. Végre a száját is befogta/befogtam, bár közben is olyanokat sóhajtott, hogy visszhangzott tőle a folyosó, és nagyon szenvedélyesen kent össze a rúzsával, ami nem lehetett valami szuper gyártmány, de ez igazán nem zavart. S rögtön ki is próbáltam, tudok-e már én is maszatos csókot adni. Feltűrtem a vastag pulóvert, és szép szabályos lenyomatot helyeztem el fenséges, hófehér cicijére, ahol nem takarta a melltartó. A mozdulatot már ő fejezte be, pillanatok alatt kibújt a pulcsiból. Az apró, hegyes, ágaskodó mellbimbóknak is megvan a maguk bája, de az ilyen csodás, beletemetkezni való willendorfi keblek mindig lenyűgöztek. Az ajtót már mégiscsak becsuktam, és befelé, a nappaliba kormányoztam a házmesternét. Figyelmen kívül hagyva a folyamatosan hangoztatott
- Naa, na mit csinál ?! – mert amúgy nem igazán vonakodott. A fehér melltartó formát adott, kissé talán már puha melleinek. Lenyomtam a bőrfotelbe és folytattam a szép fehér hús összemaszatolását. Bennem pajzán gondolatokat keltettek a rúzsnyomos cicik, ő egyszerűbb lélek volt, lehunyt szemmel sóhajtozva élvezte a becézéseket. Szájam lekalandozott puha pocakjára is, amibe belevágott a melegítőnadrág gumija. Ahogy alányúltam vöröslő csík tűnt elő a fehér bőrön, alig valamivel a köldöke alatt. Hasa épp kellemesen domborodott a tenyerem alatt. Tornázni biztos nem járt, de izmai még nem ereszkedtek meg, nem váltak petyhüdtté, csak kissé gömbölydeddé, asszonyossá.
- Levehetem a nadrágodat?
- Hát, ha már eddig jutottunk.
Sóhajtotta elégedetten, és készségesen emelte a fenekét.
Bugyiban és melltartóban azért mégis elbizonytalanodott egy kicsit, mert maga alá húzta a lábait, és karjaival mellét takarva kuporodott a fotelba. Rövid, vaskos combjai, és kerek feneke félgömbjei között persze szabadon maradt a bugyi egy szelete, jól láthatóan duzzadt, sűrű szőrös gyümölcsöt rejtve a selyem alatt.
Olyan gusztusosan kerek és pici volt, hogy összefutott szájamban a nyál. A fekete fotelban a sápadt test igazán megörökítenivaló volt. De ha elővennék egy fényképezőgépet, perverz disznó lennék, talán majd máskor, hátha.
Inkább a fotel karfájára ültem, és piros ajkát kerestem, hogy oldjam a gyors lerohanás miatti vonakodását. Ha volt benne egyáltalán, és nem csak a látszat kedvéért játszotta a meglepődöttet. Ha nem pont ilyen hátsó gondolatokkal csöngetett be a galambom. Nem tudom mennyi lehetett a napi rúzsfogyasztása, de most aztán tényleg rendesen összemaszatoltuk egymást. Szenvedélyesen karolta a nyakamat, játszott a nyelvemmel, harapta az ajkamat, időnként a fülemig kalandozott, hogy belesúghassa:
- Ez nagyon jó, igazán finom, még!
Közben a cicijét markolhattam a melltartón keresztül, de a bugyijába még nem engedett.
- Ne, előbb húzd be a függönyt! – pedig én éppen, hogy látni szerettem volna.
Ezért inkább magam kezdtem vetkőzni, ami ellen nem tiltakozhatott, csak a szemével kutatott a hálószoba után. De nem akartam neki paplannal, takaróval sem kegyelmezni. Visszatelepedtem a karfára és leplezetlenül a szemébe nézve, simogatni kezdtem a nyakát, melleit. Rövidesen észrevettem, hogy óvatos pillantásokat küldözget az alsónadrágom felé. Az én szerszámomnak már nem kellett különösebb bíztatás, amúgy is elég büszkén meredezett. Ezért a kezét odahúztam, hadd ismerkedjenek.
Így már igazán nem lehetett kifogása az ellen sem, hogy én is felderítsem a cunusát. A bugyijába csúsztatva a kezemet, éreztem, hogy a vastag bozont alatt a puncija forrón lüktet. Jócskán nedves is volt már a bejárat, hogy középső ujjam igen szíves fogadtatásra talált. A fürge csiklandozás egyre erősödő nyögéseket csalt ki belőle. Meg egy csalódott, szemrehányó pillantást, amikor elhagytam a meleg fészket, igazán csak annyi időre, hogy megszabadíthassam a melltartójától. De ehhez mindkét kezemre szükség volt, és már igyekeztem is vissza a combjai közé. Ő megnyugodva markolta meg újra a farkamat. A cicijei tényleg olyanok voltak, mint képzeltem, hatalmas, már nem feszes fehér dinnyék, lefelé néző csodás, barna bimbókkal. Csak úgy kínálkoztak az ember szájának.
Ahogy izgalma fokozódott lett a bozontja egyre csatakosabb rásimuló tenyerem alatt. Amíg a cicijét szoptam, ő nyakamat, vállamat harapdálta, és úgy rángatta a szerszámomat, hogy éreztem, rövidesen a markába lövök. De ezt a váratlanul jött alkalmat mégsem adhattam ilyen olcsón. Felhúztam hát a fotelból, és átölelve súgtam neki:
- Menjünk be az ágyra!
Előreengedve az ajtóban, feltárult előttem gyönyörű, kerek hátsója.
