Sáfrány Emese, Aleska Diamond két néger fasszal

Sáfrány Emese pornós nevén Aleska Diamond két néger fasszal, egy kis közjáték videó, ahogy a két néger hülyének nézi itt látható. A pornószínésznő a dupla jeleneteket nem szereti, az anált azonban a magánéletében sem veti meg, ahogy a hármast sem. Ha visszanézi a saját filmjeit, nem feltétlenül elégedett magával, ahogy ő fogalmazott, a lightos dominát nagyon szereti alakítani, úgy tűnik, élvezi is.

aleska_diamond_negerekkel_baszik

Egy ideig Los Angelesben élt, a pasija két évig a szakmabeli Erik Everhard volt, a pornószínésszel a munka miatt sohasem akadt problémájuk, nem féltékenykedtek. Aleska Diamond a Velvetnek elmondta, eleinte harminc napból harmincat dolgozott, alig foglalkozott a családjával és a szeretteivel, ennek maximalizmusa az oka. Aztán felismerte, hogy ez neki így nem jó, és kevesebb munkát vállalt. Hazaköltözött Budapestre, és itt folytatta az életét. 2012-ben beválasztották a topless időjárásjósok közé, rádióműsort is vezet, és egyre ritkábban forgat pornófilmet. A blogján minden nap kitesz magáról egy fotót, ezek a rajongóknak készülnek, hogy ezzel is közelebb érezzék magukat a pornószínésznőhöz. Több rajongó is magára tetováltatta már a nevét, egyikük pedig az alkarjára tetováltatta Aleska Diamond arcát. Aleska Diamond magyar adult színésznőt kedveli a Napiszar: Pornós kurva az iWiW-en. Aleska Diamond pornós nem bírja a feka dumát. Pierre Woodman Aleska Diamonddal szívózik, Aleska Diamond felháborodott a pornós kurvázó publikáció miatt. Aleska Diamond magyar bevállalós pornós.

aleska_diamond_neger_fasszal_a_seggeben

A hölgy jelen pillanatban 26 éves és Komlón született. Első jelenetét 2007-ben mutatta be, szóló masztival és lány partnerrel, az első komolyabb filmjét pedig 2009-ben, a pornópápa Rocco Siffredi farkának segítségével forgatta le, innentől kezdve pedig 91 alkotásig meg sem állt. Bár a dzsungelbe költözés előtti interjúban Aleska úgy nyilatkozott, hogy másfél-két éve felhagyott az iparral, az IMDB szerint utolsó filmjét 2014-ben, vagyis idén forgatta. Na, de ezen nem veszünk össze. Aleska egyébként annak a felnőttfilmes generációnak a tagja, amibe Aletta Ocean vagy éppen Silvia Sant is tartozik. A hölgyek egyébként nem egyszer forgatáson is tanúbizonyságot tettek közeli baráti viszonyukról.
Sáfrány Emese pornózó művésznevén Aleska Diamond pornó: Kurvák, börtönviseltek pornósok celebesednek. A négerek Sáfrány Emesét seggbe basszák keményen. Sáfrány Emese Aleska Diamond titkárnős baszása videó. A jóseggű Sáfrány Emese magyar időjóst a négerek négerek csúcsra baszták. Sáfrány Emese Aleksa Diamond néger fasszal a seggében szexel.

A szex és a pénzes pasi a menő a tinderen

A szex és a pénzes pasi a menő a tinderen! Egyéjszakás kalandok, kacér nők és gazdag férfiak a legkeresettebbek a magyar online társkeresők között. A hazai tinderezők elsősorban a szexuális kisugárzást és az anyagiakat helyezik előtérbe, amikor randi partnert választanak, de szívesen ismerkednek hírességekkel is, akikről televíziós műsoraik és szerepléseik alapján úgy vélik, már sokat tudnak. A képen a témában nyilatkozó Aleska Diamond meztelen fotója látható.

aleska-diamond-pinas-foto

Aleska Diamondot, Sáfrány Emesét és Miskovits Marcit is próbálták már meghódítani az interneten.
– Az eredmények azt mutatták, a fiatal férfiak elsősorban egyéjszakás kalandokat, a nők pedig tartós kapcsolatokat keresnek az internetes portálon – mesélték Mészáros Beatrix és Mester Tomi, a Tinder kutatás kivitelezői.
– Az internetes oldalakon nagyon figyelni kell arra, mit árulunk el magunkról és fontos, hogy kiszűrjük a kamu felhasználókat, az én profilomat is többen meghamisították már” – árulta el Miskovits Marci a Viva műsorvezetője.
– Szerintem az online kapcsolatfelvétel nagyon felületes, ugyanakkor lehetőséget ad rá, hogy olyan emberek is megismerkedhessenek egymással, akik a valóságban talán sosem találkoznának és azok számára is praktikus lehet, akik csak egyéjszakás kalandot keresnek – mondta el Aleska Diamond pornós, Sáfrány Emese időjós.

Kurvák, börtönviseltek, pornósok celebesednek

Mit jelent ma Magyarországon a kereskedelmi szórakoztatás? Nagyjából azt, hogy sokszor a nap 24 órájában prostituáltakat, pornószínésznőket, börtöntöltelékeket, botrányhősöket, példaképeknek még véletlenül sem nevezhető arcokat látunk a tévében.
Nem csak mi, a gyerekeink is – persze nem kötelező odakapcsolni. Mint a nézettségi adatok is bizonyítják, mégis odakapcsolunk – a filmsor.net cikke. Az idei X-Faktor leginkább agyonajnározott résztvevője Krasznai Tünde (Jenny Noel), aki tucatszámra szerepelt pornófilmekben. Nem, nem szoftpornóban, vagy igényes erotikus filmekben, hanem szado-mazó, öregpapis, pisiszexes pornóban, tulajdonképpen a műfaj minden szegletében kipróbálta magát. Persze nem ő az első és egyetlen ilyen az RTL Klubon.