- Állj meg! – amint lehúztam róla az utolsó ruhadarabot is, láttam, az is jó nedves már, szőrzete csatakos csomókba állt telt combjai között, hátul a lassan ritkuló szőrszálak magasan felhúzódtak a feneke vágatába is.
Az ágyon rögtön magára akart vonni, de én – lehet, persze disznó vagyok – előbb közelebbről is szemügyre akartam venni terjedelmes kufferját, fénylő punciját. Combjait egy kissé szét kellett igazítanom, térdét feltolnom, hogy az ágy mellett térdelve könnyebben hozzáférjek. Ujjammal rögtön beletaláltam, de a sűrű függönyt előbb szét kellett fésülnöm, hogy a rózsaszín kagyló is előbukkanjon, a koronáján ágaskodó csiklóval. A csípője rándulásán éreztem, meglepődött, amikor nyalogatni és szívni kezdtem. Tudom, sokan idegenkednek a cunnilingustól. Pedig, ha szégyenli is a partner nedvességtől fénylő kitárt ölét, gyorsan átadja magát a csiklandó örömnek, és az egyik legbiztosabb módja őt az orgazmus közelébe juttatni. Talán tartva a visszautasítástól, kevés nő kezdeményezi ezt maga, de végtelenül hálásak tudnak érte lenni. Az én gömbölyű tömbházmesterném is összerántotta egy pillanatra puha combjait, de így csak a fejemet szorította még jobban magára. A hasa hamarosan hullámozni kezdett a tenyerem alatt. Másik kezemet elöntötte a síkos nedvesség, éreztem, ahogy hüvelye többször összerándult mélyen feldugott ujjaim körül.
Melléhúzódtam az ágyon, és apró, megnyugtató simogatásokkal igyekeztem csitítani szíve dobogását. Eltartott néhány percig, amíg kinyitotta a szemét és rám mosolygott. Akkor feltérdelve mutattam neki magamat, hogy még egyáltalán nincs vége. Tágra nyílt szemmel vidáman bólintott, és készségesen húzta fel a térdét. Megkértem, nem feküdne-e inkább hasra kedvemért.
- Tudod, olyan gyönyörű popsid van.
- Ne térdeljek inkább? – kérdezte felszabadultan.
Fejét a karján nyugtatta, és kíváncsian pislogott hátra. Térdét távolabbra igazította, gömbölyű fenekét magasan a levegőbe emelte. Széles hát a könnyű ívben meghajlott, gerince árkában még az előző erőfeszítés verítéke csillogott. Mellei oldalra gyűrődve nyugodtak a lepedőn, puncija hátulról jól láthatóan, pirosan csillogva tátongott. Ha lehet, egyszer megörökítem, mindenféle pózban, csak tudjam rábeszélni, nyeltem egyet. De most végre én következem, helyezkedtem el mögötte. Nem én voltam ebben a punciban az első, gyanítom nem is a legnagyobb, de forró volt, olvadó. A mellei elomlók, markolhatók, felszisszent, mikor a bimbóit kezdtem morzsolni. Aztán egész teste újraéledt, mikor megkerestem a csiklóját, és ujjamat rászorítva, löketeimmel egy ritmusban kezdtem dörzsölgetni. Csípője egyre gyorsabb hullámzásával segített nekem. Már egyikünknek sem volt sok hátra, mikor hanyatt fordítottam, és beléhatoltam, amennyire csak tudtam. Mélyen a hüvelyébe ékelődve csak apró mozdulatokkal mertem válaszolni hullámzó testének, míg végre hosszan elömlöttem én is.
Sokáig feküdtünk egymás mellett, alig-alig becézgetve a másik testet. Az izzadtság lassan száradt fel rajtunk, amikor megkérdezte:
- Elégedett vagy? Mert én rég éreztem ilyen jól magam.
Megnyugtattam, hogy én sem bántam meg a dolgot. Csak magamban tettem hozzá némi iróniával. Nem, nem bántam meg, hogy galambom lett a tömbházmesterné.
- Jesszusom! – pillantott egyszer csak az órára
- Már ennyi az idő? A lányom rég otthon.
Úgy pattant ki az ágyból, mint egy gumilabda. Én igen elégedetten néztem az ajtóból az eltűnő gusztusos gömbölyűségeket, ahogy felkapkodta ruháit a nappaliban. Egyszer meg kell örökíteni, ha a fene fenét eszik is.
- Legalább az arcodat töröld meg! – hoztam neki egy törülközőt.
- Te is belenézhetsz egy tükörbe. – nevetett rám.
- Szia! Ha tudsz még ilyen finomakat, azt hiszem, gyakran fogok hozzád jönni – takarítani. – kaptam még egy sietős puszit, búcsúzóul.
Az igazsághoz az is hozzátartozik – hogy visszakanyarodjak a történet elejére – a dolognak ennyivel nem lett vége, és a lány is anyja méltó követőjének bizonyult. De ez már csak a történet folytatása lehet.
Hetek sem teltek el, s Ica számra kezdtem intézménnyé válni. Vacsorát hozott fel, ha későn értem haza. Gyakran megjelent, ha otthon dolgoztam, ilyenkor többnyire egy kis hancúrozásra is sort kerítettünk, aztán rohant, hogy dolga van. A takarítási rohamait időnként nehéz volt elhárítani, de amúgy jól megvoltunk. A kapcsolat számomra kényelmes volt, s én könnyelműen hagytam magam sodortatni az eseményekkel. Csak mélyen éreztem, hogy valahol lapul egy pici kis szörnyeteg, egy apró ördögöcske, de sejtelmem sem volt honnan fog előugrani.