jenny_noel_krasznai_tunde_nagy_fasszal_a_szajaban

A ValóVilág harmadik szériájában feltűnő Pandoráról (Németh Judit) is hamar kiderült, hogy megjárta a pornós szakmát, de az ugyanebben a szériában feltűnő Indiántól (Serbán György) sem áll távol a pornózás, még Tommyboy (Könyves Tamás) chippendaleként dolgozott, VV Anett (Béres Anett) pedig előszeretettel dobta le magáról a textilt Ágicával (Szögeczki Ágnes) karöltve, ha egy kis pénzkeresetről volt szó.
Persze volt miből meríteni, hiszen ekkor már bőven az előre megírt forgatókönyv alapján válogatták össze a szereplőket, hogy minél kerekebb történetet tudjanak köréjük írni. A ValóVilág 1-ben Majkára (Majoros Péter) küldték rá Maya Gold (Aranyosi Mariann) pornószínésznőt, majd a ValóVilág 2-ben már kínosan ügyeltek arra, hogy a gogo-táncos VV Sziszi (Fekete Szilvia) és az akkor már minden erejével celebségre hajtó Molnár Anikó is a villa ajtón belülre jusson. (Erről a celebnőkön felmászó Majka is ír most megjelenő könyvében.) De ugyanekkor tűnt fel a börtönviselt Segal és VV Katka (Malis Katalin) is, aki nem szégyellt letérdelni a villában Jámbrik Ferenc, Frenkinek.
Nem árt azt sem feljegyezni, hogy még az első szériát az ittasan, drogosan vezető és balesetet okozó Stohl András vezette, a másodikra már az a zenetévéről átmentett Lilu (Kovalcsik Ildikó) Sebetyén Balázs páros került reflektorfénybe, akik ma is állandó tartozékai a csatornának (a hírek szerint Stohl András is visszatérhet) és akikről számtalan videó terjeng a neten, amelyekben azt bizonyítják, hogy egy marék molylepkénél is kevesebb ésszel bírnak.
Na de az első három ValóVilág évad csak a kezdet volt, ezután lendültek csak bele igazán a producerek. Ekkor jött ugyanis Nagy Alekosz, Baukó Éva, VV Gigi (Rácz Ildikó), VV Zsófi (Szabó Zsófia), VV Béci, VV Szandika (Lőrincz Alexandra) és VV Jerzy (Várudvari Jerzy László), akik tulajdonképpen bármit megtettek öt perc reflektorfényért, az RTL székházában állítólag számtalan “urban legend” terjed róluk, de a lényeg, hogy a “térdelés”, a “dubajozás” és a “tárogatás” szóval gyakran kerülnek egy szövegkönyezetbe. A negyedik szériára azért még rágyúrtak azzal, hogy Voksán Virágot, az adócsalásért azóta elítélt Gáspár Győzőéket, az akkor már a celebségért szintén bármit megtevő Tóth Gabit és Benkő Dánielt is beküldték a villába…
Az ötödik szériában érkezett a szintén börtönviselt, celebrokon Gergő, a táncoslábú Seherezádé, Alekosz exei – köztük a 100 ezerért (vagy kevesebbért is) elvihető, gruppent és leszbit is vállaló – VV Veronikával, a plázacica Dyával (Kovács Diána) (igaz sosem nyert bizonyítást, hogy a textil ledobásán kívül bármit bevállalt volna), a nőverő, magát kubainak mondó, de maximum a Havanna lakótelep konténeréig jutó VV Cristofellel és persze az érzékeny lelkű VV Verával, akinek pornóvideója szintén végigsöpört az interneten.
És akkor még nem is említettük, hogy esetenként olyan arcokat dobnak be egy-egy műsorba, mint a lóval is háló Cicciolina (Staller Ilona), a DP-es Kelemen Anna vagy a szintén egysejtűekkel felturbózott Éjjel-nappal Budapest egyik főszereplője Joe, aki 4 évet ült zsarolásért és akinek fia is mindent megtesz a celebségért. Ráadásul mint korábban írtuk, a napiszaron híressé lett Azyza révén a ValóVilág 6-ban is lehet pornósunk – ez szintén az RTL székházból származó infó és úgy tűnik nem a véletlen műve, hiszen az Azyza nevű prostitált/amatőr pornós szintén az ÉNB szereplők holdudvarába tartozik. De ha már ÉNB, ne feledkezzünk meg a Dubaj-botrányba szintén belekeveredett Zsófiról (Kovács Bettina Dóra) sem.
Igaz az RTL-es informátorunk azt mondta, a csatornánál jól bevált szokás, hogy ajánlásos módszer szerint válogatják össze a műsorok szereplőit. Nem a tehetség számít, hanem az, hogy ki melyik aktuális celebhez köthető, illetve, hogy kiről hány Blikk vagy Bors címlapot lehet lehúzni – igaz ez azt hiszem senki számára nem új információ. Ilyen például az ÉNB Reginája (Polyák Rita), Lalija, Hannája (Szarka Sára) és Joe-ja is, akiket előtte a Gyanú árnyékában minőségű sorozatokban forgattak meg.
Nemcsak az RTL Klub-ra jellemző ez a fajta szórakoztatás, hiszen a TV2-nél is hasonló tendencia mutatkozik meg (Damu Roland, Berki Krisztián, Aleksa Diamond (Sáfrány Emese), Michelle Wild (Vad Katalin), hogy csak néhány nevet említsünk, azonban jól láthatóan az RTL az amely élen jár abban, hogy ezeket az embereket adja el Magyarország legérdekesebb, legfontosabb embereiként – írja a filmsor.net weboldal.

A magyar lányok a legszebbek 3

A magyar lányok a legszebbek és olyan sokan vannak a Facebookon is, hogy az első rész és a második rész után itt a folytatás. Az alábbi szép bikinis magyar csajokról fényképeket és a Facebook oldalukat itt találod. Aki veled szembe néz Sáfrány Emese, vagyis így talán jobban ismered Aleska Diamond.

aleska-diamond-szexi-fehernemuben

Szép, csini bikinis fiatal lányok, akik fotóit és Face oldalát megnézheted a képre kattintva:  Aleska Diamond, Badacsonyi Nóra, Balogh Dóra, Banykó Bettina, Bátki Bernadett, Cserven Anita, Cserven Anita Gréta, Csikós Nóra, Deák Edina, Deák Edina Karina, Demeter Nikolett, Flódung Lilla, Faragó Ágnes, Farkas Vivien, Ferenczi Niki, Ferenczi Nikolett, Gábor Ingrid, Görög Dorottya, Gyányi Viola, Gyüre Ramóna, Halupka Kitti, Hutter Enikő, Kanizsa Ildiko Dora, Kasza Fruzsina, Kaul Natali, Kéri Henrietta, Kézér Kitti, Király Lili, Kiss Bius, Koch Izabella, Kóczián Petra, Kónya Petra, Kovács Eszter, Maróti Andrea, Márton Dóra, Miklovics Rita, Nagy Izabella, Nagy Lilla, Nyitrai Dalma, Papp Évi, Pirner Alma, Sántha Yvett, Sinkó Nikolett, Szabó Dóra, Szabó Evelin, Szabó Evelin Anita, Szabó Petra, Szabó Vivien, Szakálos Dóra, Szalai Alexa, Szalai Alexandria, Turi Xénia, Vajkó Bettina, Varjú Sandra, Varju Szandra, Várszegi Mónika, Viksy L Viktória, Viksy Viktória.

Magyar lányok meztelenül

Magyar lányok meztelenül az UNIX naptáron. Ahol látszana a nemi szervük, az fotoshoppal ki van szerkesztve, vagyis a pinák ki retusálva. A werk fotókat a Facebook oldalon itt nézheted meg.

magyar_lanyok_meztelenul

Sok éve az MTAphoto stúdió fotózza az Unix Autóalkatrész forgalmazó cég mára fogalommá vált naptárjait. Minden évben 16 népszerű aktmodellt választunk ki a fotózásra. A naptárak 3 féle kép összeállításban készülnek: A1, A4 12 hónapos, asztali 52 hetes formátumban. Werk képek a Facebook oldalon találhatók. Naptár lányok meztelenül: Balogh Nilla, Büti Bettina, Garamvölgyi Evelin, Horváth Beáta, Márkus Réka, Pintér Mariann, Ruzsnyák Anikó, Sáfrány Emese vagyis pornós nevén Aleska Diamond, Herpai Tamara, Tánczos Zsuzsa pornós nevén Bambi, Török Dóra, Varga Alexa, Szabó Szandra, Fasching Judit, Sebestyén Ági, Voksán Virág aki DJ Flower néven lemezlovas. A vagina retust Török Dóra punciján láthatod.

torok_dora_pinaja_retusalva

Linkek a lányokra: Aleksa Diamond, , , , , , , , , , , , , , , , , . A naptárat és a lányokat itt nézheted meg.

Bomba csajok bikiniben versengenek

Az International Bikini Model Search az egyik legnagyobb és leggyorsabban növekvő világszerte népszerű nemzetközi modellkereső verseny, amelyik egy étteremben válogatott a szilikonmellű csajok között.  A témáról szexképek, és itt olvashatsz.

bikini_magyar_csajok

A verseny felhívja a figyelmet azokra a hölgyekre, akik modellkarrierre vágynak, illetve lehetőséget biztosít a szakmabelieknek, mint fotósok, tervezők, fodrászok, sminkesek,pornósok tehetségük bemutatására. Bomba csajok bikiniben versengenek. Kerek popsik, szilikontól duzzadó keblek, falatnyi, alig takaró bikinik. Van köztük síoktatóé, lemezlovasé, kozmetikusé és ex pornósé is.

Fellépett Krasznai Tünde. A riportban megszólal: Lévai Adrienn. További lányok: Adrienn Levi, , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Bikini Model Search Hungary

Nemzetközi karrier! Éves modellszerződések, címlapfotózások, mexikói álomút! A mexico-i Playboyban való szereplés! Jelentkezz most! Így hirdet a Bikini Model Search Hungary a Facebook oldalukon. A képen Szabó Rita, Lévai Adrienn és Kálmán Szilvi.