Ica beszámolt ügyes – bajos dolgairól, Gabi (a lánya) tanulmányairól, előttem ismeretlen rokonokról és eseményekről mesélt anekdotákat. Tanácsot kért, időnként pénzt is, de mindig mértékkel, s szigorúan kölcsönként, ha mindketten tudtuk is, hogy nem egészen erről van szó.
Veszélyes játék volt. Az apró, családi titkok megosztása lekötelez, hasonlóval kell viszonozni, hogy az ember kiérdemelje ezeket a bizalmas, intim történeteket, aztán észre sem veszed, s nyakig benne vagy egy család mindennapjaiban.
Ica számára egyetlen tabu volt, valahai (?) férje, élettársa (?), akiről egy szót sem tudtam kihúzni belőle. Nem is nagyon igyekeztem. Önállónak tűnt, aki két lábbal, szilárdan áll a földön, én megelégedtem a fennálló helyzettel. Míg egy napon be nem ütött a ménkű.
Általában nem szoktam Icához bemenni, a lánya vagy otthon volt, vagy nem, de ha nem, akkor is gyakran becsengetett valamelyik lakó a legkülönfélébb gonddal, nyűggel. Szóval ott ritkán volt nyugalom, Ica is szívesebben menekült hozzám, egy kis kikapcsolódásra.
Aznap azonban behúzott a földszinti lakásba, és úgy dorombolt, ahogy még ő is ritkán szokott. Hideg sörrel kínált, a virágos otthonka gombjai maguktól pattantak ki Ica erős mellén, feneke szélesen préselődött a konyhaasztal szélére. Karnyújtásnyi távolságból láttam, hogy fehér combjai csábos fekete bugyiban tűnnek el, amely elég vékony és kicsi volt ahhoz, hogy sűrű bozontjának néhány tincse előgöndörödjön alóla. Az arca felszabadultan kipirult volt, a mosogató mellett félig telt pohár jelezte, hogy kortyolt már kedvenc Éva vermutjából. Nem mondta, mit ünnepelünk, hiába érdeklődtem, de fél fenékkel felült az asztalra, és széjjelebb nyitotta a combját, hogy simogathassam. A tiszteletemre felvett csipkés bugyi alá még nem is jutottam, amikor nyílt az ajtó. Azt hittem, legalább bezárta.
- Mindig tudtam, hogy az én Icám kurva jó nő! – a hangban volt már néhány fröccs.
Tulajdonosa ötven körüli, izmos fickó volt. Ica mulatságos rémülettel rántotta össze otthonkáját, és sikított fel. Nem mintha akkor nevettem volna, de Ica elég gyenge színésznő volt. Mindenesetre elég bambán tűrtem a férfi nyomulását, némi magyarázat nem ártott volna nekem.
- Na, mit ülsz ott? Nem félsz, hogy beverem a pofádat?
Biztos, hogy több mint húsz évvel fiatalabb voltam nála. Nem kis előny, ha nem is építkezésen trógerolok reggeltől estig. De egyébként is, a dolog annyira megrendezettnek tűnt, Ica túljátszott rémülete, a fickó ajtóstul a házba rontása, műbalhét éreztem.
- És hol gondolod, a szántáson, vagy a térdig érő golyózáporban?
- Hehe, de legalább nem félsz. Én a Sanyi vagyok, az Ica barátja. Csak leülünk, aztán megbeszéljük, hogy is van ez.
Otthon volt, biztos. Ica szó nélkül gombolkozott, hozta a sört, de csak kettőnknek, előkerített egy üveg kísérőkonyakot is. No nem Napóleont, Trois Tours volt, még alig hiányzott belőle. Ő maga, némán az asztal sarkához húzódott egy hokedlire.
Ráhibáztam, Sanyi kőműves volt. Elégedetten nyugtázta, hogy azt építi, amit én rajzolok. Nem nagyon lehetett lebeszélni róla, hogy utakat, meg autópályát ritkán építenek téglából.
- Nem baj, azért megértjük egymást.
Megértettük, szó se róla, a sörök fogytak, és belülről feszítettek is már lassan. Gabi is megjött és rögvest elfoglalta a fürdőszobát, sajnos a WC is ott volt. Aztán bugyiban, melltartóban átlibegett a konyhán.
- Nem szégyelled magadat, Öltözöl fel azonnal? – csattant fel Ica.
Talán tekintélyét helyreállítandó, legalább a lánya fölött, de Gabika nem vette a lelkére. Amikor visszajött a szobából három számmal kisebb farmer volt rajta, hogy csak zsilettel lehetett volna lehámozni róla, és vékony fehér pamutpóló, hogy mindenki láthassa, a melltartótól megszabadult már, és leült az egyik sarokba szájat tátani, meg kagylózni. Angyali ártatlansággal bejelentette, hogy discóba megy, és némi pénzre van szüksége.
- Mióta nem fizetnek be a haverjaid? – kérdezte Sanyi.
- Én itthon is maradhatok, ha nem zavarok … – válaszolta kihívóan.
Kezdtem felengedni, hogy a kényesebb kérdéseken már túl vagyunk. Most már csak két szomszéd sörözget békésen, fociról meg építkezésekről beszélgetve, amikor Sanyi megint belevágott a közepébe.
- Csak az nem fér a fejembe, hogy miért pont az Icára buksz? Mert tudom én azt nagyon jól, hogy mit tud az Ica. Igaz aranyom? De hát a Gabika mégiscsak fiatalabb kiadás, nem?
- Az, 16 éves iskolás kiadás. Én meg 25 vagyok, nem gondolod, hogy egy kicsit fiatal hozzám?
- Fiatal, miért? Az Ica meg öreg hozzád, nem?
- Nahát ez az, akkor talán jobb is, ha hagyjuk a dolgot, nem? Úgyis mennem kell már. – álltam volna fel.
Azt nem tudtam megállapítani, hogy a két nő örült – e távozási szándékomnak. Gabi nagyon fülelt, látszott. Ica kerülte a tekintetemet, de ő is figyelt, és olyan tempóban töltögette a poharakat, mintha gyorsan az asztal alá akarná küldeni valamelyikünket, vagy mindkettőnket.
- Ugyan, hová mennél! Na, ülj csak vissza! Ica, bonts még sört, ugye nem fogyott el. Gabikám, gyere ide! Mutasd meg a Zsoltnak, mennyire nem vagy már kislány!
Sanyi maga mellé húzta a nem igazán vonakodó lányt, és megpróbálta fehér pólóját kiráncigálni a farmerból.
- Ne hülyéskedj már! Mégiscsak a lányod.
- Jaj, dehogy! Te eddig azt hitted? – röhögött fel Sanyi.
- Dehogyis! Valami tróger az apja, aki húszéves korában egyszer megmászta az Icát, aztán lelépett. Gabi nem a lányom. – közben, hogy a pólóját nem sikerült felhúznia, tenyerével mutatta micsoda formás kis didiket rejt a vékony pamut. Gabi egyáltalán nem tűnt meglepettnek.
- No meg a Gabi is megéri a pénzét. Már tizennégy éves korában nem lehetett levakarni róla a fiúkat. Még előttem sem volt szégyenlős! Igaz, Gabi? No az Ica persze eleinte arénázott egy kicsit, de hát attól még neki sem jutott kevesebb. Sanyi ugyan részeg volt, de Ica arcán láttam, igazat mond. Annyi mindent hall az ember, olvassa pszichológusok mélyinterjúit különböző könyvekben. Lát a tévében eltakart arcú riportokat és megrontásról szóló bűnügyi tudósításokat ismeretlen családok életének rejtett, sötét bugyrairól. Szemtől szemben állni ilyesmivel mégis más. Ott ültem, néztem őket, és nem tudtam legyőzni a kíváncsiságomat. Úgy hiszem, ismertem Icát, tudtam sok mindent képes megtenni egyszerű, egészséges bővérűségből, magyarul – szeret kefélni, és ugyanennyire szereti a pénzt is. Burkoltan nekem is célozgatott már a lányára. Mégsem értettem. Keserű – kényszerű kompromisszum volt-e ez részéről élettársának megtartására, vagy különös, eltorzult – Lám milyen szép lányom van! – anyai büszkeség.
Vajon, hogyan festhetnek egymás mellett ruhátlanul? Ica alacsony, kipárnázott nőiessége, és Gabi tizenhat éves sudár, izmos nyúlánksága, amit talán ismeretlen apjától örökölt. Arcról le sem tagadhatták volna egymást, különösen, hogy Gabi Ica iskolájába járt. Ugyanaz a hajfesték, ugyanaz a vékonyra tépett szemöldök, a feketével hangsúlyozott, kékkel keretezett démoninak szánt szem, Icánál inkább a fáradtságtól csillog, Gabié nagylányosan, hatalmának tudatában. Erős, jellegzetes arccsont, keskeny, idegesen kígyózó ajkak, amit Ica ugyan mindig túlmázol az élénk rúzsaival, de igazán megvastagítani nem tud. A rövid otthonkában ülő Ica feneke éretten kívánatosnak tűnt, a ruha által alig takart combokkal. De a hosszú lábú, feszes pólós, farmeros Gabi ugyanolyan izgatónak tűnt, bimbózó mellén Sanyi lapát tenyerével.
Milyen szálak, érdekek, érzelmek kapcsolhatják össze családdá ezt a három embert? Az öregedő, de még jó erőben lévő Sanyit, aki egyként otthon van építkezésen és kocsmában, anyánál és lányánál, de jó esélye van arra, hogy kivénhedt alkoholistaként végezze valahol az utcán. A lassan hervadó de még mindig szép Icát, aki remeg nehezen megszerzett kis egzisztenciájáért, és a lányával való etyepetyézést elnézi Sanyinak, de egy sörre valót valószínűleg nem nyomna a kezébe. Az üde, manöken szépségű Gabit, akiről nem lehet levakarni a fiúkat, de otthon a meleg szobáért, az ételért eltűri Sanyi tapizását, talán még többet is. De tudja, nem ez az igazi, s amint lehet le fog lépni. Gondoltam, s bár jócskán volt nyomás a fejemben, azt azért tudtam, hogy ebbe a játékba én legfeljebb játékból szállhatok be, s csak egyszer.
- Hé, elaludtál? – riasztott fel Sanyi hangja
- Látom, javíthatatlan vagy. – követte tekintetem irányát. Icán az otthonka jócskán felhúzódott, ahogy sarkát a hokedli lábtámaszára emelte. Nyitott térdei között fénylettek a fehér combok, halványkéken világított a bugyi kis darabja.
- Gabikám, ne siess már annyira! Ilyenkor már rég a téren szoktál lenni. – mondta Sanyi.
- Lóvé nélkül, nincs hol lógni. – Tartotta a markát a lány.
- Te Zsolt, van nálad egy kis suska? Én már egészen kifogytam! – oldotta meg Sanyi nagyvonalúan a zsebpénz kérdését.
Volt, Gabi szó nélkül gyűrte zsebre, és indult.