Szabo_Rita-Levai_Adrienn-Kalman_Szilvi

A magyart Lévai Adrienn egykori pornós (Adrienn Levi néven munkái itt és fiatalon itt és egy komoly dildós bemutató itt) és playmate nyerte a hétvégi bikinis szépségversenyt Budapesten. Igazán forró hangulatot teremtettek a hétvégén egy budapesti szórakozóhelyen a Bikini Model Search Hungary résztvevői: lányok falatnyi ruhákban pózoltak a közönség és a zsűri előtt. A bikinis szépségversenyt végül Lévai Adrienn egykori playmate nyerte, aki a Borsnak elárulta: nyáron még ennél is lengébben strandol.

biknis_magyar_lanyok

– Topless szoktam napozni, nem szeretem a csíkokat – mondta a verseny után, majd az öltözőben ledobta bikinifelsőjét, és anélkül pózolt fotósunknak. Kell is a vagányság, hiszen a verseny nemzetközi döntője Mexikóban lesz, a nyertes pedig az ottani nyuszis magazinban is bemutatkozhat – Mondta Levi Adry akinek a tinilány kirátrulkozását itt nézheted meg:

Kép Kép Kép      

Lányok a bikinis szépségversenyen: Adrienn Levi, , , , , , , , , , , , , , , , , .

bikini_versenyen_magyar_pinak

Gyönyörű lányok, fergeteges ibizai hangulat Ibizai DJ, Ibizai House zene. A verseny háziasszonya: Aleska Diamond, Sáfrány Emese volt. Manapság már a pornó és a szépségversenyek egybemosódnak.

Kurvák, sittesek, stricik az RTL Klub műsoraiban

krasznai_tunde_oreg_fasszal_pornozikA Filmsor magazin feketén fehéren megírja cikkjében, hogy mi az RTL üzletpolitikája, és hogy mit jelent ma Magyarországon a kereskedelmi szórakoztatás? Nagyjából azt, hogy sokszor a nap 24 órájában prostituáltakat, pornószínésznőket, börtöntöltelékeket, botrányhősöket, példaképeknek még véletlenül sem nevezhető arcokat látunk a tévében. Nem csak mi, a gyerekeink is – persze nem kötelező odakapcsolni. Mint a nézettségi adatok is bizonyítják, mégis odakapcsolunk.
Az idei X-Faktor leginkább agyonajnározott résztvevője Krasznai Tünde (Jenny Noel néven pornós), aki tucatszámra szerepelt pornófilmekben. Nem, nem szoftpornóban, vagy igényes erotikus filmekben, hanem szado-mazó, öregpapis, pisiszexes pornóban, tulajdonképpen a műfaj minden szegletében kipróbálta magát. Persze nem ő az első és egyetlen ilyen az RTL Klubon.
Pandoráról (Judit Nemyo, Németh Judit)l volt szó.
nt fel a börtönviselt Segal (Cifra Tamás) és VV Katka (Malis Katalin) is, aki nem szégyellt letérdelni a villában Frenkinek (Jámbrik Ferenc).
Nem árt azt sem feljegyezni, hogy még az első szériát az ittasan, drogosan vezető és balesetet okozó Stohl András vezette, a másodikra már az a zenetévéről átmentett Lilu (Kovalcsik Ildikó) Sebetyén Balázs páros került reflektorfénybe, akik ma is állandó tartozékai a csatornának (a hírek szerint Stohl is visszatérhet) és akikről számtalan videó terjeng a neten, amelyekben azt bizonyítják, hogy egy marék molylepkénél is kevesebb ésszel bírnak.
A ValóVilág évad csak a kezdet volt, ezután lendültek csak bele igazán a producerek. Ekkor jött ugyanis Nagy Alekosz, Baukó Éva, Gigi (Rácz Ildikó), Zsófi (Szabó Zsófia), Béci (Rácz Béla), Szandika (rincz Alexandra) és Jerzy (Várudvari Jerzy), akik tulajdonképpen bármit megtettek öt perc reflektorfényért, az RTL székházában állítólag számtalan “urban legend” terjed róluk, de a lényeg, hogy a “térdelés”, a “dubajozás” és a “tárogatás” szóval gyakran kerülnek egy szövegkönyezetbe. A negyedik szériára azért még rágyúrtak azzal, hogy Voksán Virágot, az adócsalásért azóta elítélt Gáspár Győzőt és nejét, az akkor már a celebségért szintén bármit megtevő Tóth Gabit és Benkő Dánielt is beküldték a villába…