Hármasban maradva Sanyi figyelme újra Ica felé fordult. A sör és a gyorsítóként ivott konyak kezdte feloldani a gátlásokat. Sanyi egyre kedélyesebben dicsérte nekem Icát, a főztjétől a bámulatos melleiig, aki szótlanul tűrte a már tapogatásba átcsapó mustrát. A barátja közelebb csúszott hozzá, átkarolta a nyakát és mindenáron be akarta vonni őt is a társalgásba.
- Icuskám, drága. Látod, mondtam én, hogy jó barátok leszünk mi ezzel a fiúval. Ő is ugyanazt szereti, amit én. Ugye mondtam, hogy nem fogunk összeveszni.
- Jó, mondtad, na és? Mit iszol annyit? Attól csak a hólyagod lesz nagyobb, nem a faszod.
- Hát, mit csináljak, ha te csak gubbasztasz azon a hokedlin? Ez így olyan, mint egy kanmuri. Bizony isten mindjárt előveszem a kártyát. – közben lelkesedésében majdnem a konyha kövére rántotta Icát.
- Gyere már ide, na! Te mégsem lehetsz szégyenlősebb, mint a lányod.
- Tiszta részeg vagy. – billent vissza Ica.
- Na és? Attól még működik. Megmutassam? – és röhögve kezdte gombolgatni magát.
- Na, Ica, tényleg! Mutass már nekünk valamit! Zsolt, segíts már rábeszélni ezt a libát! – képtelen volt beletörődni az egyszerű sörözésbe.
- Ugyan, hagyd! Ha egyszer nem akarja. – próbáltam békítgetni.
- Nem akarja a fenét! Neki is viszket a picsája. Csak kéreti magát.
Ica akkor kiitta a maradék vermutot, és lehajtott fejjel, komolyan gombolgatni kezdte az otthonkáját. Félig hátat fordított nekünk a hokedlin, csak világító, kövérkés combjait láthattuk, meg a fenekéből egy szeletet, ahogy felhúzódott a ruha. Nem nézett ránk, de a pózban benne volt a “Na, ezt akartátok?” ígérete.
- Mocskos disznók vagytok, mind a ketten. Tudjátok? – mondta alig hallhatóan.
Egyik mellét kiemelte a szűk ruhából, tejfehéren világított. Másik kezét a combjai közé zárta, mintegy védve magát az elkerülhetetlentől.
- Ez az Ica! Látod, így szeretlek én. – lépett mögéje Sanyi.
Az ujjatlan, virágos otthonkát még két gomb tartotta középen, Ica dundi pocakján, így Sanyi felül kibújtatva belőle csak hurkába gyűrte azt a derekán. Lehámozta róla a fekete melltartót, és nagy, lapát tenyere a lelógó ciciket kezdte masszírozni, csavargatni a tallérnyi barna bimbókat. Kortyoltam a konyakból, aztán a sörből is. Sanyi hátulról az ülő Ica fölé hajolt, és felém fordítva őt, szélesre nyitotta a combjait. Láttam az áttört, fekete bugyit, amit ma már majdnem felderítettem egyszer, és Sanyi kezét, amint eltűnik benne. Fülig vigyorogva nem annyira simogatta, inkább markolászta Ica pinusát és melleit. Aztán az álla alá nyúlva felemelte a fejét, és szájon csókolta.
- Gyere, Zsolt! – kacsintott rám.
- Add a szájába, attól mindig felpörög!
Melléjük állva Ica kihámozott a nadrágból és cumizni kezdett. Sanyi a combjait gyúrta, aztán elfordult, és töltött magának. Mire visszajött, már neki is nyitva volt a slicce, és részeg volt, vagy sem, de tényleg működött neki. A mi, immár közös, házmesternénk hol ide, hol oda fordult köztünk, de azért a markából egyikünket sem engedett ki. Jó volt, buli volt, kezdtem elfelejteni a zavaró előzményeket.
- Na nagyfarkúak, gyertek be a szobába! Melyikőtök akar első lenni? – pattant fel Ica.
Menet közben dobta le az otthonkáját, a szemünk előtt már csak a fekete bugyi feszült terjedelmes fenekén. Mi pedig olyan lelkesen vetkőztünk, mintha legalábbis az életünk múlna azon, ki ugrik először Ica combjai közé, de ő már választott. Az ágy szélére helyezkedett, hogy Sanyi levetkőztethesse, és eléje térdelhessen.
- Zsolt, te ülj ide a hasamra, hogy elérhesselek!
Nem panaszkodhattam a szereposztásra. Ica puha dunyha pocija csak úgy kínálta magát a fenekemnek, bár inkább térdeltem fölötte. A két összeszorított cicivel pedig beboríthattam a farkamat, és megcélozhattam a kerekre csücsörített, vöröslő szájat. Két kézzel megmarkolta a csípőmet, úgy mozgatott a szájában előre – hátra. A lába Sanyi vállain nyugodott, és a pinusa időnként mulatságos hangokat produkált, ahogy a barátja farka lendületesen járt benne. A fenekem alatt hullámzó hason éreztem a hátulról jövő erőteljes lökéseket, de Ica elől is harsány cuppogást hallatott, mint aki nagyon nagy ínyencséget falatozik. Ahogy dobálta magát, és közben húzta a csípőmet, egyre előbbre csúsztam. Kénytelen voltam a feje fölött megtámaszkodni, mert a térdemmel már a hóna alját szorítottam, és gyakorlatilag a mellein feküdtem. De így már nem szorultam az ő irányítására, magamtól kezdtem mozogni a szájában, izgalmamban egyre kevésbé törődve a mértékkel. Tűrte, ameddig tűrhette, aztán a hasamnak feszítve a tenyerét kitépte magát A farkam nyálasan, melegen simult a nyakához, pici tokájához.
- Hülye, megfulladok!
- Meg ne fojtsd nekem! Kár lenne érte! – hülyéskedett Sanyi hátulról.
- Csere! – vezényelt aztán.
Ica most hasra fordult, feje az ágy kellős közepére telepedő Sanyi ölében. Előttem kitárult a kedvencem, a nagy, kerek, fehér segge. (És most nem trágárkodok! Az tényleg nem popsi volt, nem tompor volt. Az a lenyűgöző hátsó fertály egy nagy, kerek, fehér segg volt, amibe leginkább beleharapni támadt az embernek kedve. Ica jól ismerte bűnös vonzalmamat ama testrésze iránt. Ezért hiszem, hogy ma sem sértődne meg a “seggen”.) Szóval a terjedelmes labdák között Ica már jócskán be volt járatva. Sűrű, fekete bozontja csatakosan, csomókban csillogott. Ujjammal kipróbáltam, és az rögtön síkos, nyálkás lett tövig. Éreztem, hogy a szeméremajkai és a csiklója is keményen duzzadt már. Nem volt más hátra, mint megmarkolni a csípőjét, és hajrá, tövig. Most én löktem őt Sanyi farkára, de nekem nem beszélt vissza a pinusa, én csak csattantam időnként a fenekén, amikor túl nagy lendületet vettem. Nem tudom, meddig tartott, azt hiszem, egészen jól bírtuk, nekem már kezdett jó lenni, amikor Sanyi megszakította a kialakult játékot.
- Figyelj Zsolt! Mutatok neked valamit. Ezt még biztos nem csináltad vele, mert nem nagyon szereti. Előbb kell neki egy kis tütü, csak akkor hagyja. – Ica rögtön tudta, miről van szó.
- Egy nagy faszt! Ehhez még akkor sem ittam eleget, ha te olyan rohadtul kanos vagy a seggemre!
- Na, maradj már! – csapott játékosan a fenekére Sanyi.
- Ott se vagy te már szűz régen. – és Ica maradt.
Térdelt a szőnyegen, felsőteste rásimult az ágyra, a fejét oldalra fordítva a párnán csukott szemmel várta, mi jön. Sanyi melléje térdelt, és ujját a pinusába merítve, kenegetni kezdte a végbelét, masszírozni a fenekét, időnként széthúzva azt.
- Csak előbb tágítani kell egy kicsit. – magyarázta.
És tényleg, a popsilyuk egy idő után már nem rándult össze minden érintésre, sőt készségesen befogadta a kutakodó mutatóujjat. A barnás, ráncos lyukacska rózsaszín gyűrűcskére kezdett hasonlítani. Akkor Sanyi föléguggolt, és a szerszámját elégedett arccal eltüntette Ica végbelében. Addig soha nem csináltam ilyet, azóta sem sokszor. Lenyűgözve néztem, hogyan kezd el mozogni. Ica arcán nem láttam elviselhetetlen fájdalmat, inkább békés volt, csak egyszer-egyszer futott át rajta valami.
- Na ez az, látod? – nyögte Sanyi.
- Gyere, most már te is megpróbálhatod.
Kíváncsian álltam Ica mögé. Meglepetésemre Sanyi szerszámja után a popsilyuk nem húzódott egészen össze. Nem tátongott, nem, csak mintha hívogatott volna. Egészen könnyedén csúsztam be. Forró volt, forróbb, mint a pinusa, és úgy szorított, mint egy rugalmas, vastag gumigyűrű. Tetszett a sosem tapasztalt élmény, az örömök szűk alagútja. Sanyi Ica tarkóját, hátát simogatta, és bíztatott. Nekem már nem kellett sok, alig néhány húzás után vadul megrándultam, és nagyon is bőséges beöntést adtam Icának. Amikor kihúztam magam, szabályosan beleláttam Ica hátsójába, és a “mélyben” ott csillogott a fehér sperma. Sanyi késlekedés nélkül követett, Ica széles hátára támaszkodott, és átszellemült arccal tömte, tömte. Ica mellei szélesre préselődtek a lepedőn, az ágy reccsent egyet-egyet, az ágynemű gyűrődött, aztán egyszer csak Sanyi is felnyögött, és fröcskölni kezdett. Még néhány pillanatra izzadtan borult Ica hátára, majd kiengedte maga alól.
Ica felhúzott lábakkal, hátával az ágynak támaszkodva ült. Ebben a helyzetben látszott, mellei már kezdik elveszíteni ruganyosságukat, a barna bimbók lefelé és egy kicsit oldalra néztek, mintha kétfelé kacsintanának ránk.
- Na, elégedettek vagytok? A fene abba a nagyétkű faszotokba.
- Óriási voltál Icuskám! – dicsérte meg Sanyi.
- Akkor adjatok egy cigit, meg valami piát. – ketten ugrottunk.
Ica arcán elmázolódott a festék, és valami elégedett, szemérmetlen diadal ragyogott rajta. Az egész tartásában volt valami a jól végzett munka otthonos magabiztosságából, a jóllakott nőstény elégedett morgásából. Ahogy a farkunk a nyakán is szétkente a piros rúzsát. Ahogy a könyökével a térdére támaszkodott, és láthattuk, izzadtan csillogó hónaljszőrzetét. Ahogy minden megfontolás nélkül, teljes természetességgel ült ott felhúzott térdekkel, szétvetett lábbal, a képünkbe tátongó bozontos picsával. Ahogy az egyébként minden foltot dühödten káromkodva súroló Ica most hagyta, hogy a hátsójából szivárgó szaft a szőnyeget áztassa. Ahogy most nem kapkodott rögtön a ruhája után, hanem elégedetten nyújtózkodott, és ringó csípővel lejtett el előttünk.