pornos_vera_oral

A táncoslábú Seherezádé (Nagy Vivien) VV Veronikával (Mészáros Veronika), a plázacica Dyával (Kovács Diána), magát kubainak mondó, de maximum a Havanna lakótelep konténeréig jutó VV Cristofellel (Pittman Cristofel)VV Verával (Kertész Veronika), akinek pornóvideója szintén végigsöpört az interneten.
Joe (Varga Miklós), aki 4 évet ült zsarolásért és akinek fia is mindent megtesz a celebségért. Ráadásul mint korábban írtuk, a napiszaron híressé lett Azyza (Dobrosy Azyza)botrányba szintén belekeveredett Zsófiról (Kovács Dóra) sem.
Igaz az RTL-es informátorunk azt mondta, a csatornánál jól bevált szokás, hogy ajánlásos módszer szerint válogatják össze a műsorok szereplőit. Nem a tehetség számít, hanem az, hogy ki melyik aktuális celebhez köthető, illetve, hogy kiről hány Blikk vagy Bors címlapot lehet lehúzni – igaz ez azt hiszem senki számára nem új információ. Ilyen például az ÉNB Reginája (Polyák Rita), Lalija, Hannája (Keresztesi Hanna) és Joe-ja is, akiket előtte a Gyanú árnyékában minőségű sorozatokban forgattak meg.
Nemcsak az RTL Klub-ra jellemző ez a fajta szórakoztatás, hiszen a TV2-nél is hasonló tendencia mutatkozik meg (Damu Roland, Berki Krisztián, Aleska Diamond (Sáfrány Emese), Michelle Wild (Vad Katalin), hogy csak néhány nevet említsünk), azonban jól láthatóan az RTL az amely élen jár abban, hogy ezeket az embereket adja el Magyarország legérdekesebb, legfontosabb embereiként.
A cikkben szerepelnek: Alekosz, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

A Dubajozós kurvabotrány után újra a cicababák között

A Dubajozós kurvabotrány után újra a cicababák között. Répási Lajost felmentették, de a szép lányokról nem tud lemondani, mert a Miss Bikini Hungary veresenyen voltak popsik rendesen. Miss Bikini International zsüriben: Molnár Andrea táncos, és Müller Attila színász is benne volt.
Falatnyi bikiniben flangáló cicababák lepték el a Margitszigetet. Az idei Miss Bikini szépségversenyt is az a Répás Lajos rendezi, akit nem is olyan régen még kerítéssel vádoltak. Felmentették, de a szép cicababákról nem tud lemondani!
Répás Lajost kerítéssel gyanúsították az úgynevezett „Dubaj-ügyben”, csak nemrég szüntették meg előzetes letartóztatását, illetve feloldották házi őrizetét.
Sosem tagadta, hogy a szép nőket szereti. Az megint más kérdés, hogy a Miss Hungary, a Miss Bikini és még jó néhány szépségverseny jogtulajdonosa milyen tevékenységet folytatott úgy „mellékesen”. A korábbi gyanú szerint lányokat kényszerített szexuális természetű munkákra, olykor még kiskorúakat is. Ám az igazság eddig nem derült ki.
A gyanú szerint Répás Lajos Németországba, Olaszországba és a Közel-Keletre is szervezett hostess-munkákat. Szexről, tudtával, szó sem volt. Az ügy mindenesetre még nem tisztázódott. Novemberben lesz a dubajozók tárgyalása. Addig egészen biztosan Répás Lajos is azt csinál, amit akar. Meg amit szeret. Többek között bikinis szépségversenyeket rendez!

A videóban Barabás Éva, Répás Lajos, Szalai Evelin, Sáfrány Emese (Aleska Dimaond néve pornós) is megszólal.