- Elmentem fürödni. – szólt még vissza.
Mi lassan összeszedegetve a szétszórt ruhákat újra a konyhában telepedtünk le egy búcsúpohárra, amely a társasági élet megszokott színtere volt a házmesterlakásnak.
- Remélem, jól szórakoztál? – emelte felém a poharát Sanyi.
Elismerően hümmögtem valamit.
- Akkor jó, a Gabikát is megkaphatod, ha akarod.
- Ezt már megbeszéltük, nem?
- Ahogy akarod, csak mondom. Nem az Icát féltem tőled, elmondta, hogy jól összejöttetek. Csak azért mondom, mert neked ingyen van, az Ica is, a Gabika is. – no fene, gondoltam.
Sanyira nézve már sejtettem, hogy valami ára biztos lesz a nagyvonalúságának, csak azt nem tudtam, mi.
- Tudod, az Icának néha hozok vendégeket, akiknek nem ingyen van. – Szóval futtatod, gondoltam.
- Lassan a Gabika is elkezdheti. Neki sem lenne ellenére, jó kis lóvét tudna összehozni. – persze, neked.
De még mindig nem értettem, hova akar kilyukadni.
- Csak tudod, ez a lakás kicsi, meg állandóan becsönget valaki, az Ica sem akarja elveszíteni az állását. Te meg úgysem vagy otthon napközben, a tiéd szebb is, annak is meg lehet kérni az árát. Az Ica meg úgyis takarít nálad.
Baszd meg! Szóval te futtatod őket, én meg szobáztatok, sőt még azt is elintézi helyettem az Ica, én meg cserében ingyen kefélhetem őt, meg a lányát is.
- Hát én nem tartom ezt olyan jó ötletnek.
- Miért? Tiszta pénz, csont nélkül. Gondold meg! Meg aztán miért hagytam, hogy az Icával kavarj, miért ajánlgatom itt neked a Gabikát? Hát nem a két szép szemedért baszd meg!
- Majd meggondolom, jó?
Közben megérkezett Ica, feltűzött hajjal, gombolatlan pongyolában, és egyetlen megjegyzésével visszamenőleg világossá tette az egész estét, az egész helyzetet:
- Megbeszéltétek?
A gondatlan természetességgel feltárt meztelen idomok, a festetlen arc, szappanszag, a rövid, odavetett kérdés mind – mind jelezte: otthon vagyok, a nagy “családi” munkamegosztásban megvannak a kötelességeim és az előnyeim.
Két nap múlva, hát ki volt takarítva, tény. Csak a hamutartó volt egy kicsit máshol, csak a fürdőszoba volt még egy kicsit nedves, csak az ágynemű volt friss … Első dühömben lerohantam Icához. Azt mondta, a hallgatás beleegyezést jelent. Nem így mondta, de ez volt a lényege. Azt mondta, vegyem tudomásul, hogy abból, hogy én időnként megkefélem, ő nem tud megélni, és jártattam volna a pofámat időben. Most viszont fogjam be, és vegyem ki a pénzt a konyhaszekrényből, mert oda tette, és még a takarításért sem vont le belőle.
Egyébként vegyem tudomásul, hogy ezért a pénzért ő dolgozik, a Sanyi elissza, de legalább vendégeket hoz, és én vagyok az egyetlen, aki semmit sem csinál érte. Aztán még hozzátette, hogy ha mindenáron csinálni akarok valamit, hát esetleg rúgjam ki a Sanyit, úgyis elege van már belőle, én is jól járnék, és a bolt is jobban menne nélküle. Szóval szédítő perspektívát vázolt fel előttem. De utólag be kell ismernem, legalább a maga szempontjából, igaza volt.
(Bocs, de itt most egy percre meg kell szakítanom az elbeszélést. Szóval azt mondtam, hogy az Icának a maga szempontjából igaza volt. Amit viszont én csináltam, abban – utólag – azt hiszem, nem volt igazam. Tulajdonképpen piszkos és aljas dolog volt. Ma már nem tenném, de így történt.)
Hírből ismertem a környék legolcsóbb krimóját, Sanyi törzshelyét. Tudtam, hogy ott iszik, snóblizik, huszonegyezik, vagy fájerozik. Nem volt ügy, beszállni a partiba, Sanyi úgy mutogatott a haverjainak, mint egy kitüntetést. Két óra se kellett hozzá, hogy Sanyi majd ötezer forintot nyerjen tőlem – a seregben sokszor egész napokat fájeroztunk át – akkor majd egy havi fizetését. A haverok látták, és biztos voltam benne, nem fognak leszállni róla, amíg egy grand van a pénzből. Gabika hat előtt nem indult a dizsibe, még volt időm.
Felpakolva estem be Icához.
- Segítenél? Fel kéne cuccolni a kocsiból, de egyedül vagy három forduló.
Odafent aztán kezdtem szétpakolni az állványokat, reflektorokat.
- Nézd csak, úgy kértem kölcsön, tuti jó gép. Lencsék, objektívek …
- Te disznó. Fotózni akarsz?
- Csak néhány képet, olyat, ami pénzt is ér. Rólad!
- Ki a fene kíváncsi az én lógó melleimre?
- Hát nem egyedül rád gondoltam.
- A Sanyit már három napja nem láttam. Gondolom pénzhez jutott valahol. – Nem is fogod egy darabig, gondoltam.
- Nem róla van szó.
- Nem? Hoztál valakit, vagy te fogsz futkosni?
- Arra gondoltam, tudod ez ritkaság, hogy a Gabikával együtt vennélek le.
- Te nem vagy normális! A Gabika biztos jól mutatna, de mellettem? És hogy gondolod, hogy együtt? Gabi a lányom.
- Tudom, le se tagadhatnátok egymást. És te tudod, hogy mennyit adnak az ilyen képekért?
- Mennyit? – már messze nem volt olyan elutasító.
- Nagyon sokat! És biztos lehetsz abban, hogy kapnátok további lehetőségeket is. Persze nem itthon, utazni is kéne hozzá, de azt úgyis fizetik.
- Olaszba? – ragyogott fel az arca.
- Oda is.
- Beszélek Gabikával, te addig szereld össze a masinériát.
Mire visszajöttek, már ki volt készítve a likőr, és Ica kedvelt vermutja.
“Egyenruhában” voltak, Gabika a szokott, égszínkékre mosott farmerban, fehér pamutpólóban, a mama kicsípte magát, ahogy ő a démoni szépséget elképzelte, bőrszoknya, fekete harisnya, világos blúz és festék, festék, minél több és minél élénkebb, annál jobb. Leültünk megbeszélni a dolgot, és fél óra itatás után már felszabadultak voltak. Tisztáztuk, hogy a végére mindent le kell vetni. Tisztáztuk, hogy nem csak ülnek egymás mellett, de csinálni is kell valamit. Gabika előrelátása leszögezte, hogy a negatívok őket illetik, és még írásos szerződésről is hallott valahol, de lebeszéltem róla, hogy ez a próbafelvételre nem vonatkozik.
Most, hogy írom, idepakoltam az íróasztalra a fényképeket. Hát, a Playboy nem venné meg őket. Nem baj, nekem szépek.
- Ülnek egymás mellett az ágy szélén. Komolyan, karót nyelten, mint két halálraítélt. Gabi combjai még a farmerben is szigorúan összezárva, keze természetellenes, kényelmetlen pózban a térdén. Ica hátratámaszkodik, lábai kissé nyitva, de vaskos combjai összeérnek, hogy a rövid szoknya alatt a nevezetes fekete bugyija van, csak én tudom, a képen nem látszik.
- Hátulról. Úgy hajolnak az ágy fölé, mintha a lepedőt vagy a huzatot igazítanák. Ica szoknyája itt már felcsúszott, elfelejtette visszarángatni, fehér combjai között világosan látszik a bugyi sötét sávja.
- Kigombolkozva. Gabika pólója felhúzva, már mosolyog a lencsébe, a kemény cicik pofátlanul meredeznek felfelé. Ica nyitott blúzban, melltartó nélkül, két kézzel emeli fel nyálcsordító kebleit. Félszemmel irigyen nézi nyújtózkodó lányát, hogy neki nem kell tartani.
- Ica háttal, fejét, vállát fordítva néz a gépbe. Gabika mögötte térdel, és a mama terjedelmes hátsójáról húzza le a bugyit. Úgy néz ki, mintha bele akarna harapni. (Bocs, ez ide keveredett, nem ez jön.)
- Ica lehajtott fejjel, festett vörös haja az arcába hull, a lánya farmerjét gombolja. Mindketten Gabi ölére merednek.
- Mindketten bugyiban, de Icán még blúz, Gabin még póló. Sarkuk az ágy szélén, kitárva a lencse felé.
- Ugyanaz a póz. Ica ijedt arccal, keze Gabi fehér bugyijában. A lánya két ujjal húzza félre az ő nadrágját. A fényképen csak sejtem, hol végződik a fekete bugyi, hol kezdődik a sötét bozont.
- Gabi hanyatt fekve az ágyon. A ruganyos, fiatal test már meztelen. Ica a feje fölött áll terpeszben, és két kézzel emeli magasba a lánya hosszú, izmos combjait.
- Ica hátulról. A szőnyegen térdel, az ágyra hasalva. “Hátsóperspektíva”. Gabi szélesre vetett lábbal ül az anyja fenekén, hátán.
- Mindketten az ágyon, hanyatt, felkönyökölve, talpuk felemelve, egymáshoz nyomva, mint egy biciklis tornagyakorlat. Itt már határozottan röhögnek, és a másik pinusát méregetik.
- Ica szétvetett combokkal az ágy szélén. Gabi előtte ül, egyik karjával anyja vastag combjára támaszkodik, a másik kezével simogatja, ott.
- Kedveskedés, fordítva. Gabi hanyatt az ágyon, formás lábait összezárva emeli a mennyezet felé. Pihés pinusát Ica tenyere takarja.
- Gabi az ágy előtt térdelve. Az arca nem látszik, tarkójára a tenyerem simul. Én csak deréktól lefelé látszom, de jórészt takar a meztelen lány.
- Icát ostromlom hátulról. Az egyik kezem látszik, ahogy markolja a puha, fehér húst. Az ágynemű gyűrődései Ica fejénél mutatják, hogy az előbb még Gabika feküdt ott.
Hármunkról nem készült fénykép, az csak az emlékeimben él. Nem engedtem el őket hajnalig, együtt aludtunk.
Másnap dolgozni mentem. Harmadnap két teherautó, és négy rakodó jelent meg. Volt akkoriban egy előnyös és biztos állásajánlatom. Nem messze, jó harminc kilométerre Pesttől. Gond nélkül ki lehetett járni, de ki is lehetett költözni. Az utóbbit választottam. Később előhívtam a tekercset, néhány kocka nem sikerült. Emléknek a képek maradtak. Nem vagyok büszke rájuk. Ennyi.